Az Atletico Madrid szokásához hűen most is szögletből fejelt egyet, de nem Miranda vagy Godín, hanem Tiago.
3 méterről bólintotta be, Casillas nem mozdult ki, a védők is kővé dermedten nézték.
Az Atletico 14 legutóbbi góljából 11 fejes.
Fontos meccseket játszanak szombaton az európai bajnokságokban. A Premier League-ben itt az első derbi. az Arsenal a bajnok Manchester Cityt fogadja. A spanyoloknál a Barcelona a Bilbaóval a meccsel, de megismétlik a Bajnokok Ligája döntőt is, a Real Madrid otthon várja az Atleticót. Nem feledkezünk meg a német és a magyar bajnokságról sem.
A németek csak így nevezik a Bayern-Stuttgart-meccset, még akkor is, ha a két csapat nincs feltétlenül egy szinten. Guardiola a kezdőbe rakta Xabi Alonsót. Ribéry a padon, pedig a futballfilozófus edző különórát is tartott neki. Az egyik edzésen fél órát sétálgattak kettesben a taktikáról vitázva.
Kicsit kisodródott a szerb, de nagy erő volt a lövésben. Nem Szczesny kapuson múlt, nem vette komolyan, hogy onnan lőni tud a balbekk.
Demichelis egy szöglet után egyenlített a 83. percben. Szép fejes volt, a kapus ment érte, de nem érhette el.
a Debrecennek volt több helyzete, de a pár hete éppen a Lokitól eligazoló Polekszics kapus minden kísérleten rajta volt.
Sorrendben harmadik meccsén is betalált, ez a kapáslövése 10 méterről gyönyörű volt. És ami ennél fontosabb: védhetetlen. Arsenal-City 2-1, 75. perc.
és akkor még finoman fogalmaztunk. Nem is ajánlatos kirugdosni a játékosoknak a labdát, mert néhány szektorban nem is igen lenne, aki visszadobná nekik.
Wilshere futott el a jobb szélen, Clichy mellett elvitte a labdát, a kifutó Hart felett éles szögből átemelte a labdát. Szép gól volt.
A debreceni stadionba a meccs 20. percében jutott be egy csoport pécsi szurkoló. Észre is vétették magukat. Gyaníthatóan a szurkolói kártya adminisztrációja miatt nem értek be kezdésre.
Vagyis megvan az első bekapott gólja a német másodosztály újoncának. De ettől még veretlen, és a második helyen áll az ötödik forduló után a ligában.
Kalmár a 87. percben állt be a Braunschweig elleni győztes meccsen.
Mivel ő korábban az Arsenalban játszott, természetesen kifütyülik. Ő mondta azt, azért megy el, mert címeket akar nyerni.
Bayern München-VfB Stuttgart 15.30
Borussia Dortmund-SC Freiburg 15.30
Hertha Berlin-FSV Mainz 05 15.30
1899 Hoffenheim-VfL Wolfsburg 15.30
SC Paderborn-1. FC Köln 15.30
Borussia Mönchengladbach-FC Schalke 04 18.30
Arsenal-Manchester City 13.45
Chelsea-Swansea City 16.00
Crystal Palace-Burnley 16.00
Southampton-Newcastle United 16.00
Stoke City-Leicester City 16.00
Sunderland-Tottenham Hotspur 16.00
West Bromwich Albion-Everton 16.00
FC Liverpool-Aston Villa 18.30
Barcelona-Atletic Bilbao 16.00
Málaga-Levanta 18.00
Real Madrid-Atlético Madrid 20.00
Celta de Vigo-Real Sociedad 22.00
DVSC-PMFC 14.30
Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás 16.30,
Nyíregyháza Spartacus - Dunaújváros Pase 18.30
Kecskeméti TE - Győri ETO FC 18.30
MVM-Paks - Diósgyőri VTK 20.30
Nem változott tehát az állás, az Arsenalban nem sok ötlet van, hogyan lehetne változtatni a meccsen.
A 26. percben Alexis Sanchez előtt volt nagy helyzet, az ellentámadásból pedig gólt lőtt a City. Jesus Navas tökéletes passzolt középre, Agüero finoman a kapuba passzolt egy védővel a nyakán 7 méterről.
de a kapufáról kipattant a labda. A visszapattanót Hart az ölébe vette. Óriási helyzet volt.
Mindez csak azért fontos, mert az ötödik fordulóban tartunk, és még nem kaptak gólt, és mert Bódog Tamás a csapat másodedzője.
A félidőben 2-0-ra vezetnek a tavaly még élvonalbeli Braunschweig ellen. Ha ennyi marad, másodikok.
Kalmár Zsolt nem kezdő, kispados.
Az angol középpályás összenőtt a Chelsea-vel, de a nyáron váltott, és a City kezdőjébe először került be, a 18-as mez az övé.
Az angol bajnokságból eddig három forduló ment le. A Manchester City hat pontot gyűjtve a negyedik, az Arsenal öt ponttal a hetedik helyről indul.
Először játszik az Arsenalban a Manchester Unitedből igazolt Danny Welbeck. Arsene Wenger nem akar még rá nyomást helyezni, szinte szabadon játszhat majd pozíciójában.
Az Arsenal és a Manchester City augusztus 10-én a Community Shield-kupáért mérkőzött meg, akkor a londoniak voltak jobbak, 3-0-ra verték a Cityt. Azóta mindkét csapat sokat változott, így túl nagy jelentősége nem lehet ennek az eredménynek.