ami még veszélyes is lehetett volna, Dzemaili fejelte mellé.
Ezért egyik csapat sem érdemelt volna 3 pontot.
A hosszabbítás is, különösebb lehetőség nélkül.
És még három perc a hosszabbítás
valahogy egyik csapat sem nagyon akarja.
A románok eddig ötöt, a svájciak négyet nyertek.
És mivel a románoknak, ha itt döntetlen marad, akkor sem lehet több pontja, mint Svájcnak, úgy tűnik, Xhakáék nem nagyon hajtják magukat, hogy bármit is kockáztassanak még egy gólért.
hogy gólt ne kapjon, mondjuk a románoknak az egy pont egészen biztosan nem jó. Bár az utolsó körben az albánokkal játszanak. Román szöglet következik
Ők negyedszer vesznek részt a tornán (1996, 2004, 2008 volt eddig, ebből utoljára rendezőként), nyerni csak az utolsón tudtak egyet, de azzal is csoportutolsók lettek. Ez a 11. Eb-meccsük, eddig két győzelmük van.
A C, a D vagy az E csoport harmadikjával játszik majd – bár ha így marad, egyik csapat sem kerül túl közel ehhez a csoportgyőzelemhez.
2000. június 20. elég nevezetes nap a román foci történetében. Az egyetlen olyan nap, amikor Eb-meccset nyertek.
Komolyan.
Az idei már az ötödik Eb-jük, 1984-ben jutottak ki először, 1996-ban másodszor, de csak ezen a 2000-es harmadikon nyertek először. És utoljára. A '84-esen egy döntetlennel és két vereséggel, a '96-oson 3 vereséggel lettek csoportutolsók, majd 2008-ban két döntetlennel és egy vereséggel, csoportharmadikként estek ki. És bár 2000-ben továbbjutottak, az egyenes kiesés szakasz első meccsén sima 0-2-vel ejtették ki őket az olaszok.
hogy Messi, vagy Ronaldo és egy lehulló labdát 18 méterről, kapásból próbálta kapura rúgni, persze hogy mellé, fölé ment.
24 méterről, Shaqiri lőtte a sorfalba, aztán Mehmedi próbálta kapura rúgni, de ez gyenge volt.
ollózni, de ez elég gyengére sikeredett.
Ha a harmadik helyezettnek sikerül továbbjutnia, akkor a B vagy a C csoport győztesével játszhat. Előbbiből az angolok, walesiek és szlovákok lehetnek az ellenfeleik (az oroszok már biztos nem), míg utóbbiban a németek, lengyelek, ukránok és észak-írek vannak.
Az itteni csoportmásodik ellenfele a C csoport másodikja lesz.
Majdnem 30 méterről a szabadrúgást, volt gondja a svájci kapusnak, de védte.
A lecserélt 35 éves védő Razvan Rat a mostani román csapat legrutinosabb játékosa 112 eddig válogatottsággal, a csak 22 éves Filipnek a mai csak az ötödik meccse. Az abszolút rekorder Dorinel Munteanu 134 meccsel.
Embolo hat méterről fejelte, elég jó helyzetben, de nem volt jó a fejes, mellé ment.
de az alapvonal közelében megállították. Az ifjú tehetség ügyes, de egy kicsit még gyenge.
Breel Embolo kameruni születésű, mindössze 19 éves, de már 10-szeres svájci válogatott csatár, aki 2010 óta a Basel játékosa. Egy válogatott gólt szerzett tavaly októberben a San Marino elleni 7-0 hatodik gólja volt az övé.
Ment fölé
Admir Mehmedi 25 éves, macedón származású csatár, a Bayer Leverkusenben játszik, pályafutásátá Zürichben kezdte, 2014-ig a Dinamo Kijevben játszott, azóta a Bundesligában szerepel. A válogatottban eddig 42 meccsen 4 gólt lőtt - legutóbb a június 3-i, moldávok elleni felkészülési meccsen –, amikor betalált, minden meccsüket megnyerték (az adatlapon az összes gólja látható).
Egy bal oldali szöglet után lecsorgott a labda, két román és egy svájci kereste, Mehmedi találta meg előbb és ballal nagy erővvel rúgta a kapu jobb oldalába.
Az albán származású Granit Xhaka előtt három román játékost büntettek lappal. A középpályás Baselben született, ott is kezdett el focizni, a Mönchengladbachtól vették meg a londoniak a következő szezonra.