Este 20 órakor kezdődik a világbajnokság második nyolcaddöntője, az Argentína–Ausztrália-mérkőzés. A találkozó egyértelmű favoritja az argentin válogatott, azonban a csapat sztárja, Lionel Messi olyan tettre készül, ami még sosem jött össze neki pályafutása alatt.
Akármennyire hihetetlen, de Messi sosem szerzett gólt világbajnokság egyenes kieséses szakaszában.
Még annak ellenére sem, hogy a 2014-es tornán egészen a fináléig meneteltek. Összesen 23 lövéssel próbálkozott, de egy gólt sem szerzett belőlük.
Így a mai mérkőzés lehet Messi számára az első alkalom, hogy világbajnokság egyenes kieséses szakaszában betaláljon.
Rögtön egy gólra zárkózhatott volna az Egyesült Államok, miután a 48. percben egy amerikai szögletet követően Tim Ream lábához érkezett a labda, de a védő ötösön belüli próbálkozását Noppert kapus hárította. Nagy lehetőség volt.
Kezdetét vette a Hollandia–Egyesült Államok-nyolcaddöntő második félideje, kétgólos holland vezetésnél.
Sürgősen gólra lenne szüksége az amerikai csapatnak ahhoz, hogy életben tartsa továbbjutási reményeit.
Szinte ugyanaz a forgatókönyv valósult meg az első félidő ráadásában, mint a vezető gólnál, mikor újra Dumfires adta be a jobb szélről a labdát, de ezúttal Daley Blind érkezett a beadásra, aki 11 méterről nem hibázott, és kíméletlenül a kapuba lőtt. 2–0!
És ezzel vége is az első félidőnek, Hollandia kétszer találta el a kaput, amiből két gólt szerzett, így magabiztos előnnyel vonulhat a 15 perces pihenőre.
Három perccel az első játékidő vége előtt jegyezhettük fel a második, kaput eltaláló amerikai próbálkozást. Ezúttal Timothy Weah eresztett el egy életerős lövést nagyjából 14-15 méterre a kaputól, de Noppert kapus hárította a bombát.
Két perccel később Sergino Dest cselsorozata után tört kapura, de lövését az utolsó pillanatban sikerrel blokkolta a holland védelem.
Az Egyesült Államok birtokolta többet a labdát az utóbbi percekben, rövid passzos játékkal igyekeznek feltörni a hollandok védelmét, egyelőre sikertelenül.
A hollandok a vezető gól megszerzése óta nem vezettek veszélyesebb támadást, kétszer jutottak el szögletrúgásig, de ott sem történt olyan esemény, ami izgalomba hozta volna a nézőket.
Az első gól szerzője, Memphis Depay vette célba újra a kaput, de ezúttal a tizenhatos sarkáról eleresztett lövése nem jelentett veszélyt a kapura, a labda méterekkel a kapu mellett hagyta el a játékteret.
Az első játékrész feléhez érve az állás 1–0 Hollandiának.
Gyönyörű támadás után, a mérkőzés 10. percében Dumfries jobb szélről érkező beadására érkezik tökéletes ütemben Memphis Depay, és a Barcelona támadója mértani pontossággal lövi ki a jobb alsót. Turner kapus tehetetlen volt.
Hollandia első valamirevaló támadásából gólt szerez, 1–0!
A holland válogatott a legutóbbi 19 világbajnoki mérkőzésén, amikor nem európai ellenfél ellen lépett pályára, nem szenvedett vereséget (13 győzelem, 6 döntetlen).
Legutóbb az 1994-es világbajnokság negyeddöntőjében kapott ki az Oranje nem európai együttestől: a negyeddöntőben Brazíliától.
Rögtön a találkozó harmadik percében bravúrt kellett bemutatnia Andries Noppertnek, miután a holland kapu előtti kavarodás után Pulisic elé került ajtó-ablak ziccerben a labda, de az amerikai szélső csak a kapust találta el.
Hatalmas lehetőség maradt ki.
Elkezdődött az első nyolcaddöntő a katari labdarúgó-világbajnokságon, a Hollandia–Egyesült Államok-mérkőzés.
A találkozó esélyese az A csoportot megnyerő Hollandia, azonban a B csoport második helyezettjét, az Egyesült Államok csapatát sem szabad lebecsülni a Chelsea szélsője, Christian Pulisic vezérletével.
Lezárult a vb csoportköre, a játékosok három meccsen mutatott teljesítményét követően pedig napvilágot látott a statisztikák alapján legjobbnak vélt futballisták listája. Érdekesség, hogy két összevetésben is annak a német csapatnak a labdarúgója végzett az élen, amely már búcsúzott a további küzdelmektől. Aissa Laidouni is helyet kapott a listában, a továbbiakat ide kattintva olvashatja!
Az Egyesült Államok kezdőcsapatának átlagéletkora 2010 óta a legfiatalabb, ami a világbajnokság egyenes kieséses szakaszában pályára lép. Az amerikai kezdő tizenegy átlagéletkora
25,4 év.
Ennél fiatalabb csapattal egyenes kieséses mérkőzésen legutóbb Szlovákia állt ki a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon.
Az Athletic beszámolója szerint Cso Kue Szunnak annyira felfutott az Instagram-oldala, hogy a telefonját is ki kellett kapcsolnia a sok értesítés miatt.
Pihennie kellett. A telefonja egész éjjel rezgett-villogott, nem tudott aludni miatta. A labdarúgásra akart koncentrálni, de folyamatosan csak az üzeneteket kapta
– írja az oldal.
Cso Kue Szun szinte a semmiből tört be a köztudatba a világbajnokságon, miután Ghána ellen két nagy gólt fejelt. A torna elején még csak 20 ezer Instagram-követője volt, mostanra kétmillió felett jár a fiókja annak ellenére, hogy nem posztol gyakran. A privát üzenetek viszont folyamatosan záporoznak, a legtöbben össze szeretnének házasodni Szunnal.
A koreai játékosba valósággal szerelmes lett az internet. A Reuters egyik koreai újságírója feltöltött Twitterre egy videót, amelyen semmi különös nem történik, csak Szun ül a kispadon. A videót mostanra közel 8 millióan látták.
Cho Gue-sung’s fancam already has over 6M views lol pic.twitter.com/L4B2JI3Te1
— Hyunsu Yim (@hyunsuinseoul) November 28, 2022
A héten szállították kórházba a háromszoros világbajnok brazil futball-legendát, ma arról számolt be a brazil sajtó, hogy Pelé szervezete a kemoterápiás kezelésekre sem reagál, és palliatív ellátásban részesül. Minden továbbit ide kattintva olvashat!
Magyar idő szerint 16 órakor kezdődik a katari labdarúgó-világbajnokság első nyolcaddöntője, a Hollandia–Egyesült Államok-mérkőzés. Az amerikaiaknál egy ideig kérdés volt, hogy számíthatnak-e Christian Pulisicra, de végül kiderült, a Chelsea szélsője játékra alkalmas állapotban várja a találkozót.
A hollandok Cody Gakpo és Memphis Depay vezérletével készülnek rohamozni az amerikai kaput.
Hollandia kezdőcsapata: Noppert – Dumfries, Timber, van Dijk, Ake, Blind – de Jong, de Roon, Klaassen – Gakpo, Depay.
Az Egyesült Államok kezdőcsapata: Turner – Robinson, Ream, Zimmerman, Dest – Adams, Musah, McKennie – Weah, Ferreira, Pulisic.
Több holland labdarúgó, köztük Frenkie de Jong és Marten de Roon is megfázással küszködik – írja a holland ad.nl. Korábban mindkét játékos a mérkőzéseket követő sajtótájékoztatón jelezte, hogy kicsit fáj a torka, és meg van fázva, de úgy érzik, játékra teljesen alkalmasak.
Louis van Gaal nem nevezte meg, hogy hány labdarúgóról van szó, de a tüneteket produkálóknak nem kellett edzenie tegnap. A hollandok mellett a brazilok is panaszkodtak, hogy a stadionok 16 fokra állított klímája túl hideg számukra, mert napközben 30, este nagyjából 23 fok van Katarban.
A katari világbajnokság sem tudja beárnyékolni a Merkantil Bank Liga fényét, ráadásul 13.00 órától két nagy múltú alakulat feszül egymásnak az NB II-ben, a Diósgyőr a Szombathelyi Haladást fogadja. A 40. perc körül jár az összecsapás, amelyen némi meglepetésre Lucas Mario góljával a vendégek szereztek vezetést. A 29. minutumban Lukács Dániel egalizált, így jelenleg 1–1 áll az eredményjelzőn.
A mindig jól értesült Fabrizio Romano szerint és más egybehangzó sajtóértesülések alapján a Kamerun elleni mérkőzésen Alex Telles és Gabriel Jesus egyaránt megsérült, a hírek szerint pedig a világbajnokságon már egyikük sem lép pályára. Szombat délután a Brazil Labdarúgó-szövetség közleményben jelezte, hogy mindkettőjük számára véget ért a világbajnokság.
Jesusnak már klubcsapatában, az Arsenalnál is problémás volt a térde, elvileg a kiújult sérülése nem súlyos, de egy hónapot így is ki kell hagynia. Alex Telles esete azonban kellemetlenebb, benne van a pakliban, hogy műteni kell a térdét. A Kamerun elleni mérkőzésen egy ütközést követően terült el a pályán, amelyet később könnyek között hagyott el.
Nincs könnyű helyzetben Tite, a brazil szövetségi kapitány, mert a szerbek ellen Neymar és Danilo sérült meg, később pedig Alex Sandro is kihullott a keretből.
Not just Gabriel Jesus. Alex Telles, also expected to miss the rest of the World Cup as @geglobo reports, due to injury against Camerun. 🚨🇧🇷 #Qatar2022
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) December 3, 2022
Two major blows for Tite and Brazil. pic.twitter.com/wi0aGLFmk5
A 37 éves klasszis elég mérgesnek tűnt, amikor a Dél-Korea elleni mérkőzés 65. percében lecserélte őt Fernando Santos, a portugálok szövetségi kapitánya. A portugál sajtó a cserét követően útjára indította a hírt, hogy Cristiano Ronaldo a lecserélését követően a pályáról lesétálva vitatkozni kezdett az edzőjével, közben pedig vulgáris kifejezéseket használt. Az pedig a kamerák képein látszott, hogy Ronaldo nagy vehemenciával folyamatosan beszél lefelé jövet.
Az igazság az, hogy a cserémet követően az egyik játékos mondta, hogy siessek lefelé a pályáról. Mondtam neki, hogy fogja be a száját, nincs joga nekem parancsolgatni. Az edzőmmel nem volt összekülönbözés
– mondta az ötszörös aranylabdás a Reutersnek.
Santos is megerősítette, hogy ő is látta, ahogyan a koreai játékosok odaszólnak Ronaldónak. Santos szerint Ronaldo is csak azért szólt így vissza, mert rossz napja volt.
Rigobert Song, a kameruni labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint Brazília legyőzése a katari világbajnokság csoportkörének utolsó játéknapján annak a bizonyítéka, hogy akár többet is elérhettek volna a tornán annál, mint hogy négy ponttal a csoportkör után búcsúzzanak.
Az afrikai csapat a Svájc elleni 1–0-s vereséggel kezdte a vb-t, majd úgy játszott 3–3-as döntetlent Szerbiával, hogy kétgólos hátrányból egyenlített, végül pedig pénteken hosszabbításban elért góllal 1–0-ra kerekedett a fő favoritok közé sorolt brazilok fölé.
Song szerint a kameruni játékosok megérdemlik a gratulációt, főként mert a dél-amerikaiak ellen a győzelmen túl azt mutatták meg, hogy az első két meccsen akár jobb teljesítményt is nyújthattak volna.
Azt hiszem, csak most sajnálhatjuk igazán a korábbi eredményeinket, mert rájöttünk, hogy azokon a meccseken többet is elérhettünk volna. Ami a dolog pozitív oldalát illeti, az a csapatszellem, az »oroszlánszellem«, ami mindig a kameruni válogatott teljesítményének kulcsa kell legyen
– mondta. Hozzátette: fiatal csapatként most már tisztában vannak vele, mire lehettek volna képesek, és abban bízik, hogy ettől a tudattól is válnak a jövőben egyre erősebbé.
Teljes mértékben elégedett vagyok a brazilok ellen nyújtott teljesítményünkkel. A közelmúltban vehettem át a válogatott irányítását, és úgy vélem, hogy a fejlődésünk folyamatos, amiért büszke lehetek a csapatomra
– nyilatkozta.
Kamerun nyolcadszor szerepelt a vb-n, és az 1990-es tornát leszámítva – amikor negyeddöntőbe jutott – hetedik alkalommal végzett a csoportkörben. Viszont pénteki győzelmével legalább megszakította kilenc vb-mérkőzése óta tartó nyeretlenségi sorozatát, ahol nyolcszor kikapott. A vereség ellenére csoportgyőztesként nyolcaddöntős Brazília hét győzelem után először veszített vb-mérkőzést afrikai riválissal szemben.
Az egyértelműen látszott a vb-n, hogy a négy évvel ezelőtti tornán bronzérmes Belgiumnál nincs meg az összhang a pályán, nagy meglepetésre már a csoportkör után kiesett Roberto Martínez alakulata – a kudarc után le is mondott a szövetségi kapitány.
Nos, a pályán kívül sincs minden rendben, erről tanúskodik ugyanis a belga sajtó szombati híre, mely szerint öt futballista, Thomas Meunier, Axel Witsel, Jeremy Doku, Arthur Theate és Lois Openda nem akart a csapattal együtt hazatérni, így saját költségre egy korábbi járatra foglaltak repülőjegyet, és utaztak vissza Brüsszelbe.
A csoportmeccsek alatt sem volt felhőtlen a hangulat a játékosok között, Kevin De Bruyne, az együttes sztárja több társával is nézeteltérésbe került, Toby Alderweirelddel, Jan Vertonghennel, Eden Hazard-ral és Romelu Lukakuval is összeveszett, és a sajtó szintén kritizálta a csapat játékát.
Tite, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya óvatosan tekint a nyolcaddöntős folytatásra a katari világbajnokságon, miként sérült kulcsjátékosa, Neymar visszatérésére is. A Paris Saint-Germain sztárja még az első csoportmeccsen szenvedett sérülést – a dél-amerikaiak azon 2–0-ra verték meg a szerbeket –, társai már nélküle győzték le Svájcot 1–0-ra, pénteken viszont 1–0-ra kikaptak Kameruntól.
A bokasérülést szenvedett Neymar azóta még labdás edzésen sem vehetett részt, így közel sem biztos, hogy hétfőn ott lehet a dél-koreaiak elleni nyolcaddöntőben a pályán. Tite kiemelte: óvatosan tekintenek a folytatásra, de már óvatosak voltak a kameruniak elleni meccs előtt is, amelyen végül még a vereség is csoportelsőséget jelentett számukra.
Kikaptunk Kameruntól, a portugálok Dél-Koreától, a franciák Tunéziától, az argentinok Szaúd-Arábiától. Ezek az eredmények önmagukért beszélnek. Különösen az, hogy ezek nagyon intenzív és kemény meccsek voltak. Nem gondolhatjuk, hogy bármilyen korábbi teljesítményünk megkönnyíti a dolgunkat. Kimondottan óvatosnak kell lennünk, de már azok voltunk a Kamerun elleni meccsen is. Ezt határozottan kijelenthetem
– idézi az MTI a brazil szövetségi kapitányt.
A vesztes találkozóról kifejtette: azon megvoltak a problémáik, ellenfelüknek pedig az érdemei, amivel aztán esélytelenebbnek vélt csapatként mégis sikerült nyernie, miként korábban Tunéziának és társaiknak.
Nem mondhatjuk, hogy könnyebb lenne a mi helyzetünk, és ebből aztán előnyünk származik. Ezt egészen biztosan nem mondhatjuk
– mondta.
Tite kényszerű és taktikai okokból pénteken teljesen más kezdőt jelölt, mint a nyitómeccsükön, amelyből csupán ketten maradtak hírmondónak. A szakember szerint a felelősségük és a vereségük is közös.
Ki veszített? Mi mindannyian. Ahogy a felkészülésünk és a győzelmeink közösek, úgy a vereségünk is közös vereség. Amit megfelelően át kell érezzünk, mert ez egy világbajnokság, ahol általában nincs második esély. Ezúttal azért nekünk adódott. Huszonnégy óránk van a koncentrációra, ugyanennyi a szenvedésre, majd azt követően megkezdjük a felkészülést a következő feladatunkra
– nyilatkozta.
A braziloknak a pénteki vereséggel megszakadt a 2021 nyara óta tartó veretlenségi sorozata, a csapat ebben az időszakban 17 mérkőzésen nem talált legyőzőre, legutóbbi kilenc mérkőzését pedig megnyerte.
Neymar bizonytalan egészségi állapota mellett Alex Sandro még mindig lábadozik, viszont Danilo már társaival edzhet. A dél-amerikai orvosi stáb nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy hétfőn előbbi két futballista is bevethető állapotban lesz. A Kamerun elleni összecsapáson Alex Telles és Gabriel Jesus szenvedett térdsérülést, az ő állapotukról azonban még nem adott tájékoztatást a brazil orvosi stáb.
Az argentin–ausztrál-párharcban is az első vb-meccs jön hivatalosan, de azért itt tudunk egy kis lábjegyzettel élni. Hiszen az 1994-es mundial interkontinentális pótselejtezőjében éppen ez a két nemzet csapott össze az indulás jogáért.
Az ausztrálok Sydney-ben Puhl Sándor bíráskodása mellett 1–1-re végeztek, Buenos Airesben viszont egy öngóllal a dél-amerikaiak nyertek, így utazhattak az amerikai világbajnokságra. Ott számukra a románok elleni nyolcaddöntő jelentette a végállomást, a brazil–olasz döntőt pedig épp a legendás magyar játékvezető dirigálta.
Visszatérve a mostani párharcra, az első összecsapást, még 1988-ban az ausztrálok 4–1-re megnyerték, volt ez az 1–1, ezen kívül mind az öt fellépésen az argentinok örülhettek, közte a 2005-ös Konföderációs Kupa 4–2-es sikerével. Itt a fináléban a brazilok Adriano duplájával, valamint Kaká és Ronaldinho góljával 4–1-re kiütötték a Pablo Aimar révén szépítő argentinokat.
Hollandia és az Egyesült Államok első egymás elleni tétmeccsére készül, eddig ötször találkoztak felkészülési összecsapáson, és nem sok babér termett a tengerentúliak számára.
Először 1998 februárjában futottak össze, akkor Ronald de Boer és Clarence Seedorf találatával nyert 2–0-ra az oranje, négy évre rá Roy Makaay és Andy van der Meyde góljával szintén, 2004-ben Arjen Robben döntött, 2010-ben pedig Dirk Kuyt büntetője és Klaas-Jan Huntelaar gólja után Carlos Bocanegra a lefújás előtt megszerezte az első amerikai találatot.
A felek ötödik meccse sem úgy tűnt, hogy változást hoz, hiszen Huntelaar duplájával és Memphis Depay góljával 2015 nyarán már 3–1-re is vezettek a hazaiak Amszterdamban, az utolsó húsz percben viszont háromszor is betalált az USA, Bobby Wood 90. perces gólja pedig 4–3-as amerikai sikert eredményezett.
Miután Dél-Korea 2–1-re legyőzte Portugáliát, a koreai játékosok a pálya közepén egy körben állva várták, hogy véget érjen az Uruguay–Ghána-mérkőzés. Ugyanis azon a meccsen ha újabb gólt szerzett volna Uruguay, az Dél-Korea kiesését jelentette volna, miközben Suárezék mehettek volna tovább.
Életem leghosszabb hat perce volt, de a körben állva mindannyian nagyon pozitívak voltunk
– idézei a Reuters Szon Hung Min szavait, aki a 91. percben szerzett győztes – és továbbjutást érő gólt Portugália ellen.
A többieknek azt mondtam, ha Uruguay lő még egy gólt, akkor is nagyon boldog és büszke leszek erre a csapatra
– mondta a Tottenham játékosa.
Dél-Korea ellenfele a legjobb tizenhat között a torna egyik nagy esélyese, Brazília lesz, a mérkőzést magyar idő szerint hétfőn 20.00-kor játsszák.
A Sofascore nevű Twitter-oldal nyilvánosságra hozta a záróforduló álomcsapatát a teljesítmények alapján, mutatjuk:
🗺️ | Team of the Week
— Sofascore (@SofascoreINT) December 3, 2022
It's time to unveil our highest-rated XI from the final round of the #Qatar2022 group stage! 👇
Germany's 4–2 win over Costa Rica resulted in three of their players getting featured in here, while Devis Epassy is our Player of the Week. 🇨🇲🌟#FIFAWorldCup pic.twitter.com/TeJx2wbpSO
Dragan Sztojkovics, a katari világbajnokságon a csoportkör után búcsúzott szerb labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem elégedett a tornán nyújtott teljesítményükkel és az ott elért eredményeikkel, viszont nincs szándékában lemondani a posztjáról.
A szerb csapat nyeretlenül végzett a G csoportban, ahol előbb 2–0-ra kikapott Brazíliától, majd úgy játszott 3–3-as döntetlent Kamerunnal, hogy kétgólos előnyben is volt. Végül pénteken izgalmas körülmények között maradt alul Svájccal szemben 3–2-re.
Sztojkovics dicsérte a szerb játékosok elszántságát, sajnálatát fejezte ki azonban azért, hogy közülük sokan nem voltak százszázalékos fizikai állapotban, illetve sérülés miatt pár meghatározó futballistáját már a keretbe sem tudta beválogatni.
Nem lehetünk elégedettek a vb-n elért eredményünkkel, de tekintettel azokra a problémákra, amelyekkel ide érkezésünk előtt, majd az itt tartózkodásunk során szembesültünk, együttesen már túl sok volt ahhoz, hogy megbirkózzunk velük
– mondta.
Hozzátette: nyilvánvaló, hogy elsősorban a védekezésükkel akadtak problémáik a vb-n, amit majd alaposabban ki kell elemezniük. Kiemelte: az elmúlt egy-másfél évben voltak ugyan sikeresebb szakaszaik, ezúttal viszont visszaesett a formájuk – írja az MTI.
Ennek ellenére őszintén ráztam meg a játékosaim kezét, akiknek azt is mondtam, hogy fel kell emelniük a fejüket, mert minden tőlük telhetőt elkövettek és a maximumot nyújtották. Végig küzdöttek, harcoltak, csak ezen a szinten ez önmagában már nem elég. Ami a jövőnket illeti, márciusban megkezdjük szereplésünket az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, és nagy vágyunk, hogy továbbjussunk
– utalt Sztojkovics közös céljaikra a válogatottnál.
Szerbia az Eb-selejtezőkön azonos csoportban szerepel a magyar, valamint a montenegrói, a bolgár és a litván válogatottal.
Piers Morgan, az az újságíró árulta el a „titkot”, akinek a nagy vihart kavart interjúját adta a portugál sztár.
Murat Yakin, a katari világbajnokságon nyolcaddöntőbe jutott svájci labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csapata pénteki győzelmét követően kiemelte, hogy kiélvezik a pillanatot, amiért megdolgoztak.
A szakember örömét fejezte ki, hogy bejutottak a torna legjobb tizenhat csapata közé – ahol kedden majd Portugáliával találkoznak –, további esélyeiket illetően azonban tiszta spekulációnak nevezte a találgatásokat.
Most csak ki akarjuk élvezni ezt a pillanatot, a győzelmet és a továbbjutást, ami sok érzelmünkbe és energiánkba került. Korrekt mérkőzés volt
– mondta a szerbek elleni fordulatos, 3–2-re megnyert csoportmeccsről. Hozzátette: az arra való felkészülés alatt sokat beszélgettek helyzetükről, lehetőségeikről, hogy megfelelő állapotban tudjanak szembenézni ezzel a feladattal.
A paprikás hangulatú összecsapáson a svájciak egyik kulcsembere, Granit Xhaka szóváltásba keveredett a szerb kispad előtt az ellenfél cserejátékosaival, majd kakaskodásra is sor került. Yakin az incidenssel kapcsolatban azt mondta, hogy Xhaka teljes mértékben a mérkőzésre koncentrált, és azon kiválóan teljesített, az esetnél pedig annyit látott, hogy a szerb cserejátékosok átlépik a kispadjuk előtt lévő technikai zóna vonalát, majd úgy kellett megnyugtatni a feleket. A szakember szerint ilyen felfokozott hangulatú találkozón egy ilyen eset normálisnak nevezhető – írja az MTI.
A mérkőzés első gólját szerző Xherdan Shaqirit a 69. percben lecserélte Yakin, a középpályás bosszúsnak tűnt, amikor elhagyta a játékteret. A szövetségi kapitány kiemelte: egyik futballista sem szereti, ha lecserélik.
Minden játékos végig akarja játszani a mérkőzést, de az én feladatom és felelősségem része, hogy vigyázzak a játékosaimra. Gólt szerzett, majd az előkészítésből vette ki a részét, a cseréink viszont új lendületet hoztak a játékunkba, és jól teljesítettek
– mondta.