
A kapus tartja a lelket a Barcában

Hetek óta szenved a Barcelona:
- utóbbi öt meccsükből egyet nyertek meg,
- négy döntetlent játszottak,
- az utóbbi 270 percben, azaz három meccsen 1 gólt lőttek, azt is büntetőből.
Kedden Lyonban, a Bajnokok Ligája-meccsen sem tudtak betalálni, a vége 0-0 lett. Ahogy két mérkőzéssel ezelőtt a spanyol bajnokság Bilbao-Barcáján is, és ahogy a baszkoknál, úgy Lyonban is a kapus volt a csapat legjobbja.
Marc-André Ter Stegen a korábbi meccsen két óriásit védett, Lyonban is két kiváló, valamint több nagyon jó védése akadt. Ezúttal a meccs elején kellett megmentenie csapatát, először Aouar lövésénél, amit a bal alsó sarokból szedett ki.
Terrier távoli bombájánál jött az igazi bravúrja, olyan erős labda volt, hogy a német csak a lécig tudta kitolni. Onnan magasra felpattant a labda, mikor lehullott, akkor szerezte meg a kapus.
A második félidőre kevésbé nehéz feladatokat kapott, ki kellett jönnie párszor, ezeket is megoldotta.
Ter Stegen nem dőlhet hátra, szombaton jön a következő bevetése, a Barca a Sevillához utazik bajnokira. Egy hónapja 2-0-ra kikaptak ott kupameccsen, bár akkor nem ő védett, hanem a cserekapus, Jasper Cillessen. Nem várhat könnyebb feladat rá sem.
Ahogy az utána következő napokban sem:
- jövő szerdán Real-Barcelona lesz a kupában,
- rá három napra, szombaton Real-Barcelona a bajnokságban,
- március 13-án jön a Lyon elleni visszavágó.
