Portugália csütörtök délután kezdi meg világbajnoki szereplését Ghána ellen. A csapat legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo első alkalommal szólalt meg botrányos, Piers Morgan által készített interjúja után, ahol többek között élesen kritizálta a Manchester United vezetőségét.
A portugálok nyitómeccse előtti sajtótájékoztatón erről is kérdezték az ötszörös aranylabdást, aki elmondta: megkéri a sajtó képviselőit, ne kérdezzék csapattársait róla. Leszögezte, minden társával kiváló a kapcsolata, és kizárólag arra koncentrálnak, hogy megnyerjék a labdarúgó-világbajnokságot.
Ronaldo a napokban megjelent, Lionel Messivel közös reklámjáról is beszélt, amivel kapcsolatban megjegyezte: büszkeséggel tölti el, hogy egy hirdetésben szerepelhet az argentinok legendájával.
Kedden végre Lionel Messi számára is elindul a világbajnokság, szám szerint az ötödik. Magyar idő szerint délelőtt 11 órától lép pályára Argentína Szaúd-Arábia ellen a C csoport nyitómérkőzésén.
Amint azt már Messi is elmondta korábban, ez az utolsó esélye, hogy beteljesítse álmát és világbajnok legyen – írja a Marca. Erre minden esélye meg is van, hiszen egy olyan csapat veszi körül, amely 36 mérkőzés óta veretlen, ma pedig beállíthatja az olasz Roberto Mancini rekordját, aki 2018 és 2021 között 37 egymást követő mérkőzésen nem talált legyőzőre az olasz válogatottal.
Nehéz elképzelni, hogy a világranglista 51. helyezettje törje meg az argentin klasszis sikersorozatát. Messiék esetleges keddi győzelme után a rekorddöntésre sem kellene sokat várnia az argentin szurkolóknak, de Lionel Scaloni csapatának szombaton jóval nehezebb dolga lesz, hiszen Mexikó ellen lépnek pályára.
Az volt, egészen 2018-ig. A Lausanne-i Egyetem kutatása szerint eddig egyetlen olyan futballvébét rendeztek, ami nyereséges volt: a négy évvel ezelőtti oroszországi torna. A 2018-as világbajnokság 235 millió dolláros nyereséget hozott, ami a befektetések 4,6 százalékos megtérülése.
A svájci kutatók által vizsgált időintervallumban (1964–2018) 36 nagy világeseményt (labdarúgó-világbajnokság, nyári és téli olimpia) rendeztek, ezek közül 31 veszteségesen zárult. A vizsgált időszakban 14 futballvébé volt, és csak a 2018-as nem volt veszteséges.
Fontos hozzátenni, hogy a svájci kutatók a rendezés költségeit (helyszínek, szervezés) vetették össze a bevételekkel (jegyeladás, televíziós jogdíjak, szponzorációk), a közvetett hasznokat és költségeket (infrastruktúra-fejlesztés, beruházások) nem vették figyelembe.
Megsérült Leroy Sané, a német válogatott szélsője. A Bild arról ír, hogy a 26 éves játékos jobb térdével van probléma, így a szerdai, Japán elleni mérkőzést biztosan kihagyja.
ℹ️ @leroy_sane will miss tomorrow's opening game against Japan with a knee problem.
— Germany (@DFB_Team_EN) November 22, 2022
Get well soon, Leroy! 🙏#GER #FIFAWorldCup pic.twitter.com/JXKRCgac4T
A német köztévé kommentátora, Claudia Neumann hétfőn este az Egyesült Államok–Wales-mérkőzés közben szivárványos karszalagot és pólót viselt.
Mint ismert, a FIFA hétfőn közölte, hogy sárga lappal bünteti azokat a csapatkapitányokat, akik a OneLove-kampányhoz köthető karszalagot viselik. A döntés után többen bírálták a világszövetséget, a holland szövetség szerint ez szembemegy a labdarúgás szellemiségével.
Eredetileg Hollandia, Anglia, Wales, Belgium, Svájc, Németország és Dánia csatlakozott volna az akcióhoz a katari vb-n.
Claudia Neumann (ZDF) hat mehr Wumms in der Büx als der gesamte DFB. #OneLove #USAWAL pic.twitter.com/nTcQF4CwlD
— Julian Rüther 🌍 🇪🇺 🇩🇪 (@Julian81295) November 21, 2022
A hétfői nap legfontosabb eseményei egy helyen itt!
Jó reggelt kívánunk!
Ez az első nap az idei világbajnokságon, amikor négy mérkőzést rendeznek. Tartsanak velünk!