Simon, Szimonetta
-1 °C
15 °C

A Netflix és a videojátékok miatt estek ki a franciák?

000 9DF93T
2021.06.29. 14:19

Sok válogatott okozott csalódást eddig az Európa-bajnokságon, ám az egyik legnagyobb meglepetést alighanem Franciaország kiesése szolgáltatta a nyolcaddöntőben Svájc ellen. A franciák hiába vezettek 3–1-re a rendes játékidőben, a svájciak végül kiegyenlítettek, és tizenegyesekkel (5–4) továbbjutottak.

A világbajnoki címvédő korai búcsújának több oka is lehet, amelyek közül az egyik Xavier Frezza, a válogatott erőnléti edzője szerint az alváshiány, amit Philippe Tournon, a franciák korábbi sajtófőnöke érdekes történettel támasztott alá.

A játékosok folyamatosan játszanak online, nem lehet kezelni őket. Nem lehet állandóan szobáról szobára járni, hogy ellenőrizzék, alszanak-e már. Korábban csak annyit kellett mondani a szállodának, hogy este tíz óra után már ne engedjék, hogy bárki telefonhívást fogadjon, és biztosak lehettünk benne, hogy a játékosok alszanak. Most viszont semmit sem lehet kezdeni a helyzettel. Mindenkinek van egy vagy két telefonja, tabletje, számítógépe, miközben a bár éjjel-nappal nyitva van

– mondta Tournon.

A futballisták pedig ennek megfelelően megállás nélkül, akár hajnalig is nézik a Netflixet a számítógépükön, videojátékoznak, sőt többen – például Antoine Griezmann és Ousmane Dembélé – az NBA rájátszását nézték, amelynek a mérkőzései európai idő szerint éjszaka kezdődnek, és többnyire hajnalban érnek véget.

Francois Duforez sportorvos szerint az alváshiány 1,7 százalékkal növeli a sérülések kockázatát, és Dembélé, valamint Kingsley Coman is ártalmatlannak tűnő helyzetben sérült meg.

Ha egyvalamit kéne kiemelni, ami elősegíti a gyógyulást, akkor az az alvás. Ezt minden tanulmány bizonyítja. Manapság a játékosok felépülését negyvenezerféle módon segítik elő, de ha elképzelünk egy piramist, annak az alapja az alvás. Ha pedig az alap nem szilárd, akkor bármit lehet tenni – masszázs, nyújtás, jégfürdők, krioterápia –, semmit sem ér

– mondta Xavier Frezza.

A franciák erőnléti edzője arról is beszélt, hogy az éjszakai alvás segít a hormonok termelésében, amelyek lehetővé teszik a gyors gyógyulást, az energiakészletek feltöltését, a regenerálódást.

Lehetetlen néhány nap alatt, például az Európa-bajnokság és az azt megelőző edzőtábor során helyreállítani az alvási szokásokat. Annak, aki minden nap éjjel kettő vagy három órakor fekszik le, nem lehet megmondani, hogy éjfélkor kapcsolja le a villanyt, és aludjon. Ezeknek a szokásoknak a helyreállítása hónapokat vesz igénybe, ezért kell már a gyerekkorban beléjük nevelni

– mondja Frezza.

Érdekesség, hogy Grégory Dupont, a válogatott korábbi erőnléti edzője a L'Équipe-nek azt mondta, hogy a francia csapatból kiemelkedik N’Golo Kanté, akinek példaértékű a hozzáállása, a középpályás ugyanis rendkívüli módon ügyel arra, mit eszik, hogyan hidratálja a szervezetét, mennyit alszik.

A franciák egyébként más miatt is panaszkodtak, így a budapesti és a bukaresti szállásukra is. Magyarországon a légkondival és a rossz minőségű ágyakkal volt a problémájuk, míg Romániában az első este, múlt pénteken hatvanfős buli volt, ami szintén hátráltatta a megfelelő pihenést.

(Borítókép: MARKO DJURICA / POOL / AFP)