Schürrlétől indult az akció, aki Eto'onak passzolt. A kameruni kapu felé lőtte, nehét eldönteni, hogy gólt akart, vagy Ramiresnek passzolni, mindenesetre utóbbi belepiszkált, így Tatarusanu már nem tudott hárítani. 1-0 a Chelsea-nek Romániában.
Teljesen üresen maradt középen a Dortmund csatára, akinek csak be kellett passzolnia a labdát. A németek egy kontra végén büntettek, a Marseille egy szabadrúgás miatt húzódott előre, a hazaiak villámgyorsan végigpasszolták a pályát, majd Durm látta meg a középen érkező lengyelt.
Nincs gól. Ami az Ajax–Milan meccset illeti az AC Milan igencsak visszafogottan játszik, főleg a védekezésre összpontosít, a labda se nagy van az olaszoknál, ennek folytán még kapura sem lőttek.
gól.
A Dortmund kicsit megtorpant Lewandowski gólja óta, amit kihasználnak a franciák, akik folyamatosan támadnak, egyelőre azonban kitart a németek védelme.
Ma egyszerűen lehetetlen tartani, az Arsenal középpályása fantasztikusan játszik.
A Schalke talán elfáradt a nagy iramú kezdésben, de érezhetően visszavettek a tempóból. A Basel egyre bátrabban megy előre, de komolyabb helyzetük még nem volt.
Még a félidő előtt pályára került a magyar válogaott csatár, Jefferson Farfánt kellett lehozni a Schalkéból.
Georgievskiről pattant be a labda nem sokkal a félidő vége előtt, így már 2-0 a Chelsea-nek. Eto'o tört be a labdával a tizenhatoson belülre, majd kapura is szúrta. Tatarusanu azt még hárította, de tehetetlen volt a saját védőjéről visszapattanó labdával szemben.
Az Arsenal 2-0-ra vezet a Napolival szemben, Celtic–Barcelona 0-0, Ajax–Milan 0-0, Porto–Atlético 1-0, Steaua–Chelsea 0-2, Basel–Schalke 0-0, Dortmund–Marseille 1-0 a félidőben.
5 percet hosszabbítottak Bázelben a tüntetők miatt, de az állás továbbra is 0-0.
Máris kimaradt. Giroud tette be, Rosicky hibázta el.
Diego Costa nélkül, mindössze egy kapuralövésük volt az első félidőben, a Porto uralja a mérkőzést.
A svájci közönség nagy füttykoncerttel fogadta a pályára visszatérő Schalkét. Mi lenne, ha vezetnének a németek?
maradt ki.
is betalált a Dortmundban. A német szélső legalább 30-ról tekert a tizenhatoson belülre egy szabadrúgást, amibe aztán senki nem ért bele. Ez annyira meglepte Mandandát a kapuban, hogy csak belekapni tudott az előtte felpattanó labdába, mely tovább csorgott a gólvonal felé. A francia kapus már csak a kapuból tudta kiütni, de még ha sikerült is volna hárítani, Aubameyang érkezett volna. Reus hatalmas, ám kissé szerencsés góljával már 2-0 a Dortmundnak.
Nagyon kevés a játék, mindössze négy kaput eltalált lövést lehetett feljegyezni
Már háromnál járnak, Ramires duplázott. Megint Schürrlétől indult az akció a bal szélen, ő passzolt Oscarnak, aki végül Ramirest hozta játékba. A brazil remekül lőtte el Tatarusanu mellett, jól játszik a Chelsea.
Akárcsak a Porto, ők is egy beívelt szabadrúgás után, fejjel találtak be. Godin emelkedett a legmagasabbra, a kapuból kifelé mozgó Helton mozdulni sem tudott a labdára.
Brown ráncigálta Neymart, fel is rúgta, aztán belerúgott egy picit, na nem akkorát, amiért ki kellene állítani, de a szándék, ugye. A francia bíró mégis pirosat mutatott fel.
Egy szöglet utáni kifejelt labdát vágott vissza kapásból Draxler, fantasztikus lövés volt a bal felsőbe.
A Celtic park közönsége, szegény brazil, csak elesett. Na jó, kicsit szenvedett is utána.
Ráadásul fél perc alatt kétszer, tíz emberrel. Forrest, majd Mulgrew nem tudta belőni, az előbbinél Valdes védett nagyot, a másodiknál szerencséje volt a spanyol kapusnak.
A Steaua játékosa előbb Cechet tette próbára, majd a kapustól visszapattant labdával középre tört. A cseh kimozgott a kapuból, így nagy lehetőség nyílt előtte, de végül a felső léc fölé bombázott.
Azért lehet sajnálni ilyenkor a kiscsapatot. Két örült nagy Celtic-helyzet után Alexis Sánchez lépett ki, beadását Fabregas fejelte az üres sarokba, vezet a Barcelona 1-0-ra.
Arda Turan ugratta ki tökéletes ütemben Raul Garciát, aki legalább 5 méterre elléphetett a védőktől, azonban ahogy kapura tette volna a labdát, aláfordult a bokája. Ha nem lép rosszul, akár fordíthatott volna az Atletico.
Reust buktatták, nem is lehet kérdés a büntető.
nincs gól, ahogy játszanak a felek, könnyen elképzelhető, nem is lesz.
Erősen, laposan, középre helyezte a lengyel. Mandanda elment a jobb sarokba, 3-0 már a Dortmundnak.
Szöglet után szépített volna a Steaua, a Cechről kipattanó labdát vagy háromszor lőtték még kapura a románok az ötösön belülről, de mindig elakadt valakiben a lövés. Végül a cseh kapus gyűjtötte be a labdát, maradt a 3-0 az angoloknak.