További Futball cikkek
- Mesterhármassal kápráztatta el Andalúziát a Ferencváros korábbi sztárja
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
- IDEA Intézet: az 1,3 millió Fradi-drukker háromnegyede Fidesz- vagy Mi Hazánk-szavazó
- Hatalmas bajban a Chelsea sztárja, doppingvétség miatt kaphat többéves eltiltást
"Nem mi akartuk így, a helyzet hozta, hogy mi "dönthetünk" a bajnoki címről. Véleményem szerint azonban mind a Nyíregyházának, mind a Ferencvárosnak már eddig is több alkalma volt, hogy megnyerje a bajnokságot, és csak magának köszönheti, hogy nem tette meg" - mondta Pisont István, a Vecsés labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Nekünk Vecsésért kell küzdenünk
Pisont ezen a héten valószínűleg a "legnépszerűbb" csapat szakvezetője, hiszen a vecsésieken kívül a még mindig legnagyobb szurkolótáborral rendelkező Ferencváros hívei is nekik szurkolnak. A Ferencváros ugyanis csak abban az esetben juthat fel az első osztályba, ha nyer a Baktalórántháza ellen, míg a Vecsésnek pontot-pontokat kell szereznie a listavezető Nyíregyháza otthonában.
Pisont úgy véli, játékosait semmiképp nem kell feldobni, tisztában vannak a helyzetükkel. "Tudják milyen jelentőségű találkozón szerepelnek, és tisztességgel, becsülettel fognak játszani. Azzal is tisztában vannak, nekik nem a Nyíregyházáért és nem is a Ferencvárosért, hanem Vecsésért kell küzdeniük."
A szurkolók már kombinálnak
Az egykori válogatott labdarúgó úgy véli, miután számukra már tétnélküli a találkozó, nyugodtan játszhatnak. "Bár a Nyíregyháza a találkozó esélyese, hiszen vezeti a tabellát és hazai pályán játszik, nem szabad elfelejteni, mi az elmúlt nyolc fordulóban mi sem kaptunk ki és idegenben is jól teljesítettünk" - mondta Pisont.
Ugyanakkor kitért arra is, hogy egyes szurkolói fórumokon arról lehet olvasni, a nyírségiek már most "megvették" a meccset. "Erre nem lehet másként reagálni, csak jó játékkal és egy tisztességes eredménnyel" - vélte Pisont, aki szerint az emberekben benne vannak az ilyen és ehhez hasonló gondolatok, mert ez egy sajátos magyaros mentalitás, beállítottság, amire az elmúlt évek sajnos alapot is szolgáltattak.
Reméli a szurkolók elfogadják az eredményt
"Ugyanakkor ott van a Vác példája, amely tisztességgel, becsülettel harcolt a Pécs ellen, amelyet így magával rántott a másodosztályba. Én nem csak edzősködöm Vecsésen, de nevelem is a játékosokat" - véli a Honvéd-tábor egykori elsőszámú kedvence.
Pisont ugyanakkor bízik benne, bármi is történik a szombati találkozón, a nyíregyházi szimpatizánsok elfogadják az eredményt és nem lesz az előző fordulóban, a makói vendégszereplésük alkalmával tapasztalt szurkolói rendbontás.
Bármi megtörténhet
"Hogy ezen a meccsen dől el a sorsuk, az ő butaságuk, hiszen már sokkal hamarabb eldönthették volna a feljutást. Otthon játszhatnak a feljutásért, ők az esélyesek, de bármi megtörténhet" - mondta a Vecsés játékos-edzője, aki a következő szezonban is szívesen maradna jelenlegi csapatánál.