Karaszjov eléggé tizenegyes-mániás, a World Referee oldal statisztikái szerint 58 nemzetközi mérkőzésen 21 büntetőt fújt be, ami meccsenként 0,36-os átlagot jelent.
Hát, most is megmutatta.
Király Gábor ezt kiáltotta Guzmucsnak, aki labdát vesztett, és ebből jöttek az izlandiak
Király kiejtette a kezéből a labdát, aztán buktatás volt.
Akkor a románoknak. Megadható volt, mezhúzásért, de volt többször olyan, hogy még továbbengedik az olyat. Az utána lőtt gól nagyon felhozta a románokat. Svájc ellen 1-1 lett amúgy.
Baj is lett belőle, végül Guzmics lábáról lett szöglet.
ellen, csak most pár centit tévesztett, a jobb kapufa mellett zúgott el a bombája. Ez is ziccer volt.
Az utolsó pillanatban mentettek előle szögletre.
Emlékeznek még, amikor bukfencezve fogott meg egy labdát Angliában?
Azért most, hogy a lábai között elgurította a labdát, az szép. Majd utána jött a nagy védése.
Kádár lökték ki a labda útjából, de a lövést Király óriási bravúrral védte.
Mindneki lövést várt tőle, Priskin is, akinek végül is be akarta passzolni.
megy a magyar tiki-taka, egyelőre az Iniestától látott hosszú és pontos passzok hiányoznak.
a hosszú indítás, eddig nem jött be, de egyre közelebb vagyunk hozzá
szögletre a gyors izlandi akciót.
Főleg ha megnézik ezen a képpáron, hogy az izlandi-vegyes szektorok előtt meg milyen kevesen állnak:
magyar szöglet jön, az első
Amíg ki nem lőtt egy izlandit. Hatalmas bomba volt.
Balog Zoltán, Csányi Sándor és Orbán Viktor.
Priskin fejét, mint az osztrákok ellen Szalaiét. Ez akár még egy kedvező előjel is lehet.
a szabadrúgást, Priskin fejelte fölé.
Nagyot kapott a magyar csatár, szabadrúgás javunkra.
a Kádártól visszakapott labdával, de beadását lehúzta a kapus.
Egy bedobás után Bödvarsson fejelte fölé.
Ezekre kell nagyon figyelni.
fújnak, a középpályán iszonyatos nagy meccs lesz.
Utoljára ennyire kihalt. Legalábbis így képzelem.
Magyarországra hirtelen nem is tudok példát hozni.
mint a rögbiben a tolódás, az orosz bíró hagyta, izlandi kirúgás lett belőle.
Próbáljuk széthúzni az ellenfelet az első perctől.
Mert a középső védő pedig a vonal felé húzódott ki.