A Liverpool uruguayi csatárának óriási szezonja volt, 31 gólt vágott a Liverpoolban, az angol bajnokság gólkirálya lett, aztán a vb előtt néhány héttel kiderült, műteni kell a térdét. Azóta megy a találgatás, mikor léphet majd pályára.
Erről jelentett most az MTI, állítólag a futballista még nem biztos nem biztos abban, hogy már az első két mérkőzésen bevethető lesz. Cáfolta, hogy liverpooli csapattársainak azt üzente volna: az angolok elleni, 19-ei rendben lesz.
"Soha nem állítottam ezt. Műtétem napján üzenetet váltottam Stevie-vel (Gerrard) és Glennel (Johnson). Azt mondták, remélik, hogy Brazíliában látjuk egymást. Én pedig azt válaszoltam, hogy persze, ott találkozunk. Ez azért nem teljesen ugyanaz. Soha nem állítottam, hogy biztosan játszani fogok (ellenük)" - reagált a Guardianben megjelent cikkre. Uruguay Costa Ricával kezd, majd jön Anglia, végül Olaszország a csoportban.
Ez a percről percre hírfolyam az Index vébémaratonjának legfontosabb eleme, alfája és ómegája, a zenit és a nadír. Ide minden bekerül, ami fontos, ami kevésbé fontos, vagy ami egyáltalán nem az, de vicces vagy érdekes.
And the Oscar goes to... #MundialPorLiniers pic.twitter.com/XOVsHdN7P4
— Liniers (@porliniers) 2014. július 1.
A tomboló szurkoló összetévesztette a két hollandot Fortalezában. Hát van ilyen:
Miután több brazil játékos már a Chile elleni büntetők előtt könnyezni kezdett, Scolari kapitány úgy döntött, hogy a negyeddöntő előtt pszichológus segítségét is igénybe veszi. Ezzel is készülnek az újabb 11-es párbajra. Chile ellen Hulk és Willian is kihagyta, míg a csapatkapitány, Thiago Silva annyira félt, hogy az utolsó rúgónak kérte magát. A futballisták profilját Regina Brandao pszichológus már a vb előtt megalkotta, így arra támaszkodva tud terápiát alkalmazni.
Négy mérkőzést rendeztek a Manausi Arena Amazoniában, és mind a nyolc csapat, amely ott játszott, már kiesett. Anglia, Olaszország, Kamerun, Portugália és Honduras már a csoportból sem jutott tovább, Horvátország, Svájc és az Egyesült Államok pedig a nyolcaddöntőben búcsúzott.
Lesz, de nem az, amire ön számít. Alább a mai tévés élő sportközvetítések:
Eurosport
11.00: Sznúker, ausztráliai Goldfields Open, Bendigo, Ausztrália
Sport2
13.30: Lóverseny, futam
Digisport 1
14.00: Tenisz, Grand Slam, Wimbledon
Digisport 2
14.00: Tenisz, Grand Slam, Wimbledon
A konspirációs teóriákban otthonosan mozgó Scolari szövetségi kapitány szerint Neymar olyan helyzetbe került, mint Cristiano Ronaldo. Ha nála van a labda, akkor az ellenfél játékosai egyből durva szerelésekkel mennek rá.
Minden meccset feldagadt lábbal fejez be
A csapatorvos legutóbb azt állította, hogy a Chile ellen is sántikáló Neymar készen áll Kolumbia ellen.
Éppen az Argentína-Svájc nyolcaddöntőt nézik.
Pic of the day: @Pontifex et Swiss Guard following ARG-SUI at #Brasil2014 pic.twitter.com/mGs5kGanhr
— Javier Cáceres (@elcaceres) July 1, 2014
5 gólos:
J. Rodríguez (kolumbiai)
4 gólos:
Neymar (brazil), Messi (argentin), Müller (német)
3 gólos:
Benzema (francia), Robben (holland), Shaqiri (svájci), E. Valencia (ecuadori), van Persie (holland)
2 gólos:
A. Ayew (ghánai), Bony (elefántcsontparti), Cahill (ausztrál), Dempsey (amerikai), Depay (holland), Dzsabu (algériai), Gervinho (elefántcsontparti), Gyan (ghánai), Mandzukic (horvát), Martinez (kolumbiai), Musa (nigériai), Perisic (horvát), Ruiz (Costa Rica-i), A. Sánchez (chilei), Suárez (uruguayi), Szlimani (algériai)
negyeddöntő:
július 4.:
1.: Franciaország-Németország, Rio de Janeiro 18.00
2.: Brazília-Kolumbia, Fortaleza 22.00
július 5.:
3.: Argentína-Belgium, Brazíliaváros 18.00
4.: Hollandia-Costa Rica, Salvador 22.00
elődöntő:
július 8.:
1. negyeddöntő győztese-2. negyeddöntő győztese, Belo Horizonte 22.00
július 9.:
3. negyeddöntő győztese-4. negyeddöntő győztese, Sao Paulo 22.00
a 3. helyért:
július 12.:
a két elődöntő vesztese, Brazíliaváros 22.00
döntő:
július 13.:
a két elődöntő győztese, Rio de Janeiro 21.00
Megműtötték az olasz válogatott Andrea Barzagli sarkát Finnországban. Előre láthatólag három hónapot kell kihagynia az 50-szeres válogatott védőnek. Már a vb-re is sérülten utazott, és ott mindhárom meccsen 90 perces játékkal gyilkolta tovább magát.
Az Egyesült Államok–Belgium-nyolccadöntőt az első félidőben meg kellett szakítani, mert egy férfi berohant a pályára. A Superman pólót viselő Mario Ferri nem először csinált ilyet, a négy évvel ezelőtti vb-n is beszaladt a spanyol-németen. Az olasz férfi pólóján két felirat is volt. Az egyik: "Mentsétek meg a favellák gyermekeit." A másik pedig: „Ciro Vive." Ez utóbbival egy Roma-szurkoló által lelőtt Napoli-drukkernak állított emléket.
Ön nem unja még, hogy a gólt szerző játékosok nagy részének mindig az az első gondolata, hogy egyből a kamerához rohanva szívet formáljon a két kézfejével?
Az eddigi hét nyolcaddöntőből négy hosszabbítás után ért véget. Ez eddig messze az átlag fölött van. A vb-történelem eddigi 205 kiesős meccséből 55 lett döntetlen a rendes játékidőben, ez 26,8%-os átlag. Az első fordulós meccseknek a mostani vb-ig 28,8%-a lett iksz, és jöhetett a hosszabbítás. Ezt már most megduplázták, jelenleg éppen 50 százalék.
A negyeddöntőktől már javul az arány (27,6%, 58-ból 16 meccs), az elődöntőkben még ritkább a hosszabbítás (21,9%), a bronzmeccsen meg ritka, mint a fehér holló (5,9%) a döntőkről meg inkább ne beszéljünk, harmaduk, 18-ból 6, hosszabbításos volt.
Bajnokok Ligája-selejtező, 1. forduló, első mérkőzések:
FC Santa Coloma (andorrai)–FC Banants (örmény) 1-0 (1-0)
SP La Fiorita (San Marinó-i)–FC Levadia Tallinn (észt) 0-1 (0-0)
szerda:
Lincoln FC (gibraltári)–HB Tórshavn (feröeri) 20.00
Di Maria győztes góljánál:
Az eddig lejátszott hét nyolcaddöntőből mindegyikben az oda csoportgyőztesként jutó csapat jutott tovább. Ha Belgium is negyeddöntős lesz, a vb-k történetében először fordul elő, hogy a legjobb nyolc között csak a nyolc csoport győztese legyen ott.
Di Maria a 118. percben szerezte meg a győztes gólt a Svájc elleni nyolcaddöntő hosszabbításában Argentínának, Buenos Airesben mindenki üvöltött.
Lavezzi csak meg akarta mutatni, hogy milyen klassz mezt kapott születésnapjára, de nem vette észre, hogy a háttérben csapattársa, Zabaleta zuhanyozik. Így ő is felkerült arra a képre, ami aztán a Twitterre is kikerült. Lavezzi már hiába törölte.
Hivatalos fogadást nem rendeztek, de több mint kétszáz szurkoló és Adrianosz sportminiszter is ünnepelte az athéni reptéren a 16 között búcsúzó görög válogatottat. "Sajnos, nem tudtunk egy kicsivel több dicsőséget szerezni, de köszönjük, hogy a szurkolók így is elismernek minket" – mondta Kacuranisz.
A chicagói Grant Parkban volt, még az USA-Ghána meccs előtt.
Olyan súlyos Nigel de Jong ágyéksérülése, hogy a 29 éves holland középpályás számára véget ért a világbajnokság, 2-4 hét kihagyás vár rá.
A Mexikó elleni nyolcaddöntőben már kilenc perc után le kellett cserélni a játékost, akit akkor a védő Bruno Martins Indi váltott, ezzel pedig Daley Blind került a középpályára, de a negyeddöntőben akár Jonathan de Guzman is bekerülhet a csapatba.
Ennek ellenére fontos hiányzó lesz a Milan játékosa, mert ő a holland válogatott legjobb ütköző középpályása.
Megindult az idei nyár nagy átigazolási története, miután egyesek szerint Luis Suárez csak a Barcelonába való átigazolását akarta megkönnyíteni azzal, hogy úgy-ahogy bocsánatot kért Giorgio Chiellini megharapásáért. Erre válaszul Andoni Zubizarreta, a Barcelona sportigazgatója szerény, őszinte, remek játékosnak nevezte az uruguayit.
Ez persze nem hatotta meg a Liverpoolt, a csapat továbbra is 80 millió eurót kér a csatárért, míg a Barca 50-60-nál többet semmiképp nem adna.
1-1 lett a Sliema Wanderers elleni Európa Liga-selejtező, visszavágó jövő csütörtökön a Puskásban.
A gólt Nalepa lőtte a 77. percben, 1-1-re áll a Sliema Wanderers elleni EL-selejtező Máltán.
A Dunatévé közvetítése pár percre megszakadt, aztán visszajött a kép, az eredmény változatlanul 1-0 aa máltaiaknak.
Az orosz klub 2012-ben igazolta le a válogatott középpályást, a legutóbbi idényben kölcsönadták az FK Uralnak, most pedig közös megegyezéssel elengedték. Koman így szabadon igazolható
De hiába, ha az EL-selejtező 53. percében még mindig a Sliema Wanderers vezet.
Izomsérülés miatt nem léphet pályára szombaton, a hollandok elleni negyeddöntőben Roy Miller, a Costa Rica-i válogatott védője. A New York Red Bulls 29 éves futballistája edzésen sérült meg, amikor a büntetőrúgásokat gyakorolta, emiatt néhány napot mindenképpen pihennie kell.
A brazíliai torna meglepetéscsapatának különösen fájdalmas Miller kiesése, mivel a védelemből Oscar Duarte is hiányozni fog eltiltás miatt.