Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Szurkoljunk pozitívan mostantól! De hogy?

2013.02.05. 15:05

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fellebbviteli bizottsága helyben hagyta a fegyelmi bizottság ítéletét: zárt kapus lesz a magyar-román világbajnoki selejtező, amelyre negyvenezer drukker ment volna március 22-én. A hazai szövetség (MLSZ) persze nem adja fel, de a CAS-hoz fordulás inkább csak szimbolikus, a nemzetközi sportdöntőbíróság nem szokott ugyanis szövetségek életébe direktben avatkozni.

A feladat viszont adott a következő hazai válogatott meccsre. A  júniusi barátságoson az ellenfél egyelőre nem ismert, de példát kellene mutatni szurkolásból az egész szurkolótábornak.

Abba kell hagyni a Vesszen Trianonozást, elhalkulhatna végre a Lesz még Erdély Magyarországé kórus, de ugyanígy a "ki nem ugrál büdös román/szlovák/cigány" rigmus is. De ha igazából a valahol mindenki cigány, vagy az ellenfél szar, vagy az „anyátok kurva volt, apátok paraszt volt” nélkül is lehet szurkolni hoki- vagy kézilabdameccsen, akkor a futball rétegközönségén is csak lehet javítani. (A nincs hangotok, parasztok nincsen hangotok sem szokott elhangozni kulturáltabb helyeken.)

De mi jöhetne az említettek helyett? Hogy tud szurkolni a magyar pozitívan, ne a riválist örökösen gyalázva, ne a történelmet szidva?

A ria, ria, Hungária, vagy a Mindent bele, vagy a Hajrá magyarokon! kívül a változatosság kedvéért lehetne már egy komoly harci induló, vagy egy szimpatikus szólam, vagy bármi.

Gyűjtsük össze, hogy alakulhat szimpatikus kép ki rólunk, nem utolsósorban, hogy lehet jó érzéssel otthagyni egy válogatott futballmeccset, nem szégyenkezve, hogy megint mi zajlott a lelátó egy részén.

Az athéni olimpián vált igen népszerűvé a mindenki jobbra, mindenki balra, mindenki előre című veszprémi induló válogatottas átirata, és nem volt nehéz azonosulni vele. Még a görögöknek sem, és megvolt az esély, hogy a magyarokról nem a dopping jutott eszébe a taxisofőrnek, hanem éppen ez.

A londoni olimpián a játékok főszervezője, Sebastian Coe elismerően nyilatkozott a magyar szurkolókról, hiszen tízkor a vízilabda-, tizenkettőkor pedig a kézilabdameccsen találkozott velük. Nem voltak kevesen és nem voltak csendben. Még az önkéntesekbe is beleivódott a ria, ria, Hungária dallama, maguk is próbálták énekelni, ha látták a Hungary vagy a Magyarország feliratot. Nem volt rossz érzés.

A futballközeg sem megjavíthatatlan, ezért senki se fogja vissza magát, szurkoljunk mostantól pozitívan! Ide várjuk a javaslatokat, hogyan tehetjük meg.