Ismét négy Dárdai Berlinben? Dárdai Palkóról tárgyal a Hertha

A magyar és a nemzetközi labdarúgóvilág átigazolási hírei

2023.07.21. 20:21
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Köszönjük olvasóink kitartó figyelmét mára! Búcsúzik az Index Futballbazár erre a hétre – tartsanak velünk legközelebb is!

  • A Nemzeti Sport információi szerint ismét négy Dárdai lehet a Hertha Berlin kötelékében, a német másodosztályú együttes ugyanis a Fehérvár FC egyszeres válogatott szélsőjének, Dárdai Palkónak a kivásárlásáról tárgyal. 

    A sportlap szerint a megállapodást napokon belül bejelenthetik. Ha ez megtörténik, akkor a Hertha BSC-ben újra négy Dárdai szerepel majd, hiszen jelenleg idősebb Dárdai Pál vezetőedzőként dolgozik a klubnál, valamint másik két fia, Márton és Bence is a fővárosiaknál játszik – utóbbi nyáron került fel az első csapathoz.

    Dárdai Palkó 2011 és 2020 között játszott a Hertha csapataiban, a felnőtteknél 9 Bundesliga-meccsen, összesen 12 tétmérkőzésen kapott korábban lehetőséget. 

    Fehérváron két és fél év alatt 89 tétmeccsen vetették be, ezeken tizenhat gól mellett 26 gólpasszt tett a közösbe. 

  • Samuel Umtiti a Lille játékosa lesz, miután a Barcelona nyár elején felbontotta a bekk szerződését. A 29 éves francia szabadügynökként három évre ír alá új állomáshelyén – írja az RMC Sport. 

    Umtiti az előző idényt Olaszországban, a Leccénél töltötte kölcsönben, a Serie A-ban 25 meccsen kapott lehetőséget. 

    A Barçában összesen 133 tétmeccsen bizonyíthatott – 2016-os, 25 millió eurós vételáráért cserébe. 

  • Az NB I-es újonc bejelentette, a csapat megállapodott a görög Argirisz Kampecisszel, a 24 éves támadó a Panathinaikosztól érkezik Miskolcra. Korábban megfordult az AEK Athénnál és a Borussia Dortmundnál is. 

    Gólokkal és gólpasszokkal szeretnék segíteni a Diósgyőrnek abban, hogy elérje a céljait – nyilatkozta a dvtk.eu-nak. – Korábban már dolgoztam együtt Kuznyecov Szergejjel a Panathinaikoszban, tudom, hogy milyen elvárásai vannak, és milyen munkamódszereket követ. Boldog vagyok, hogy itt lehetek.

  • Florian Plettenberg, a Sky Sports németországi tudósítója szerint valós a török sajtóban megjelent, 15 millió euró körüli átigazolási díj, ám ez egy 12 millió eurós alapösszegből és további bónuszokból áll össze. 

    Hozzátette: bár a részletekkel óvatosan kell bánni, a megállapodás több mint valószínű. 

    Plettenberg azt az információt is megerősítette, hogy közel Szalai Attila orvosi vizsgálata, és meglehet, már vasárnap át is esik rajta. 

    A sinsheimi együttes az előző idényben a 12. helyen zárt a német élvonalban. 

    A magyar és osztrák csapatoknál pallérozódó Szalai 2019-ben Mezőkövesdről igazolt az Apollon Limassolhoz, ahonnan 2021 januárjában valamivel több mint 2 millió euróért szerződtette a Fenerbache. 

  • José Mourinho együttese péntek délután bejelentette, hogy megállapodott Stephan El Shaarawyval a közös folytatásról, így a 30 esztendős szélső a lejáró szerződése ellenére sem hagyja el a rómaiakat, és még két idényen át szolgálhatja a klubot.

    Ez volt, amit mindig is szerettem volna 

    – nyilatkozta a 29-szeres olasz válogatott labdarúgó az új, 2025 júliusáig érvényes szerződésével kapcsolatban. 

    El Shaarawy először 2016-ban szerződött az AS Romához, majd 2019-ben Kínába igazolt, ahonnét két idénnyel később tért vissza a „Farkasokhoz”.

    A fővárosi együttesben több mint 230 tétmeccsen lépett pályára, és 58 találatot ért el eddig. 

  • A Sky jelentése szerint az Aston Villa nagyon közel áll ahhoz, hogy 50-60 millió euró közti összegért megszerezze Moussa Diabyt a Bayer Leverkusentől. A villámléptű francia szélsőt állítólag Szaúd-Arábiából is megkörnyékezték, méghozzá a Cristiano Ronaldót is foglalkoztató al-Nasszrtől, de ő inkább a Premier League-ben szeretne futballozni. 

  • Édouard Mendy (Chelsea), Roberto Firmino (Liverpool), Rijad Mahrez (Man. City), Alan Saint-Maximin (Newcastle)... és a jelek szerint Thomas Partey nevét is felírhatjuk a listára. A Daily Mail állítása szerint ugyanis az Arsenal 30 éves középső középpályására is szemet vetett az al-Ahli, amely 40 millió euró körüli összeget sem sajnálna a futballista játékjogáért. 

    Nézzük más oldalról a dolgot: a fair play jegyében legalább a Premier League összes élcsapatától elvinnének egy játékost. 

    Esetleg a Manchester Unitedból kéne még kinézzenek valakit a szaúdiak... 

  • Fabrizio Romano jelentése szerint a 38-szoros válogatott Dimitri Payet felbontotta szerződését Marseille-ben, így hét szezont követően búcsút int az Olympique-nek. 

    A 36 éves középpályás két periódusban összesen több mint 300 tétmeccsen futballozott a délieknél. 

    Azt egyelőre nem tudni, hol folytatja a karrierjét. 

  • A Telegraph információi szerint a Brighton közel került ahhoz, hogy 15 millió font ellenében elhozza Firenzéből Igor Juliót. A brazil bekk két évvel ezelőtt 6 millió euróba került a Fiorentinának, amikor elhozták őt a SPAL-tól. 

    A Brighton a 2022–2023-as évadban hatodik helyen zárt az angol élvonalban (Premier League), ráadásul sokáig úgy tűnt, a Bajnokok Ligája-indulásért is harcban lehet. 

  • Egyre közelebb Alan Saint-Maximin búcsúja is a Premier League-től. A francia u-válogatott támadó orvosi vizsgálatainak időpontját már le is foglalta az al-Ahli – állítja Fabrizio Romano. 

    A francia szélső átigazolásáról aligha volt nehéz megállapodnia a két klubnak, ugyanis a Newcastle United ugyanúgy a szaúdi befektetési alap (PIF) többségi tulajdonában áll, mint az al-Ahli. 

    Saint-Maximin 2019 nyarán mintegy 18 millió euróért cserébe került a Nice-től a Newcastle-höz, az angoloknál 124 tétmeccsen 13-szor volt eredményes, és 21 gólpasszt osztott ki. Kulcsszerepe volt abban, hogy a szaúdi felvásárlás szezonjában, a 2021–2022-es évadban nem esett ki a csapat a Premier League-ből. 

    Az al-Ahli állítólag a Manchester Citytől elcsábított Rijad Mahrez szerződtetésének bejelentése után véglegesíti az üzletet. A francia támadó a klub negyedik PL-ből igazolt játékosa lehet ezen a nyáron. 

  • Izraelben folytatja pályafutását Fortune Bassey – derült ki új klubja, a Hapoel Petah-Tikva Twitter-posztjából. A másfél éve 1,5 millió euróért igazolt, a zöld-fehéreknél azóta mindössze 18 tétmeccsig és négy gólpasszig jutó nigériai támadó az idény végéig kölcsönben szerepel majd az izraelieknél. 

  • Pernambuco Diósgyőrben edz – jelentette az NB I-be frissen visszajutott miskolci klub hivatalos honlapja. 

    A próbázó a brazil Portuguesa együttesénél kezdte pályafutását, majd a Jaguariunna FC gárdájához szerződött. Egészen fiatalon légiósnak állt, és az ukrán PFC Lviv együttesének labdarúgója lett, majd a grúz Dinamo Tbilisihez került kölcsönbe, 2020–2021-ben a norvég FK Bodö/Glimt, 2021–2022-ben a moldovai FC Sheriff Tiraspol, míg a legutóbb a kazah Qyzyljar kölcsönjátékosa volt. A grúz együttesben Európa Liga-selejtezőn gólt szerzett, és gólpasszt is adott, a norvégok csapatában a Bajnokok Ligája-selejtezőjében talált a kapuba, míg az FC Sheriff Tiraspolnál hat Európa Liga-mérkőzésen lépett pályára a csoportkörben. Érdekesség, hogy mindhárom országban (Grúziában, Norvégiában és Moldovánban) bajnoki címet szerzett csapatával.

    Amennyiben a szakmai stáb úgy dönt, Pernambuco pályára léphet a szombati FC Košice elleni felkészülési mérkőzésen is. Esetleges szerződtetéséről a következő napokban születhet döntés – írja a dvtk.eu.

  • Max Eberl, az RB Leipzig sportigazgatója a Sky Sportsnak adott interjúban kijelentette, továbbra sincs megállapodás klubja és a Manchester City között Josko Gvardiol átigazolásáról.

    „Még csak a közelében sem járunk!” – jelentette ki a klubvezető.

    Korábban megírtuk, Pep Guardiola nagyon szeretné megszerezni a horvát válogatott játékost, aki jó eséllyel a világ legdrágább védőjévé avanzsál, ha megszületik a megállapodás. Cirka 90-100 millió fontos vételárról lehetett eddig olvasni ugyanis vele kapcsolatban...

  • Török sajtóhírek szerint eldőlt minden kérdés, Szalai Attila 24 órán belül átesik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, és a TSG Hoffenheim játékosa lesz. A magyar válogatott védőért ráadásul klubrekordot jelentő 15 millió eurót fizet ki a sinsheimi együttes, amelynek legutóbbi magyar játékosát szintén Szalainak, csak épp Szalai Ádámnak hívták. Utóbbi 2014-től 2019-ig futballozott a kék-fehéreknél. 

    A németek még egyetlen játékosért sem fizettek ekkora összeget. 

    Szalai Attila csütörtökön kapott hivatalos engedélyt jelenlegi klubjától, a Fenerbahcétól, hogy más csapattal is tárgyaljon a jövőjéről, és a megállapodás érdekében elutazhasson Törökországból. 

    A 25 éves játékos távozására a jelek szerint már egy ideje készül az isztambuli együttes, amely az elmúlt hetekben két brazil és egy francia középhátvédet is szerződtetett. 

    A magyar és osztrák csapatoknál pallérozódó Szalai 2019-ben Mezőkövesdről igazolt az Apollon Limassolhoz, ahonnan 2021 januárjában valamivel több mint 2 millió euróért igazolta le a Fenerbahce.

  • Az előző szezonban Bajnokok Ligája-elődöntőt játszó AC Milan 13-14 millió eurós megállapodást kötött Salzburggal a svájci válogatott csatár Noah Okafor szerződtetéséről – jelentette több, az átigazolási ügyekben igen jártas újságíró. 

    A Milannews jelentése szerint a svájci válogatott csatár holnap átesik az orvosi vizsgálaton, és Milánóba költözik. 

    A 2000-es születésű Noah Arinzechukwu Okafor az osztrák Red Bull Salzburg csapatában játszott az elmúlt két szezonban. A 14-szeres svájci válogatott játékos édesapja nigériai, míg édesanyja svájci származású. Mindkét testvére a Basel labdarúgó-akadémiájának tagja.


  • Az orosz Szport Ekszpressz cikke szerint elsietett volt Sztanyiszlav Csercseszov menesztése – szúrta ki a Magyar Távirati Iroda. Emlékezetes, a Ferencváros óriási blamát jelentő 3–0-s vereséget szenvedett szerdán a Klaksvíktől, és ezzel kiesett a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában.

    A sportlapban az orosz válogatott korábbi sajtóreferense szerzői rovatában taglalta az 59 éves szakember váratlanul gyors menesztésének lehetséges okait, elsősorban az érzelmeket, a szégyenérzetet említve annak magyarázataként, amiért az FTC elnöke, Kubatov Gábor „kirúgta” Csercseszovot.

    A szerző szerint sokkot váltott ki a vereség és a kiesés következményeként „az elvesztett hipotetikus bevétel a Bajnokok Ligájában…”.

    De az ilyen érzelmi állapotban hozott döntések általában rosszak. A karddal vágni könnyű. A kérdés az, hogy mi lesz ezután. Új élvonalbeli edzőt kell keresni, Kubatov biztosan nem dolgozott ki B tervet erre a szezonra. Kártérítést kell fizetni a távozott edzőnek, stábtagjainak, a csapat depressziós

    – olvasható az MTI által szemlézett cikkben.

     

  • Az új klubvezetés, a Todd Boehly vezette befektetői csoport színre lépése után a Chelsea elképesztő költekezésbe kezdett, több mint 610 millió euróért igazolt játékosokat egy év alatt. Idén nyáron sokkal inkább a konszolidáció idejét élik a Stamford Bridge-en, olyannyira, hogy Ethan Ampadu értékesítése után már 254 millió eurónál jár a klub – már ami a játékjogok értékesítéséből befolyt összeget illeti.

    Ez a Transfermarkt adatai szerint a valaha volt harmadik legnagyobb értékesítési összeg, csupán az AS Monaco (2018–2019: 365 millió) és az Atlético Madrid (2019–2020: 316 millió) adott el egyetlen átigazolási időszakban ennél is több pénzért futballistákat.

    A Chelsea pedig akár rá is mehet erre a rekordra, mivel sajtóhírek szerint a Conor Gallagher, Callum Hudson-Odoi, Hakim Zijes, Romelu Lukaku négyes napjai is megszámláltattak a klubnál.  

  • A The Telegraph összesítése szerint az elmúlt 12 hónapban nem kevesebb mint 120 millió fontos bevételre tett szert a Manchester City pusztán azzal, hogy az akadémiáján nevelkedett futballisták játékjogát értékesítette. A legutóbbi transzfer a délelőtt még csak prognosztizált Carlos Borges-transzfer. 

  • Florian Plettenberg azt írja, Kyle Walker közölte Pep Guardioláékkal, hogy távozni szeretne a Manchester Citytől, és a Bayern Münchenben kívánja folytatni pályafutását. Az újságíró úgy tudja, a Bayern és a City vezetőségi tagjai jövő héten Tokióban ülnek majd tárgyalóasztalhoz, ekkor születhet döntés Walker átigazolási díjáról. 

    Plettenberg hozzátette, valószínűtlen, hogy az angol válogatott szélsőért cserébe Benjamin Pavard játékjogát adnák a bajorok. A francia futballistát korábban a Manchester City kiszemeltjei közt emlegették a nemzetközi sajtóban. 

  • Az előző PL-idény végén kiesett Southampton csapatkapitánya, James Ward-Prowse a West Ham United játékosa lehet – írja a The Guardian. A 28 éves, 11-szeres felnőttválogatott középpályás a több mint 100 millió fontért értékesített Declan Rice utódja lehetne a londoni csapat tengelyében. 

    Némi pénzmozgás mellett a 24 esztendős Flynn Downes játékjoga is az üzlet részét képezheti, aki így az ellenkező irányba teheti meg a London–Southampton utat. 

  • George Ganea Újpesten folytatja pályafutását – jelentette a lila-fehérek klubhonlapja. 

    A 24 éves román játékos az otthonán kívül Olaszországban, az Entella és az AS Roma utánpótlásában nevelkedett, majd a CFR Cluj csapatában kezdte meg profi felnőttkarrierjét. Kolozsváron 2018/2019-ben bajnoki aranyérmet is szerzett, majd több román alakulatnál megfordult. Legutóbbi együttesével, az FC Universitatea Craiovával a hetedik helyen végzett a román Superligában.

    A támadó édesapja a  45-szörös felnőttválogatott Ionel Ganea, aki pályafutása legtöbb mérkőzését a német élvonalbeli Stuttgartban játszotta.

  • A Konferencialiga-győztes West Ham United az idény végéig kölcsönadta magyar U-válogatott kapusát, Hegyi Krisztiánt az angol harmadosztályban (League One) szereplő Stevenage FC-nek.

    A 20 éves kapus az előző idényben a WHU U21-es csapatának kapitánya volt, és több PL-meccsen, valamint nemzetközi kupamérkőzésen is az első keret tagja lehetett.

    Ezzel kevesebb mint 24 órával Kerkez Milos Bournemouthba szerződése után ismét háromra csökkent a magyar Premier League-játékosok száma, Szoboszlai Dominiknak (Liverpool), Bolla Bendegúznak (Wolves) és Kerkeznek szurkolhatunk jelen állás szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2023–2024-es kiírásában.

  • A Nemzeti Sport értesülései szerint Mezőkövesden folytatja pályafutását a Fehérvárról szerződése lejártával végleg távozó, legutóbb kölcsönben az NB II-es ETO FC Győrben szerepelt egyszeres válogatott kapus, Kovácsik Ádám.

    Az ETO-nál 12 mérkőzésen védett az NB II-ben. Június végén a győri kölcsönszerződése és a fehérvári szerződése is lejárt. A Fehérvár FC akkor már be is jelentette, hogy Kovácsik végleg távozik a klubtól. A 32 éves kapus így szabadon igazolható játékosként szerződhet Mezőkövesdre – írja a sportlap, mely szerint a felek már megállapodtak a szerződés részleteiről, csupán a hivatalos bejelentés maradt hátra.

  • A Bournemouth friss igazolása, a magyar válogatott Kerkez Milos a klubnak adott első interjújában arról beszélt: gyerekkora óta arról álmodott, hogy a Premier League-ben futballozhat.

    Elsősorban a klub részéről tapasztalt tisztelet miatt döntöttem a Bournemouth mellett. Meglátogattak minket az otthonunkban, hogy ismertessék a terveiket, ez nagyban hozzájárult a döntésemhez

    – fogalmazott az MTI által idézett 19 éves játékos, aki arról is beszélt, mint mindenkinek, így neki is gyerekkori álma volt, hogy a világ legerősebb bajnokságában, a Premier League-ben szerepeljen.

    Kerkez kiemelte, a meccsek intenzitása és sebessége kiemelkedik az angol élvonalban, ahol a világ legjobbjai játszanak, így minden más lesz, mint amit eddig tapasztalt. Hozzátette, tudja, mire számíthat, mivel a Konferencialiga idei elődöntőjében korábbi csapatával, a holland AZ Alkmaarral találkozott a West Ham Uniteddel. Megjegyezte, felkészültnek érzi magát.

    A nyolcszoros magyar válogatott nevetve „őrült balbekknek” nevezte magát. Saját bevallása szerint élvezi a védekezést, a szereléseket és a párharcokat, de szereti segíteni a csapatát támadásban is. Megfogalmazása szerint a DNS-ében van, hogy fel-alá rohanjon a pályán, ez az, amit szeret csinálni – emelte ki az MTI.

  • Német sajtóhírek szerint Leon Goretzka tájékoztatta a Bayern München vezetőit, hogy nyáron nem kíván klubot váltani, és inkább megküzd helyéért a kezdőcsapatba kerülésért Thomas Tuchel irányítása alatt. A 28 éves, 53-szoros válogatott futballista iránt állítólag a Liverpool, a Manchester United és a West Ham United is érdeklődik, ám pillanatnyilag valószínűtlen, hogy egyhamar Angliába költözne. 

  • A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool FC menedzsere arról beszélt, reális forgatókönyvnek tartja, hogy pályafutása következő állomása a német labdarúgó-válogatott kispadja legyen. Azt azonban megjegyezte, jelenleg két dolog is hiányzik ehhez a lépéshez: egyfelől a felkérés, másfelől pedig az, hogy rá is érjen – tervei szerint ugyanis 2026 nyaráig érvényes szerződése végéig lojális marad a Liverpoolhoz. 

    További részletek itt! 

  • A goal.com azt írja, hiába az Inter Miami idényenként 4,3 millió dollárról szóló ajánlata, David de Gea nemet mondott az MLS-ben szereplő csapat megkeresésére, így a David Beckham résztulajdonában álló klub egyelőre hoppon maradt kapusposzton. 

    Angliából érkezett sajtóhírek szerint De Gea elsődleges célja, hogy Európában találjon magának új csapatot, lehetőleg olyat, amellyel a Bajnokok Ligájában is szerepelhet. Ha ez nem jönne össze, úgy 8-9 millió font körüli éves összeggel lehet meggyőzni a kontinensváltásról. 

    A Manchester Unitedtól 12 idény után, valódi klubikonként távozott spanyol játékos iránt állítólag a Cristiano Ronaldót is foglalkoztató al-Nasszr is érdeklődött az elmúlt hetekben. Ám érdemes megjegyezni, a szaúdi klub jelen állás szerint nem igazolhat új futballistát, a FIFA ugyanis egy korábbi tartozás miatt kizárta a játékospiacról a rijádiakat. 

    Ami az Intert illeti: a Miami korábban Lionel Messi, Sergio Busquets és Jordi Alba érkezését is bejelentette, és állítólag Luis Suárez, illetve Andrés Iniesta szerződtetéséhez is közel jár. 

  • Amint arról beszámoltunk, Rijad Mahrez minden jel szerint távozik a Manchester Citytől, és ugyancsak a szaúdi profi ligában folytatja pályafutását. A szélső támadó mintegy 35 millió fontért vált klubot, amelyhez újabb lépéssel került közelebb – állítja Fabrizio Romano –, ugyanis átment az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon. 

    Mahrez új klubja az al-Ahli lesz, amely idén nyáron már megszerzett két másik játékost is a Premier League-ből, Roberto Firmino a Liverpooltól, Édouard Mendy a Chelsea csapatától tette át a székhelyét a zöld-fehérekhez. 

  • A Football Insider azt írja, több Premier League-klub, a Crystal Palace, a West Ham United, valamint az angol élvonalból az előző szezon végén kiesett Leeds United is ajánlatot tenne Divock Originek. A belga csatár egy évvel ezelőtt, szerződése lejártával ingyen távozott a Liverpooltól, majd az AC Milanhoz írt alá. Olaszországban azonban nem találta meg a számításait, a 27 meccsen többnyire csereként, alig több mint 1000 játékpercet kapott, és mindössze két gólt, valamint egy gólpasszt ért el. 

    A támadót állítólag Steven Gerrard is szívesen látná csapatában, ami azt jelentené, hogy Milánóból Szaúd-Arábiába vezetne Origi útja is. 

    Hamarosan kiderül, miként dönt jövőjéről a belga...