Ha a pályázaton múlik, miénk a foci-Eb
További Futball cikkek
- Hivatalossá vált, hogy Kecskeméten folytatja a Fradi magyar válogatott labdarúgója
- Hatalmas fizetéssel marasztalná távozófélben lévő sztárját a Liverpool
- Három légiósa nem tartott a Ferencvárossal a spanyolországi edzőtáborba
- Kétgólos Roma-sikert és tömegjelenetet hozott a római derbi 200. felvonása
- Roy Keane a negyedik ligába száműzné a betliző Liverpool-sztárt, de ő a Tranmere-nek sem kell
Tudja minek volt március 22-én az egyéves évfordulója?
Aznap van a születésnapom, de az nem egyéves, sajnos.
Egy éve mutatták be a sajtónak az Eb-pályázat magyar standját, majd egy nappal később az UEFA közgyűlésen a küldötteknek is, ami akkor nagy sikert aratott. Emlékszik, mit ígért akkor?
Nem.
Akkor még december 8-a volt a végső döntés határideje, és úgy fogalmazott, akkor szeretne örömében az asztalon ugrálni, mint tették azt az angolok London olimpiai pályázatának sikere után. Április 18-án este az asztalon keressük?
Fotók: Barakonyi Szabolcs
Ezt én csak képletesen gondoltam, hiszen utoljára a pólyában ugráltam, és talán nem kellene most kezdenem előlről. Gondolom jobb lenne ha inkább az ország ugrálna örömében.
Egy októberi nyilatkozatában - miután kiderült, hogy december helyett áprilisban döntenek a helyszínről - azt mondta, úgy érzi magát, mint egy maratoni futó, aki megtette a táv háromnegyedét, amikor szólnak neki, hogy a 42 195 méter helyett 55 ezret kell teljesítenie. Most mennyinél tart?
Hatvanezernél. Mert közben jött egy újabb fordulat, feladat, hiszen januárban a skótok az UEFA düsseldorfi kongresszusán előterjesztették, hogy emeljék fel az Eb mezőnyét tizenhatról huszonnégyre. Ennek a többség érthetően örült, hiszen így nagyobb lenne az esély, hogy a döntőbe kerüljenek. Most azon munkálkodunk, hogy a március 26-ai UEFA-végrehajtóbizottsági ülés előtt bejelenthessük, mi készek vagyunk akár a huszonnégyes rendezésre is. Négy újabb város - Kaposvár, Miskolc, Pécs, Zalaegerszeg - az azonnali megkeresésre oly gyorsan adott pozitív választ, hogy még mi is meglepődtünk. Nem viccelek, a telefonbeszélgetések legfeljebb ötpercesek voltak. Még én kérdeztem rá, nem kell ehhez az önkormányzati testület hozzájárulása. Mintha összebeszéltek volna, valamennyi polgármester azt felelte: "Nem!". Ezért az ügyért vállalják a felelősséget, hiszen a városnak büszkeség, öröm, hogy részese lehet egy ilyen lehetőségnek. Sajnos horvát barátaink, partnereink még nem reagáltak a megkeresésére, így hiába van a birtokunkban a négy magyar levél, ez még csak félsiker.
Tehát jelenleg minden a horvátok gyorsaságán múlik?
Ebben a kérdésben igen. Más kérdés, hogy ennek a változtatásnak teret adjon a pályázati kiírás. Valahol abszurd, hogy menet közben módositsák a kiirást. Korábban többen pályáztak. A görögök, a törökök, akik már kiestek, nem 24 csapatos Eb-re jelentkeztek. Mi sem. A vetélytársaink sem. Mi van akkor, ha a például a lengyel-ukrán-páros nem kíván ilyen versenyben részt venni? Sportnyelven szólva akár óvhatnának is, hiszen nem azért küzdöttek két éven át, hogy a cél előtt megtudják, a 3000 méteres futónak még gerelyt is kell hajítania.
Ön szerint hány csapatos lesz a 2012-es futball Eb?
Tizenhat. Viszont jó az üzenete, hogy mi még ezt is vállalnánk. Sepp Blatter, a FIFA elnöke előbb Lengyelországban, majd Ukrajnában járt. Viktor Juscsenko államfő ki is tüntette. Blatter pedig szépen beszélt a pályázatukról. A nemzetközi sajtó a szavait idézte. Korábban mindenki a magyar-horvát kandidálásról beszélt, annak nagyszerűségét, minőségét méltatta. A figyelem most eltolódott rólunk. Ezért is szeretnénk bejelenteni, hogy Magyarország és Horvátország kész a 41 UEFA-tagállam által támogatott skót javaslat érvényesítésére, hiszen ezt kívánja az UEFA-család érdeke.
Mekkora hátrányt jelent nekünk, hogy az Eb-rendezésről döntő végrehajtó bizottságban van ukrán és olasz tag is, magyar viszont nincs?
Erre sokféle válasz van. A sportszerű: ez nem számíthat, hiszen úgyis a legjobb pályázat nyer. A nem sportszerű: magam az Európai Úszóliga (LEN) végrehajtó bizottságának vagyok a tagja, és tudom, hogy mit jelent valakivel együtt reggelizni, beszélgetni az ülés szünetében, vagy csak simán csevegni akár a gyereke fényképéről. Emberi kapcsolatok alakulnak ki, volt akit már vendégül is láttam. Úszásban 2005-ben Budapest rendezte a junior Európa-bajnokságot, 2006-ban pedig a felnőttet. Idén a rövidpályás Eb Debrecenben zajlik. Sok gyermek fényképét csodáltam meg az elmúlt néhány évben.
Ön lát üzletet Magyarországon a labdarúgásban?
Ezen még soha nem gondolkoztam, és nem tudom, mi a kérdés gyökere.
Arra szeretnék utalni, hogy ha nem, akkor miért fogadta el a felkérést a magyarországi Eb-szervezőbizottság élére, ha igen, akkor eddig saját vagyonából miért nem fektetett be a magyar labdarúgásba?
Én látok fantáziát az acéliparban, a műanyaggyártás szerintem megint előre tör, de reményteljes a gyémántkereskedelem is. Ennek ellenére egyikben sincs érdekeltségem. Én a Nap TV-re összpontosítok. itt érzem magam otthon. Ugyanakkor az úszásnak köteleztem el magam, 93 óta vagyok a szövetség (MÚSZ) elnöke, és azt szeretném is folytatni, ha csak most ki nem dobnak, amiért nem vagyok ott a vb-n. Ha elmentem volna Melbourne-be, többé nem tudnék a tükörbe nézni. A pályázat feladatai nem tűrik meg a távollétet, itt napi történések vannak, míg Cseh Laci a 400 vegyes fordulói közben aligha engem fog keresgélni a nézőtéren. Ami tény, a szórakoztatóágak közül a futball hozza a legtöbb pénzt. Ha sikerül utolérni az európai élvonalat, akkor a pénzemberek tódulni fognak. És ebben húzóerő lehet a 2012-es Eb.
A margitszigeti vizes Eb megrendezésének jogát csont nélkül elnyertük, aztán az uszodaépítés számos problémát hozott. Mi lesz, ha nyerünk a foci-Eb-pályázaton? Egy helyett négy helyszínen lesznek problémák?
Valóban, az úszó Európa-bajnokság előkészületei felejthetőek, ugyanakkor maga a verseny feledhetetlenre sikerült, és ma már mindenki csak arról beszél. Igaz, a történtekből lehet tanulni. Ha megvan a kényszeritő erő, akkor határidőre minden elkészül. Ha nem rendeznénk Eb-t, akkor is szükség van nálunk a szélesebb reptéri útra, az autópályára, a szállókra, a vasútra, a stadionokra. Előbb, vagy utóbb. Ha viszont megnyerjük a rendezés jogát, akkor 2012-re biztos, hogy minden garantált.
Csináljunk egy gyors költségvetést: mennyibe kerül az országnak (az állami költségvetésnek, az adófizetőknek), ha megnyerjük a rendezés jogát? És mit hozhat egy Eb rendezése a költségvetésnek, a vállalkozóknak?
Ez a pályázat egy 13 444 oldalas anyagra alapul, ezért a villámösszefoglaló elsietett lenne. Ahogy a Forma-1-nél mondani szokták, nem azért rendezzük a futamot, vagy akarjuk a Dakar-ralit Budapestig hozni - pedig tudjuk mibe kerül -, hogy a határig a versenyautókba itt vegyék a benzint, hanem mert felkeltjük az ország iránti érdeklődést a televíziós közvetítések hírverése miatt. Ha mi adunk otthont az Eb-nek, akkor az angol vagy a német, vagy a többi válogatott már 2011-ben itt akar játszani, mi több, Debrecenbe, Győrbe, vagy Székesfehérvárra is szívesen elmenne, hátha a sorsolás oda sorolja majd őket. Kevés a hasonló rangos esemény. Annyiszor emlegetjük, hogy rendezzünk olimpiát. Ahhoz képest az Eb nem jelenthet gondot, hiszen a nyári játékokhoz legalább harmincegy sportág követelményeinek kell megfelelni, például baseball-, vagy íjászstadiont is kellene építenünk. Két hétig biztosan jól kihasználnák őket. A labdarúgásban több a remény, hogy előbb-utóbb visszatérnek a nézők.
Mennyibe került eddig a kampány az országnak közpénzből, és mennyi jutott rá egyéb forrásból?
Induláskor, az első héten a miniszterelnök úr egy parlamenti beszélgetésen a szövetség vezetőivel és a fő támogatókkal közölte, hogy az állam bruttó hetvenmillió forintot tud erre a célra szánni. Mellesleg az ukránok ezzel szemben 5,3 millió eurót, vagyis közel 1,3 milliárdot kaptak ugyanerre. A futball erejét mutatja, hogy felajánlások révén a média egymilliárd-négyszázmillió forintnyi reklámfelületet ajánlott fel. Nem szeretnék senkit kiemelni, de szinte az összes napilap, a rádió, a televízió, adta a nevét és a helyet. Ez is elősegitte, hogy a cégek több tízmillió forintnyi támogatást adtak. Legutóbb a TriGránit sorakozott fel. Nemcsak pénzt, Puskás Ferenc egykori labdáját is átadta, amelyet korábban egy árverésen szerzett meg. A prezentáción annak is fontos szerepe lesz. Tehát, ahhoz képest, hogy honnan indultunk, végül nem maradt el a magyar-horvát pályázat a többitől, sőt sokak szerint ez a legjobb színvonalú, arculatú, kivitelű. Ha valaki ránéz, tudja, hogy ez a miénk, az olaszhoz képest - és ez nem nagyképűség - ordít a különbség. Ugyanakkor az én félelmem az, hogy lassan ki beszél itt már a pályázatról?! A legfrissebb hír, hogy Viktor Juscsenko és Lech Kaczynski államfő vezeti az ukrán-lengyel delegációt. Az olaszok Sophia Lorent és Paolo Rossit már biztosan felvonultatják, de nem lepődnénk meg ha ott lenne Romano Prodi is. Gyurcsány Ferenccel és Ivo Sanaderrel mi már korábban megegyeztünk. Mintha azt érezném, hogy a többiek minket követnek. Látják, hogy mi mit tesszük, erre ők is meglépik.
Akár 16, akár 24 csapatos lesz az EB, milyen alapvető infrastrukturális beruházásokra lesz elengedhetetlenül szükség, hogy vendégül láthassuk Európa legjobb csapatait? Mikor kell elkezdeni a munkákat?
Már egy hónapja el kellett volna. Hiszen mint mondtam, ezeknek a fejlesztéseknek legalább kilencven százaléka független az Eb-rendezéstől. Mi is fel tudunk mutatni egyedi dolgokat, mert talán nincs még egy főváros a világon, ahol a repülőtérről egysávos út vezet a városba. Elég egy baleset, és meghal a közlekedés. Győrben az UEFA szemlebizottságának szakértője többször is megkérdezte: hány ötcsillagos szálloda van a városban. Miután az illetékes ötödször sem felelt, megkérdezte Balogh József egykori polgármestert, hogy ugyan már miért nem válaszolsz. Mert egy sincs, hangzott a felelet. A szinkrontolmács pedig mindezt fordította egyenesben.
A mai sztárlabdarúgók már szinte nem is szállodákban laknak, külön kastélyokat bérelnek számukra, és ezenkívül is számtalan extra kérésük van. Erre fel tudunk készülni, ha nem is 24, de 16 csapat esetén?
Hogy csak egy példát mondják, ha azt a pénzt, amit mostanában biztonsági intézkedésekre, takarításra, telefonfülkékre, óvintézkedésre kell költeni - és ez előbb utóbb közel milliárdos nagyságrendű -, fejlesztésre használnák fel, akkor egészen biztos felépülnének ezek a szállodák.
Jelentős üzletemberek álltak az Eb-pályázat mögé, ugyanakkor azok a szurkolók, akik még most is hetente kijárnak magyar bajnokikra, többször is hangot adtak, adnak azon véleményüknek, hogy nem kell az Eb. Tavaly szeptemberben még az egymást nem szerető csoportok is összefogtak a pályázat ellen. Ők miért nem akarják az Eb-t?
Mert van mindenkinek egy időszaka, ami a tagadásról szól. Ez a dackorszak. A tavalyi tüntetéskor az UEFA-delegátust átcsempésztük a Roosevelt térről a körútra. Ezen még az Eb-ellenzék is derült. Nekem úgy tűnik, hogy a labdarúgás hívei átlátják, mit hozhat az EB. Nálunk olykor azért hergelik egymást a szurkolók, mert a játéktól már nem jönnek tűzbe. A mai gyereknek könnyebb a beatzenei életből harminc nevet mondaniuk, mint magyar labdarúgóból. Nálunk egykor a suliban mindenki tudta a magyar válogatott összeállítását, de még a Tatabányáét is. Ma nem hiszem, hogy ez így lenne.
Önt 2006 januárjában még Bozóky Imre akkori MLSZ-elnök nevezte ki. Hálás neki ezért, vagy haragszik rá?
Nekem ilyen értelemben nincsenek érzelmeim. Csak feladat van.
Sportvezetőként is már több helyen bizonyított. Ezek után személy szerint csalódott lenne ha nem mi rendeznénk az Eb-t?
Április 10-én Budapesten, majd két nappal később Zágrábban bemutatjuk azt a félórás prezentációs anyagot, amelyet Cardiffba is viszünk. Ha ez rossz, akkor csalódott leszek én, és csalódottak lehetnek mások is. Ha viszont jónak találják, akkor senki sem lehet csalódott, legfeljebb szomorú, ha mégsem nyerünk. Én azt mondom, ha a pályázatokat mérik össze, akkor nyerünk. Ha egyéb szempontok, mögöttes szándékok döntenek - legyen az politika, sportdiplomácia -, akkor összetettebb ez a kérdés.
Ha más sportág, mondjuk az atlétika vezetői kérték volna meg, hogy segítsen egy jelentős világverseny megszervezésében, akkor is elvállalta volna a felkérést?
Az atléták nem kértek. Amikor a labdarúgók megkerestek, nagyon volt a szembenállás a szövetség és a liga között. Megtiszteltetésnek éreztem, hogy Bodnár György javaslatára a személyemben egyetértettek. Ha akkor azt mondom, hogy nem, akkor méltatlan vagyok arra, hogy a sportban tevékenykedjek. Nem kértem gondolkodási időt sem.
Mennyiben érezné személyes sikerének a győzelmet?
Először meg kell nyerni. Nekem ebben Faragó Tamásé a legszimpatikusabb sportemberi magatartás, aki, miután a világbajnoki címre vezette a női pólósokat, elfutott.
Ön szerint mi szól ellenünk?
Nincs UEFA végrehajtó bizottsági tagunk. Látom, tapasztalom, megfeszül az MLSZ elnöke, vezetése, de más kint küzdeni és más bent. A magyar foci egyelőre gyengébb az olasznál, az ukránnál, a lengyelnél. Az ország nem kezeli kellő súllyal. Nem ismerik fel benne az üzletet, nem szállnak be eléggé a tehetősek, ezért igencsak ingatag a hátország. Ha ma igazán nagy tekintélyű üzletember elkezd borászkodni, akkor borászkodnak a többiek is. Ha vadászik, akkor vadásznak. Focizniuk kellene.
MOB-alelnök, úszószövetségi elnök, a LEN végrehajtó bizottságának tag. Emellett mekkora kihívás az Eb-pályázat az Ön számára? Mondhatni ez a legnagyobb?
Nem lehet, talán nem is szabad rangsort állitani. Mindig az a legfontosabb, ami napirenden van. A különbség talán annyi, hogy az úszás a kötődés, a labdarúgás a feladat.
Ha itthon lesz az Eb, azon legalább biztosan ott lesz a magyar válogatott is. Továbbjutunk a csoportkörből?
Tudom én?!
Mennyi pénzét tenné fel egy fogadóirodában arra, hogy Magyarország és Horvátország rendezi az Eb-t? És milyen oddsot adna, ha Ön lenne a bukméker?
Ellenőrizhető, legutóbb édesapámmal - aki már húsz éve nincs velünk - voltam lóversenyen, akkor fogadtam két forintért. Katica győzött és Kanada lett a második, mi azonban fordítva tettünk. Azóta nem játszom. Se totó, se lottó. Még a barátaim sem értik, hogy amikor Euroliga-meccsekre összejövünk, én miért nem veszek részt a góltotón. Így van ez már több évtizede.
Legalább annyit mondjon: milyen oddsokat adna a három pályázónak?
Erről inkább a Kárpáti Gyurikát kérdezze.