Bernadett
-2 °C
4 °C
Kékesi Márton
ma 02:15
Kékesi Márton
Alpesi sí

Eltűnhetnek a szponzorok a német fociból

2009.11.24. 11:59
Kapcsolódók (10)
Németországban bűnbakkeresés kezdődött, hogy a 2005-ös vesztegetési ügy után miért nem észlelték a mostani bundabotrány előzményeit. A Német Labdarugó Szövetség (DFB) ismételten visszautasította a vádat, hogy az akkor kiépített ellenőrzési mechanizmus csődöt mondott volna.

Theo Zwanziger, a DFB elnöke állítja, a szövetség a Német Labdarugó Ligával együtt mindent megtett a megvesztegetések megelőzésére, illetve felderítésére, a szervezett bűnözés ellen azonban tehetetlenek.

„Egyetlen szövetség, egyetlen liga és a világon egyetlen előrejelző rendszer sem képes arra, hogy százszázalékosan kiszűrje a mérkőzések manipulálását” – mondta az elnök, aki elismerte, hogy az európai szövetség (UEFA) és a DFB megbízásából Németországban is ellenőrzéseket végző svájci Sportradar nevű cégnek évente 200 ezer eurót fizetnek.

Az úgynevezett korai előrejelzés – azaz az ellenőrzési rendszer – működésének korlátaira utalt az egyik német újságnak nyilatkozva a Sportradar ügyvezető igazgatója, Carsten Koerl is, cége szerte a világon 70 ország sportfogadási vállalatával működik együtt, ennek ellenére van egy olyan illegális piac, amelyet lehetetlen ellenőrizni.

A Sportradar 53 európai országban dolgozik, és azokban első-, valamint második ligás mérkőzéseket felügyel. Az igazgató állította, hogy az elmúlt időszakban néhány gyanús mérkőzésről értesítették az UEFA-t. Konkrétumot nem említett, csupán azt közölte, hogy németországi meccsek nem voltak közöttük.

A német szövetséget Wolfgang Niersbach főtitkár képviseli azon az UEFA által összehívott találkozón, amelyen a bundabotrányban érintett országok – köztük Magyarország – nemzeti szövetségeinek vezető képviselőit tájékoztatják a nyomozás eddigi állásáról, továbbá megvitatják a közös teendőket. Niersbach ezzel összefüggésben azt hangoztatta: az UEFA a német szövetséget egyfajta mintaszövetségnek tartja. Mindehhez hozzáfűzte: nem hiszi azt, hogy a többi szövetségtől a csalások megelőzése terén bármit is tanulhatnának.

Az MLSZ nem válaszol

A nyoni meghallgatáson az MLSZ-t Bordás György főtitkár szabadsága miatt Bienerth Gusztáv, és a Kisteleki István elnök által teljes jogkörrel felruházott Horváth Péter elnöki titkár képviseli. Kérdésünkre, hogy egy ilyen horderejű ügyben miért nem az elnök képviseli a szövetséget, mihez kell teljes jogkör egy elnöki titkárnak, és mire számítanak a magyar küldöttség tagjai a meghallgatáson, a szövetség nem kívánt válaszolni. Horváth úr annyit mondott, olvassuk az újságokat.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung idézte Kisteleki Istvánt, az MLSZ vezetőjét, aki egy interjúban kijelentette, hogy az UEFA már hónapokkal korábban tudott a megvesztegetési botrányról, sőt ő maga is tudott az illegális fogadások létezéséről. „Csak idő kérdése volt, mikor pukkad ki a lufi” – idézte a lap Kistelekit.

A keddi hírek szerint a bundabotrány új fejleménye, hogy fogadások Ázsiát is behálózzák, Malajzia került középpontba.

Németországi szponzorok azzal fenyegetőznek mindenfajta együttműködést felmondanak a vesztegetési ügyben érintett klubokkal. A tekintélyes sportszergyártó cég, az adidas elnöke, Herbert Hainer imázskárokra hivatkozott, és arra emlékeztetett: a sportolókkal, illetve az egyesületekkel kötött szerződésekben egészen világosan benne van, hogy bűncselekmény esetén az együttműködést azonnali hatállyal felmondják. Hasonlóan nyilatkozott a Puma és az Audi is.