Eltűnhetnek a szponzorok a német fociból
További Futball cikkek
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
Theo Zwanziger, a DFB elnöke állítja, a szövetség a Német Labdarugó Ligával együtt mindent megtett a megvesztegetések megelőzésére, illetve felderítésére, a szervezett bűnözés ellen azonban tehetetlenek.
„Egyetlen szövetség, egyetlen liga és a világon egyetlen előrejelző rendszer sem képes arra, hogy százszázalékosan kiszűrje a mérkőzések manipulálását” – mondta az elnök, aki elismerte, hogy az európai szövetség (UEFA) és a DFB megbízásából Németországban is ellenőrzéseket végző svájci Sportradar nevű cégnek évente 200 ezer eurót fizetnek.
Az úgynevezett korai előrejelzés – azaz az ellenőrzési rendszer – működésének korlátaira utalt az egyik német újságnak nyilatkozva a Sportradar ügyvezető igazgatója, Carsten Koerl is, cége szerte a világon 70 ország sportfogadási vállalatával működik együtt, ennek ellenére van egy olyan illegális piac, amelyet lehetetlen ellenőrizni.
A Sportradar 53 európai országban dolgozik, és azokban első-, valamint második ligás mérkőzéseket felügyel. Az igazgató állította, hogy az elmúlt időszakban néhány gyanús mérkőzésről értesítették az UEFA-t. Konkrétumot nem említett, csupán azt közölte, hogy németországi meccsek nem voltak közöttük.
A német szövetséget Wolfgang Niersbach főtitkár képviseli azon az UEFA által összehívott találkozón, amelyen a bundabotrányban érintett országok – köztük Magyarország – nemzeti szövetségeinek vezető képviselőit tájékoztatják a nyomozás eddigi állásáról, továbbá megvitatják a közös teendőket. Niersbach ezzel összefüggésben azt hangoztatta: az UEFA a német szövetséget egyfajta mintaszövetségnek tartja. Mindehhez hozzáfűzte: nem hiszi azt, hogy a többi szövetségtől a csalások megelőzése terén bármit is tanulhatnának.
Az MLSZ nem válaszol
A nyoni meghallgatáson az MLSZ-t Bordás György főtitkár szabadsága miatt Bienerth Gusztáv, és a Kisteleki István elnök által teljes jogkörrel felruházott Horváth Péter elnöki titkár képviseli. Kérdésünkre, hogy egy ilyen horderejű ügyben miért nem az elnök képviseli a szövetséget, mihez kell teljes jogkör egy elnöki titkárnak, és mire számítanak a magyar küldöttség tagjai a meghallgatáson, a szövetség nem kívánt válaszolni. Horváth úr annyit mondott, olvassuk az újságokat.A Frankfurter Allgemeine Zeitung idézte Kisteleki Istvánt, az MLSZ vezetőjét, aki egy interjúban kijelentette, hogy az UEFA már hónapokkal korábban tudott a megvesztegetési botrányról, sőt ő maga is tudott az illegális fogadások létezéséről. „Csak idő kérdése volt, mikor pukkad ki a lufi” – idézte a lap Kistelekit.
A keddi hírek szerint a bundabotrány új fejleménye, hogy fogadások Ázsiát is behálózzák, Malajzia került középpontba.
Németországi szponzorok azzal fenyegetőznek mindenfajta együttműködést felmondanak a vesztegetési ügyben érintett klubokkal. A tekintélyes sportszergyártó cég, az adidas elnöke, Herbert Hainer imázskárokra hivatkozott, és arra emlékeztetett: a sportolókkal, illetve az egyesületekkel kötött szerződésekben egészen világosan benne van, hogy bűncselekmény esetén az együttműködést azonnali hatállyal felmondják. Hasonlóan nyilatkozott a Puma és az Audi is.