A sikeres tesztek után kedden megkapta a hivatalos licencet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől (FIFA) a Hawk-Eye és a GoalRef elnevezésű találmány, amely a játékvezetők munkáját segíti a sportágban.
A FIFA közleménye szerint ugyanakkor ha valahol alkalmazni kívánják a technikai vívmányokat - amelyek annak a megállapítására szolgálnak, hogy a labda áthaladt-e a gólvonalon -, akkor bevezetésük előtt az adott stadionban is tesztelni kell őket.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) márciusban nyolc eljárás közül kettőt, a Hawk-Eye és a GoalRef elnevezésű találmányt tartotta további vizsgálatra érdemesnek, és júliusban labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) mindkettőnek szabad utat adott. Előbbi a teniszből is ismert kamerás megfigyelőrendszer segítségével, utóbbi a labdába épített chippel tudja megállapítani, hogy a labda áthaladt-e a gólvonalon.
A technológiákat a FIFA először a decemberben, Japánban rendezendő klub-világbajnokságon, majd a 2013-as brazíliai Konföderációs Kupán és a 2014-es vb-n alkalmazza élesben.