![](https://kep.index.hu/1/0/920/9209/92096/9209679_240037_e63ed89623bba6a4ab8ff50ee0c85c6a_wm.jpg)
A Schalkéból, ahova két éve adta el a középpályást, és ahonnan tavasszal kicsapták a ghánai-németet. Az olaszok Alessio Cercit adnák érte cserébe, de az üzletet bonyolítja, hogy Cerci az Atletico Madridé, és csak kölcsönben volt február óta Milanóban. Az viszont egyszerűsíti, hogy az Atletinek sincs rá szüksége. Boateng 28 éves, és az üzlet létrejöttét erősítheti, hogy olasz barátnője hazavágyik.
.@sattamelissa e @KevinPrinceBoa1: felicità è… vacanze in Sardegna con il figlio Maddox http://t.co/X2hkdo6Rh2 pic.twitter.com/h22suGoQqh
— OGGI (@OGGI_online) June 23, 2015
A 30 éves görög csatár 20 meccset sem játszott az előző szezonban, miután hat év után elhagyta a Celticet, a West Bromból nyolc meccs után távozott, de az Al-Hilal is csak féléves parkolópálya volt neki. Szerződése az araboknál lejárt, így ingyen megy Olaszországba, ahol az Anderlechtbe távozott Okakát kell helyettesítenie. Egy plusz egy évre ír alá - jelentette a Gazzetta.it.
A Liverpool és az Arsenal egymásra licitálhat a Napoli csatáráért. Úgy tűnt, hogy marad az olaszoknál, de az angolok kivásárolnák 2018-ig futó szerződéséből. Nem lesz olcsó, két éve 40 millió euróért érkezett a Realtól, és még mindig csak 27 éves
Mattia Destro, aki most a Romáé, de az előző félévet a Milanban töltötte, a következő szezonra pedig az Inter szeretné. Destro Inter-nevelés, 2010-ben jött el onnan, a nagycsapatban egy meccset sem játszott. 24 évesen térhetne vissza
"Jürgen Klopp jó választás lenne bárkinek. Klopp és a Bayern 100%, hogy siker lenne" - nyilatkozta a Dortmund egyik főnöke, Hans-Joachim Watzke a Rheinische Postnak. A BVB-től a szezon végén, hét év után távozott Klopp, és az új szezon előtt még nem vállalt munkát. A Bayernnél két év alatt hiába nyert két bajnokságot rekordteljesítménnyel Pep Guardiola, folyamatosan kritizálják, mert a BL-ben mindkétszer kiesett az elődöntőben. A szerződése jövő júniusban lejár Münchenben, így ha nem hosszabbít, Klopp simán átvehetné a helyét. A brit média szerint Guardiola egy év múlva Angliában folytatja, favorit a Manchester City.
Kevin-Prince, a Schalkéból. A középpályást a szezon vége felé eltávolították keretükből a németek, így semmi akadálya nem volt az átigazolásának. Két évre szerződött a portugálokhoz, évi 3 millió eurós fizetésért - jelentette a Gazzetta.it
Mégpedig Kevin De Bruyne-t, a Wolfsburg középpályását. A belgát a Manchester City vinné 60 millió euró körüli összegért, de a játékos egyszer már megjárta Angliában, a Chelsea-vel, így húzódozik. A Bayern München biztosabb váltásnak tűnik, és a Kicker szerint Pep Guardiola csapatában folytathatja a karrierjét. A Bayern így eladhatja Mario Götzét a Juventusnak, a helyére érkezhetne De Bruyne
Ha a Lazio bejut a Bajnokok Ligájába. A rómaiaknak az utolsó selejtezőkörben kell bekapcsolniuk, még nem tudni, kivel játszanak, de ha túlélik, és indulhatnak a BL-ben, akkor kölcsönvennék a legjobb olasz csatárt. Egy év múlva 18 millió euróért meg is vehetnék a Liverpooltól. Balotelli egy éve szerződött vissza Angliába, pocsék szezonja volt
És a PSG-é lesz. Az futballistát Dohában vizsgáltatja meg az arab kézben lévő párizsi klub, a tesztet hétfőn el is kezdték, de a 20 órás repülőút után túl fáradt volt, ezért nem tudták befejezni - írja a Gazzetta.it.
Di Maria 63 millió euróért fog a ManUnitedből a PSG-hez igazolni, már ha mindent rendben találnak. Az argentin egy éve 85 millió euróért igazolt a Real Madridból az angolokhoz. A PSG-nél évente 12 millió eurót fog keresni, négy évre ír alá.
Az Inter edzőjének, Roberto Mancininek nincs szüksége a középpályásra, úgy volt, hogy megy is a Schalkéba, ám most bejelentkezett a Borussia Dortmund is. Valamelyikbe távozni fog, a futballista valószínűleg inkább a Dortmundba menne
A Schalke középpályásáért 15 millió eurót adnának most, majd további három éven át évente hármat, ha játszik annyit, amennyit a szerződésbe foglalnának. A németek már több ajánlatát elutasították az olasz bajnoknak, mert 25-30 milliót akarnának, azonnal. Ha ebbe sem mennek bele, a Juve Axel Witsellel vagy Freddy Guarinnal kezdene tárgyalni. Draxlerrel viszont már megegyeztek, szóval "csak" a Schalke beleegyezése hiányzik.
A ManUnited csatáráért 12 millió eurót ajánlottak első körben, de Van Gaal ennyiért nem engedné el a mexikóit, a következő ajánlat 17 millió euró lesz. Chicharito Hernandez az előző szezonban a Real Madridban volt kölcsönben, a MU-edző azt mondta, adna neki még egy lehetőséget, miután egy éve lepasszolta a spanyoloknak
A QPR-ral a PL-ből kiesett Bobby Zamora első sikereit 2000-ben a Brighton and Hove Albionnál érte el, ahová 19 évesen került, majd három szezon alatt 83 gólt rúgott a csapatnál. Akkor 100 ezer fontot fizettek érte a Bristolnak, most ingyen érkezik. Zamora kétszer játszott a válogatottban, a PL-ben szerepelt a Tottenhamnél, a West Hamnél és a Fulhamnél is a QPR előtt. 532 tétmeccsen 182 gólja van
Az amerikai felkészülési túrára sem vitte már el, kimondta, nincs jövője a klubnál, és amikor visszatért az első csapat az USA-ból, a menedzser utasította a szertárost: Victor Valdes cuccait a nagycsapat öltözőjéből tegye át az U21-es keret öltözőjébe - írja a Daily Mail.
Valdes januárban másfél éves szerződést írt alá a Manchester Uniteddel, de miután a szezon utolsó két meccsén védett - összesen mintegy 105 percet - az edző száműzte.
A volt Barca-kapus a PL-ben akar maradni, de eddig nem érkezett érte ajánlat sehonnan.
Miután az angolok simán bedőltek Sergio Ramosnak, aki teljesen egyértelműen csak kihasználta a Manchester Unitedet ahhoz, hogy fizetésemelést csikarjon ki a Madridtól, a PL rekordbajnoka azért mégis elvinne valakit a Realból: Pepét.
A Mirror szerint Pedrót a Barcától még a napokban megszerzi a United, aztán a brazil-portugál középhátvédre "kezd licitálni". A 32 évesre persze semmit nem kell licitálni, a spanyolok örülnének, ha megszabadulhatnának tőle, a karrierje csúcsán túl van, már tavaly is csak harmadik középhátvéd volt Ramos Varane mögött.
A Unitednel - egyelőre úgy tűnik - Pepe hírhedt sportszerűtlensége sem számít.
Állítólag 15 millió fontot adnának a Real Madridban nevelkedett orosz szélsőért, Denis Cserisevért, a 24 éves orosz a múlt szezont a Villarealnál töltötte kölcsönben.
A játékost elsősorban Raheem Sterling pótlására hoznák, a csatár a Manchester Cityhez igazolt a nyáron.
A 25 éves brazil jobbszélső Franciaországba utazott, és várhatóan a Ligue 1-ben, a Lyonban köt ki.
Tavaly teljesen kiesett a pikszisből Louis van Gaal-nál, akinél csak 11-szer lépett pályára az elmúlt szezonban, és a mostani előszezonban sem számított rá a holland menedzser.
A Mundo Deportivo szerint a spanyol csapat több angol klubnak is felajánlotta a csatárt, de a Sevillát is felhívták, nem kell-e nekik a 29 éves Álvaro Negredo, akit tavaly úgy vettek kölcsönbe, hogy a végén 30 millió euróért nálik is maradt.
Rafael 9 millió euróért mehetne az angol klubtól, a franciák pedig állítólag ki is fizetnék ezt az összeget érte.
A két első befutó a helyre a barcelonás Pedro és Real Madrid-os Gareth Bale. A spanyol nagyságrenddel olcsóbb lenne, Bale-t ugyanis 100 millió euró alatt biztos nem tudnák visszavinni Angliába.
Igen, Toni Kroost a Real Madridból, de nem ő az egyetlen a kívánságlistán a franciáknál, akik vagy vele, vagy Xabi Alonsóval, vagy Sergio Busquetscel, vagy Javi Martínezzel erősítenének a középpályán.
És továbbra is komoly összegről, 20 millió euróról van szó az orosz szélső kapcsán, akire számítana az idén Rafa Benítez a Real Madridnál.
Hogy teljesítse az orvosi vizsgálatot a PSG-be szerződése előtt.
Eléggé 2014-ben érezzük magunkat ettől a hírtől, mert tavaly nyáron ugyanez a huzavona ment, aztán Wengerék semmit nem léptek az ügyben, úgyhogy csak óvatosan a reménykedéssel.
A Sunday Express szerint megvan a megállapodás Angel Di Mariáért a Paris Saint-Germain és a Manchester United között, és a következő héten be is jelentik az üzletet. Mondjuk ezt mondták már erre a hétre is.
Kolumbiai tehetség érkezhet az Atlético Madridhoz. A 19 éves Rafael Santos Borre egy kolumbiai rádióban beszélt arról, hogy jelenlegi klubja (Deportivo Cali) és a madridiak tárgyalásban vannak róla, és megegyezés látszik a távolban. A nyár elején a Swensea-vel is szóba hozták a srácot.
A Sky Sport szerint Mario Balotellit ajánlgatja a Roma figyemébe az ügynöke, Mino Raiola. A fogadókészség azonban talán minimálisan sincs meg.
Ez lehet a hivatalos ára Baba Rahmannak, az Augsburg balhátvédjének. Az ügyben már korábban megegyezhettek, ezért is engedette vissza José Mourinho Filipe Luist az Atlético Madridba.
A Manchester Cityből a Romához kerülő bosnyák csatár ára 16 millió font lesz. A City 2011 telén 27 millió fontot fizetett érte.
A klubnál nemrég kinevezetett Claudio Ranieri is komoly átigazolást ütött nyélbe: klubcsúcsot jelentő 10,5 millió fonért vették meg Charles Aranguizt. A 26 éves chileit a Chelsea is figyelte, de ő végül a jóval kisebb klub mellett döntött.
A Leicester Aranguiz mellett megszerezte a Napoliból Gökhan Inlert is, érte 3 millió fontot adtak.
A csapat korábbi legnagyobb igazolása a januárban megszerzett Andrej Kramaric volt, akiért 9 milliót adtak.
A 22 éves támadó, aki 2012-ben szerződött a Napolihoz, komoly érdeklődést keltett az átigazolási piacon. A Napoli hosszabbítana Novothny Somával, de többen vinnék, így a DVTK és másik öt NB I.-es klub is, írja a Nemzeti Sport. A magyarokon kívül külföldi csapatok is kölcsönvennék a játékost, de egyelőre nem tudni, ki lehet a befutó.