Spanyolország–Törökország

A spanyol szövetségi kapitány saját bevallása szerint minden alkalommal vért izzad, amikor el kell döntenie, hogy De Gea védjen vagy Casillas. Hát erre a meccsre akár ő  maga is beállhatott volna, a törökök eddig még el sem találták a kaput.

Aki tanítani valóan játssza be a balszélső és a középcsatár közti területet, felelevenítve a "balösszekötő" posztjának legszebb hagyományait. Hol behúzódik Morata mellé ékpárnak, hol visszalép kényszerítőzni, hol beindul az üres területre vagy kihúzódik segíteni a felfutó hátvédet, szóval tankönyvbe illő.

Fotó: Eric Gaillard / Reuters

A 2012-es spanyol óta, amely az Európa-bajnokságon kettő, vagy annál több góélt rúgtak.

De szerencsére a török védelmen tátongó lyukak túl csábítóak a passzív labdatartáshoz.

Még a törökök balszerencséje is, mert az előkészítő Alba egy kicsit lesen kapta, de mondjuk azt, hogy a bíró a támadófutballt részesítette előnyben. Amúgy megalázó mágnestábla.

A következő pár percben megint jön a párja?

Mármint az első fordulóban mutatottakhoz képest. Az Európa-bajnok lubickol a pályán, Iniestáék határozottan élvezik, hogy a törökök képesek egyszerre teljesen behúzódni és távol védekezni az embereiktől.

Sokszor mintha négy belsővédővel játszanának, hatan-nyolcan bekkelnek a tizenhatoson belül, közben meg a beadó szélsőkre rendszeresen nem lép ki senki, a csatár meg magányosan mehet fel gólt fejelni.

A horvát meccsen  is volt egy időszak, amikor várható volt, de a törökök még a csehekhez képest se néznek ki sehogy. Egyetlen reményük, hogy a spanyol szurkolók elkezdenek petárdázni.

Fotó: Eddie Keogh / Reuters