További Futball cikkek
- Egy hónapig nem volt csapata, most visszatér korábbi klubjához a magyar válogatott támadó
- A Barcelona legendája veheti át a Milan irányítását
- Mesterhármassal kápráztatta el Andalúziát a Ferencváros korábbi sztárja
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
"Másodjára az adósságállomány felének összegyűjtését tűztük ki célul. Amennyiben összejön a kívánt összeg, megpróbálunk megegyezni a hitelezőkkel és alkalmazottakkal, s ha sikerrel járunk, adósságmentessé tudjuk tenni a zrt.-t, amelynek 50 százalékát megkapná a konzorcium" - mondta Dámosy, aki elárulta, 200 millió forintra már van ígérete.
Az elnök azt is kifejtette, miként képzeli a terv megvalósulását. Eszerint a 400 millió forintot ügyvédi letétbe helyezik, és csak akkor kezdődnek meg a kifizetések, ha sikerült mindenkivel megállapodni, nehogy - úgymond - feneketlen kútba szórják a befektetők pénzét. A konzorcium így már adósságmentes zrt.-ben jutna 50 százalékos tulajdonrészhez.
"Természetesen vannak prioritások, azaz az állami tartozások esetében az egészet ki kell fizetni. Az alkalmazottaknak viszont várhatóan azt tudjuk kínálni, hogy például 30 millió helyett csak 13-at fizetünk ki, de azt karácsony előtt. Ha belemennek, akkor egy oklevelet is adhatunk nekik a Ferencváros megmentéséért, viszont ha nem, akkor belátható időn belül nem számíthatnak pénzre, hiszen elsőként az állam felé fennálló tartozásokat kell rendezni" - mondta Dámosy, aki önkritikusan bevallotta, hogy egyelőre szinte csak a zrt. megmentésével tudott foglalkozni, több szakosztálynál még bemutatkozni sem volt ideje. Példaként említette, hogy bár többször meghívták a jégkorongcsapat mérkőzésére, egyszer sem tudott elmenni.
Az elnök elmondta, aki nagyobb tulajdonrészre akar szert tenni a labdarúgó zrt.-ben, azzal is szívesen leül tárgyalni, de más konstrukciókkal. Eszerint a lehetséges befektetőnek 2 millió eurót kell áldoznia a rendbetételre, illetve további 1,5 milliót az 50 százalékos tulajdonrészre.
Az FTC mint klub konszolidálásáról is szó esett. Elhangzott, hogy az első igazán sikeres lépésnek a tagsági rendszer bevezetése nevezhető, ugyanis az egyesületnek eddig semmilyen bevétele nem volt. Bár Dámosy hozzátette, óriási bukás lenne, ha csak 1-2 ezer embert tudnának megszólítani. Az eseményen kiderült, eddig 500-550-en jelentkeztek.
"Jogilag ugyan nem jelenthető ki, de az évi 12 ezer forintos tagdíjért cserébe a szurkolóké lesz a klub. Először a májusi közgyűlésen mondhatnak véleményt majd, akár az elnökség menesztéséről is dönthetnek" - jelentette ki Dámosy, aki beszámolt arról is, hogy a pénz egyelőre ügyvédi letétben van, mivel a Fővárosi Bíróságnak be kell jegyeznie az alapszabály-módosítást.
Az Üllői úti 6+2 hektáros területről is szó esett érintőlegesen. Dámosy szerint előrehaladott tárgyalásokat folytat a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal és akár egy-két héten belül pozitív fejleményekről is beszámolhat az ingatlan értékesítéséről, amelyre korábban már több eredménytelen tendert írtak ki.
Végezetül kiderült, hogy befejeződött a klub átvilágítása és ennek nyomán a napokban több ügyben ismeretlen elkövető ellen feljelentést tesz a klub. Ilyen a Fotex-tranzakció megszüntetése 2003-ban és ezzel összefüggésben az, hogy részlegesen a Fotexhez kerültek a kereskedelmi jogok, illetve az FTC-nek 400 millió forintos adótartozása keletkezett. De olyan esetekben is feljelentést tesz a klub, hogy az FTC ismert pénzügyi helyzete ellenére szakszerűtlenül magas megbízási díjjal kötöttek szerződést.
A sajtótájékoztatón résztvevők leszögezték, nem a károk behajtása az elsődleges cél, hanem megfelelni annak a társadalmi elvárásnak, hogy a múltat le kell zárni. A feljelentések nyomán a nyomozóhatóság feladata és kötelessége az igazság kiderítése és a felelősök megtalálása.