Kassai: nem ez volt életed meccse
Bár igyekezett nagyvonalúan vezetni a Bayern München–Manchester City Bajnokok Ligája-meccset Kassai Viktor, két nagyon komoly hibát is elkövetett. Mindkétszer a vendégek kárára tévedett, két büntetőt kérnek számon rajta a britek. Az elsőt még a németek is elismerték.
Bár a találkozó utáni sajtótájékoztatón egyik szakvezető sem tett említést a játékvezető ténykedésével kapcsolatban, a brit és a német lapok is megemlítik, súlyos hibákat vétett a magyar bíró.
Már a 3. percben büntetőt kellett volna ítélni a Manchester Citynek, amikor a becsúszó Jerome Boateng elhúzta David Silva lábát. Ezt az esetet még a németek részéről is elismerte a Kicker című szaklap.
Ugyancsak az első félidőben ismét Boateng volt a főszereplő, aki ezúttal Micah Richardsot lökte fel a büntetőterületen belül. Kassai ekkor is továbbot intett. Erről az esetről megoszlanak a vélemények, de az angol újságok úgy látják, ekkor is büntetőt kellett volna ítélni.
A meccset végül 2-0-ra nyerte a Bayern München a második félidőre teljesen széteső vendégek ellen. A Bayern tizedik tétmeccsén győzött úgy, hogy még gólt sem kapott.