Váratlan helyről igazolt 30 éves középpályást a Liverpool

A futballvilág átigazolási hírei, pletykái egy helyen

Index
2023.08.18. 20:00
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ez volt mára a Futballbazár, percről percre frissülő hírfolyamunk zárja kapuit, de hétfőtől újra jelentkezünk a futballvilág legfontosabb híreivel. Tartsanak akkor is velünk, köszönjük figyelmüket! 

  • A francia élvonalbeli Rennes is bejelentkezett Tanguy Ndombele játékjogáért a Tottenhamnél. Az ügyletet segítheti, hogy a franciák jelenlegi menedzsere, Bruno Genesio volt régebben Ndombele edzője. A Rennes nagyon szeretné visszahozni a középpályást a francia élvonalba, de problémát jelenthet, hogy közel sem tudnák garantálni a játékos jelenlegi bérét.

    A török Galatasaray is bejelentkezett már korábban érte, míg a Tottenham nyitott lenne játékosa értékesítésére, attól függetlenül, hogy még két év hátravan a szerződéséből. Ndombele az előző szezont a Napoliban töltötte kölcsönszerződés keretében, mellyel megnyerte az olasz bajnokságot. 

  • Jonny Evans, az angol élvonalbeli csapat veterán védője egyéves szerződést köthet a vörös ördögökkel, a felek már tárgyalnak a kontraktus részleteiről – számolt be Fabrizio Romano. Értesülései szerint minden esély megvan rá, hogy az immár 35 éves játékos az idei szezonban újra a csapat tagja legyen.

    Szeretném, ha maradna velünk, tárgyalunk az új szerződésről – mondta Erik ten Hag, a United vezetőedzője. Evans 2004-ben csatlakozott a Manchester United akadémiájához, végigjárta a ranglétrát, és most úgy néz ki, visszatér korábbi sikerei helyszínére.

  • Az angol élvonalbeli West Ham United technikai igazgatója még mindig Amszterdamban tartózkodik, hogy Mohammed Kudus potenciális szerződtetéséről tárgyaljon az Ajaxszal. Annak ellenére, hogy a hírek szerint nem igazol el a londoniaktól a brazil válogatott Lucas Paqueta, szeretnék leigazolni a villámléptű középpályást.

    A ghánai válogatott játékos piaci értéke 40 millió euró, szerződése pedig 2025-ig szól a holland klubbal, de egybehangzó sajtóinformációk úgy vélik, még idén nyáron csapatot vált.

  • A Liverpool vezetőedzőjét kérdezték, hogyan értékeli Moisés Caicedo és Romeo Lavia sikertelen leigazolását. Mint ismert, a liverpooliak mindkét ígéretes középpályás klubjával megállapodtak, sőt, Klopp maga jelentette be, hogy már az orvosi vizsgálatok időpontját is lefoglalták, de mind a kettő játékos úgy döntött: inkább a Chelsea-hez akar igazolni.

    A német szakember elmondta, az élet az átigazolási piacon ilyen, egyeztetnek játékosügynökökkel, klubokkal, és magukkal az érintettekkel is, de néha nem úgy történnek a dolgok, ahogyan azt ők várják. „Nincs erről semmi más mondanivalóm” – szögezte le Klopp.

    A Liverpool pénteken jelentette be a 30 éves japán válogatott, Endo Wataru szerződtetését, de Klopp hozzátette, ennek ellenére még könnyen elképzelhető, hogy újabb játékosokat igazolnak az átigazolási piac bezártáig.

  • Eddie Howe, a Newcastle United vezetőedzője pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy csatlakozik a klubhoz Lewis Hall, a Chelsea 18 éves védője. Hozzátette, a fiatal tehetség egyelőre kölcsön formájában érkezik a klubhoz, de a későbbiekben játékjoga megvásárlására is sor kerül, amiért nagyjából 28 millió fontot fizethet a csapat.

  • Az angol élvonalbeli Liverpool hivatalos felületein jelentette be a japán válogatott Endo Wataru érkezését. A 30 esztendős középpályás négyéves szerződést kötött a Jürgen Klopp vezette csapattal. A Stuttgarttal megkötött egyezség értelmében játékjogáért 16 millió fontot fizettek a liverpooliak.

    Endo Wataru
    Endo Wataru

    Endo Wataru leigazolására azért volt szükség, mivel korábban Moises Caicedo és Romeo Lavia szerződtetésével is lyukra futott a csapat, mindkettő fiatal középpályás a Chelsea-t választotta az Anfield Road helyett.

  • Az angol élvonalbeli Manchester City félbeszakította a tárgyalásokat a West Ham United képviselőivel Lucas Paqueta átigazolása kapcsán. Pep Guardiola csapata régóta próbálkozik a brazil válogatott szerződtetésével, de úgy néz ki, nem jössz össze az üzlet.

    A SkySports arról ír: legalább 90 százalék jelenleg arra az esély, hogy Paqueta marad a kalapácsosoknál.

  • Brit sajtóértesülések szerint az angol élvonalbeli Arsenal vezetősége komolyan fontolóra vette, hogy a frissen igazolt, de súlyos sérülést szenvedő Jurrie Timber helyére újabb védőt igazolna. Az Ajaxtól érkező futballistáért 45 millió euró körüli összeget fizettek, de keresztszalag-szakadása miatt nem számíthat rá ebben a szezonban Mikel Arteta csapata.

    Így könnyen elképzelhető, hogy az átigazolási piac zárása előtt még igazol egy védőt a bajnoki címre is esélyes Arsenal.

  • Immár hivatalos: a nemzetközi átigazolási piac egyik legkapósabb játékosa, Romeo Lavia aláírta szerződését a Chelsea-vel. A 19 éves középpályás legalább hét évre kötelezte el magát a londoniakhoz.

    6891cd31-e7d1-46ae-bd56-0929dd3a14d9.png
    Fotó: Romeo Lavia

    A belga játékos a legutóbbi szezonban a Southamptonban futballozott, de csapata búcsúzott az élvonaltól. A hírek szerint a felek 58 millió fontról szóló üzletben állapodtak meg, ezzel egy újabb, ígéretes tehetség tette át székhelyét Londonba, miután néhány nappal ezelőtt vált hivatalossá, hogy Moisés Caicedo is a kékeknél folytatja. Az ecuadori védekező középpályásért 140 millió eurónál is többet fizettek a londoniak.  

    „Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a Chelsea-hez, amely rendkívül izgalmas projektet kínál számomra, és egy csodálatos klub, nagyszerű múlttal. Izgatottan várom a kezdést” – mondta Lavia, aki a 45-ös mezszámot fogja viselni.

  • A francia élvonalbeli AS Monaco egy újabb ajánlattal próbálkozik megszerezni a Fulham védője, Tosin Adarabioyo játékjogát. A 25 éves játékos már régóta szerepel a franciák kívánságlistáján, de a Premier League-csapat a korábbi ajánlatot visszautasította.

    A Monacónak ahhoz, hogy leszerződtesse az angol védőt, biztosan 10 millió euró fölötti összeget kell ajánlania. Adarabioyo kérői között a Tottenham is sorakozik, míg a játékos szívesen elhagyná jelenlegi csapatát, és magasabb szintre lépne.

  • A többek között a magyar válogatott középpályást is foglalkoztató, német élvonalbeli Union Berlin hivatalos felületein jelentette be Kevin Volland leigazolását. A német válogatottban 15 alkalommal pályára lépő csatár a Monacótól érkezik, játékjogáért pedig négymillió eurót fizettek a németek.

    „A Bundesligában nőttem fel, mindig is követtem ezt a bajnokságot. Örülök a lehetőségnek, hogy ismét a legmagasabb szinten futballozhatok itt. Az Unionnak rengeteg terve van a jövőre nézve, én pedig mindent elkövetek, hogy kivegyem a részem a megvalósításukban” – mondta Volland bemutatását követően.

    Az Union Berlin a honi bajnokságon kívül a Bajnokok Ligájában is megméretteti idén magát.

  • Az angol válogatott korábbi szélsője 34 évesen jelentette be hivatalosan, hogy felhagy a profi labdarúgással. Theo Walcott korábban az Arsenalban is játszott, londoni karrierje alatt több mint 100 gólt szerzett, míg az angol válogatottban 47 alkalommal lépett pályára.

    Utolsó csapata a Southampton volt, és ugyan szóba hozták az élvonalbeli Bournemouthszal és a harmadik vonalban szereplő Readinggel is, Walcott végül a visszavonulás mellett döntött. Pályafutása során három FA-kupát nyert.

  • Michael Olise új, 2027 nyaráig szóló négyéves szerződést írt alá a Crystal Palace labdarúgócsapatánál, erősítette meg a korábbi sajtóhírt Steve Parish klubtulajdonos.

    A korosztályos francia válogatott szélső egy nappal azt követően döntött a maradás és a hosszabbítás mellett, hogy

    a Chelsea letette érte az asztalra az Olise korábbi, 2026 nyaráig érvényes megállapodásában szereplő 35 millió fontos kivásárlási árat.

    Ettől függetlenül a nyáron intenzíven legyeskedő londoniak, valamint az ugyancsak érdeklődő – a Bajnokok Ligájában, a bajnokságban és az FA Kupában címvédő, friss európai Szuperkupa-győztes – Manchester City akár a most zajló átigazolási idényben is szerződtetheti őt, de minden bizonnyal 35 millió fontnál többet kell már ajánlani érte.

    Olise az előző szezonban a Crystal Palace egyik kulcsemberének bizonyult, 37 bajnoki meccsen két gólt szerzett és 11 gólpasszt adott.

    Miután az egyesülettől távozott egy másik meghatározó játékos, Wilfried Zaha, az előző idényben a klub legjobbjának megválasztott, jelenleg viszont nyáron szerzett combizomsérüléséből lábadozó Olise még a korábbinál is nagyobb szerepet vállalhat.

  • Joao Félix, az Atlético Madrid portugál válogatott támadója kölcsönszerződés keretein belül érkezhet a Barcelona csapatához egy szezon erejéig. Az már korábban is köztudott volt, hogy a tavasszal a Chelsea-ben szereplő támadó nem szeretne a matracosoknál maradni, annál inkább a Barcelona játékosa lenni, így válhat valóra az üzlet. 

    A hírek szerint a Barcelona 7-8 millió euró közötti összeget fizethet a madridiaknak Félix egyévnyi kölcsönjátékáért. A 23 éves támadóért korábban 127 millió eurót fizetett a fővárosi csapat a Benficának.

  • A szaúdi élvonalban szereplő al-Hilal hároméves szerződést kötött Bonóval, a Sevilla marokkói válogatott hálóőrével. A 32 éves kapus hétközben még az andalúzok kapuját védte az Európai Szuperkupa-döntőben, pár nappal később pedig aláírta új szerződését újdonsült klubjával.

    Bonót korábban a Real Madriddal is szóba hozták, mint lehetséges opció a sérült Thibaut Courtois pótlására, de végül a Közel-Kelet felé veszi az irányt. Vételáráról hivatalos tájékoztatás ugyan nem érkezett, de a spanyol média tudni véli, hogy nagyjából 22 millió eurót fizetnek érte a szaúdiak.

    Érdekesség, hogy az al-Hilal a hét elején szerződtette Neymart is.

  • Egybehangzó sajtóértesülések – köztük Fabrizio Romano – szerint megszületett a megállapodás a spanyol élvonalbeli Celta Vigo és az olasz címvédő Napoli között Gabriel Veiga átigazolása kapcsán. A spanyolok 21 éves csillaga régóta szerepelt európai élcsapatok kívánságlistáján, de végül a nápolyiaknak sikerült szerződtetniük. 

    A hírek szerint a megállapodás 30 millió euróról szól, mely összeg további hatmillió euróval nőhet különböző kritériumok teljesülése esetén. Az orvosi vizsgálatok már lefoglalva, annak teljesítése után pedig érkezhet a hivatalos bejelentés.

    Veiga az olasz élvonal egyik legjelentősebb nyári érkezője.

  • …eseménydús volt a csütörtök, alább visszaolvashatja, mely hírek, történések voltak a legfontosabbak. 

  • Nyitja kapuit a Futballbazár, kövesse az egész nap folyamán percről percre frissülő hírfolyamunkat, és nem fog lemaradni egyetlen fontos átigazolási hírről vagy pletykáról sem a labdarúgás világából! 

    Kezdünk!