Újabb csoportrangadó után maradt veretlen a Ferencváros az Ekl-ben
További Futball cikkek
- Gabriel Jesus volt a vendégek nyerőembere, kiütötte ellenfelét az Arsenal
- Schäfer András gólt szerzett, csapata mégis csúfosan kikapott
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
- A magyar válogatott játékosa szerződést hosszabbított a Puskás Akadémiával
Mintha csak másolni akarta volna egymást a két együttes: mindkettő megverte két góllal a Csukaricskit, 2–2-t játszott a Fiorentinával, az egymás elleni 0–0-s első felvonást után pedig most felkészülésként mindkettő továbbjutott a kupában, hogy aztán a hétvégén kikapjon a bajnokságban.
Mivel a csoportban három gárdának is öt pontja volt, a végelszámolásban rendkívül fontos találkozónak ígérkezett a Genk elleni hazai ütközet, amelynek főbb pontjait a Sportcastben is hosszasan ecseteltük.
Ilyen hullámvasút a vidámparkban sincs!
Dejan Sztankovics vezetőedző egyfelől kifejezetten szerencsés előjelekkel várhatta az összecsapást, hiszen ideérkezése óta ennyire nem volt egészséges még az együttes, ugyanakkor pechére pont az idény eddigi talán főszereplője, a 19 tétmeccsen 24 kanadai pontot (17 gól+7 gólpassz) termelő Varga Barnabás volt az az egyetlen futballista, akire ezen a meccsen nem (sem) számíthatott.
Hiányában a zöld-fehérek kezdőcsapatában igazából csak a védelem felállása volt a kérdés, a szerb vezetőedző végül a
Dibusz – Makreckis, S. Mmaee, I. Cissé, civic – Sigér, Abu Fani – A. Traoré, Zachariassen, Marquinhos – Pesics
tizenegynek szavazott bizalmat, így a Genkben a volt ferencvárosi Joseph Paintsillel nagyot küzdő, de gyorsan besárguló Botka Endre a várakozásainknak megfelelően ezúttal kimaradt.
A találkozón így is Paintsilé volt az első lehetőség, kiszorított helyzetből leadott lövését viszont Dibusz Dénes hárította, el-Hanusz ismétlése pedig fölészállt.
A kezdeti sokk nem tartott sokáig, és Marquinhos átlövésénél a nyártól már lipcsei Maarten Vandevoordtnak kellett védenie, majd Samy Mmaee közeli fejese ment a kapu mellé.
Az első negyedóra végéhez közeledve az idényben már 12 gólpassznál járó Mohamed Abu Fani vette magához a kezdeményezést, távoli lövése elkerülte a bal alsót, szabadrúgását pedig hatástalanítani tudta a védelem.
Amikor már kezdhettek megnyugodni a magyar szurkolók, jött hirtelen két nagy belga lehetőség, előbb Gerardo Arteaga 25 méteres lövése kerülte el a jobb felsőt, majd Paintsil remek szólója után a labda már Dibuszon is túljutott, de Andi Zeqiri védője szorongatásában nem tudott az üres kapuba lőni.
Még ennél is közelebb érezték a vezetést a belga drukkerek pillanatokkal később, amikor Painstil közeli fejese után megrezdült a háló, de csak oldalról, így maradt a gól nélküli állás.
A 25. percben büntetőt reklamáltak a vendégek, és nem is teljesen jogtalanul, hiszen valóban Samy Mmaee kezére pattant a labda, tizenegyes viszont nem követte az esetet.
Jött az újabb fordulat (lassan már szédültünk a hullámvasutazástól), és előbb Adama Traoré tekerése kerülte el a jobb felsőt, majd a Fradinál reklamáltak hiába büntetőt, mielőtt Alekszandar Pesics ziccerben eltörte a labdát – „szerencséjére” már amúgy is lesen volt.
A játékrész hajrájához érve Makreckis jobb oldali akciója után Marquinhos ziccerénél óriási bravúrral hárított a fiatal belga kapus, majd a szöglet után a ferencvárosi szélső átlövését a védők blokkolták, zárásként pedig Dibusz védett még egyet.
Kisebb csoda volt, hogy nem esett gól, az xG alapján kettő is bőven lehetett volna (0,98–0,83).
A fordulás után rögvest jött a gól – majd emberelőnyben az egyenlítés is
A második félidőre csere nélkül érkeztek vissza a csapatok, és rögvest jött is az első gól:
előbb még egy tűzijátékot megúsztak a belgák, aztán Abu Fani átlövése kijött a kapusról, a kipattanót pedig Pesics a jobb felsőbe lőtte (1–0).
Nem sokkal később Zachariassent kellett lecserélnie Sztankovicsnak, de maradt támadásban így is a Fradi, Pesics lövésére ezúttal leért Vandevoordt.
Meglepő fordulatként valamivel eseménymentesebb időszak következett, mielőtt Mmaee megsérült, és mielőtt a cseréje beállhatott volna, büntetett a Genk:
Matías Galarza átlövését még védte Dibusz, a kipattanót viszont épp a csúnya szabálytalanságot bemutató – de a pirosat megúszó – Daniel Munoz a hosszúba emelte (1–1).
Bár a döntetlen egyik csapatnak sem lett volna feltétlenül rossz eredmény, mindkét csapat ment előre rendületlenül, és a következő percekben el-Hannusz, majd Abu Fani fölészálló távoli löketével veszélyeztettek a felek.
A 71. percben Adama Traoré lapos lövése már kaput is talált, de veszélyes így sem lett, majd lecserélték a finoman szólva sem közönségkedvencként távozó Paintsilt – óriási füttykoncert keretein belül.
A Mmaee helyére érkező Aaneba ügyetlenkedése miatt Dibusz került kétszer is nehéz helyzetbe, előbb rosszul mentett, majd kézzel nagyot tisztázott.
A végjátékban a beálló Lisztes Krisztián okozott kisebb galibát a belgáknak, majd a ráadásban Makreckis bal alsó sarokra tartó lövését védte bravúrral a kapus, így maradt ezúttal is az iksz.
Folytatás három hét múlva, november 30-án, a továbbra is pont nélkül álló Csukaricski otthonában.
Sztankovics: Miért nem lehetett megvárni a sérült játékos lecserélését?
A mérkőzést követő sajtótájékoztatót a szokásoktól eltérően ezúttal a házigazda kezdte, Dejan Sztankovics elmondása szerint nagyon nehéz mérkőzés volt a Genk elleni hazai ütközet, amely végén jó eredmény a döntetlen, de nem lehet teljesen elégedett az egy ponttal. Van még két meccsük kiharcolni a továbbjutást, hazai pályán ilyen közönség előtt pedig hatalmas élmény játszani. Úgy véli, hogy ilyen meccsen nüanszok dönthetnek a pontok sorsáról.
De akkor mi kellett volna ahhoz, hogy elkerüljék a kapott gólt?
Ha lehetőséget kaptunk volna a cserére a sérülésnél, akkor nem kellett volna emberhátrányban játszani. Láttunk már olyat, hogy 10-12 percet hosszabbítottak egy sérülés miatt, miért nem lehetett most várni még a cserére egy-két percet, amit később beszámíthatnak? De úgy gondolom, hogy jó úton járunk, optimista vagyok, jó csapatunk van, erős személyiségekkel, jó játékosokkal. Mindenkinek elmondom, hogy legyenek büszkék, hogy hétről hétre ebben a csapatban szerepelhetnek, és ennek a klubnak a sikereiért küzdhetnek
– mondta Dejan Sztankovics.
A vendégeket irányító Wouter Vrancken egyetértett azzal, hogy rendkívül intenzív meccs volt egy Európa-konferencialigánál jóval magasabb szintű csoportban.
„Három csapat nagyon közel van egymáshoz. Nagyon jó csapatok, ez nem egy Ekl-szintű csoport, egyetértek Sztankoviccsal. Nagy csata volt a pályán, jó volt látni ezt az energiát. Ilyen légkörben játszani idegenben is remek érzés. Voltak helyzeteink, de ahhoz, hogy egy ilyen meccset megnyerjünk, ahhoz jobb hatékonyság kell” – vélekedett a genki edző, akit a korábbi ferencvárosi Joseph Paintsil lecseréléséről is faggattak, ezzel kapcsolatban azt felelte, hogy a kispadon sok támadó szellemű játékos foglalt helyet, akik az utolsó percekre pluszenergiákat és lehetőségeket adhatnak az együttesnek, ezért került sor a cseréjére.
Európa-konferencialiga, F csoport, 4. forduló
Ferencváros–Genk (belga) 1–1 (0–0)
Budapest, Groupama Aréna, 20 127 néző. V.: Kulbakov (fehérorosz)
FTC: Dibusz – Makreckis, S. Mmaee (Aaneba, 62.), I. Cissé, Civic – Sigér (Esiti, 78.), Abu Fani – A. Traoré (Botka, 78.), Zachariassen (Ben Romdan, 51.), Marquinhos – Pesics (Lisztes, 78.). Vezetőedző: Dejan Sztankovics
Genk: Vandevoordt – Munoz, Sadick, Cuesta, Arteaga – Hrosovsky, Heynen (Galarza, 33.) – Paintsil (Fadera, 73.), el-Hannusz, Bonsu Baah – Zeqiri (Sor, 88.). Vezetőedző: Wouter Vrancken
Gólszerzők: Pesics (48.), ill. Munoz (62.)
A csoport másik mérkőzésén:
Csukaricski (szerb)–Fiorentina (olasz) 0–1 (Nzola 8. – 11-esből)
A csoport állása | ||||||||
1. | Fiorentina | 4 | 2 | 2 | – | 11–4 | 7 | 8 |
2. | Ferencváros | 4 | 1 | 3 | – | 6–4 | 2 | 6 |
3. | Genk | 4 | 1 | 3 | – | 5–3 | 2 | 6 |
4. | Csukaricski | 4 | – | – | 4 | 1–12 | −11 | 0 |
Korábbi eredmények:
1. forduló
Genk (belga)–Fiorentina (olasz) 2–2
Ferencváros–Csukaricski (szerb) 3–1
2. forduló
Fiorentina (olasz)–Ferencváros 2–2
Csukaricski (szerb)–Genk (belga) 0–2
3. forduló
Genk–Ferencváros 0–0
Fiorentina (olasz)–Csukaricski (szerb) 6–0
(Borítókép: Dibusz Dénes. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)