A Chelsea-féléknek ezentúl kuss a nevük?

Szomorú, hogy nem mondhatom el igazán, hogyan is bánt velem a klub, de hivatalosan is kijelenthetem, hogy többet nem játszom Jeremy Peace-nek.

Ezt Saido Berahino, a West Bromwich Albion 22 éves csatára írta nem sokkal azelőtt twitteren, hogy lezárult volna az angol átigazolási időszak. Berahino arra utalt, hogy klubja annak ellenére nem engedte el a Tottenhemhez, hogy a londoni csapat előbb 18, majd 22 millió fontot kínált érte, illetve hogy a játékos maga is kérte, engedjék el a csapattól.

Hasonló módszerhez folyamodott a 21 éves Everton-védő John Stones is, akiért a Chelsea 30 milliót adott volna, de a liverpooli csapat nemet mondott a mindenképp csábító ajánlatra.

Adj király katonát!

Pár évvel ezelőttig, sőt, talán még az előző szezonban is kiváltságos helyzetben voltak a Premier League nagy, pénzes csapatai, vagyis a Chelsea, a Manchester United, a Manchester City, a Liverpool, a Tottenham, vagy épp az Arsenal, hiszen ha kiszemeltek maguknak egy tehetséget egy angol kis- vagy középcsapatnál, mégha elnyúló egyezkedések után is, de meg tudták szerezni maguknak. Akár úgy is, hogy kicsit túlfizettek értük, a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában ugyanis nagyon értékes egy-egy, az országon belül nevelt játékos.

A kiscsapatoknak is kifizetődő helyzet volt, hiszen a piaci árnál többet, 20 millió font fölötti összegeket kaptak a saját nevelésű játékosaikért, ebből a pénzből pedig akár három poszton is erősíteni tudtak. Mindenki nyert és mindenki boldog volt.

Így volt ez tavaly is, amikor a Manchester United 26,25 millió fontot fizetett Luke Shaw-ért, az Arsenal pedig 14,16-ot Calum Chambersért a Southamptonnak, vagy épp négy éve, amikor az Arsenal ugyanonnan vitte kicsivel 10 millió font alatt Alex Oxlade-Chamberlaint, a United pedig Phil Jonest 13,5 millióért a Blackburnből, Ashley Youngot pedig 12,5 millióért az Aston Villából.

Szép új világ

Ennek a folyamatnak szakadt vége az idén nyáron, amikor az Everton és WBA váratlanul beintett a tekintélyes kérőknek. Utóbbi a játékosát haragította magára ezzel, előbbinél pedig a szurkolók utálták meg a játékost, akit otthonából is elüldöztek a zaklatásukkal.

A korábbi gyakorlat ugyanis egyszerű volt: ha odáig jutott egy ügy, hogy a játékos maga kérte, engedjék el, már nem sokáig húzódtak a tárgyalások, ilyenkor ugyanis a klubnak nem kell kifizetni semmi bónuszt, ami a szerződés fennmaradó éveire vonatkozik, tehát spórol, és még bevételt is kap az eladás miatt.

A változás hátterében az angol pénzjutalmak elosztása áll. Bár az őrült összeget jelentő tévés pénzek csak a 2016-os bajnokság elején emelik meg nagyon díjakat, de már az előző idény után is jelentős bevételt kapott minden csapat: a bajnok Chelsea 99 millió fontot, és még az utolsó Queens Park Rangers is 64,8 milliót, míg a két érintett csapat, a West Brom 72,8-at, az Everton pedig 80-at.

Így pedig már könnyű nemet mondani annak a Chelsea-nek, ami 30 millió fontot adna egy 9,1 millióra értékelt védőért, vagy a Tottenhamnek, ami egy 10,5 milliós csatárért megadná a dupláját. A két londoni csapatnak ez volt a határ – fontos ugyan, hogy legyen angol nevelés a keretben, hiszen nem érkezhet minden játékos a saját akadémiájukról, de annyira nem, hogy bármennyit áldozzanak rájuk.

Olcsó munkaerő

A Chelsea az átigazolási időszak utolsó napján Stones helyett megszerezte a Nantes-ból a szenegáli Papy Djilibodjit 2,45 millió fontért (27,55 milliót spórolva), a Tottenham pedig a Lyon kameruni csatárát, Clinton N'Jiét vette meg kicsivel 10 millió font alatti összegért, vagyis a Berahinóért kínált pénz feléért.

Ez veszélyes precedenst teremt, azzal ugyanis, hogy a kisebb csapatoknak elég pénzük lett ahhoz, hogy ne kelljen eladniuk a tehetségeiket még dupla, tripla pénzért sem, a chelsea-k, unitedek és tottenhamek külföldről, töredékáron fogják feltölteni a keretüket, vagy még korábban lépnek majd, és nem az Evertontól vesznek majd 19-21 éves tehetségeket, hanem alsóbb szintről 16-17 éveseket.

Ezzel kicsit többet kockáztatnak, de olcsóbban kapják majd meg ezeket a játékosokat: egy Stones árából 6-7 ifit is megszerezhetnek, és ha közülük kettő beválik, már jobban jártak. Az Everton-szintű csapatok viszont lemaradhatnak azokról a játékosokról, akik eddig előbb hozzájuk mentek, majd onnan léptek tovább az elit klubokba.

A folyamat persze nem százszázalékos, mindig is lesznek tehetségek az Evertonban, Aston Villában, Southamptonban és a többi csapatban, és mindig lesz olyan, akit majd elengednek a United és a többiek hívására, de ha Berahino és Stones esetét nézzük, jelen állásban nekik csak egy választásuk van:

Ez pedig azt üzeni az angol tehetségek számára, hogy vagy egyből egy nagy klubhoz menjenek, vagy készüljenek fel, hogy akár 24-25 éves korukig egy középcsapatnál ragadnak.