Fábián, Sebestyén
-2 °C
0 °C

Icardi megpróbálta: középkezdésből kapufa

2018.12.26. 23:16

Az olasz bajnokság 18. fordulójában a második Napoli és a harmadik Internazionale játszott egymással rangadót. A helyezésén egyik csapat sem javíthatott, de a pontkülönbségeken igen. Ez végül az Internek sikerült, ami a 91. percben Lautaro Martínez góljával 1-0-ra nyerte meg a meccset.

A meccsen az Internek volt több helyzete, az első már az első másodpercekben megvolt. Mauro Icardi a középkezdésnél egyből a Napoli kapujára tüzelt, a felső lécen csattant a lövése.

Mutatjuk a merész rúgást még pár szögből, hogy kiderüljön, mekkora vállalás is volt.

Az első félidő végén is közel került a vezetéshez a hazai csapat, a de gólvonalról kisöpörte Koulibaly a labdát. A végén aztán ő lett a meccs negatív hőse, a 80. percben Politano lerántásáért kapott sárgát, majd szövegelésért még egyet. 

Tíz emberrel aztán a Napoli nem tudta kivédekezni a meccset, a csereként beálló Lautaro Martínez középről a kapuba gurított tíz méterről.

A végén aztán kilenc emberrel fejezte be a Napoli, mert Insigne is piros lapot kapott. 

Az Inter győzelme a döntetlenező Juventusnak is jól jött, növelni tudta az előnyét, kilenc ponttal vezet a Napoli előtt, az Inter 36 ponttal harmadik.

Serie A, 18. forduló:

  • Internazionale-Napoli 1-0 (0-0)
  • AS Roma-Sassuolo 3-1 (2-0)
  • SPAL-Udinese 0-0
  • Torino-Empoli 3-0 (1-0)
  • Atalanta-Juventus 2-2 (1-1)
  • Bologna-Lazio 0-2 (0-1)
  • Cagliari-Genoa 1-0 (1-0)
  • Fiorentina-Parma 0-1 (0-1)
  • Sampdoria-Chievo 2-0 (0-0)
  • Frosinone-AC Milan 0-0

Tabella:

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!