Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Az utolsó meccsre görcsös lett a csapat

2011.10.12. 12:02 Módosítva: 2011-10-12 12:09:42
Egervári Sándor szerint csapata a finnek ellen megtorpant az elmúlt találkozókon tapasztalt fejlődéshez képest. A válogatott utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén, kedden este a Puskás Ferenc Stadionban gól nélküli döntetlent játszott a finnekkel.

„Úgy gondolom, a teljesítményünkkel nem függ össze az, hogy a svédek már pénteken bebiztosították a második helyüket – nyilatkozta a magyar válogatott szövetségi kapitánya. - Ellenfelünk kifejezetten jól futballozott, sokszor csak úton voltunk a passzoknál, ez rengeteg energiánkat felemésztette. Ez az este egy kisebb megtorpanás.”

Főként támadásban hiányoztak a korábban sikeresen megvalósított elemek, így a csatárok elöl nem tudták megtartani a rájuk fellőtt labdákat. A kezdőben helyet kapott Priskinnek sem ment a játék: Sajnos, Tamás most már lassan hónapok óta alig játszik tétmérkőzést a klubjában, ez érződött a teljesítményén.

A szakvezető úgy vélte, nem kedden este nyújtotta a leggyengébb teljesítményt a csapat: Az első találkozón, Svédországban játszottunk a leggyengébben, ott még nem igazán állt össze a dolog.

A magyar válogatott az elmúlt évek legjobb kvalifikációs szereplését produkálta, 19 pontjával Finnországot, Moldovát és San Marinót megelőzve a harmadik lett csoportjában az Eb-re kijutott Hollandia és Svédország mögött.

A találkozó legjobb magyar játékosa Király Gábor volt, aki több bravúros védést is bemutatott, ezzel gyakorlatilag pontot mentett a csapatnak: Tökéletesen sikerült a felkészülés erre a mérkőzésre, sajnos a csapat kicsit bátortalanul és lassabban futballozott, a finnek nem sok lehetőséget hagytak nekünk. Megértem a közönség csalódottságát, természetesen ők gólokat akarnak látni, de ez nem ilyen egyszerű, kicsit görcsös lett a társaság. Összességében 19 pontot szereztünk tíz mérkőzésen, ez dicséretes teljesítmény.

Az 1860 München 35 éves kapusa kijelentette, a kapitány a soron következő vb-selejtezők során is számíthat rá.

Mivel a magyar csapat nem jutott ki a jövő évi Eb-re, így jövő szeptemberig csak barátságos mérkőzéseken lép pályára: november 11-én vagy 15-én a lengyelek otthonában játszik, a másik fennmaradó dátumon egy Eb-ről lemaradó válogatottal találkozik. Februárban Győrben Bulgáriát fogadja, majd június elején játszik újra.