Botka Endre úgy véli, a csapatnak azért van minden posztra két közel azonos tudású futballistája, hogy a sérülések esetén a hiányzókat pótolni tudják. A válogatott védő biztos benne, hogy azok, akik pályára lépnek, ugyanúgy tudnak majd teljesíteni, mint azok, akik kiestek.
Sem feszültséget, sem túlzott várakozást nem érez a holnapi összecsapással kapcsolatban, mindenki a csapatnál erre a két meccsre koncentrált, maximálisan felkészültek arra, hogy jó eredményt érjenek el.
S hogy elégedett lenne-e a két idénnyel ezelőtti csoportkörös leverkuseni eredménnyel?
Nem lennék elégedett, hiszen nem nyertünk itt. Sokkal elégedettebb lennék az otthoni eredménnyel. Felkészültünk, videóztunk, mit lehet kihasználni, remélhetőleg sikerülni is fog
– utalt a leverkuseni 2–1-es vereséget követően a hazai 1–0-s győzelemre.
Véleménye szerint a 2021-esnél erősebb lett a csapat, a támadójátékot illetően mindenképpen, illetve azóta sokkal kompaktabb és céltudatosabb játékra képesek.
Ez volt az Index percről perce íródott közvetítése a Ferencváros leverkuseni Európa-liga-nyolcaddöntőjéről. Jövő hét csütörtökön a Puskás Arénából jön a visszavágó!
Szép estét, jó pihenést kívánunk!
A Ferencváros kétségtelenül helyt állt, de így is 2–0-s vereséget szenvedett Németországban. A Bayer Leverkusen elleni találkozó összefoglalóját az Index helyszíni tudósítójától, Borbély Lászlótól olvashatja ide kattintva!
Szavazzon!
Massa lefújta a mérkőzést! A Ferencváros 2–0-ra kikapott a meccs jelentős részében kifejezetten kényelmesen játszó, hátul passzolgató Leverkusentől. A magyar bajnoknak voltak lehetőségei, az első félidő derekán egy Zachariassen-kapufa volt a legnagyobb. A második játékrész elején Traorénak és Ryan Mmaee-nak is volt még helyzete, de végül az egyetlen kaput eltaláló ferencvárosi kísérletre egészen a 92. percig kellett várni. Abból meg nem lett gól.
Frimpong lódult volna meg, Civic pedig egy sárga lapért cserébe megállította a hazai kontrát. Kellett.
Gojak kap labdát az ötös előterében balról, éles szögből középre lő, Wingo jön a hosszún, megmenti, leteszi lövésre a pálya tengelyében a 11-es pont magasságában érkező Zachariassennek, aki viszont erőtlenül, laposan pont oda helyez, ahol Hrádecky áll.
Ebben a félidőben legalább van!
MEGDUPLÁZTA ELŐNYÉT A NÉMET CSAPAT! Hlozek végezhetett el egy szabadrúgást a 16-os előteréből, úgy 20-22 méterről, enyhén balról. Nagy erővel küldi kapura, a jobb oldali léc tetejéről vágódik ki, pont Tapsoba elé, aki 10-11 méterről halál üresen bedob egy csukafejest és az kapu üresen maradt bal oldalába bólint! 2–0
Wirtz íveli be a labdát jobbról az ötös bal csücskének előterében álló Hincaphiénak, aki lefejeli a lendületből érkező Hlozeknek, a cseh átveszi, majd egy csel után 12 méterről lőne, ziccer lehetne, de még épp időben a labda útjába tud vetődni Abena! Bravúros mentés ez is!
A leverkuseni védő felkapja a vizet egy ítélet után, és eldobja a labdát – Massa meg már rohan is, hogy megbüntesse. Sárga.
A 16-os jobb csücskénél lövi Botka bele a labdát a letámadó Hincapiébe, aki megszelídíti, majd Hlozekhez passzol, a cseh azonban nem tudja átvenni a büntetőterületen belül, mert jön Esiti, és határozott mozdulattal szereli!
Tah indította volna jó 40 méteres labdával Adlit, de Knoester résen volt és kikanalazta előle a labdát! Mondjuk nem messzire, épp a mögötte érkező Wirtznek, de aztán meg Esiti zárt vissza jól és tisztázott Hlozekkel szemben.
Nem is kell tovább gyötörje magát Marquinhos, helyén a téli sérüléséből az elmúlt hetekben visszatért Gojak.
Ápolás lesz. Hincapié szerelte, szabályosan, de azért keményen.
Ez pedig Botkának – és Csercseszovnak is – rossz hír, ugyanis a magyar válogatott védő így nem léphet pályára a visszavágón. Kellett ez még a sok sérült mellé...
Wirtz és Botka akaszkodnak össze a félpályánál. Kakaskodásért kap egy-egy sárgát mind a két játékos.
Helyzet nélkül csorognak el mellettünk a másodpercek. Még mindig a Leverkusen vezet 1–0-ra, a játéka alapján pedig nehéz megmondani, ennyit tud, vagy csak nagyon kényelmes Xabi Alonso csapata. Az elmúlt hónapok statisztikái és elemzései alapján jellemző lenne rájuk az utóbbi forgatókönyv. Igazán pedig csak akkor kaphatnánk választ a kérdésre, ha az FTC egyenlítene...
Némileg tán váratlan csere, ez sem posztra történt annyi biztos. Meg az is, hogy Diaby az első félidőhöz képest sokkal többször tűnt el a mezőnyben. Igaz, a jobb szél helyett gyakorta bal oldalt, a második hullámban volt dolga.
Abena szorításában homorít egy nagyot a leverkuseni csereember a 16-os bal csücskénél, az alapvonal előtt. Annyira átlátszó volt, örülhet, hogy nem kap lapot. Tizenegyest mindenesetre nem kapott – nem is ért.
Azonban hiába a lehetőségek, kaput eltaláló lövése vagy fejese még mindig nincs a zöld-fehéreknek.
Botka ad egy remek indítást a védelem jobb széléről, a labda 50 métert száll a 16-os előterébe robbanó Traoré felé, aki viszont csak kézzel tudja átvenni azt... így meg ugye a futballban nem ér, oda a helyzet!
Botka és Tapsoba csatáztak a labdáért, a magyar válogatott védő kissé hosszan szöktette magát, a leverkuseni meg kizárta a játékból. Kisebb lökdösődés, ujjal mutogatás, aztán Hrádecky odarobban és még azelőtt szétválasztja a vitapartnereket, hogy komolyabb csörte törne ki köztük. A spori szinte nem is kell! Mire Massa odaér, már vége is a villámcsődületnek.
Esiti ívelte be a labdát, a 16-os jobb oldalánál az ötös előterében Marquinhos előtt adódhatott volna lehetőség, de inkább hagyta a labdát a lendületből érkező Zachariassennek, aki kapásból lőtt is, de kissé eltörte a labdát, így 8 méterről nem találta el vele a kaput.
A bal szélen két leverkusenit is megver egy az egyben, majd a 16-os magasságában befelé húz, az ötös előterében lőni viszont már nem tud, Tah belép elé, és ügyesen kizárja a játékból. A labda kipattog.
Botka kissé fenn ragad, Tapsoba a labdaszerzés után a 16-os jobb oldalánál meginduló Adlit indítaná, aki azonban rosszul veszi át a labdát, ezzel pedig esélyt ad Knoesternek a tisztázásra. Utóbbi él is vele.
Ez a meccs első változtatása. Valószínű Wirtz lép majd fel csatárnak, Adli ugyanis inkább a középpálya tengelyében szeret futballozni.
Esiti adja el a labdát a saját térfelén, Wirtz lecsap rá, megindul, majd a leshatáron kiugratja Diabyt, utóbbi kissé éles szögből lő, Dibusz vetődik, de védenie nem kell, elgurul a lapos próbálkozás keresztben a kapu előtt. Aztán a hosszún sincs érkező...
A Ferencvárosnak eddig szava nem lehet az olasz sporira – maradjunk ennyiben.