új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Köszönjük figyelmüket, holnap újra várjuk önöket átigazolásfigyelőnkkel!

  • A labdarúgó NB II-ben szereplő Budapest Honvédhoz igazolt az ötszörös válogatott Holman Dávid. A 30 éves játékos szerződése június 30-án járt le a Slovan Bratislavánál – írja az MTI.

    Ilyen kaliberű labdarúgók szerződtetése mindig nagy fegyvertény – emelte ki a klub honlapján Kun Gergely ügyvezető. – Nagyot léphetünk előre a játék több aspektusában, hiszen sokoldalú labdarúgóról beszélünk, egyben úgy érzem, hogy a sérülései után ez nagy lehetőség Dávid számára is, hogy újra felépítse magát, és meghatározó tagja lehessen a magyar futballközegnek, amelyre a képességei alapján érdemes.

    Holman Dávid korábban játszott a Ferencvárosban, a lengyel Lech Poznanban és a Debreceni VSC-ben is, ötszörös szlovák bajnok, háromszoros Szlovák Kupa-győztes, egyszeres lengyel bajnok és egyszeres Magyar Kupa-győztes.

    A támadó középpályás az ötödik nyári érkezője a kispesti klubnak.

  • A várakozásoknak megfelelően hosszabbított a Manchester United Marcus Rashforddal. Az angol válogatott támadó 2028 nyaráig kötelezte el magát, és a hírek szerint nagyon jól fog majd keresni.

  • A labdarúgó OTP Bank Ligában újonc DVTK a nigériai Bright Edomwonyival erősítette meg keretét – írja az MTI.

    A miskolci együttes honlapjának keddi beszámolójából kiderül, hogy a 28 éves csatár 15 évesen került Belgiumba, majd a Red Bull Salzburg akadémiáján nevelkedett, és felnőtt karrierje nagy részét is Ausztriában töltötte: az FC Wacker Innsbruck, a TSV Hartberg, a Sturm Graz és az Austria Wien labdarúgója is volt.

    Edomwonyi ezenkívül a török és a görög élvonalban is játszott, Miskolcra a szlovén FC Kopertől érkezett, amelyben a legutóbbi szezonban 26 mérkőzésen kilenc gólt szerzett.

    A DVTK jövő szombaton a Puskás Akadémia ellen, hazai pályán kezdi az NB I 2023/24-es szezonját.

  • A Hertha Berlin bejelentette Krzysztof Piatek távozását, aki a jövőben a török élvonalban szereplő Basaksehir futballistája lesz. A 28 éves csatár az elmúlt másfél idényben kölcsönben futballozott, előbb az AFC Fiorentinánál, majd a Salernitánál, ám egyik csapatnál sem tudta visszaszerezni a 2018–2019-es idényben látott fantasztikus formáját (a Genoa színeiben 13, a Milanéban 9 gólt lőtt és ezzel a Serie A harmadik legeredményesebb támadója volt).

    A Milan 2019 januárjában 35 millió eurót, a Hertha egy évvel később 24 milliót fizetett ki a játékjogáért. Most – bár erre a klubok hivatalos közleménye nem tér ki, így csupán sajtóhírekre alapozhatunk – ingyen állt tovább Berlinből Isztambulba, csak a Dárdai Pál vezette, a német másodosztály 2023–2024-es idényére készülő kék-fehér klub szabadulni tudjon a bértömege jelentette tehertől. 

    Piatek a Hertha játékosaként 58 tétmeccsen 13 gólt szerzett és négy gólpasszt jegyzett.

  • Magyarország, Budapest és a Puskás Aréna az elmúlt időszakban sok rangos eseménynek volt kitűnő házigazdája, amelyekről az UEFA, a csapatok és a szurkolók részéről is pozitívak voltak a visszajelzések

    – idézi az MTI Sipos Jenőt, az MLSZ szóvivőjét, aki az M1 aktuális csatornának azt is elmondta, hogy a szervezetnek „régi vágya” a Bajnokok Ligája-döntő magyarországi megrendezése.

    Sipos kiemelte, a Puskás Arénával az ország már rendelkezik olyan létesítménnyel, amely alkalmas egy ilyen mérkőzés vendégül látására, a szervezők pedig bizonyítottak az Európa-bajnokságon, az európai Szuperkupán és az idei Európa-liga-finálén is.

    Az UEFA hamarosan küld majd egy tájékoztatót azokról a szigorú feltételekről, amiknek meg kell felelni a BL-döntő megrendezése kapcsán, ezt követően lehet majd beadni a pályázatot. Az egész világ odafigyelne Budapestre egy ilyen mérkőzésen, amely sok turistát vonzana Magyarországra

    – fogalmazott a szóvivő.

  • Jó ideje húzódott már, de csak pont került Kim Mindzse átigazolásának a végére. A Bayern München ötéves szerződést kötött a Napolival az olasz bajnok dél-koreai védőre, aki a hírek szerint 50 millió euró körüli összegért váltott klubot.

  • Az Inter Miami előrelépéseket tette a Barcelona korábbi csatárának megkaparintása érdekében, az MLS-ben szereplő klub bizakodik benne, hogy hamarosan be is jelentheti az átigazolását.

    David Beckham klubja ebben az átigazolási időszakban már két korábbi barcelonait – Lionel Messit és Sergio Busquetset – is szerződtetett már

  • Jorge Jesus a portugál Record értesülése szerint minden követ megmozgat azért, hogy megkaparintsa a Liverpool kolumbiai támadóját, Luis Díazt.

    Szoboszlai Dominik csapattársáért 50 millió eurót sem sajnálna az al-Hilal vezetőedzője, a lap ugyanakkor hozzáteszi, hogy ez az összeg sem valószínű, hogy elegendő lesz, mivel Jürgen Klopp menedzser nem szívesen válna meg játékosától.

    Az al-Hilal „tűzerejét” azért jól jelzi, hogy a nyáron Kalidou Koulibalyt (23 millió euró) a Chelsea-ből, Rúben Nevest (55 millió euró) a Wolverhamptonból és Szergej Milinkovics-Szavicsot (42 millió euró) a Lazióból már elcsábította...

  • Az elmúlt években megszokhattuk, hogy az előző idényben bajnokságot, FA-kupát és Bajnokok Ligáját is megnyerő Manchester City keretének a piaci értéke a legmagasabb a Transfermarktnál, most viszont „csak” a második helyen vannak az „égszínkékek”.

    Az új első a Premier League-ben nagy csatában második helyre szoruló Arsenal lett, amely a nyáron 231,6 millió eurót költött Declan Rice, Kai Havertz és Jurrien Timber megkaparintására, a keret összértéke pedig az érkezőkkel együtt immár 1,21 milliárd euró. 

    A manchesteriek 1,19 milliárddal a másodikak, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig egyelőre a Paris Saint-Germain állhatna fel, a párizsiaké az utolsó milliárdos tétel (1,02).

    Ez persze csak addig lesz így, amíg a 180 millióra taksált Kylian Mbappé a francia rekordbajnoknál szerepel, ha pedig valóban a Real Madridnál köt ki, akkor a jelenleg 991 millióval negyedik királyi gárda 1,17 milliárddal rögvest fel is zárkózna a két angol csapatra.

    A Chelsea nemrégiben még ugyancsak 1 milliárd felett volt, de ez óriásira duzzasztott kerete miatt alakult így, a szükségszerű eladásokat követően már „csak” a hatodik helyen áll holtversenyben a Barcelonával.

    Szoboszlai Dominik új csapata, a Liverpool a nyolcadik, a top 10-ben összesen hat angol gárda van, a legjobb 13 között pedig nyolc. Hozzá kell itt is tenni, ha a Tottenhamből végre München szerződik Harry Kane (90), akkor jelentősen nyílik majd az olló az ötödik és tizedik helyen álló felek között.

    Az elmúlt években megszokhattuk, hogy az előző idényben bajnokságot, FA-kupát és Bajnokok Ligáját is megnyerő Manchester City keretének a piaci értéke a legmagasabb a Transfermarktnál, most viszont „csak” a második helyen vannak az „égszínkékek”.

    Az új első a Premier League-ben nagy csatában második helyre szoruló Arsenal lett, amely a nyáron 231,6 millió eurót költött Declan Rice, Kai Havertz és Jurrien Timber megkaparintására, a keret összértéke pedig az érkezőkkel együtt immár 1,21 milliárd euró. 

    A manchesteriek 1,19 milliárddal a másodikak, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig egyelőre a Paris Saint-Germain állhatna fel, a párizsiaké az utolsó milliárdos tétel (1,02).

    Ez persze csak addig lesz így, amíg a 180 millióra taksált Kylian Mbappé a francia rekordbajnoknál szerepel, ha pedig valóban a Real Madridnál köt ki, akkor a jelenleg 991 millióval negyedik királyi gárda 1,17 milliárddal rögvest fel is zárkózna a két angol csapatra.

    Chelsea nemrégiben még ugyancsak 1 milliárd felett volt, de ez óriásira duzzasztott kerete miatt alakult így, a szükségszerű eladásokat követően már „csak” a hatodik helyen áll holtversenyben a Barcelonával.

    Szoboszlai Dominik új csapata, a Liverpool a nyolcadik, a top 10-ben összesen hat angol gárda van, a legjobb 13 között pedig nyolc. Hozzá kell itt is tenni, ha a Tottenhamből végre München szerződik Harry Kane (90), akkor jelentősen nyílik majd az olló az ötödik és tizedik helyen álló felek között.

    A világ legértékesebb keretei a Transfermarkt.de szerint

    1. Arsenal (angol) 1,21 milliárd euró
    2. Manchester City (angol) 1,19 milliárd euró
    3. Paris Saint-Germain (francia) 1,02 milliárd euró
    4. Real Madrid (spanyol) 991 millió euró
    5. Bayern München (német) 894,5 millió euró
    6. Chelsea (angol) 865,5 millió euró
    7. Barcelona (spanyol) 865,5 millió euró
    8. Liverpool (angol) 846,8 millió euró
    9. Manchester United (angol) 833,8 millió euró
    10. Tottenham (angol) 773,3 millió euró
  • Ahogyan megírtuk délelőtt, a Salzburg sportigazgatója Münchenben folytatja.

  • Újabb RB Leipzig-átigazolás, Xavi Simons egy évre érkezik kölcsönbe, vásárlási opció nélkül a PSG-től. A következő 24 órán belül meglesz az orvosi, amelyet követően hivatalossá válik az átigazolás. A 20 éves holland már Lipcsében tartózkodik.

  • Írja Fabrizio Romano. Az új Haalandként is emlegetett Rasmus Höjlund a szerződés részleteiről már megegyezett az angol csapattal, amelynek most az Atalantával kell dűlőre jutnia.

    Az olasz gárda 65–70 millió euró körüli összeget szeretne 20 éves dán csatáráért.

  • A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig labdarúgócsapata tinédzser védőt igazolt a Paris Saint-Germaintől – írja az MTI.

    A 18 éves El Chadaille Bitshiabu kedden 2028 júniusáig kötelezte el magát a lipcsei klubhoz, amely médiaértesülések szerint 15 millió eurót fizetett a tehetségért.

    A korosztályos francia válogatott Bitshiabu már 16 esztendősen bemutatkozott a PSG felnőtt együttesében, amelyben mostanáig 19 mérkőzésen lépett pályára.

    Az egyik legnagyobb reménységű védő Európában, ezért nagyon büszkék vagyunk, hogy a jövőben nálunk futballozik

    – mondta a friss szerzeményről Max Eberl sportigazgató.

    Bitshiabu kifejtette, nemcsak a német csapat kiváló eredményei, hanem a klubnál pallérozódó fiatal futballisták hihetetlen fejlődése miatt választotta az RB Leipziget. Ezzel részben Szoboszlai Dominikre is utalt, aki két és fél idényt töltött az együttesnél, mielőtt július elején 70 millió euróért igazolt a Liverpoolhoz.

    A Bundesliga előző idényének bronzérmese már hetedik játékosát igazolta nyáron, Szoboszlai mellett pedig Christopher Nkunku (Chelsea) és Konrad Laimer (Bayern München) szerepel a távozók között.

  • A Sky Sports értesülése szerint a Manchester United végre dűlőre jutott az Interrel André Onana átigazolási díjáról.

    Ennek értelmében az Ajax korábbi kapusa 51 millió euróért érkezik Angliába, hogy átvegye a 12 év után távozó David de Gea helyét.

    Az orvosi vizsgálat helye és ideje még nem tisztázott, de egyértelmű cél, hogy a kapus mihamarabb csatlakozhasson a „vörös ördögök” keretéhez.

  • A Brightont nem győzte meg a Moises Caicedóért felajánlott 70 millió font, mivel Declan Rice-szal helyezik egy polcra. Az angol válogatott középpályás 105 millióért igazolt a West Hamtől az Arsenalhoz…

  • Bár nem átigazolás, a nap legfontosabb futballal kapcsolatos híre, hogy érdeklődünk a 2026-os és a 2027-es BL-döntő megrendezésével kapcsolatban. Mellettünk még az olaszok vannak képben, ha több jelentkező nem lesz, akkor újabb csúcsmeccset láthatunk a Puskás Arénában!

  • A 16 éves Lamine Yamal 2026 nyaráig ír alá a katalánoknál, a 19 éves Alejandro Balde pedig 2028 nyaráig.

  • Nemcsak a Milan kitartó, hanem az al-Hilal is: továbbra is űzik a Fulhamet Alekszandar Mitrovicsért. A harmadik ajánlat már 40 millió euróról szól, a szerb csatár pedig egyértelműsítette, hogy távozni szeretne.

  • Bár elsőre nem jártak sikerrel, a piros-feketék továbbra sem tettek le arról, hogy a Porto iráni csatárával, Mehdi Taremivel erősítsenek a nyáron.

    A Milan Olivier Giroud mellé (elé?) szeretne új kilencest szerződtetni Zlatan Ibrahimovic visszavonulását követően.

    Az első ajánlat 13 millió euró körüli volt, amit a portugálok gyorsan lesöpörtek az asztalról, mondván 20-25 millió alatt nem nagyon terveznek megválni az éppen ma 31 éves játékostól.

    A Calcio Mercato szerint ez nem rettentette el az olaszokat, akik új ajánlatot tettek Taremiért, 20 millió euró körülit, igaz, ez már a bónuszokkal együtt értendő összeg.

    Az előző idényben Taremi 51 tétmeccsen 31 gólt és 14 gólpasszt termelt a portugál csapatban.

  • Igaz, nem a pályára, de így is nagy erősítés lehet: Christoph Freund sportigazgató érkezik a német rekordbajnokhoz.

    A 46 éves szakember aláírta a szerződését új csapatánál, ahol szeptember elsején áll munkába.

  • Bár Álvaro Morata nem váltotta meg a világot a madridiaknál, így is szép piaca van. A hírek szerint az Inter, a Roma, illetve két szaúdi klub is szívesen szerződtetné az Atlético spanyol csatárát.

    A klub 20 millió eurót szeretne ellenértékként kapni.

  • Nemcsak a Unitednél, a Citynél is jönnek sorra a hírrek. A PSG továbbra is szeretné megkaparintani Bernardo Silvát, akiért cserébe a párizsiak felajánlották Marco Verratti, Gianluigi Donnarumma vagy Presnel Kimpembe játékjogát.



    Az U21-es válogatottal Európa-bajnok Cole Palmerért a Brighton vezeti a versenyfutást, a fiatal középpályás kölcsönbe érkezhet az egyik leglátványosabban játszó angol csapathoz.

    A Cityhez pedig Josko Gvardiol, mert bár az egyezség még mindig nincs meg, a manchesteriek rendkívül elkötelezettek Willi Orbán társának megkaparintását illetően.

  • A Premier League-nek nem szólt be. Nagyjából mindenki másnak igen.

  • Bár eredetileg olyan 20 millió euróért már megváltak volna a tavaly Liverpoolból szerződtetett Sadio Manétól, a tőkeerős szaúdi kérők miatt hirtelen 30 millióra + bónuszokra nőtt a 31 éves támadó ára.

  • Nem találkozott még a klubelnökkel Kylian Mbappé azóta, hogy levélben tájékoztatta a Paris Saint-Germaint, hogy távozni szeretne a klubtól.

    Eddig.

    A párizsi elnök ugyanis kedden összeül a 2018-ban világbajnok francia támadóval, hogy a jövőjéről tárgyaljanak.

    Mbappé szerződése jövő nyáron lejár, így 2024-ben szabadon igazolhatóként távozna, ami óriási veszteség lenne, tekintve, hogy a katari vb-ezüst során gólkirályi címet szerző támadó piaci értéke 180 millió euróra rúg.

    Hogy az egyeztetéseknek új (várhatóan óriási összegű) szerződés vagy klubváltás lesz a vége, alighanem nem a következő néhány óra meséje lesz.

  • Még egy kis MU, mielőtt váltunk: az együttes által kiszemelt Leon Goretzkára a hírek szerint a West Ham United is benevezett. A Declan Rice-ot elveszítő londoniak a Bayern középpályásával pótolnák legjobb játékosukat.

  • Rasmus Höjlundot hetek óta boronálják már össze a manchesteriekkel, a Telegraph pedig úgy tudja, hogy a United kész lépéseket tenni az Atalanta 20 éves csatárának megszerzése érdekében.

  • A 25 éves angol válogatott támadó a Times értesülése szerint hamarosan új szerződést köthet a Manchester Uniteddel.



    Marcus Rashford az új egyezséget követően 2028-ig heti 325 ezer fontot, átszámítva mintegy 141 millió forintot kereshet.

    Éves szinten olyan 7,3 milliárd forintot. Nem egy rossz summa.

  • A Brighton fiatal középpályása, Moises Caicedo a kiszemelt. A 21 éves ecuadori a szerződése részleteiről elvileg már meg is egyezett a „kékekkel”.