A Real Madrid megint a sírból jött vissza, és újra BL-döntőbe jutott!
További Futball cikkek
- Nem igaz, hogyan bukta el hazai rangadóját a Barcelona!
- Gabriel Jesus volt a vendégek nyerőembere, kiütötte ellenfelét az Arsenal
- Schäfer András gólt szerzett, csapata mégis csúfosan kikapott
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
Előzmények
A két együttes múlt kedden szenzációs meccset vívott egymással. Karim Benzema klasszisának köszönhetően a Real Madrid „csak” 4–3-ra kapott ki az óriási fölényben lévő manchesteriektől.
A 13-szoros győztes királyi gárda számára ugyanakkor figyelmeztető jel lehetett, hogy eddig mind a nyolc elődöntőjét elbukta, ahol az első mérkőzésen alulmaradt.
A Real Madrid az első négy egymás elleni meccsen veretlen maradt (két győzelem, két döntetlen) – közte a 2016-os elődöntővel –, azóta viszont egymás után háromszor is a Manchester City nyert, a forma tehát az angolok számára volt kedvezőbb.
Összefoglaló
Ezúttal is támadólag lépett fel mindkét csapat, a harmadik percre mindkét csapatnak volt veszélyes helyzetből járó pontrúgása, a negyedikben pedig Karim Benzema fejelte fölé az első lehetőségét – a túloldal Rijad Mahrez könnyen hárított szabadrúgásával felelt egy kisebb kakaskodás után.
Az első negyedóra végéhez érve ismét Benzema lőtt az angolok kapuja fölé, erre az első meccsen ugyancsak eredményes Kevin De Bruyne távoli löketével válaszolt a tavalyi döntős.
Az első ziccer a 20. percben alakult ki, De Bruyne remek indítása Bernardo Silvát találta meg, Thibaut Courtois szögletre mentett.
Ezzel a manchesteriek vették át a kezdeményezést, a félidő derekán Gabriel Jesus 17 méteres tekerése jelentett gólszerzési lehetőséget, de azért Toni Kroos fölé pattanó szabadrúgásával a házigazda is veszélyeztetett.
A félidő hajrájában Phil Foden löketénél volt résen Courtois, majd a kezdőbe sérülése után visszatérő Kyle Walker szerelte parádésan Vinícius Júniort, így a szünetre gól nélkül mehettek a felek.
A fordulást követően alaposan bekezdett a Real Madrid, Vinícius Júnior tíz másodperc után óriási helyzetbe került, de nem találta el a kaput, a másik térfélen Gabriel Jesus szólója után ismét a belga kapus volt a végállomás.
Ezekben a percekben többször is nagy nyomás alá helyezte ellenfelét a királyi gárda, de igazán átütő erő nélkül tette mindezt. Walker hibái azért rendre borzolták Pep Guardiola idegeit, ráadásul ápolni is kellett az angol védőt.
Ennek ellenére az ötödik topligájában is aranyérmet nyerő Carlo Ancelotti nyúlt először bele a mérkőzésbe, Kroos helyére Rodrygót küldte pályára a második félidő derekán – a Realnak mindenképpen gólra volt szüksége.
Nem sokkal később pedig már kettőre, mivel a vendégeknél remekül szállt be Olekszandr Zincsenko és a De Bruyne helyére érkező Ilkay Gündogan is, Bernardo Silva a remek indítás után Rijad Mahrezhez játszott, aki kissé jobbról óriási gólt vágott a rövid felsőbe (0–1).
Ez már a hetedik gólja volt az algériai szélsőnek, ezzel a City legeredményesebbje a BL-ben, összességében pedig az ötödik helyen áll.
Jött a pályára Marco Asensio, Eduardo Camavinga, illetve a túloldalon Jack Grealish is, a Real részéről egy újabb Benzema-leshelyzet érkezett, a vendégekéről Joao Cancelo remek lökete jelentett kihívást Courtois-nak.
Az utolsó percekben Grealish két parádés egyéni megmozdulással került centikre a második góltól, de Courtois-ék megúszták, ez pedig komoly fordulópontot jelentett!
Az ugyancsak csere Rodrygo berobbanása után a Real az első kaput eltaláló lövéséből egyenlített, pillanatokkal később pedig már hosszabbításra állt a meccs, ugyanis Asensio beadása után a brazil fejjel is eredményes volt (2–1)!
A Chelsea elleni párharchoz hasonlóan pedig ezúttal is lendületben maradt a már teljesen földön lévő Real, a ráadásban Karim Benzema újra eredményes volt, ezúttal büntetőből (3–1).
Ez már a 15. gólja volt a BL-idényben, ennél többet csak Cristiano Ronaldo jegyzett EGY ÉVAD SORÁN (2013–2014: 17, 2015–2016: 16).
Innen pedig már nem volt visszaút (bár Courtois nagy védése után Fernandinho az üres kapu mellé lőtt), a Real Madrid újabb elképesztő feltámadást mutatott be, sorozatban a harmadikat, ezzel pedig megismétlődik a 2018-as döntő, hiszen a másik ágon az akkor alulmaradó Liverpool jutott be a fináléba.
BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) 3–1 (Rodrygo 90., 90+1., Benzema 95. – 11-esből, ill. Mahrez 73.) – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Real Madrid, 6–5-ös összesítéssel
KEDDI EREDMÉNY
Villarreal (spanyol)–Liverpool (angol) 2–3 (Dia 3., Coquelin 41., ill. Fabinho 62., Luis Díaz 67., Mané 75.)
Kiállítva: Capoue (Villarreal, 86.)
Továbbjutott: a Liverpool, kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel
A DÖNTŐBEN
május 28., 21.00: Liverpool (angol)–Real Madrid (spanyol)
Stade de France, Saint-Denis
(Borítókép: Gonzalo Arroyo Moreno/Getty Images)