Egy évtizedbe telt, de végre megtalálhatták Sir Alex Ferguson méltó utódját

Fontos részsikerek

Hosszú-hosszú éveket kell visszalapozzunk a Premier League históriáskönyvében, hogy olyan idényt találjunk, amikor a Manchester United hazai pályán a nagy hatos másik öt tagját egyaránt le tudta győzni, legutóbb ugyanis a 2010–2011-es idényben fordult elő, még Sir Alex Ferguson irányítása alatt. Idén ismét sikerülhet, hiszen az Erik ten Hag által vezetett alakulat ősszel nyert az Arsenal, a Liverpool és a Tottenham ellen is, míg az új év első napjaiban a Manchester City skalpját sikerült begyűjteni az Old Traffordon. Már csak a Chelsea elleni diadal várat magára – a gyengélkedő londoniak az idény hajrájában, a 32. fordulóban látogatnak a Unitedhoz.

Az együttes lemaradása viszonylag nagy, tizenegy pont az éllovas Arsenalhoz képest, ám még mindig négy fronton érdekelt: a Ligakupában döntős, az FA-kupában nyolcaddöntős, az Európa-ligában a Barcelona elleni presztízscsata vár majd a „vörös ördögökre”. Nemcsak pontátlaguk, hanem játékuk is egyértelmű előrelépést mutat az előző idényhez képest.

Mostanra ott tartunk, hogy Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása óta Ten Hagé a leghosszabb győzelmi sorozat a csapat kispadján, a Crystal Palace elleni 1–1 kilencmeccses széria végére tett pontot. Adja magát a kérdés: megvan végre a méltó örökös?

Az irány és a cél egyértelmű. Az Ajax által bemutatott játék, a magas presszing, a dominálás, az ellenfél térfelén megvalósuló labdabirtoklás, a bátor támadójáték – mondta Fehér Csaba, korábbi válogatott labdarúgó, a Spíler TV szakértője a Sportcastben, amikor Ten Hag manchesteri munkásságáról beszéltünk. – Az is biztos, hogy kevés volt ez a pár hónap, hogy mindez maradéktalanul kialakuljon. Az igazolások azonban ilyen irányba mutatnak. Ritka, főleg a Manchester Unitednél, hogy ilyen jó százalékban be is váljanak az új játékosok. Hatalmas eredmény lenne, ha a bajnokság végéig harcban lennének a bajnoki címért, de már az is, ha stabilan hozni tudják a Bajnokok Ligája-indulást. A szezon előtt a szurkolók ezt bőven elfogadták volna.

• Ahhoz, hogy megértsük Ten Hag eddigi eredményeinek jelentőségét és a United-drukkerek rég nem látott optimizmusát, érdemes nagy vonalakban áttekintenünk, mi is történt a United kispadján Ferguson búcsúja óta.
• Felelevenítjük, milyen célokkal érkezett a klubhoz Ralf Rangnick, és miért nem volt kidobott idő a klub szempontjából a német edzőfilozófus regnálása, annak ellenére sem, hogy a pályán elért eredmények óriási csalódást jelentettek.
• Milyen alapelvek mentén választották ki Erik ten Hagot a United kispadjára, és milyen elveket képviselt a holland a tárgyalási folyamat alatt.
• Hol és hogyan szedte magára a top edzők között is rendkívüli munkamódszereit; milyen lépéseket tett már első manchesteri napjaiban is azért, hogy megteremtse a többek által hiányolt „profi sportkultúrát“ az öltöző és az edzőközpont falai között?
• Mit adott neki a Ronaldo-affér és miért van az, hogy a legtöbb játékosa akkor is tiszteli és szereti, ha olyan mai fejjel elavultnak hitt edzői módszerekkel él, mint a büntetőfutás.
• Milyen játékkal lett az Ajax és a holland élvonal történetének legponterősebb edzője, és miért van az, hogy a vártnál jóval kevesebb olyan játékelem köszön vissza eddig a Manchester United futballjában, ami Amszterdamban jól működött.

Elhúzódó útkeresés

A káosz nem kifejezés arra, mennyire eltérő filozófiájú edzők váltogatták egymást a manchesteri kispadon az elmúlt tíz évben. Előbb kinevezték az alapvetően a középmagas blokkra és gyors átmenetekre építő, csapataival reaktív focit játszó David Moyest, majd jött a helyére a pályafutása jelentős részében a totális kontrollra törekvő „Vastulipán”, Louis van Gaal. Kevesebb mint két év elteltével a kockázatkerülő hozzáállásáról híres, hasonló erejű ellenfelekkel szemben a mélyblokktól sem visszariadó, „akinél többet a labda, annál a több hibázási lehetőség is” elvet valló José Mourinho, majd a saját edzői filozófiáját még csak kereső, a taktikai készségek helyett a játékosok motiválásában erős Ole Gunnar Solskjaer.

Az állandó stílusváltás ráadásul nemcsak a rutinok kialakulását akadályozta, hanem az öltöző „identitásválságát” is. Az egyik edző labdaügyes kreatív embereket vásárolt és vásároltatott a tulajdonosokkal, a következő inkább a kiemelkedő atletikus képességeket preferálta, valakinek a labdajáratásban ügyes, a középpályás játékba bátran belépő védő kellett, valakinek pedig a betonbiztos, nagyobb termetű agresszor.

A Unitedot az előző évadban a legtöbbet a David de Gea – Diogo Dalot, Harry Maguire, Victor Lindelöf, Alex Telles – Scott McTominay, Fred – Marcus Rashford, Bruno Fernandes, Jadon Sancho – Cristiano Ronaldo összeállításban láthattuk kezdeni. Hogy hányszor? A teljes idényben összesen három bajnokin! Nem valami nagy állandóság… Azt pedig csak halkan jegyezzük meg, mostanra mindössze hárman számítanak alapembernek a tizenegyből.

Ebből a katyvaszból új játékosok szerződtetése nélkül kellett volna valamit kihozzon a német futball filozófusaként és a geggenpresszing keresztapjaként is emlegetett Ralf Rangnick. Túl a nyilvánvaló önmentegetésén elfogadhatjuk, hogy akad némi igazság a ma már az osztrák válogatott kispadján ülő edző alábbi meglátásában:

Nem akarom Cristianót (Ronaldo) hibáztatni, mert a kapu előtt remek teljesítményt nyújtott, de az igaz, nem valami erős a letámadásokban. Soha nem is volt az a típus, aki nagy hangsúlyt fektetett volna a játék ezen elemére, mert a klubjainál nem is követelték meg tőle. A keretben sokan vannak még olyanok, akikhez egyszerűen nem passzolt ez a játék, ezért kénytelen voltam kompromisszumokat kötni az elképzeléseimhez képest. Talán túl sokat is kötöttem

– értékelte manchesteri regnálását 2022 júniusában.

Így nem volt kidobott az idő

A United 2021–2022-es idényben látott keretét egyszerűen nem olyan játékosokból alakították, akik illettek volna a német szakember játékfelfogásához. S persze Rangnick az első sajtótájékoztatóján azzal kezdte, mindig a stílust kell a kerethez igazítani, hiszen előbbi gyorsabban változtatható, azt azonban nem volt érdemes elfelejteni, hogy a United vezetősége (főleg a Richard Arnold, John Murtough, Darren Fletcher hármas) adott stílushoz keresett embert. Ők is „heavy metal” focit szerettek volna, mint amivel Jürgen Kloppnak és a Liverpoolnak sikerült Európa csúcsára érni, Bajnokok Ligáját nyerni, és a City diadalmenetét megtörve a Premier League-ben is élen zárni 2020-ban.

Mai fejjel már látjuk, nem véletlenül gondolkodtak átmeneti időszakban – és nem, nem is csak azért, mert a többi között Thomas Tuchelt nem tudták átcsábítani a Chelsea-től. A keretet ugyanis több lépésben alkalmassá kell, kellett tenni ehhez a játékstílushoz. Ahogy Rangnick fogalmazott a neki jutó tavaszon: a Liverpool és a Manchester City legalább öt átigazolási időszakkal előttük jár. Ahhoz, hogy azt a szintet elérjék játékminőségben az Old Traffordon, ahol a két klub 2021-ben járt, ennyi időt kell a szisztematikus építkezésre szánni. Csakhogy a topfutballban ritkán adatik meg ennyi idő egy menedzsernek arra, hogy ütőképes csapatot formáljon. Kiemelkedő eredmények híján kisebb a bevétel, kisebb a reklámérték, miközben csak drágábban lehet igazolni. Ugyanolyan törvényszerűség ez is, mint Rangnick egy másik fontos megállapítása, a The Coaches’ Voice által idézett szösszenet:

Milyen az a kicsit presszingelés? Kicsit presszingelni olyan, mint kicsit lenni várandósnak. Értik, valaki vagy terhes, vagy nem, nincs köztes állapot.

Pusztán ez az egy gondolat is jól mutatja, miért kárhoztatott kudarcra a német kompromisszumokkal teli bő fél éve Manchesterben. A 6. hely, az, hogy a csapat lemaradt a Bajnokok Ligája-indulásról óriási fiaskó volt, nem csoda, hogy a korábban beharangozott tanácsadói szerepkörre sem maradt az Old Traffordon. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a letámadásra építő stílust markerszerűen jelző statisztikai mutatókban sem látszott egyértelmű javulás, tényleg teljesnek tűnik a kudarc.

Ugyanakkor így sem volt kidobott idő Rangnick regnálása: ugyanis stábjával rendkívül alaposan felmérte azt, a jelenlegi keretből ki az, akire később egy presszingelő csapatnál valóban lehet építeni, és ki az, akinek előbb vagy utóbb – inkább előbb – távoznia kell. 

Ezen tapasztalatokra pedig Ten Hag már bátran építhetett.

A részletek megszállottja

Amit érdemes tudnunk a hollandról, hogy igazi irányításmániás, akinek a figyelmét egyetlen apró részlet sem kerülheti el. Manchesteri segédedzőjével, Steve McClarennel tizenöt évvel ezelőtt a Twenténél még fordított felállásban dolgoztak együtt. A brit szakember, aki anno épp Ferguson mellett, az 1999-ben Bajnokok Ligáját nyert MU stábjában tanulta a szakmát, el volt ájulva attól, hogy ifjú segítője milyen alapossággal dolgozik.

Fred Ruttentől vettem át a csapatot, Erik pedig már akkor is ott volt a keret mellett. Egyetlen nappal a kinevezésem után kezdtük a nyári felkészülést, ő pedig bejött az irodámba, majd letett az asztalomra egy mappát, benne a következő hat hét – nem túlzok – percre lebontott edzéstervével. Minden benne volt, az ivószünetektől kezdve az egyéni edzésmunkákig. Ilyen részletességgel sem előtte, sem utána nem találkoztam senki mástól

– áradozott McClaren az akkor még csak 38 éves segédedzője munkájáról.

Az alaposságra való törekvést Ten Hag otthonról hozza. A német határtól néhány kilométerre fekvő Haaksbergenben a United edzőjének családnevéről a futball helyett egészen más jut az emberek eszébe: egy jólmenő befektetési-tanácsadó cég, és annak milliárdos vezetője, Hennie ten Hag. Hiába azonban a jó módú családfő, Erik fivérének elmondásából tudjuk, a gyerekeket nemhogy nem kényeztették el odahaza, ha valamit szerettek volna, legyen szó például egy új bicikliről, amivel a szomszédos Enschedébe, a Twente edzéseire átjárjanak, diákmunkából kellett összespórolják rá a pénzt. Michel elmondása szerint apjuk mottója egyértelmű volt: ha bajba kerülnek, mindig számíthatnak a családjukra, ám „ha el akarsz érni valamit, azért mindig magad kell, hogy megdolgozz.”

Ez a mottó vezette Erik ten Hagot a Twentét elhagyva első önálló edzői megbízatása, a másodosztályú Go Ahead Eagels szakmai vezetőjeként is, ahol – a legenda szerint – első intézkedésével felbérelte a videós stábot, hogy megteremtse az állandó elemzések egyik alapfeltételét. Majd onnan tovább a Bayern München második számú együtteséhez – a német negyedosztályba(!) –, amelynél egy európai topklub működéséről szerezhetett hasznos tapasztalatokat első kézből. Az előkészítőmunkára – ide értve a tanulást és önképzést – sosem sajnálta az időt.

Ez pedig – miután átjutott a több körös állásinterjú-sorozaton, amely a Unitednél várta (az MU külsős HR-specialistákat is megbízott edzőjelöltjei profilozására) – a tárgyalások során is megnyilvánult. Ten Hag alapkikötése volt, hogy a gazdasági kérdések kivételével csaknem teljhatalmat kapjon az angol rekordbajnok menedzsereként. Olyan befolyást és döntési szabadságot, amire Ferguson óta nem volt példa. Mindez nem csak a keret kialakítása szempontjából volt fontos: új dietetikusokat hozott a klubhoz, lecseréltette az edzőpálya gyepszőnyegét, meghatározta, hogy a játékosok milyen matracokon aludhatnak, sőt néhány hetes átállást követően ma már a tartalékcsapat (U21) és az U19-es korosztály heti programját és felkészülését is ő maga állítja össze.

Kemény kéz, higgadt fej

Hasonló felhatalmazásról Rangnick nem is álmodhatott, ami kiválóan megnyílvánult a két edző Cristiano Ronaldóval való bánásmódjában is. Ten Hag az ősszel minden további nékül megbüntethette a portugál veteránt is, ha úgy volt – a Tottenham elleni balhét követően láthattuk –, ideiglenesen, majd a Piers Morgan-interjút követően végleg ki is tehette csapata keretéből. Előbbi Rangnick számára még elképzelhetetlen lett volna. Persze az ügynek eltérő olvasatai vannak: az egyik szerint akkora a tulajdonosi kör hollandba vetett bizalma, még korunk legnagyobb futballmárkájának erősen marketingszagú kérdésében is dönthetett, a másik szerint meg Ten Hag pont kapóra jött a Glazer-család tagjainak ahhoz, hogy elbújjanak a képzeletbeli szoknyája mögé és legalább a portugál miatt ne kelljen a szurkolókkal konfrontálódniuk…

Az 53 esztendős edző már jóval a Ronaldo-afférok előtt egyértelműen jelezte játékosainak, aki nem áll be zokszó nélkül a sorba, annak érdemes mihamarabb a kijárat felé indulnia. A második fordulóban elszenvedett, Brentford elleni 4–0-s zakó után Manchesterben büntetőfutást vezényelt a keret tagjainak, ami a brit sajtó leírásai szerint megint csak a 2000-es évek eleje-közepe és Ferguson irányítása óta nem látott eszköz volt Carringtonban. Mindenesetre mindkét történetből úgy keveredett ki, ahogyan az egy erős kezű, határozott vezetőhöz illik. Avagy: ahogy anno skót elődjétől is vártuk volna.

Ten Hag varázsa, hogy annak ellenére, micsoda fegyelmet követel és mennyire szigorú, következetesen teszi mindezt. Nem utálatos minidiktátor, a játékosai többsége tiszteli és kedveli. Még akkor is, ha akár 15-20 másodpercenként is képes megállítani az edzést, hogyha kijavítandó hibát lát.

Monotonításról szó sem lehet nála. Minden edzésre van új célja, egy betanulandó elképzelése, amelyet ki akar próbálni a játékosokkal. Nem pusztán az intenzítás érdekli, sokkal fontosabb számára, hogy a játékosai minden edzésen tanuljanak valami újat és így fejlődjön az egész csapat

– mesélte róla Marnix Kolder, aki a Go Ahead Eagles-nél volt a futballistája.

Az Ajax-stílus

De miről is beszélünk, amikor az Ajaxnál látott játékot várjuk visszaköszönni Manchesterben?

Ten Hag irányítása alatt az Ajax Európa egyik legintenzívebben letámadó csapata lett. A 2021–2022-es Bajnokok Ligája idényben például csak a Liverpool és a Chelsea volt az, amely az amszterdamiaknál is kevesebb időt hagyott az ellenfelek zavartalan támadásvezetésére. Riválisaik átlagosan 8,3 passzig jutottak mielőtt a labdás embert megpróbálták volna megakasztani vagy szerelni (PPDA). Ráadásul az ellenfelek térfelén megszerzett labdákban is az élen jártak, a riválisok kapujától 30 méteren belül visszanyert labdák számában (turnovers), valamint az ezekből lövésig vitt akciók számában pedig egyenesen a legjobbak voltak – olyan vetélytársakkal a mezőnyben, mint a Liverpoolhoz és a Chelsea-hez hasonlóan szintén a magasletámadás és visszatámadás specialistájának tartott Bayern München vagy PSG. Más kérdés, hogy hiába a lenyűgöző számok, egyetlen gyengébb meccs – a Benfica elleni BL-nyolcaddöntő visszavágója és az ott 70 százalékos labdabirtoklás mellett elpuskázott 16 gólszerzési lehetőség – elég volt ahhoz, hogy nemzetközi szinten feledhető szezon legyen a vége.

Hollandiában viszont összejött négy idény alatt a harmadik bajnoki cím (a 2019–2020-as aranyérmet a koronavírus-járvány miatt nem osztották ki, pedig az Ajax a félbeszakított bajnokságot vezette). Ráadásul Ten Hag megdöntötte Aad de Mos (2,41 pont/meccs) 1980-as évek óta fennálló rekordját, és övé lett a liga legjobb pontátlaga azon vezetőedzők között, akik legalább 100 élvonalbeli bajnokin dirigáltak (2,43).

Azt mára megszokhattuk, hogy a játékosok labdás és labda nélküli játéknál egészen más pozícióban tűnhetnek fel a pályán, sokszor a szélső hátvédekből akár irányító középpályás is lesz (lásd Trent Alexander-Arnold vagy Joao Cancelo szerepét az előző évek Liverpooljában és Manchester Cityjében). Ten Hag azonban ennél is jóval tovább ment, és az Ajax egyik legnagyobb fegyverévé tette azt, hogy a csapat a játékszituációkra reagálva más és más módon presszingelte az ellenfelet. A szakirodalom négy alapelvet különböztet meg a labdavesztések utáni visszatámadásra, amely lehet ember- vagy labdaorientált, szólhat a passzsávok gyors lezárásáról, illetve negyedikként a területek szűkítéséről. Hans-Dieter Flick BL-győztes Bayernjénél például a labdaorientált visszatámadást, Pep Guardiola csapatainál rendre a passzsávokat záró nyomásgyakorlást, Klopp legeredményesebben működő Dortmundjánál vagy Liverpooljánál pedig a területszűkítést láthattuk páratlanul magas szinten alkalmazni. Ezzel szemben Ten Hag az Ajaxnál egyik elvet sem fejlesztette tökélyre, ugyanakkor mind a négyet képes volt jó hatékonysággal alkalmazni bármely ellenféllel szemben…

Számomra a nyomásgyakorlás fontos tényező. Nem is tudsz kezdeményező lenni a játékban enélkül. Az már más kérdés, hogy ezt magasblokkban és az ellenfél térfelén, vagy visszahúzódva a sajátodon teszed meg. Taktikája válogatja. Ami engem illet, jobban kedvelem, ha magasan letámad a csapatom, de nem lehet minden esetben így játszani. Vannak olyan helyzetek és ellenfelek, akikkel szemben kifizetődőbb mélyebben helyezkedni. Akár így, akár úgy, a kezdeményezőkészséget, a nyomásgyakorlást elvárom minden játékosomtól

– mondta filozófiájáról a PaSportnak.

Mit láttunk ebből Manchesterben?

Ten Hag alatt jóval hatékonyabb lett a United támadójátéka, kevesebb érintésből, gyorsabban jutnak el az ellenfelek kapujáig, mindez azt eredményezi, hogy a tavalyinál valamivel kisebb labdabirtoklási fölény mellett (52,6 százalékról alig érzékelhető csökkenéssel 51,9 százalékra esett a csapat meccsátlaga) is több helyzetet alakítanak ki a játékosok (meccsenként 13,24-ről 13,90-re nőtt a gólszerzési kísérletek száma), miközben a befejezések pontossága is javult, meccsenként 4,66-ról 5,09-re nőtt a kaput eltaláló fejeseik, lövéseik száma. Nincs szó egetrengető változásról, arról azonban joggal árulkodnak ezek a mutatók, a United játékosai magabiztosabbak, és így többször hoznak jó döntéseket a kapu előtt is. Nem is kell erre jobb példa a szenzációs idényt futó Rashfordnál, aki újabban rendre a kobakjára mutatva ünnepli a góljait, egyértelmű üzenetet küldve arról, minden ott dől el.

Ten Hag kerülendő ugyanazt a csapdát, amelybe Rangnick is sétált, inkább középmagasblokkból próbál labdákat szerezni és területszükítés helyett többnyire a passzsávok zárásával igyekszik nyomást gyakorolni az ellenfelére. Mivel a játékosok és ellenfeleik távolsága a négy forma közül ilyenkor a legnagyobb, így a PPDA-számot is ez hajtja a legkevésbé. Az előző idényhez képest azért tapasztalható némi előrelépés a várt irányba: 2021–2022-es 14,3-as idényátlaghoz képest most 13,4-nél jár a csapat. Az Ajaxnál látott értékek azonban eszelős távolságban vannak…

Viszont az Ajax merőben eltérő magasságban is húzta meg a védelmi vonalát Ten Hag utolsó évében. Míg a hollandok mind a bajnokságukban, mind Európában az egyik legnagyobb magasságban (a kapujuktól mért minél nagyobb távolságban) találkoztak először az ellenfél labdás emberével (majdnem 51 méteren), addig a United jelenleg az ötödik legmélyebben védekező angol klubcsapat (az Everton, a Crystal Palace, a Bournemouth és a Wolverhampton előtt), alig meghaladva a 40 métert.

Ten Hag Unitedjéről a statisztikai adatok alapján kijelenthetjük: védekezésben türelmes, a támadásba való átmenetben és az akciók befejezésében pedig egyértelműen hatékonyabb, mint a holland elődjeivel volt. Valahol félúton van a Mourinho és Solskjaer idejében is a legjobb eredményeket hozó hatékony kontracsapat és Jürgen Klopp „heavy metalja” között.

Nem vagyok Harry Potter, csak hiszek a kitartó munkában

– fogalmazott Ten Hag az első manchesteri sajtótájékoztatóján. 

A siker gyaloglábon érkezik, de lóháton vágtat tovább

– mondta a világ gyorsan múló dicsőségéről évekkel korábban, mikor az első bajnoki címét ünnepelte az Ajaxszal. Vagyis a holland pontosan tudja, hogy egyik pillanatról a másikra nem lehet gyökeresen átalakítani egy csapat stílusát vagy épp egy klub filozófiáját. Viszont több mutató alapján is halad abba az irányba, amit az átlag néző és a manchesteri klubvezetés egyaránt elvár tőle: a jó eredmények és a presszing alapú attraktív futball felé. 

Az egyik legnagyobb bókot épp a Man. Cityt irányító Pep Guardiolától kapta, miután a katalán szakembert arra kérték, jellemezze a Unitedhoz kinevezett riválist:

Ugyan a tartalékokat edzette, de Münchenben nap mint nap beszélgettünk. Már akkor is meghökkentett az alázatosságával. Nagy kár, hogy a Unitedot választotta, mert határozottan el tudtam volna képzelni az utódomként…

Utód helyett ellenfél lett. Manchesterben töltött első hat hónapja alapján nem is akármilyen.

Végtére is Ten Hag még azt is bebizonyíthatja, lehet valaki csak kicsit terhes…

(Borítókép: Ash Donelon/Getty Images)