Tekla
9 °C
20 °C

Ez a Vidi-stadion már sose lesz kész?

38404611 1857080067648122 7443094194148605952 o
2018.08.14. 17:01 Módosítva: 2018-08-14 22:00:54
A Mol Vidi FC – leánykori nevén Videoton – az ősszel jó eséllyel nem lép pályára Székesfehérváron. A legoptimistább becslések szerint is decemberre lehet kész a Sóstói stadion, pedig eredetileg januárra ígérték. Miközben ez az az egy aréna, amelyiknél fontos lett volna tartani a határidőt: ha a fehérváriak bejutnak valamelyik csoportkörbe, biztosan albérletben játsszák az európai kupameccseiket.

2014-ben született meg a döntés a Videotonnál, hogy teljesen lebontják a stadion régebbi lelátóit, a 2 milliárd forintból nem olyan rég épült főlelátót, a klubházat pedig majd integrálják az új létesítményhez. A Sóstói stadion bontása 2015. decemberében el is kezdődött: az összesen 14,3 milliárd forintból felépülő, 14 200 férőhelyes, UEFA 4-es és MLSZ I. osztály "A"-kategóriának megfelelően kialakított aréna átadását pedig 2018. januárjára tervezték.

Nehéz kezdés

A stadion megépítésére mindössze egyetlen érvényes ajánlat érkezett – a Sóstó Konzorciumé. A konzorciumot a Strabag három leánycége és a TRSZ Gyenge és Erős Áramú Hálózatépítő Kft. alkotta, az árról azonban különböző források különbözőképpen számoltak be.

Az első hírek nettó 12,8 milliárd forintról szóltak – a járulékos költségekkel együtt, mint például a tervezési díj vagy a területvásárlás pedig 14,3 milliárd forint volt az ár (nettó) . A birtokunkba került közgyűlési jegyzőkönyv szerint a konzorcium első ajánlata 14,6 milliárd forint volt (nettó), azaz majd' 4,5 milliárd forinttal több, mint a város célra rendelkezésre álló 10,17 milliárdos kerete.

A konzorciumot új ajánlatra kérték, csökkentett műszaki tartalommal, így sikerült 1,5 milliárdot faragni az árból. Ez részben az eredeti megoldások olcsóbb verzióra cserélését jelentette, például az alu burkolat kiváltását szendvicspanelesre, részben olyan dolgok elhagyását, amiket később taós forrásokból is pótolni lehet, például a fű növekedését serkentő fényvetők számának csökkentése (hasonlóan történt ez korábban például az MTK-stadion fényvetőivel).

A 2016. november 11-i zárt ülés jegyzőkönyve szerint végül az önkormányzat úgy is elfogadta a bruttó 16,3 milliárdos árat, hogy az előterjesztő Cser-Palkovics András polgármester csak annyit tudott mondani a hiányzó milliárdokról, hogy "megkeresték a támogatót a hiányzó forrás központi költségvetésből történő biztosítása érdekében". Ez aztán meg is történt.

a hiányzó 3 milliárdot a kormány kipótolta, az országvédelmi alap terhére.

Itt még nem értek véget a nehézségek. Mivel a stadion melletti edzőkomplexum a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványé volt, így még a Puskás Akadémiával is meg kellett egyezni.

A székesfehérvári önkormányzatnak 450 millióért meg kellett még vásárolni az építményt és a karbantartásához szükséges gépeket. Ebben az az érdekesség, hogy a felcsútiak által 2012-ben megvásárolt területre a tulajdonosi lap szerint közel félmilliárd forintos jelzálog volt bejegyezve a magyar Államkincstár nevére, az ott megvalósított taós fejlesztések miatt. Azaz a felcsúti alaptítvány közpénzből (tao) finanszírozott fejlesztéseit az önkormányzat közpénzen vette meg az akadémiától.

Úgy tűnt, hogy lehet tartani a tervet

A stadiont már 2016 februárjában elkezdték lebontani, azonban az építésre még májusban kiírt közbeszerzést csak októberben tudták lezárni. A csapat sportigazgatója, Kovács Zoltán azt nyilatkozta ekkor az Indexnek, hogy

Hamarosan megépül az új, szép és modern stadionunk, lehet perspektívában gondolkodni, és érződik minden egyes tettünkön, hogy vissza akarunk kerülni az európai vérkeringésbe.

Úgy tűnt, igaza van: 2016. decemberében 2017 végére-2018 elejére jósolták a várható átadást, 2017. februárjában pedig arról számolt be a vidi.hu, hogy az építkezésnél a kedvezőtlen januári időjárás ellenére is tartja a tervet a Sóstó Konzorcium.

Az első probléma

2017. júliusában jött az első hír arról, hogy csúszhat a stadion átadása. Az építkezésen ugyanis olyan előre nem látható problémák adódtak, ami miatt a konzorcium nem tudta a szerkezetépítési feladatokat a tervezett határidőre teljesíteni. Kiderült, hogy

A fejépület vasbeton szerkezeteinek kialakítása hibás.

Hogy ez mekkora csúszást jelentett, még senki sem tudta, további vizsgálatokra volt szükség. Egy hónappal később aztán kiderült: a főépületnél súlyos statikai problémákat találtak, így ahelyett, hogy integrálnák az új létesítményhez, le kell bontani. A tetőszerkezetet nem bírta volna el ugyanis.

A "senki által nem számított" hiba miatt fél éves késést prognosztizált az önkormányzat.

Ráadásul az építkezés területén találtak egy 100 kilogrammos bombát, bár ez jelentősen nem befolyásolta az építkezést.

Minden jó, aztán mégsem

A problémák ellenére úgy tűnt, hogy a fél éves csúszás tartható: 2018. áprilisában a tervezett átadást továbbra is június végére tervezték. Mindössze egy hónapot kellett várni, hogy kiderüljön: újabb csúszás következik. 

A város vezetése közölte a törzsszurkolókkal, hogy az új stadion várhatóan július végére készül majd el, és majd csak akkor indul majd a műszaki átadás-átvétel, valamint az engedélyeztetési és hitelesítési eljárások 

 

Ahogy azt várni lehetett, júliusra sem készült el a stadion, sőt a Népszava szerint az év végére ígérik az átadást. Novemberben nincs hazai meccse a klubnak, októberben egy, decemberben kettő.

A Mol Vidi így kénytelen a kiemelten fontos, Malmö elleni BL-selejtező visszavágóját is – a szintén milliárdokból épített – felcsúti stadionban játszani, pedig ott már fű sincs. (100 embert fizet az akadémia, nem tűnt fel senkinek, hogy az egyik térfélen látványosan megszűnik a zöld felület.)

Ha a Vidi átlép a svédeken, akkor a BL-, ha kikap, akkor az EL-playoffban fog tovább küzdeni – Marko Nikolics csapata azonban utóbbi esetben sem maradhat Felcsúton. (És még az is kérdőjeles.) A székesfehérváriaknak már a nyáron le kellett adniuk az UEFA-nak a tervet, melyik stadionban játsszák a csoportkörös meccseket: saját stadion híján a Groupama Arénát jelölték meg (Debrecen vagy a Diósgyőr jöhetett volna még szóba).

A jelenlegi állapot
A jelenlegi állapot
Fotó: Peka Roland / Mol Vidi FC

A DVTK stadionjának építése egyébként 2016. december elsején indult – akkor tették le az alapkövet –, és a 2018-as szezon utolsó fordulójában már hazai pályán maradhattak bent. Azt a projektet a kiemeltek közé emelték és Fürjes Balázs felügyelte, ott is volt kisebb csúszás, de nem ekkora.

Ha a tradíciókat, és a korábbi nemzetközi kupaszereplést nézzük, akkor a Debrecen mellett a Vidi volt az, amelyik rászolgált egy stadionra. A sors furcsa fintora, hogy a miniszterelnökhöz közel álló klubnál húzódik az átadás, ahol kedd este valószínűleg megtöltötték volna az arénát a Malmö ellen.

Kérdeztük a Strabagot, mi lassította le ennyire a munkálatokat, egyelőre nem válaszoltak.