Komora Imre nélkül Détári jobb lett volna?
További Futball cikkek
- Egykori sikeredzője mentheti meg az angol csapatot a kieséstől
- Gyomorforgató részletek Dzsiddából: szexuális ajánlatok a Mallorca-játékosok feleségeinek
- Óriási esély előtt a Köbenhavn első csapatához vezényelt Németh Hunor
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
Hetvenedik születésnapját ünnepli szombaton Komora Imre, aki ezredesként ment nyugdíjba, olimpiai bajnok futballista, szövetségi kapitány három meccsen, itthon magyar bajnok, Görögországban edzősködött.
Fáradhatatlan bal oldali középpályás, összekötő, írják róla a lexikonok, 312 meccsen 72 gólt szerzett az élvonalban, lábteniszben legjobb barátja, Tichy Lajos volt állandó partnere.
A legsikeresebb éve 1964 volt, az Európa-bajnoki elődöntőt ugyan elveszítette Magyarország Madridban, hosszabbításban a spanyolok ellen, az olimpiai döntőt a csehszlovákok ellen viszont megnyerte. A tokiói olimpián Komora alapember volt, öt meccsen játszott. Az elődöntőben két gólt lőtt a hatból Egyiptomnak.
Csak 32 éves volt visszavonulásakor, a helyére hozott Pintérnek kellett lehetőséget adni, már nem tudta felvenni vele a harcot, szakosztály-igazgató lett a Honvédnél.
1982-től a Honvéd edzője, három bajnokságot nyert a csapattal, ez még akkor is eredmény, ha a bunda beárnyékolta. Hangját bátran kieresztette, ha nem stimmelt valami a pályán, állandó veszélyben volt a szemetes, ha a csapat vesztésre állt.
Lányát, Andreát játékosa, Détári Lajos vette feleségül, és úgy emlékezett vissza egyik interjújában, hogy nem kivételezett az utolsó magyar világklasszissal, sőt még akkor is bírálta a többiek előtt az öltözőben, ha nem szolgált rá. „Lajosnak inkább csak hátránya származott belőle, hogy a vőm volt” – állította.
Détári 1987-ben szerződött a Frankfurthoz, kétmillió dollárért. Innen egy sikeres év után – szabadrúgásával eldöntötte a kupadöntőt – 18 millió márkáért szerződött tovább. „A magyar sportvezetés megegyezett a Frankfurttal és az Olimpiakosszal, hogy nagy pénzt szakítanak, és odaadnak a görög csapatnak” – így emlékezett vissza Döme, aki megerősítette: a Juventusba akart menni, szerepelt az olaszok hivatalos csapatfotóján, de az olaszok kevesebb pénzt adtak volna mind a magyar bajnoknak, mind a Frankfurtnak, mint a görögök.
(Szepesi György, egykori MLSZ-elnök úgy emlékszik, hogy a pénz elkábította a magyar irányítót. Az összeget hivatalosan nem közölték, de ha ennyi volt, akkor Détári egy ideig a világ legdrágább futballistájának mondhatta magát. Ruud Gullit ugyanabban az évben 750 ezer fonttal kevesebbért szerződött a Milanhoz: 6 millió fonttal, kevesebb mint 18 millió márkával hivatalosan ő volt a legdrágább.)
A mexikói égés után három meccsre a kapitányságig is eljutó Komora is benne volt ebben a szerződésben, Détári akkor 24 évesen a topon volt, a görög bajnokság nem. 1989-ben Komora lett a csapat edzője – a középpályás tagadta, hogy ő fúrta volna meg a lengyel edzőt -, bajnokságot nem nyertek, kupát igen.
Komora 1997-ben és 1999-ben is visszatért a Kispest kispadjára, utána zűrös ügybe keveredett, rendőrségi nyomozás indult ellene hűtlen kezelés miatt. A vádak, miszerint Tóth Mihály és Bárányos Zsolt átigazolási ára nem folyt be a klubhoz, nem igazolódtak.
Múlhatatlan kijelentésekkel ajándékozta meg ekkor a sajtót. Megtudtuk például tőle: „nem elég tisztességesnek látszani, de ennek a látszatát is el kell kerülni.”
A Kispesttel megszakította a kapcsolatot, de a klub hetvenedik születésnapján, az utolsó bajnoki fordulóban felköszöntötte.
Aranyköpések
"Ennek a bírónak komplexuma van Kipesten, ez a bíró ne vezessen itt" – harsogta egyszer Komora. „A bontakozás körvonalai kezdenek kirajzolódni” – vázolta fel. Az ominózus szó helyett igazi nyelvújítóként az omonízust vezette be. „Sopánka, nem sopánka, ennyi, ennyi” – mondta zárszóként.