További Futball cikkek
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
- Mentő vitte el edzésről a Bayern München kapusát
- A Chelsea korábbi edzőjét nevezték ki a konferencialiga-győztes csapat élére
"Az elmúlt 16 év alatt ez az első program, amit legalább leírtak a Ferencvárossal kapcsolatban. Ebben látni rövidtávú és középtávú programot is, ilyen még nem volt az elmúlt időben. Ez a program tartható, vállalható - bár még nem olvastam végig -, és nagy esély van rá, hogy mögé állunk" - mondta Boros Bánk Levente, a Ferencváros Szurkolók Szövetségének (FSzSz) alelnöke arra az anyagra, melyet az FTC elnökségéért harcba szálló Dámosy Zsolt ismertetett egy sajtótájékoztató keretében.
Felejtsék el az ígérgetőket
Dámosy az ökölvívó-világbajnok Kovács "Kokó" István menedzselésével került be a sportköztudatba, azóta ő menedzseli Erdei Zsoltot, Balzsay Károlyt és Kovács Ágnest is, de alapítója a Budapesti Farkasok amerikaifutball-együttesnek is. Dámosy szeptember elsején jelentette be először hivatalosan, hogy megpályázza a legnépszerűbb klub elnöki posztját.
A több mint harminc oldalas programban levezeti terveit, céljait. Ebben elsősorban a gazdasági helyzet stabilitása szerepel, ami alatt azt értik, hogy a klub és annak önálló labdarúgó gazdasági társasága már ne veszteséget termeljen. Ehhez először azonban a teljes átláthatóság politikája szükséges. Emellett mielőbb vissza akarják adni az egyesület címerében szereplő három E betű jelentését (erő, erkölcs, egyetértés). Minél gyorsabban be kell fejezni a szánalmas megmentőkeresést és nem az ígéreteket lobogtató befektetőktől várni a megoldást, hanem belülről kell tisztába tenni a klubot, véli Dámosy.
A-B-C-modell
"Miután az elmúlt években megbukott az elnökök azon, alternatívák nélküli terve, hogy milliárdos befektetőt hozzanak a klubhoz, ez gazdasági és morális válsághoz vezetett. Programom elfogadásával a Ferencvárosban rejlő, és az azt körülvevő százezrek erejéből kívánunk megújulni. Tudom, hogy ez óriási rizikót rejt magában, de ha elbukik, akkor bebizonyosodik, hogy a 'fradizmus' már nem létezik, csak történelem."
Ugyanakkor tisztában van vele, hogy az FTC nem egyenlő a labdarúgással, de annak sikere vagy kudarca döntően befolyásolja a többi szakosztály helyzetét. Éppen ezért tervei között egy A-B-C szakosztályi modell szerepel, melyben a szakosztályokat üzleti potenciáljuk szerint kategorizálják, és amelyben a labdarúgás jelentené az egyetlen A-típusú szakosztályt. Ezt ismertette a klub szakosztályainak képviselőivel is, akikkel még a délelőtt folyamán találkozott, és akik közül akadt, aki a programja ismertetése után kközvetlenül támogatásáról biztosította.
A sajtóban megjelent állítólagos elnökjelöltekkel szemben ő az egész klub elnöke lenne, míg a többiek csak a labdarúgó-szakosztály élére pályáznak. Az alapszabály módosítása elkerülhetetlen, és ezt megválasztása esetén december 31-ig végre is hajtja, míg az elnökséget szeretné a szakosztályi képviselők mellett gazdasági és jogi szakemberekkel kibővíteni.
Átfogó tervek nagy szavak nélkül
A labdarúgó Zrt.-vel kapcsolatban a legfontosabb az adósságspirál leállítása, a teljes jogi és gazdasági átvilágítás és a realitások összhangba hozása. Ehhez a tartozási átütemezések azonnali magkezdése és a függő bevételek behajtása, valamint a 2006-2007-es szezon gazdasági tervének felülvizsgálata szükséges.
A középtávú tervek között a 2007-2008-as szezon teljes üzleti, marketing- és gazdasági tervének vállalhatósága, az átlátható és ellenőrizhető gazdasági működés szükséges. Emellett a kandidálás kitér a klubbal kapcsolatos kereskedelmi tevékenységekre, a PR- és kommunikációs osztály, valamint a jegy- és bérletértékesítés, valamint a szponzori bevételek és gazdasági tevékenységek kezelésére is.
Nem akar taktikázni
Külön terjedelemben foglalkozik a stadion és a népligeti centrum helyzetével. Magával a stadionnal kapcsolatban megjegyzi, három stratégiai útvonal van a fejlesztésre: azonnali karbantartási munkák elvégzése, modernizálás, ingatlanfejlesztés.
"Mint három héttel korábban is elmondtam, nem állnak százmilliók a rendelkezésemre, éppen ezért eszem ágában sincs ígérgetni. Ha így nem tudok elnök lenni, akkor nem akarok elnök lenni. Jó lenne, ha hosszú évek után nem a taktikázásról szólna az elnökválasztás. A jelenlegi helyzetben nem lehet taktikázni, ha valaki mégis akar, az ellen nem szeretnék harcolni" - mondta zárszó gyanánt Dámosy, aki hétfőn 11 órától az Index Törzsasztal vendége lesz.