A Shamrock Rovers indította útjára a labdát a második félidőben. Közben érkezett az információ: 10 735 néző foglal helyet a lelátón.
Az örmény játékvezető lefújta a mérkőzést, a Ferencváros 4–0-ra verte meg az ír bajnok Shamrock Roverst. Ugyanúgy, mint tavaly az Európa-liga selejtezőjében.
Ezzel Máté Csaba csapata magabiztos előnnyel utazhat Írországba az egy hét múlva esedékes visszavágóra. A mérkőzés minden fontos pillanatát alább elevenítheti fel.
Köszönjük a figyelmüket!
Jelzi a negyedik játékvezető: három perc van még hátra a mérkőzésből. Közben a nemrégiben beálló Katona fejelt Ramírez beadásából hét méterről, de az írek kapusa hárított.
Ramírez szerzett labdát az írek térfelén, majd viszonylag hamar elvesztette, végül Ben Romdan elé került, aki 14 méterről próbálkozott egy lövéssel, de Mannus könnyedén hárított.
Néhány pillanattal később Varga Barnabás ugrott ki, de ezúttal csak a kapu mellé sikerült pöckölnie a labdát.
Kissé átalakult a játék képe, most inkább a Shamrock játékosai passzolgatnak, próbálják tartani a labdát.
Owusu is a pályán Traoré helyett.
Sigér Dávid számára véget ér a mérkőzés, helyére Esiti érkezik.
A negyedik Fradi-gól után majdnem szépített a Shamrock. Kenny szerzett labdát a tizenhatoson belül, majd lövésével a felső lécet találta el. A kipattanót Burt lőtte rá, de Dibusz nagyot védve szögletre tolta a labdát.
Traoré vágott le hatalmas sprintet, és futotta le hátrányból ír védőjét, majd vezette kapura a labdát, és passzolt önzetlenül Varga Barnabás elé, aki az üres kapuba lőtt, 4–0!
Zachariassen helyét veszi át a fiatal magyar labdarúgó.
Marquinhost váltja Mohamed Ali Ben Romdhane.
Zachariassen lépett ki a védők között Abu Fani kiugratása után. 15 méterről próbálkozott lövéssel, de a labda kissé elkerülte a kapu bal sarkát.
Az írek először lépték át térfelüket a játékrészben, és közel jártak a lövéshez, de Finn elesett a tizenhatoson belül. A játékvezető egyértelműen jelezte: nem ítél büntetőt.
Később Kenny próbálkozott beadással a jobb szélről, de a Fradi-védelem könnyedén tisztáz.
A nemrégiben pályára lépő Finn kapott sárga lapot, mivel lerántotta Ramírezt. Az ecuadori védő néhány pillanatig a földön maradt.
Közel jártunk a negyedik ferencvárosi gólhoz, a tizenhatoson belül kétszer is blokkoltak az ír védők: előbb Varga Barnabás lövését, majd Abu Fani próbálkozását.
Hoare részesült figyelmeztetésben, mivel agresszívan ellökte Marquinhost.
A második félidő negyedik percében már cserélnek is az írek.
Alig kezdődött el a második játékrész, újra gólt szerzett a Ferencváros, most Traoré volt eredményes. Ramírez futott el a bal szélen, majd kanyarította középre a labdát, amire Traoré tökéletes ütemben érkezett, és fejelt öt méterről a kapuba.
A Shamrock Rovers indította útjára a labdát a második félidőben. Közben érkezett az információ: 10 735 néző foglal helyet a lelátón.
Az örmény játékvezető lefújta az első játékrészt, a Ferencváros 45 perc után 2–0-ra vezet az ír bajnok Shamrock Rovers ellen. Folytatás 15 perc múlva.
Egy újabb hazai szöglet után Varga csúsztatta meg a labdát, majd Marquinhos 13 méterről kapásból tüzelt, lövése viszont bőven kapu fölé ment.
A lecsorgó labdára megint Ramírez csapott le, de lövésébe most beleért egy ír védő, így szögletre pattant a labda. A tizenhatoson belül korábban Traoré elesett, de ez sem ért büntetőt, jogosan.
Traoré lőhetett az ötös jobb sarkáról, de lövése a védőt találta el. Az újabb FTC-sarokrúgás után viszont nem alakult ki veszélyes helyzet.
Cissé gyorsan lecsapott a labdára, amivel az írek próbáltak volna megindulni, újra a Fradinál a játékszer. A kezdeti bizonytalanság után immár uralja a mérkőzést a magyar rekordbajnok.
Már két góllal vezet a Ferencváros! A visszatérő Cristian Ramírez csapott le a kapu előterében kallódó labdára, majd a tizenhatos előteréből lőtt kapura jobb lábbal. Lövése megpattant egy ír védőn, így védhetetlenül csapódott Mannus kapujába, 2–0!
A Ferencváros átvette az irányítást, kapuja elé szegezi az ír bajnokot, de újabb komolyabb lehetőséget egyelőre nem dolgozott ki. Ramírez adta be a labdát a kapu előterébe, majd Varga Barnabás csúsztatott hét méterről, veszélytelenül.
A szöglet után a brazil játékos cselezgetett a büntetőterületen belül, majd elesett, az örmény játékvezető viszont nem ítélt tizenegyest. A Konferencialiga ezen szakaszában még nem használnak videóbírót.
A jobb oldalról érkezett egy beadás, de az ír védelem résen volt, majd következett egy Fradi-szöglet, amely szintén nem volt veszélyes. Már átvette az irányítást a magyar csapat.
Őrületes kapushiba után szerzi meg a vezetést a Ferencváros! A második hazai sarokrúgás után visszafejelték a labdát mezőnybe, majd Sigér Dávid próbálkozott egy lövéssel. A labda megpattant az egyik ír védőn, és a kapu előterébe szállt magasan, viszont a Shamrock kapusa csúnyán mellényúlt a labdának, ami a kapuban landolt, 1–0!
Ramírez adott be balról, és szögletre pattant a labda. A sarokrúgás viszont veszélytelen volt, de jöhet egy újabb lehetőség a másik oldalról.