Nappal sztárfocista, este a melegek szószólója a világbajnok női kapitány

Amikor a most 33 éves Megan Rapinoe szabadrúgásból belőtte csapata első gólját a franciák ellen a női futball-világbajnokság negyeddöntőjében, egyszerűen csak kiszaladt a pálya szélére, és mosolyogva széttárta a kezeit.

Ebben az ünneplésben nem pusztán a gólöröm volt benne, hanem az a végtelen magabiztosság és erő is, ami az idei vébén körüllengte az amerikaiak sztárját – nem véletlen, hogy Bill Simmons, a The Ringer véleményvezére nem sokkal később az évtized egyik legjobb sportfotójaként aposztrofálta az erről készült képet.

Később aztán még egyszer betalált a meccsen, amivel egyrészt elődöntőbe juttatta a csapatát, másrészt megszerezte saját ötödik gólját is. Utána az is belefért, hogy az Anglia elleni elődöntőben egyetlen percet se játsszon sérülés miatt, bízva abban, hogy bejutnak a döntőbe, és addigra felépül. Így is lett, a hollandok elleni meccsre visszatért a csapatkapitány, és a második félidőben ő is szerezte meg a vezetést az amerikaiaknak büntetőből, az volt a hatodik gólja a tornán. Ezzel honfitársával, Alex Morgannel, illetve az angol Ellen White-tal megosztott gólkirály lett, sőt, a vb legjobbjának is választották.

Az világos, hogy remekül játszik, de a pályán kívül legalább ekkora a hatása: többször beszélt már arról, hogy felelőtlenség lenne nem arra használni a hírnevét, hogy változtasson bizonyos dolgokon, ezt pedig a mostani vébé alatt újra meg is mutatta.

Gólzáporos kezdetek

Megan Rapinoe 1985. július 5-én született a kaliforniai Reddingben, és ott is nőtt fel, a mostani helyzettel ellentétben pedig fiatalon többnyire kerülte a rivaldafényt. A sporthoz való könyörtelen hozzáállás ugyanakkor már hamar beleivódott: öt évvel idősebb bátyja, Brian rendszeresen kihívta őt és ikertestvérét kosarazni, a focit pedig már hároméves korában elkezdte, mikor bátyja elkezdett játszani.

Ez aztán be is jött neki, fiatalkora nagy részében az apja által irányított csapatokban játszott, a középiskolában azonban az iskolai csapat helyett már egy klubcsapatban folytatta a pályafutását. Mellette egyébként futott és kosarazott is az iskolában, de igazán komolyan csak a futballt vette, aminek meg is lett az eredménye, számos elismerést kapott a középiskolás évei alatt.

Egyetemre aztán Portlandbe ment, ahol tovább halmozta a sikereket: már elsőévesként hozzásegítette egy veretlen szezonhoz a Portland Pilotsot, végül pedig 30 góllal és 28 gólpasszal zárta egyetemi karrierjét, ami annak fényében egészen megdöbbentő, hogy

A sérülései ellenére 2009-ben második helyen vitte el őt az akkor induló női első osztályú focibajnokság (WPS) draftján a Chicago Red Stars, ahol rögtön kezdő lett, és már az első szezonjában All-Starrá is választották. Innentől aztán kaotikus két év következett, előbb a Philadelphia Independece, aztán a magicJack színeiben játszott, mielőtt a WPS 2012-ben végleg megszűnt. Ezután megfordult a Sydney FC-ben, a 2012-es olimpiai készülés alatt több válogatott csapattársával a Seattle Soundersnél játszott, de végül az akkoriban rendkívül sikeres, sorban hatszor bajnok és kétszer BL-győztes Olympique Lyonnnál kötött ki.

Rapinoe itt sem volt rossz, de a csapat meglepő módon kikapott 2013-ban a BL-döntőben, a következő szezonban pedig a 16 között kiestek. 2014 januárjában az amerikai le is lépett a franciáktól, és visszament az időközben Seattle Reign névre váltó korábbi csapatához. A Reign ekkor egy rettenetes csapat volt, tíz meccsből kilencet vesztettek el, egyet pedig döntetlenre hoztak, de Rapinoe érkezésével sikerült visszakapaszkodniuk, a következő szezonban pedig már alapszakasz-győztesként jutottak döntőbe, ahol az FC Kansas City állította meg őket. Rapinoe azóta nem is hagyta ott őket, jelenleg is ott játszik, a klub pedig jelenleg harmadik a bajnokságban.

Keresztpassz és Olimpico

A fentiek alapján a klubkarrierje sem alakult rosszul az amerikaiak sztárjának, de igazán maradandót mindig is a nemzetközi színtéren tudott alkotni. A hírnév szele is itt legyintette meg először a játékost, egészen pontosan miután 2011-ben az olaszokkal játszott ki-ki meccsük után az amerikaiak kijutottak a világbajnokságra.

Itt elég hamar belopta magát az emberek szívébe: miután a Kolumbia elleni meccsükön az 50. percben beállt, majd rögtön gólt is lőtt, felkapott egy pálya szélére pakolt mikrofont, és beleénekelte Bruce Springsteen Born in the U.S.A című számát.

Később aztán még nagyobb hős lett belőle a brazilok elleni negyeddöntőben, ahol a 122. percben adott tökéletes labdát Abby Wambachnak, az ebből születő góllal egyenlíteni tudtak, a tizenegyespárbajt pedig – többek közt Rapinoe értékesített büntetőjével – végül ők nyerték meg.

Aztán a franciák elleni elődöntőben és a japánok elleni döntőben is gólpasszt adott, de itt végül tizenegyespárbajban alulmaradtak, így csak az ezüstérmet szerezték meg. Egy évvel később az olimpián aztán már senki sem tudta útját állni az amerikai csapatnak, az elődöntőben Kanadán léptek át egy rendkívül izgalmas adok-kapok után, a döntőben pedig több mint 80 ezer néző előtt verték meg a Japánokat.

Ez a torna azért is kiemelendő Rapinoe karrierje szempontjából, mert a Kanada elleni meccsen ő lett az első focista, aki olimpián hozta össze az Olimpicót, vagyis azt a gólt, ami szögletrúgás után úgy megy be a kapuba, hogy nem ér bele senki.

Három évvel később aztán a vébét is megnyerte az amerikai csapat, és bár Rapinoe az első meccsen lőtt két gólja után nem a góljaival villogott, így is bekerült a torna álomcsapatába. A világbajnokság után ugyanakkor jött egy újabb sérülés, a győzelmüket ünneplő turné egyik meccsén Rapinoe ismét keresztszalag-szakadást szenvedett.

A focin túl

Az amerikaiak sztárja ugyanakkor a válogatottban nyújtott teljesítménye mellett a pályán kívül is évek óta kitűnt már, elsősorban azzal, hogy homoszexualitását és a véleményét is kendőzetlenül tárja a világ elé. A focista 2012 júliusában döntött úgy, hogy nyíltan felvállalja leszbikusságát, mert úgy érezte, hogy a sport világában túl kevesen vallanak erről, az embereknek viszont meg kell mutatni, hogy melegek is küzdenek Amerika sikeréért.

Rapinoe az elmúlt hét évben elég aktívan ki is állt a melegek jogaiért, számos szervezetet támogat, az Athlete Ally nevű nonprofit szervezetnek pedig 2013 óta ő a nagykövete. Emellett

• jelenlegi barátnőjével, a Seattle Stormban kosarazó Sue Birddel közösen ők voltak az első olyan azonos nemű pár, akik bekerültek az ESPN félig vagy teljesen meztelen sportolókat felvonultató The Body Issue nevű kiadványába; 
• a rivális Sports Illustrated hasonló kiadványába, a fürdőruhás modellekkel operáló Swimsuit Issue-ba pedig egyedül került be nemrég, vállaltan meleg sportolóként először.

A nemi identitása az idei vébén is felmerült már, a franciák elleni meccs után állt ki újfent a melegek jogaiért, ekkor többek közt azt mondta, hogy 

A melegek mellett a nők jogaiért is hevesen kiáll, ami egyébként érthető is, a női foci helyzete ugyanis messze elmarad a férfi fociétól. Az persze egyértelmű, hogy a női futball korántsem annyira jövedelmező biznisz, mint a férfi – ez jól látszik a nézőszámokból is –, de ettől még mindig furcsa például az, hogy míg a tavalyi oroszországi vébét megnyerő franciák egymaguk 38 millió dollárt kaptak, addig az idei női vébé teljes, nemrég megnövelt pénzdíja 30 millió dollár.

Ez jó pár éve visszatérő probléma volt az amerikai válogatottnál is, főleg, mert a csapat sikeres és népszerű is. Ez idén márciusban abban csúcsosodott ki, hogy huszonnyolcan – köztük Rapinoe is – beperelték az amerikai szövetséget, amiért nagyságrendekkel kevesebb pénzt fizetnek a női focistáknak, mint a férfiaknak.

Alex Morgan, a válogatott csatára a kereset benyújtása után azt mondta, mindannyian büszkék arra, hogy a válogatott mezét viselhetik, de ez felelősséggel jár, a nemi egyenlőtlenségek megszüntetése elleni harc pedig szerintük része ennek a felelősségnek. Ezt Rapinoe is többször hangsúlyozta már, legutóbb a múlt héten, mikor egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy

Rapinoe magas fokú szociális érzékenysége egyébként nagyrészt abból fakad, hogy korábban már emlegetett bátyja fiatal korában belegabalyodott a drogok hálójába, az elmúlt évtizedekben pedig rengeteget volt börtönben. A 33 éves játékos ezzel kapcsolatban korábban arról beszélt, hogy a testvére ráébresztette arra, hogy a bebörtönzött drogosok is csak hétköznapi emberek: valakinek a testvérei, a barátai, vagy a családtagjai.

Valószínűleg emiatt van az is, hogy mikor Colin Kaepernick, a San Francisco 49ers irányítója a rasszizmus és a rendőri erőszak elleni tiltakozásul három éve elkezdett letérdelni a himnusznál, Rapinoe is hamar követte a példáját. A szövetség az NFL-hez hasonlóan azzal reagált, hogy betiltotta a térdelést, így Rapinoe már állva hallgatja a himnuszt, de nem énekel, és nem is teszi a szívére a kezét, egy júniusi cikk alapján azért, mert Kaepernickhez hasonlóan azt szeretné, hogy elfogadják olyannak, amilyen.

Előre a járt úton

Az biztos, hogy Rapinoe a rettentően magabiztos, teljesítménnyel is megtámogatott szókimondásával sok rajongót szerzett magának, de sokan kritizálták is, amiért ennyire összemossa a sportot a politikával. A visszatérő kritikák ellenére ugyanakkor az egyértelmű, hogy a csapategység nem bomlott meg az amerikai sztár társadalmi szerepvállalásától, ami nem is túl meglepő: a magabiztos kiállás már a '90-es évek közepe óta jellemző az amerikaiak női focicsapatára.

Mikor múlt héten az Eight by Eight publikált egy videót, amiben Rapinoe úgy fogalmazott, hogy „nem megyek a kibaszott Fehér Házba”, valószínűleg egyik csapattársa sem lepődött meg, hiszen a játékos magára is úgy hivatkozik, mint egy két lábon járó tüntetésre Donald Trump ellen.

Trump persze le is csapott a videóra, a Twitteren azt írta, hogy nagy rajongója az amerikai csapatnak és a női futballnak is, de előbb győzni kéne, és csak utána beszélni. Emellett azt is hozzátette, hogy most már akár nyernek, akár nem, meghívja az egész csapatot a Fehér Házba, és kiemelte, hogy Rapinoe-nak sosem lenne szabad tiszteletlenül beszélnie az országról, a Fehér Házról és a zászlóról, főleg, mert annyi mindent adtak a csapatnak.

Rapinoe később bocsánatot kért a szóhasználat miatt, azt azonban ismét kiemelte, hogy a csapattársait is óva inti attól, hogy ellátogassanak az elnökhöz, mert

nem akarja, hogy egy több évtizede tartó, az egyenlőségért folytatott harcot beszennyezzen egy olyan adminisztráció, ami nem úgy gondolkodik, és nem azokért a dolgokért harcol, mint ők.