Hurrá, megvan a bajnoki arany – na és akkor mi van…?

Tizenegy év után ismét Olaszország legjobbja lett az AC Milan, arról azonban nem lehet beszélni, hogy a patinás gárda újra régi fényében tündökölne, inkább csak élt azzal az esélyével, hogy az egész Serie A megroggyant kicsit az elmúlt időszakban. Hogy mást ne mondjunk, a jelenleg várható 2022–2023-as keretből nagyjából négy, európai szinten is komolyan vehető futballista akad, a 2005-ös BL-döntős gárda alapcsapatába pedig jó eséllyel senki sem tudná innen beverekedni magát. A piros-feketék számára tehát még rengeteg a tennivaló, hogy visszakapaszkodjanak a topklubok közé, ehhez pedig nagy segítséget nyújthat a küszöbön álló klubeladás.

Csodacsapatból a középszerbe

A Milan a 2000-es évek elején indított remek szériát, és egészen 2007-ig a világ egyik legjobbjának számított – nyert két Bajnokok Ligáját, közte volt még egy elbukott döntője is, európai Szuperkupát, klubvilágbajnokságot és olasz trófeákat is begyűjtve. 2004-ben Andrij Sevcsenko, 2007-ben Kaká révén aranylabdás futballistát is adott a világnak, de a sztárok távozásával lassan hanyatlani kezdett a klub, és bár 2011-ben még egyszer felért az olasz liga csúcsára, azóta csupán két hazai Szuperkupa került a vitrinbe. Eddig.

A 2007-es BL-győzelem (ami azóta is a második helyet érő hetedik volt már összesítésben) óta amúgy egy negyeddöntő jött össze, 2012-ben az Arsenal elleni hazai 4–0 után a londoni 0–3 is belefért a 16 között, a Barcelona viszont már túl erősnek bizonyult. Ezt követően volt még két nyolcaddöntő, majd nyolc év BL nélküli időszak jött, mígnem ebben a jelenlegi kiírásban már visszatérhetett az elitsorozatba a Milan.

Sok köszönet nem volt benne, bár még az utolsó körben is volt néhány percig valós esély a továbbjutásra, végül a Liverpool mellett az Atlético Madrid és a Porto is megelőzte a csoportutolsóként záró együttest.

Persze, a két BL-indulás közötti hosszú időszak során legalább néhány El-szereplés összejött, de az sem volt fáklyásmenet, két nyolcaddöntő között egy csoportkörös búcsú volt a végállomás.

Erőtlen Serie A

Igazából nem csupán a Milannál, hanem az egész olasz élvonalnál megfigyelhető, hogy a 2000-es évek eleji remeklés után csúnyán földbe állt, és mára a Premier League és a La Liga gyakorlatilag állva hagyta a Serie A-t, amely legjobb esetben is csupán harmadik erőnek tekinthető.

Az Inter 2010-es BL-győzelme óta kettő darab, egyaránt vesztes finálé jött össze, a mostani kiírásban már a nyolcaddöntőbe is csak ketten jutottak be, onnan pedig az Inter és a Juventus is rögvest kiesett, így még csak negyeddöntős csapatot sem adtak az olaszok.

A baj, hogy ez nem egy véletlenszerű kilengés, hiszen tavaly mindhárom, csoportból továbbjutójuk (Lazio, Atalanta, Juventus) egyaránt a 16 között vérzett el, két éve is csak az Atalanta élte túl ezt a kört – igaz, a későbbi döntős PSG-vel szembeni negyeddöntőben a bergamóiak a 90. percben még vezettek, mielőtt a rendes játékidőben kikaptak volna.

A 2018–2019-es kiírásban is csak egy negyeddöntősük volt, a Juventust az Ajax búcsúztatta ebben a szakaszban, és egészen 2018-ig kell visszamenni, hogy egy elődöntőst találjunk, amikor a Roma 4–1-es vereség után otthon 3–0-val búcsúztatta a Barcelonát, mielőtt a Liverpool már túl erősnek bizonyult.

Mielőtt azt hinnénk, hogy legalább a második számú európai kupasorozatban (UEFA-kupa/Európa-liga) jeleskedtek a derék taljánok, ki kell ábrándulnunk: az 1989 és 1999 között nyolcszor is végső győztest adó olaszok azóta csupán egyszer jutottak el a döntőig, de 2020-ban az Inter sem tudta felülmúlni a mind a hat fináléját megnyerő Sevillát.

Legfeljebb négy, európai szinten is komolyan vehető futballista akad a Milannál

Igazából ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy jó, jó, a Milan hosszú ínséges idők után az elmúlt két évben újra a bajnoki címért küzdhetett, de még a gyengülő olasz ligában is van legalább egy (Inter), sőt a piaci értékek alapján inkább három (Juventus, Inter, Napoli) erősebb kerettel bíró gárda.

Persze az sem segített, hogy az idény előtt talán a két legnagyobb sztárját, Gianluigi Donnarummát (PSG) és Hakan Calhanoglut (Inter) egyaránt ingyen rabolták el a riválisok, és minden bizonnyal ez a sors vár Franck Kessiére (Barca?) is, miközben az érkezők között kis túlzással csak a kölcsönben lévők véglegesítése jött össze, mondjuk, a kivételt jelentő Mike Maignan speciel remekül bevált kapusposzton.

És akkor itt jutottunk el oda, hogy rajta kívül még három, nemzetközi szinten komolyan vehető futballistát találunk a keretben.

A whoscored.com értékelése, a szemteszt és Paolo Di Canio szavai is egybecsengenek: van a rendkívül gyors és jól cselező, játékintelligenciában és helyzetkihasználásban viszont azért nem kiemelkedő Rafael Leao (7,38-as átlagosztályzat), aki 14 góljával vezeti a házi rangsort (Olivier Giroud-val holtversenyben), és kiosztott mellette 11 gólpasszt is.

Ki kell még emelni Theo Hernándezt (7,16), aki nemzetközi összevetésben is egy potens balhátvéd, bár ezt nem igazán a védekező munkájával, hanem a remek támadójátékával vezeti elő, öt gól és tíz gólpassz is díszeleg a neve mellett.

És akkor ejtsünk még szót a Verona elleni bajnokin elképesztő formát mutató, háromszor is kapuba találó (igaz, csak kettő lett érvényes) Sandro Tonaliról (7,02), aki egyfajta Andrea Pirlóként ténykedhet a csapat jövőképében.

Az elvitathatatlan persze, hogy küzdeni tudásból jelesre vizsgázott a milánói klub, hiszen az utolsó negyedórában szerzett góllal mentett pontot a Juventus és a Salernitana ellen, a Spezia ellen 86. perces találattal nyert (igaz, otthon 96. percessel kapott ki), Bolognában a 84. percben még 2–2-re állva győzött 4–2-re, az Udinese ellen Ibra a 92. percben egyenlített, a Verona ellen 0–2-ről és 0–1-ről fordítva győzött a két meccsen, az Inter ellen Giroud-dupla jelentette az utolsó negyedórában a fordítást, a Lazio vendégeként a 92. percben harcolta ki a győzelmet az együttes, a Fiorentinát pedig a 82. percben süllyesztette el Rafael Leao.

Talán a neveket tekintve a Milan nem a legerősebb csapat, de jelenleg mégis a legjobb. Van néhány játékosa, mint Rafael Leao és Theo Hernández, akik topklubok érdeklődését is felkelthetik, de rajtuk, Maignanon és Tonalin kívül nehéz lenne olyan játékost találni, aki egy olyan gárdában kezdő lehetne, amelynek komoly céljai vannak a Bajnokok Ligájában. Ezt szuper pozitív megjegyzésként mondom, mert kiérdemlik a bajnoki címet, és ez még nagyobb elismerést jelent az edzőnek és a klubnak

– vélekedett a Sky Sportsnál szakértő Paolo Di Canio Stefano Pioli csapatáról.

Nézzünk egy kis összehasonlítást – a 2005-ös csapatba senki sem férne be!

A 2011-ben bajnoki címet szerző gárdában ez a tizenegy futballista töltötte a legtöbb játékidőt a pályán:

Mellettük ugyanakkor olyan játékosok jutottak még legalább 20 meccsig, mint Alexandre Pato, Andrea Pirlo, Gianluca Zambrotta, Massimo Ambrosini, Daniele Bonera vagy éppen Antonio Cassano, Mark van Bommel pedig csak azért nem szerepel sokkal előkelőbb helyen, mert január végén érkezett – míg Ronaldinho ebben hónapban távozott.

Ibrahimovic 21 góllal és 12 gólpasszal egyértelmű vezére volt annak a Milannak, a két brazil támadó, Pato (16+4) és Robinho (15+6) után viszont már csak négy találatig jutó játékosok voltak, köztük az ekkor már csak peremember, összesen 224 percet kapó Filippo Inzaghi.

Ebbe a gárdába talán beférne Maignan és Hernández a kezdőbe, Kessié és Tonali helyén viszont a sérülése miatt sokat kihagyó Pirlo helye megkérdőjelezhetetlen lenne, és erőteljes talány, hogy Robinhóval és Patóval szemben Leaót lehetne-e favorizálni.

Az viszont tény, hogy Thiago Silva, Nesta, Gattuso, Seedorf, Pirlo és Ibrahimovic is nemzetközi klasszisnak számított, amihez hasonlót jelenleg nem látni a Milannál.

Ha a 2007-ben BL-győztest vesszük alapul, akkor sem jobb a helyzet, sőt, hiszen ott már a kapusposzt is erőteljesen kérdéses lenne Dida miatt.

Itt a két támadó felfogású szélső hátvéd jelentette a klasszikus szélsők hiányának megoldását, rendkívül masszív tengellyel, mélységi irányítóként világklasszis Pirlóval és teljesen szabad szerepkörben játszó Kakával, valamint a BL-menetelésben ugyancsak nagy szerepet játszó Inzaghival. A csapatnál amúgy a brazil aranylabdás (18 gól, 11 gólpassz) mögött Alberto Gilardino (16+6) volt a legeredményesebb, Pippo 11 találatig jutott, Seedorf 19 gólból (10+9) vette ki a részét, a januárban érkező, így csak 14 meccsen szóhoz jutó Ronaldo pedig 12-ből (7+5). A belső védőknél az ideális felállás ritkán jött össze, Nesta sokszor volt sérült, Maldini pedig ekkor már karrierje végéhez közeledett, így itt Daniele Bonera és Dario Simic is több szóhoz jutott ekkor.

Aztán ott volt a 2005-ben a BL-döntőben már három góllal is vezető, a Liverpooltól büntetőpárbajban alulmaradó gárda a:

alapfelállással, ahol konkrétan minden poszton akkori klasszisok léptek pályára, mögöttük pedig olyanok várták a lehetőséget, mint Rui Costa, Jon Dahl Tomasson, Alessandro Costacurta.

Ide is írjunk pár statisztikát, Sevcsenko 26+8-cal hozta az idényt, Crespo 17 góllal, Kaká kilenc találat mellett 20(!) gólpasszal járult a meneteléshez, Seedorf 15 találatból (7+8) vette ki a részét, ahogyan Pirlo (5+10) is, mellettük pedig még Tomasson kilenc gólja és Cafu hat előkészítése is érdemel egy-egy szót.

Nos, ezekhez képest azért a Mike Maignan – Davide Calabria, Fikayo Tomori, Pierre Kalulu/Alessio Romagnoli, Theo Hernández – Sandro Tonali, Franck Kessié/Iszmail Bennaszer – Alexis Saelemaekers/Junior Messias, Brahim Díaz/Rade Krunics, Rafael Leao – Olivier Giroud/Zlatan Ibrahimovic-féle felállás azért valóban nem tűnik egy túl veretes sornak, konkrétan egy mai játékost sem lehetne fixre mondani, hogy lenne esélye a 2005-ös kezdőbe kerülésre, talán a Dida/Maignan kérdéskör lehetne egynek érdekes, de konkrétan ennyi.

Ibra örök, de nagy erősítések kellenének – új befektetőre várva

A 22 éves Leao 50 millió eurós piaci értékével jelenti a csúcsot a klubnál, a 24 éves Hernández 48 millióval a második, a távozóban lévő 25 éves Kessié (45) mellett a Chelsea-től végleg megszerzett védő, Fikayo Tomori (45) is megelőzi még a 22 éves Tonalit (40), a 26 éves Maignan pedig 25 millióval Iszmail Bennaszert követve a hetedik a transfermarkt.de kalkulációja szerint. Itt amúgy a világ jelenleg 17. legértékesebb kerete a Milané, vagyis ebben a viszonylatban éppen, hogy nem „nyolcaddöntős”.

Persze, ott van a remek Zlatan Ibrahimovic és Olivier Giroud még, előbbi viszont már 40, utóbbi pedig 35 éves, a jövőt tehát messze nem ők jelentik.

Ami az új játékosokat illeti, a tavaly 8 millió euróért megszerzett, de egy évre Bordeaux-ba rögvest vissza is adott Yacine Adli nyolc gólpasszal próbálta bizonyítani a Ligue 1-ben, hogy a Milan karmestere válhat belőle egy napon, a 21 éves algériai–francia mellett a 14 millió eurós piaci értékkel bíró, 22 éves Tommaso Pobega érkezhet vissza a középpályára egy év torinói fejlődést követően. Jens Petter Haugénak a Frankfurtnál sem jött össze az áttörés, a többi visszatérőről pedig igazából szót ejteni is felesleges.

Már három futballistával kapcsolatban is kész tényként írnak az átigazolásról, a Liverpoolnál kegyvesztetté váló támadó, Divock Origi, a Lille 195 centi magas fiatal védője, Sven Botman, valamint a Bayern Münchennél felsülő, de a Lille-nél magára találó Renato Sanches érkezése is borítékolhatónak tűnik. A legnagyobb igazolás pedig az egyik értesülés szerint Darwin Núnez lehetne.

Spanyol lapértesülések szerint Núnez a Milan nyári álomkiszemeltje, akiért 60 millió eurót sem sajnálnának, a középpálya belsejére érkező Sanches már 15 millióért is a Milan játékosa lehet helyi beszámolók szerint.

Van még szó Joao Félix megkaparintásáról, a 22 éves portugál az Atlético Madridnál eddig nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, Diego Simeone pedig 70 millió euróért már kész lehet megválni tőle.

A La Gazzetta dello Sport közben nemrégiben arról számolt be, hogy a Roma-sztár Nicolo Zaniolo lehet a csúcsra törő Milan projektjének középpontjában, a 22 éves irányító szerződése 2024-ben jár le a „farkasoknál”, jelenlegi 2,2 millió eurós fizetését pedig szeretné megduplázni – igaz, ezt lehet, hogy nem a fővárosban vagy Milánóban, hanem végül a Juventusnál teheti meg.

Ki kell még térni a jobbszélső kérdésére, mivel Samu Castillejo és Saelemaekers jövője is kérdéses a klubnál, távozásuk esetén Marco Asensio válhat célponttá, akinek már csak egy éve van a Real Madridnál, és Vinícius Júnior, valamint Rodrygo fejlődése miatt könnyen lehet, hogy nem a 26 éves spanyollal számolnak hosszú távon.

Alternatíva lehet még a jelenlegi olasz bajnokságban 15 gólig és 17 gólpasszig jutó Domenico Berardi megszerzése, neki speciel elég jó ajánlólevele van a Milan elleni 16 bajnokin összehozott 10+4-gyel a klubnál. Berardi 7,43-as értékelése amúgy az egész Serie A legjobb teljesítménye a whoscored.com-nál, épp Leaót megelőzve.

Ami a balszélt illeti, a PSG a hírek szerint 70 milliós ajánlattal kopogtatott Leaóért, de Maldiniék kikosarazták a párizsiakat.

(Borítókép: A minden bizonnyal távozó csapatkapitány, Alessio Romagnoli a magasba emeli a trófeát –  Chris Ricco/Getty Images)