Egy kicsit meg voltam lepve, amikor láttam, hogy Messi jön, hogy begyűjtse a legjobb játékosnak járó címet. Bár ha a torna elejét nézzük, és hogy miért jutott el egyáltalán Argentína a döntőig, akkor mondhatjuk, hogy Messi góljai döntöttek.
– mondta a Sepp Blatter FIFA-elnök.
Ez a percről percre hírfolyam az Index vébémaratonjának legfontosabb eleme, alfája és ómegája, a zenit és a nadír. Ide minden bekerül, ami fontos, ami kevésbé fontos, vagy ami egyáltalán nem az, de vicces vagy érdekes.
Azaz Salvatore Sirigu, aki már nem is csere, egyre valószínűbb, hogy Gianluigi Buffon sérülése miatt az angolok után Costa Rica ellen is kezdeni fog.
Azért nem úgy, mint a többi normális ember:
"Why always me", azaz miért mindig én - posztolta Facebookra. Még a ManCitynél írta ezt egyszer a meze alá arra utalva, mindig őt veszik elő a balhék miatt.
Szánni valóan tehetetlenül vicces:
18:00: Belgium-Algéria
21:00: Brazília-Mexikó
24:00: Oroszország-Korea
Mediterraneo szervezés, hogy amikor Brazília már második vb-meccsét is lejátszotta, Oroszország és Dél-Korea csak egy órával azután fogja kezdeni az elsőt. Velük bemutatkozik az összes, mind a 32 vb-csapat a tornán.
Hivatalos a napok, sőt hetek óta köztudott átigazolás, a vb-n szereplő horvát Ivan Rakitic a Barcába igazolt a Sevillától. A Chelsea-hez távozott Cesc Fabregas helyét veszi át.
Lukas Podolski barátjának, a hétfőn féléves kómából magához térő Michael Schumachernek ajánlótta a portugálok elleni 4-0-t.
"Jóbarátom, és futballőrült. Talán már nézte is a meccset, vagy értesült az eredményről" - idézte a BBC Podolskit, aki sokáig a Kölnben, Schumacher kedvenc klubcsapatában futballozott.
És az uruguayi csatár természetesen játszani szeretne az angolok elleni rendkívül fontos meccsen, mert a vesztes csapat szinte biztosan kiesik.
A vb előtt szűk egy hónappal térdműtéten áteső, Liverpoolban rekordokat döntögető Suarez Costa Rica ellen bemelegített, de sokatmondó, hogy Oscar Tabarez szövetségi kapitány fejében meg sem fordult, hogy becserélje.
Az argentin támadó évek óta híres lököttségeiről, amikor a pápánál jártak, elfoglalta őszentsége székét, amíg vártak rá, borított már fel hátráló operatőrt, szemtelenkedett Ibrahimoviccal, most pedig a válogatottnál folytatta a hülyeségeit.
A bosnyákok legyőzése után készült liftes szelfit fotobombolta:
Lavezzi lmao pic.twitter.com/nNtC1r4glt
— Futbolargentino (@FCBJulian) June 16, 2014
A csapatbuszon pedig az egyik alvó edzővel szemétkedett, csak úgy.
Az 1994-es vb-n Lothar Matthaus belőtte a büntetőt a bolgároknak a negyeddöntőben, azóta vártak arra a németek, hogy tizenegyest kapjanak. A húsz éve tartó sorozat mindjárt a 12. percben megszakadt a 2014-es torna első meccsén. Götzét rántotta le a védője, Müller rendkívül magabiztosan berúgta.
Hármat viszont már igen, egy igazán emlékezetes meccsen, 1966-ban. Észak-Korea kiválóan kezdett ellenük, de 3-0-ról meg tudták fordítani a meccset 5-3-ra.
Nem magyarázzuk túl, egyetlen ábra elég (és jófejek is voltunk a portugálokkal, nem azt néztük, hogy mikor volt legalább négygólos vereség, mert akkor több mint negyven év, egészen pontosan 14 670 nap lenne a különbség).
A két figyelembe vett eredmény:
A német-portugál meccs egyik, a világ futballszurkolóit megdöbbentő jelenete az volt, amikor C Ronaldo jó harminc méterről megpróbált kapura lőni egy szabadrúgást, de a laposan és gyengén meglőtt labda eltalálta az egyfős sorfal vagy micsoda lábát. Egyébként fontos megjegyezni, hogy rettentő sok hely van a pályán, ahol nem állt ott az a német, és csak egy hely volt, ahol ott állt. Szóval, és ez simán kiszámolható, sokkal nehezebb volt eltalálni őt, mint nem eltalálni.
Mondjuk a világ nem számolgatott, hanem felhördült-elborzadt-felnevetett a produkció láttán. Pedig a magyar foci már megint jobban teljesít: a mieinknél nagyobb volt a művészi összhatás, a bénázásuk rögvest az ellenfelet hozza helyzetbe. És a statisztika is a mi oldalunkon van.
Carlos Queiroz, az irániak edzője nagyon pozitív ember, ha a Nigéria elleni bűnrossz meccsükben pozitívumokat talált: "Nagyon boldog vagyok, nagyon nehéz volt. Nagy csapat ellen játszottunk, meg kellett küzdenünk minden labdáért, a legkisebb területért is. 90 percen át kellett koncentrálnunk, gratulálok a játékosaimnak. argentína jön, minden rajtunk múlik."
Irán-Nigéria-0-0
Argentína - Bosznia-Hercegovina 2-1 (1-0)
A csoport állása:
1. Argentína 1 1 - - 2-1 3
2. Irán 1 - 1 - 0-0 1
Nigéria 1 - 1 - 0-0 1
4. Bosznia-Hercegovina 1 - - 1 1-2 0
2. forduló:
június 21.: Argentína-Irán, Belo Horizonte 18.00
június 22.: Nigéria - Bosznia-Hercegovina, Cuiabá 0.00
3. forduló:
június 25.: Nigéria-Argentína, Porto Alegre 18.00
június 25.: Bosznia-Hercegovina - Irán, Salvador 18.00
A németek elleni meccsen Coentrao valószínűleg komolyabban megsérült, Pepe piros lapot kapott, ezért eltiltás miatt nem játszhat majd az Egyesült Államok ellen, és a hírek szerint a kapus, Rui Patricio szerepeltetése is kérdéses, ő is megsérült.
Ráadásul Hugo Almeida is kieshet egy hétre.
Legalábbis ez a hír kezdett terjedni az internetes világhálón. Az biztos, hogy jobb lenne, mint a FIFA-elnök Blatter, vagy akár valamelyik brazil politikus.
Az Irán-Nigériát közvetítő Gundel takácsnál is kezd elszakadni a cérne, de hősiesen küzd ezzel a nézhetelen izével.
A BBC szöveges közvetítésében már nem rajonganak az Irán-Nigériáért.
pedig ennél rosszabb, zsibbasztóbb, pocsékabb meccs nem volt még a vb-n.
A németek edzője nem tud leszokni arról, hogy az orrát túrja, négy éve is láthatta ország-világ, hogy mit csinál.
A portugálok 4-0-s legyőzésénél kimaxolta a poént, az orrához nyúlt, aztán pacsizott Ronaldóval.
Portugália vb-n és Eb-n ilyen súlyos vereséget még sosem szenvedett el, így háromnál több gólt sem kapott még ezeken a tornákon. Thomas Müller a hetedik német futballista, aki mesterhármast lőtt, ebben a németek egyedülálló teljesítményre lehetnek büszkék. Mint ahogy arra is, hogy sorozatban a hetedik vb-nyitómeccsüket nyerték meg, legutóbb 1986-ban, Uruguay ellen veszítettek pontokat (1-1). Müller teljesítményét dícséri még, hogy nyolc vb-meccsen már nyolc gólnál tart, ennyit nála csak ketten értek el kevesebb meccs alatt: Gerd Müllernek négy kellett, míg Helmut Rahnnak mindössze hét.
#Kanzlerselfie! Sehr stark @Podolski10 ! #WM2014 #GERPOR pic.twitter.com/2CQqY8J6mV
— SPORT1 (@SPORT1) June 16, 2014
Az FC Barcelonában folytatja Ivan Rakitic, a horvát válogatott középpályása. A 26 éves játékos a szintén spanyol és idén Európa Ligát nyert Sevillát hagyja ott a katalán elitklub kedvéért, amelynek hétfői bejelentése szerint Rakitic öt idényre szóló megállapodást írt alá. A Barcelona, amelynek új vezetőedzője van, Luis Enrique, a horvát futballistával kívánja pótolni a néhány napja a londoni Chelsea-hez szerződött világ- és Európa-bajnok Cesc Fabregast.
Bíznunk kell a játéksítlusunkban, ez hozta meg nekünk a trófeákat, és hagyta, hogy uraljuk a meccseket, nem látok rá okot, hogy másképpen játsszunk.
– reagált az első meccsen padozó spanyol a hollandok elleni vereségre.
Daniele De Rossi és Andrea Barzagli nem vett részt az olasz válogatott hétfői edzésén, írja az MTI. De Rossinak a nyakával van gondja, Barzagli pedig különböző kisebb fájdalmak miatt egyéni gyakorlatokat végzett.
Az olaszok első vb-mérkőzésén - melyet az angolok ellen 2-1-re megnyertek - sérülés miatt nem játszhatott Mattia De Sciglio és Gianluigi Buffon.
Négy éve 20 gól volt 12 vb-meccs után, most pont a duplája, 40. Örülünk.
Hát a mutatóujjával. Ki érti ezt.
First World Cup hoax: Raul Meireles’s middle fingers were actually index fingers pic.twitter.com/4qXeeyxNHR
— Tony Manfred (@tonymanfred) 2014. június 16.
Nem feledkezünk meg a gasztromán olvasókról sem, akik receptversenyben nyomhatják végig a világbajnokságot. A részt vevő nemzetek egy-egy specialitása küzd egymással az Aljazeera-n.
Rio Ferdinand, az angolok sokszoros válogatott középhátvédje nem falazta a köntört, ezt írta ki a twitterre. Szerinte a Real-hátvéd a portugál csapat második legfontosabb játékosa, erre most kiállíttatta magát.