További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
Kiárusítja a Chelsea fél játékoskeretét a nyáron Roman Abramovics klubtulajdonos. Andrij Sevcsenko távozása biztos, a Daily Express című bulvárlap úgy értesült, a másik két távozó sztár Didier Drogba és Frank Lampard lehet. Az afrikai csatár menni fog, többször kijelentette, elvágyódik. Az FC Barcelona vagy az AC Milan igazolhatja le, a gazzetta.it szerint a milanóiak képviselői a múlt héten Londonban jártak, hogy megállapodjanak a futballistával, akiért 20 millió fontot fizetnének.
Lampard és Drogba helyzete is nagyban függ attól, hová szerződik a nyáron volt chelsea-s trénerük, José Mourinho. Az Inter-edző Roberto Mancini kedd este, a Liverpool elleni BL-kiesés után bejelentette, elhagyja az egyesületet az idény végén, a The Sun szerint egyértelmű, Mourinho fogja váltani. Mancini azonban később azt mondta, lehet, hogy marad.
Az értesüléseket erősíti, hogy a portugál menedzser egy hete a gazzettának adott interjújában elárulta, Milanóból vár telefonhívást. Egyik kedvence, Lampard csak akkor hagyná el a Chelsea-t, ha újra Mourinhóval dolgozhatna.
Kettejükön kívül bizonytalan a helyzete az összes múlt nyári Chelsea-igazolásnak: Florent Malouda nem tudott alkalmazkodni az angol életvitelhez, Juliano Bellettit, akit bő fél éve mindössze négymillió fontért szereztek, pénzes klubok vinnék.
A három ingyen igazolt, Claudio Pizarro, Steve Sidwell és Tal Ben Haim egyszerűen nem vált be, mint tudni lehetett, egyikük sem Chelsea-szintű játékos. Elküldenék a cserekapus Carlo Cudicinit, az idősödő - bár még mindig remek - Claude Makelele pedig állítólag visszavonulna.
Az edző, Avram Grant posztja futballistáiénál is bizonytalanabb: elveszítette a Ligakupa döntőjét, a másodosztályú Barnsley ellen esett ki az FA-kupában, így csak akkor maradhat a csapat élén, ha megnyeri a Bajnokok Ligáját.
Valószínűsíthető, hogy új tréner érkezik a nyáron, de aggódnia nem kell a keret miatt. Abramovics, ahogy 2003-as érkezése óta mindig, ezúttal is bőkezű lesz: a Daily Express szerint megint félretesz 100 millió fontot az erősítésekre.
A szerencsés, aki elköltheti a vagyont, két fiatal sikeredző lehet: Frank Rijkaard vagy Roberto Mancini. A Barcelona jelenlegi mesterét már valószínűleg a BL-győzelem sem mentheti meg, annyira gyenge a csapata a bajnokságban, ráadásul nyolc ponttal le van maradva a vezető Real Madrid mögött.
A The Sun azt állítja, Frank Arnesen Chelsea-igazgató az ő megnyerésén dolgozik, ezért vitte Londonba szeptemberben Rijkaard jó barátját, volt barcelonai segítőjét, Henk Ten Catét másodedzőnek Grant mellé.
Mancinit már egy évvel ezelőtt összehozták a Chelsea-vel, akkor semmi sem lett az ügyből, ám ezúttal konkrétabb a helyzet. Nem tudni, véletlen-e, de 17 éves fiát januárban az Interből kölcsönadta a Manchester Citynek, így a család közelebb kerülhetne.
A legvadabb összesküvés-elmélet persze az, hogy Mancini menne a Cityhez, tanítómestere, Sven-Goran Eriksson helyére, aki a Chelsea-hez távozna.