Szemtanúk szerint a korábbi válogatott játékos egy vonatállomáson hangoskodott ittasan, amikor pedig egy biztonsági őr odament hozzá, akkor Gascoigne rátámadt a férfira, fojtogatta is.
Nem sokkal később érkezett meg a helyszínre a volt játékos exfelesége, Sheryl, megpróbált közbeavatkozni, de Gascoigne őt is megtámadta.
A rendőrök hamar kiérkeztek és rögtön rögtön véget vetettek az egykori sztár őrjöngésének, aki tizenkét órát ült egy rendőrőrsön, később elengedték.
Gascoigne angol lapoknak nyilatkozó barátai már azt remélték, hogy az egykori Lazio és Tottenham-játékos már túl van a nehezén, miután kijött az amerikai elvonóról, a múlt hónapban még lánya is azt mondta, hogy rég volt ilyen jó állapotban az apja. A sztár viszont már korábban leszögezte, igyekszik józan maradni, de nem garantálja, hogy többé nem iszik.
A februári rehabilitációján kritikus állapotba került, később egy tévéműsorban elmondta, már majdnem az orvosok is lemondtak róla.
„Bementem a terápiára, ahol megvonták tőlem az alkoholt, de ezután kórházba kerültem, ott fordultak rosszra a dolgok. Emlékszem, körülöttem azt beszélték, hogy nem fogom túlélni. Csövek lógtak ki belőlem, injekciókat kaptam, és csak annyit tudtam mondani, ne hagyjanak meghalni, meg kell öntöznöm a növényeimet. A növények elpusztultak, én életben maradtam" - emlékezett vissza.
Drága kezelésére több sztár is pénzt ajánlott fel, Gascoigne külön megköszönte nekik a támogatást júniusban.