Mindenki tudja, kik a fogadási csalók

Elképesztő hibákról, pletykákról, gyanús játékosokról beszéltek megszólalóink a magyar NB I.-ben elterjedt fogadási csalásokról szóló első cikkünkben. Közvetett bizonyítékok alapján terjedt el tehát a magyar futballban szereplők között, hogy több játékos is adja-veszi az élvonalbeli meccseket, a csalókról, a csalásokról keringő számos történet alapján azonban valószínű, a jelenség létezik.

„A stadion mögötti műfüves pályán játszott az U19-es csapatunk, és közben odajött hozzám az utánpótlás szakágvezetőnk. »Rendben van a hétvégi meccsünk« – mondta, én meg visszakérdeztem, ne hülyéskedj, ezt honnan tudod – elevenítette fel 2008 őszi történetét egy élvonalbeli ügyvezető. – Azt válaszolta, az ifimeccsen lengető partjelző mondta neki. Tudni kell erről a partjelzőről, hogy egy sokgyerekes, ötvenes férfi, aki semmit sem dolgozik, és korábban felsőbb osztályú bíró volt, de most már csak kisebb meccseken lengethet. Jön le a meccs után a partjelző, a szakágvezetőnk utána kiáltott, hogy tényleg meglesz-e a meccs. Ő még a zászlójával is villantott egyet, hogy tuti egyes lesz. Sőt azt is mondta, hogy odamegy a kollégámmal a fogadóirodába, megnézi, mennyi pénzt tesz fel, és ha veszít, mindet visszaadja. 1-0-ra nyertük a meccset, egy talált góllal úgy, hogy az elismert magyar játékvezető több tizenegyesgyanús helyzetben a javunkra ítélt.”

Alaposan előkészítik a nagy hibákat

A legtöbbször nem ennyire egyértelmű a helyzet, a vezetők a pályán látottak alapján kezdenek el gyanakodni. Többek elmondásából is kiderült, hogy az edzők jobban ki vannak szolgáltatva a jelenségnek, nehezebben hiszik el játékosaikról, hogy csalnak. Egy vezető tisztséget betöltő megszólalónk viszont azt állította, az esetek túlnyomó részében megállapítható, szándékosan hibázott-e valaki.

„Természetesen nem egyetlen pillanatból, mozdulatból lehet erre rájönni. Én a teljes jelenetet látom, nem csak a használhatatlan lassítást a tévében. Több játékos egyszerre hibázik, és a nagy hibákat a rossz helyezkedéssel lehet előkészíteni. Nem az utolsó pillanatokat kell figyelni, hanem összefüggéseiben kell látni a történetet. És persze sohasem csak egy játékos hibázik, egyszerre többen is benne vannak a történetben.”

Szándékos hiba lehet, ha például a középső védő a támadókkal szemben nem hátrálni kezd, hanem a félpályán rájuk támad, noha látnia kellene, hogy a többiek nem érnek vissza, őt könnyen át fogják játszani. Vagy ott van a kapus, akinek szinte a védjegye, hogy messzire kimegy a kapujából, ráront a csatárra, hogy egy látványos mozdulattal megijessze, elvegye tőle a területet. Ehelyett szinte megfogja a kapufát a rövid oldalon, és lecövekel.

Vannak alig látható jelek is: a védő csúszik-mászik, de véletlenül sem oldalt fekve, lábát felemelve csúszik be, hanem hanyatt fekve, laposan, a földhöz közel, hogy könnyebb legyen áttenni felette a labdát. Átjátszották, de a nézőknek az jött le, hogy ez a játékos bizony küzd.

Azt mondta, csinálta, de abbahagyta

A futballistáktól a csalásokra közvetlenebbül utaló történetek is szivárognak. Egy vidéki klub játékosa elárulta, megpróbálták beszervezni, de nem ment bele, borított. Ő árulta el főnökeinek az árfolyamokat és azt, hogy tippeket is lehet kapni a csalásért cserébe.

Nem ennyire szembetűnő, de vallomással felérő egy fiatal védő története. Pénztelen csapatánál hetekig-hónapokig könyörgött a fizetésért, már apja hívta minden nap a vezetőket a tartozások miatt. Majd jöttek a látványos hibák, és amikor a szinte teljes keret bejelentette a távozást, ő kifejezetten ragaszkodott ahhoz, hogy maradhasson.

A hazai csalásokkal kapcsolatban legtöbbször említett volt válogatott hátvéd pedig maga ismerte el az egyik edzőjének, hogy előző klubjánál manipulálta a meccseket, de határozottan kijelentette, hogy már kiszállt. Ez nem volt igaz, sőt nem is leplezte, mivel foglalkozik. Már percekkel a meccs után, az öltözőben, levetkőzve a többi eredményt böngészte, a győztes fogadások után diadalmasan csapott a levegőbe, és lobogtatta a szelvényeit. Megtehette, mindig is vezéregyéniségnek számított, csapatkapitány is volt, és egyszerűen begyűrte maga alá társait.

Erről a védőről mindenhol tudták a főnökei, hogy adja-veszi a meccseket, volt, aki azt állította, hogy kezelni tudja őt, de mégsem sikerült. „Úgy voltam vele, hogy csak húzzuk ki az ősz végéig, és akkor kirúgom. Végül így történt, hivatalosan családi okokból váltunk meg tőle. Amikor ezt közöltem vele, megmondtam neki, tudom, hány meccset adott el az elmúlt hónapokban. Persze mindent tagadott.”

A megfigyelő előtt is bundázott

A sejtetésekben sokszor szereplő futballista történeténél sokkolóbb egy fiatal kapus sztorija – ő már nem játszik Magyarországon.

„Folyamatosan mérte el a meccseket, miközben a szurkolók éltették, a sportlaptól meg kapta a heteseket – állította róla egykori főnöke. – Nem tudtam kirúgni, mert kellett a pénz, amit érte kaphattunk, azért árultuk, mint az őrült, hogy végre elmenjen.”

Ez a kapus képes volt akkor is szándékosan hibázni, amikor tudta, hogy a lelátón ott ül egy külföldi játékosmegfigyelő. Főnöke azt állította, látta, ahogy a felé érkező labda elé reflexből felkapja a kezét, majd el is húzza. Gól lett, a klubvezetők azonnal kiszúrták a gyanús mozdulatot, de a kapusnak szerencséje volt, mert a megfigyelő más szögből nézte a meccset, nem láthatta, mi történt.

Hazudnak szemlesütve, hazudnak magabiztosan

Hallottunk olyan ügyvezetőről, aki fegyelmit indított, és kihallgatta a gyanús futballistákat. Meséltek ordibáló edzőkről, akik a meccsek után vonták kérdőre játékosaikat. A mostani szezonban előfordult, hogy a tréner már a szünetben kiakadt, mocskos szemét trógernek nevezte játékosait, és azonnal lemondott. (Bár ezt csak hirtelen felindulásból tette, néhány héttel később valóban távozott.)

„A játékos mindig azt mondja, hogy ő visszautasította” – hallottuk többször is. Akadnak olyanok, akik következetesen a mások szemébe tudnak hazudni, ha kérdőre vonják őket. Többen vannak a könnyebben kiszúrható csalók, a feddésre szemlesütve, lehajtott fejjel reagálók. Egy sportvezető megszólalónk azt mondta, rosszul lesz azoktól a fiataloktól, akik nem tudnak a szemébe nézni: „Inkább legyen egy játékos kevésbé tehetséges, de legyen nyílt a tekintete, és dögöljön meg a pályán.”

A bundázókat lehetetlen tetten érni. „Egy idő után a saját játékosainkról úgy beszéltünk, hogy igen, ez ügyes, hogy így meg tudja oldani – mondta egy aktív élvonalbeli klubvezető. – Cinikussá váltunk. Amikor jöttek a pénzügyi gondok, akkor azt mondtuk: ezeknek fizessünk? Minek? Úgyis többet keresnek azzal, hogy elmérik a meccseket.”

Elcsalta élete meccsét is?

A nem csaló játékosok ki vannak akadva, de tehetetlennek érzik magukat, és inkább elmennek másik csapatba. Hallottunk olyanról is, aki rosszabbul járt: a lelkes idegenlégiós csatárnak saját csapattársa törte el az orrát a pályán, mert túlságosan hatékonyan segített be hátul. A csatár azonnal hazautazott, annyira megviselte a történet. De az edzők sem maradhatnak ki, meséltek olyanról, akinek megállították az autóját, miután kihagyott a csapatból néhány neki gyanús, a csalóknak viszont fontos futballistát.

A gyanúk, a mendemondák azonban mindent tönkre tehetnek, azzal, hogy eltűnik a határ a hiba és a szándékos csalás között.

„Lehet hibázni, de onnantól, hogy egy játékosról elterjedt, hogy eladott egy meccset, már a válogatottban, egy rövid hazapassznál az jut eszedbe, hogy Jézusom, ez eladta élete meccsét is?”

Folytatjuk! A magyarországi fogadási csalásokról szóló harmadik cikkünkben arról lesz szó, hogy miért nem tettek a jelenség ellen azok, akik tudtak róla; többen arról beszélnek, lehetnek-e következményei a mostani botránynak; feltesszük a kérdést, tudhatott-e minderről az MLSZ vezetése?

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!