Hollandiáé a bronz, Németország a világbajnok

2014.07.05. 22:55

Ez a percről percre hírfolyam az Index vébémaratonjának legfontosabb eleme, alfája és ómegája, a zenit és a nadír. Ide minden bekerül, ami fontos, ami kevésbé fontos, vagy ami egyáltalán nem az, de vicces vagy érdekes.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Na jó, azt kivéve, hogy gólt még nem lőttek Costa Ricának:

  • Lassan félidő, eddig nem sok minden történt:

  • Alfredo di Stéfano, a Real Madrid tiszteletbeli elnöke, az egykori kiváló labdarúgó szombaton kórházba került, mert szívinfarktust kapott.Később a Real Madrid szóvivője azt közölte, hogy Di Stéfano állapota kritikus, a kórházban pedig azt az információt adták az amerikai hírügynökségnek, hogy kómában van, írja az MTI.

    Az argentin születésű spanyol csillag, aki pénteken ünnepelte 88. születésnapját, áprilisban hasonló okból szorult kezelésre, és volt már baja a szívével 2005 decemberében is, akkor szívritmus-szabályozót kapott. Játékos-pályafutásának legsikeresebb korszakát 1953 és 1964 között élte, amikor a Real Madrid színeiben 510 mérkőzésen 418 gólt szerzett. Puskás Ferenccel éveken át a futballvilág egyik legveszélyesebb csatárkettősét alkották. A spanyol válogatottban 31 meccsen 23-szor volt eredményes.

  • Ha egyszer így passzolnak a Costa Rica elleni negyeddöntőben:

  • Így van. A BL-selejtezőre készülő Debreceni VSC barátságos mérkőzésen legyőzte a hétszeres francia bajnok Olympique Lyont a Nagyerdei Stadionban.

    DVSC-TEVA - Olymique Lyon 4-2 (2-0)
    Debrecen, Nagyerdei Stadion, 8000 néző, v.: Bognár
        gólszerző: Sidibe (20., 68.), Kulcsár (40., 66.), illetve Yattara (46.), Bahlouli (75.)
     

  • „Arra kérném a FIFA vezetőit és a bírókat, hogy figyeljék Robbent. Nagyon aggódunk a műesései miatt, főleg, hogy el is ismerte" – mondta Pinto kapitány, aki szerint az sem lenne baj, ha műesésekért kapott két sárgával küldenék le a holland támadót.

  • Fél órával a negyeddöntő lefújása után is ezrek ünnepeltek a stadionban.

  • Ez volt az eddig legjobb meccsünk, kiegyensúlyozottak voltunk és jól játszottunk. Nagy öröm ez a csapatunknak, és köszönöm a családom és minden szurkolónk támogatását.

    – mondta Sabella kapitány a belgák elleni győzelem után.

  • A fotót Lavezzi töltötte fel instagramjára a belgák ellen megnyert negyeddöntő után azzal az üzenettel, hogy 24 év után végre ismét elődöntősök. 

     

  • A párizsi Gyémánt Ligán Pierre-Ambroise Bosse meglepő szerelésben startol el. Fehér sportszárat és a futballválogatott sötétkék, galléros mezét viselte, és egy fehér klottgagyát. Talán nem értesítették, hogy a francia válogatott már kiesett? Bosse egyéni csúcsra pályázott, de az nem jött össze, csak negyedik lett. A kenyai Asbel Kiprop győzött.

  • Alejandro Sabella Higuain kapufájánál addíg dőlt, míg majdnem hanyatt esett:

  • A Marca híre szerint a Real Madrid történetének egyik legnagyobb játékosa, a klub tiszteletbeli elnöke, a tegnap 88 éves Alfredo Di Stefano szívrohamot kapott, egy madridi kórházban ápolják, kritikus állapotban van.

    Áprilisban hasonló okból szorult kezelésre, és volt már baja a szívével 2005 decemberében is, amikor szívritmus-szabályozót kapott.

  • Jó védelemmel. A németek válogatottsági csúcstartója, az egykori magyar szövetségi kapitány  a FIFA honlapjának adott interjút, ahol olyan eredeti gondolatokat fogalmazott meg, mint

    • - sajnálja Neymar sérülését
    • - a németek olyan technikásak, amit senki sem várna tőlük
    • - Brazília ellen az elődöntőben még több kell
  • a belgák elleni negyeddöntő első félidejében:

  • Ígérjük, hogy sérülése miatt megnyerjük a vb-t Neymarért. Ez a pillanat forradalmi számunkra. Sokat vár túlünk, és még egységesebb leszünk, így még nagyobb eséllyel nyerünk. Neymar nagyon fontos számunkra, nagyban függünk tőle, és a csoportkörben is ő jelentette a különbséget, de Neymar helyén játszhat Willian és Bernard is, aki hasonló karakterek.

    – nyilatkozta Thiago Silva, a brazil válogatott csapatkapitánya.

  • Mindenben megegyezett egymással a Newcastle és az Arsenal. A francia válogatott futballista Londonba költözik.

  • Zuniga szabálytalansága miatt Neymar vébéjének vége, a brazil szurkolók halálos fenyegetések áradatát zúdítják a kolumbiaira, aki szerint egy ilyen ütközés benne van a fociban.

  • Az Élet a legnagyobb rendező, valljuk mély hittel, mindenesetre ezt valaki így állította be, hogy a legalacsonyabb Valbuena megkapta a legmagasabb kísérőt. 

  • Legalábbis az eddigi négy meccsen. Algéria ellen voltak a leggyorsabbak, onnan a 70. perces adat, Fellaini fejese akkor ment be.

    Argentína az első tíz percben kétszer volt eredményes - Nigéria és Bosznia ellen -, de a hajrában ők is erősek.

  • 2001-ben az U20-as vb-n, Argentínában találkozott már Costa Rica Hollandiával. A felnőttek között este tíztől lesz az első hivatalos meccs.

    Costa Rica 3-1-re megverte akkor a hollandokat, pedig Robben, Huntelaar, Heitinga és van der Vaart is benne volt a csapatban. A kispadon pedig Louis van Gaal ült.

    A csoportból amúgy mindketten továbbmentek, de a hollandok csak harmadik, míg Costa Rica az első helyen. Őket a csehek utána rögtön kiverték, Hollandia Angolán még átjutott, Egyiptomon azonban már nem.  

    Winston Parks kettőt vágott azon a meccsen, aki nem futott nagy karriert, de Temesváron is megfordult például.

  • Ehhez nem is kell semmit írni:

     

  • A Borussia Mönchengladbachba szerződött Thorgen Hazard, aki a brazil vb-n szereplő Eden Hazard öccse. A 21 éves futballsta 2012-ben szerződött a Chelsea-ba, de az utóbbi időszakban a Zulte-Waregemben futballozott kölcsönjátékosként

  • Az olasz bajnokságban szereplő Udinese közölte, megválna védőjétől, Pablo Armerótól, aki az elmúlt hónapokat is kölcsönben, a West Hamnél töltötte. A kolumbiai játékjogának csak az ötven százalékát birtokolja az Udinese, a másik fele a Napolié. Eddig a Fiorentina érdeklődött, de az ügy a komolyabb tárgyalásokig már nem jutott el. A firenzei klub mellett a Juventust, az Intert és a Milant hírbe hozták lehetséges vásárlóként.

  • Gratulált a kolumbiai labdarúgó-válogatott tagjainak Juan Manuel Santos államfő, aki a helyszínen nézte meg a házigazda brazilok elleni, péntek esti világbajnoki negyeddöntőt.

    Mi, kolumbiaiak mindannyian büszkék vagyunk a nemzeti tizenegyünkre. Történelmet írtatok, köszönjük a sok örömet, amit okoztatok!

    A vörös mezbe öltözött, bő két hete újraválasztott Santos a fortalezai stadion dísztribünjéről, Joseph Blatter FIFA-elnök mellől nézte végig a 2-1-es brazil sikerrel zárult mérkőzést.

  • Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya nagyon örül annak, hogy csapata a házigazda brazilokkal játszhatja majd az elődöntőt a labdarúgó-világbajnokságon.

    Mi szebb van annál, mint hogy futball-álomországban az önök erős csapata ellen léphessünk pályára egy vb-elődöntőben. Gratuláció Brazíliának! Fantasztikus vb-t szerveztek és játszanak. Nagy meccs lesz Belo Horizontében

    Az ötszörös vb-győztes brazilok és a háromszoros bajnok németek kedden játszanak a döntőbe kerülésért.

  • A német sajtó és a szakértők nagyon nekimentek Mesut Özilnek, mert szerintük elfogadhatatlan játékot nyújtott a franciák elleni 1-0-ra megnyert negyeddöntőben.

    Aki a párharcok 18 százalékát nyeri csak meg, és testi erejét nem használja, annak nincs helye a német válogatottban, hangzott az egyik sommás megállapítás.

    A Bildtől 5-öst kapott, a Kicker sem adott neki jobbat, ami igen figyelemre méltó. Legutóbb Götzét húzták le, ki is került a csapatból, semmi sem indokolja, hogy Özil hatodszorra is kezdő legyen a brazilokkal szemben a keddi elődöntőben. Az eddigi osztályzatai alapján a közepesnél jobban egyszer sem játszott.

  • Lucas Moura és Marquinhos együtt nézték meg a Brazília–Kolumbia vb-negyeddöntőt. A kép akkor készült, amikor a himnuszt énekelték és éppen csapattársukat, Thiago Silvát mutatta a kamera.

  • A pénteki negyeddöntőn a kolumbiai Zuniga térddel érkezett a brazil hátába, akit azonnal kórházba szállítottak. A brazil válogatott sztárja csigolyatörést szenvedett, így nem lép már pályára a világbajnokságon. Nagy nehezen, óriási tömeg kíséretében hagyta el a kórházat.

  • Ezzel négy német játékos remekül jár, a braziloknál öten gyűjtöttek már be, de mostantól ők is tiszta lappal játszanak.

    Ez egyébként a FIFA újítása, hogy a döntőre, bronzmeccsre senki se lehessen eltiltott, de egyúttal felhatalmazás is kemény és durva játékra, hiszen nincs, ami visszafogja az elődöntőben a csapatokat.

  • A sportvilág elitje aggódik a csigalyatörést szenvedett brazilért. A közösségi oldalakon kíván mindenki jobbulást Neymarnak, a csapattárs Lionel Messi elsőként küldte el jókívánságait, de írt Radamel Falcao, Mario Balotelli, Mesut Özil és Lukas Podolski is, sőt az NBA-sztár, LeBron James is mielőbbi felépülést kíván.