A Bayern München a hétvégén sorban 36. mérkőzésén is veretlen maradt, amivel beállították a német rekordot. A Bajnokok Ligájában pedig sorban nyolc meccsen nyertek, ha a Viktoriát is legyőzik, akkor utolérik a Barcelonát, amely a 2002-2003-as szezonban nyert sorban kilencet.
A torinói csapat elmúlt öt BL-meccsén nem tudott nyerni, mindössze két döntetlenre és három vereségre futotta az erejükből. Idén még csak 2 pontot gyűjtöttek, kikaptak Madridban, a Köbenhavn és a Galatasaray ellen pedig 1-1 pontot szereztek.
Már ami a bajnokságot illeti, sorban 30 meccsen nem kaptak ki a Donbass Arénában. Utoljára 2011. október 23-án verte meg őket Metalist, nem könnyű tehát náluk játszani, a United is csak döntetlenre jutott.
Az angol csapat eddig 297 gólt kapott az UEFA nemzetközi kupáiban, így már nincs messze a háromszázadik. A Sociedadnak nem lesz azonban könnyű dolga, a United csatára, Robin van Persie ugyanis sorban 10 BL-meccsen is eredményes volt.
A legutóbbi öt hazai meccsükből ötöt megnyertek, de szükség is volt a jó teljesítményre a dán csapattól, ezt megelőzően ugyanis hat hónapig nem győztek saját pályájukon.
Manchester City:Pantilimon, Zabaleta, Clichy, Demichelis, Nastasić, Nasri, Silva, Fernandinho, Touré, Negredo, Agüero Cserék:Hart, Richards, Lescott, Kolarov, Milner, Navas, Džeko.
CSKA Moskva: Akinfejev, Ignasevics, Berezutszkik, Nababkin, Shenikov, Wernbloom, Honda, Tošics, Milanov, Musa, Doumbia Cserék: Csepcsugov, Vasin, Zuber, Elm, Rahimics, Vitinho, Bazeljuk.
A PSG brazil születésű olasz középpályása passzolt eddig legtöbbet a BL-ben, 388 kísérletéből 350 volt sikeres. A második helyen ráadásul szintén PSG-s áll, Marco Verratti 322/293-mal.
Juventus: Buffon, Martín Cáceres, Barzagli, Bonucci, Pogba, Marchisio, Pirlo, Asamoah, Vidal, Tévez, Llorente Csere:Storari, Ogbonna, De Ceglie, Padoin, Isla, Giovinco, Quagliarella.
Real Madrid: Casillas, Varane, Pepe, Ramos, Marcelo, Khedira, Bale, Xabi Alonso, Modrić, Ronaldo, Benzema Csere:Diego López, Carvajal, Arbeloa, Di María, Isco, Illarramendi, Rodríguez.
Jövőre a Benfica stadionjában, az Estádio do Sport Lisboa e Benficában rendezik a Bajnokok Ligája döntőjét, így ha eljutnának addig a portugálok, hazai pályán szerepelhetetnének. Ez azonban még messze van, viszont a 400. európai kupameccsen kapott gól nem annyira, most ugyanis 399-cel állnak.
Az Olimpiakosz vereség esetén a 100. UEFA-tornán elvesztett meccsét gyűjtené be.
Viktoria Plzeň:Kozáčik, Hubník, Procházka, Rajtoral, Čišovský, Hořava, Horváth, Petržela, Kolář, Tecl, Ďuriš Cserék: Bolek, Hejda, Řezník, Kovařík, Pospíšil, Wágner, Bakoš.
Bayern München: Neuer, Van Buyten, Rafinha, Lahm, Contento, Ribéry, Götze, Müller, Alaba, Schweinsteiger, Kroos Cserék:Starke, Dante, Kirchhoff, Boateng, Martínez, Weiser, Mandžukić.
Az argentin csatár sorban öt meccs óta mindig betalál, összesen 7 gólt lőtt ezeken a meccseken, így nem csoda, hogy kezdeni fog a CSZKA ellen. Az sem meglepetés, hogy Edin Dzeko nincs ott a kezdőben, a bosnyák 6 BL-góljából ugyanis 5-öt idegenben lőtt.
Real Sociedad: Bravo, Carlos Martínez, González, de la Bella, Markel Bergara, Iñigo Martínez, Pardo, Zurutuza, Griezmann, Agirretxe, Vela Csere:Zubikarai, Ansotegi, Cadamuro, Elustondo, Prieto, Seferovic, Castro
Manchester United: De Gea, Evra, Ferdinand, Smalling, Vidić, Giggs, Valencia, Kagawa, Fellaini, Rooney, Hernández Csere:Lindegaard, Jones, Büttner, Anderson, Nani, Young, Van Persie.
A svéd csatár négyet rúgott a belgáknak a BL legutóbbi fordulójában.
PSG: Sirigu, Marquinhos, Alex, Maxwell, Van der Wiel, Thiago Motta, Matuidi, Verratti, Lucas, Ibrahimović, Lavezzi Cserék: Douchez, Thiago Silva, Digne, Jallet, Ménez, Rabiot, Pastore.
Anderlecht:Kaminski, N'Sakala, Deschacht, Kouyaté, Mbemba, Vanden Borre, De Zeeuw, Milivojević, Praet, Kljestan, Mitrović Cserék: Najar, Roef, Nuytinck, Tielemans, Cyriac, Bruno, Acheampong.
Itt vannak a kezdők.
FC København: Wiland, Jacobsen, Bengtsson, Mellberg, R Sigurdsson, Claudemir, Delaney, Gíslason, N. Jørgensen, Braaten, Toutouh Cserék:J. Jensen, Margreitter, Remmer, Kristensen, Bolaños, Vetokele, Santin.
Galatasaray:Eray İşcan, Chedjou, Semih Kaya, Eboué, Felipe Melo, Aydın Yılmaz, Selçuk İnan, Bruma, Riera, Drogba, Burak Yılmaz Cserék:Ufuk Ceylan, Nounkeu, Sabri Sarıoğlu, Ceyhun Gülselam, Yekta Kurtuluş, Umut Bulut, Amrabat.
A görög csapat 5 idei góljából 3-ért Mitroglou a felelős, ő igyekszik majd a Benficának is betalálni.
Olimpiakosz: Roberto, Maniatisz, Holebasz, Manolasz, Salino, Szamarisz, Fuster, Sziovasz, Yatabaré, Saviola, Mitroglou Cserék: Megyeri, Papadopoulosz, Medjani, Bong, N'Dinga, Campbell, Domínguez.
Benfica: Artur, Luisão, Pereira, Garay, Sílvio, Amorim, Gaitán, Matić, Pérez, Cardozo, Marković Cserék: Oblak, Jardel, Almeida, Djuričić, Cavaleiro, Lima, John
Sahtar: Piatov, Kucher, Sevcsuk, Rakitszkij, Hübschman, Bernard, Fernando, Douglas Costa, Alex Teixeira, Srna, Ferreyra Cserék: Kanibolotszkij, Krivtszov, Sztepanenko, Ilsinho, Luiz Adriano, Eduardo, Taison.
Leverkusen: Leno, Spahić, Boenisch, Ömer Toprak, Donati, Rolfes, Bender, Sam, Castro, Son Heung-Min, Kiessling Cserék: Yelldell, Wollscheid, Hegeler, Can, Hilbert, Derdiyok, Kruse.
a Manchester City kezdőjében a a moszkvaiak ellen, ezzel az Arsenal és a Chelsea után ők a harmadik angol csapat, amely csupa légiósókból álló tizenegyet küld pályára a BL-ben.
A torinói lelátókon a Real Madrid elleni BL-rangadón egy nagy élőképen. A héten úgy látszik, már nem próbálkoznak azzal, hogy a játékosok a BL-himnusz alatt egymásnak adják a rasszizmus ellenes feliratot, legutóbb kudarcba fulladt a dolog, mert nem figyelt az egyik játékvezető.
De hol lesz az első gól?
Idén először került elő az idegenbeli szett, a Juventus ellen ebben járatják a labdát éppen. Szétfütyüli őket a közönség.
A Manchester City szerezte az este első gólját a CSZKA Moszkva ellen, Agüero talált be a 3. percben büntetőből.
A Köbenhavn is előnyben a Galatasaray ellen, a 6. percben szerezték meg a vezetést, Braaten talált be.
Cristiano Ronaldo viharzott el a jobb szélen a 9. percben, majd élesen keresztbe lőtt a Juventus kapuja előtt.
A PSG legutóbb öt góllal ütötte ki idegenben az Anderlechtet, a párizsi meccsen most sorra dolgozzák ki a helyzeteket a hazaiak, Lavezzinek és Ibrának is volt lehetősége.
A Real Madrid tizenhatosán belül, de a bíró nem adott büntető a Juve-csatár alakítására.
A bal szélről, Buffon védett. Eddig főleg a Realnak voltak helyzetei.
A görögöket Manolasz juttatta előnyhöz, a 13. percben 1-0.
akkor a realosok lesznek önveszélyesek, a 16. percben Pogba lőtte középre a labdát, az ötösnél Pepe úgy ért bele, hogy Casillasnak bravúrral kellett védenie. Ez járt eddig legközelebb a gólhoz.
Agüero megszerezte második gólját is a 20. percben a CSZKA Moszkva ellen. Az argentin csatár sorban öt meccs óta mindig betalált a kezdés előtt, eddig duplával folytatja ezt a sorozatot.
Úgyhogy érdemes megjegyezni, hogy Agüeró 3. percben szerzett tizenegyesgólja, a leggyorsabb büntetőből szerzett találat a BL-ben 2005 decembere óta, akkor Micoud talált be.