- Sport
- Futball
- liverpool
- sheffield united
- labdarúgás
- premier league
- futball
- szoboszlai dominik
- alexis mac allister
- jürgen klopp
Szoboszlai második Premier League-gólja is kellett a Liverpool győzelméhez
További Futball cikkek
- A tabella élére ugrott a klubrekordot megdöntő Atlético Madrid
- Tizenegyesekkel győzte le a Manchester United az Arsenalt a nap rangadóján
- A visszatérő Xavi Simons vezérletével Gulácsiék kiütötték a Werder Brement
- Sérülés miatt kellett lecserélni a magyar válogatott védőt a Serie A-ban
- Megszólalt Varga Barnabás menedzsere, ez a topligás klub figyeli a Fradi csatárát
A Premier League-idény meglepetéscsapata majdnem a listavezető torkán akadt
A nagy-londoni kis csapat és a kis londoni nagy csapat párharca a 97. percben dőlt el.
Az Arsenal kedd esti, 97. percben kivívott győzelme után a Liverpool számára a felzárkózás volt a cél. A Jürgen Klopp vezette együttesre a sereghajtó Sheffield United várt a hétközi fordulóban, a papírformának ígérkező idegenbeli győzelemmel pedig két pontra megközelítette volna a listavezető londoniakat. A pillanatnyi forma mellett a történelem is a vendégek mellett szólt: a Sheffield 2006 óta nem szerzett pontot, 1992 óta pedig nem nyert hazai pályán mostani ellenfele ellen.
A vörösök kezdőjében – már-már hagyományosan – ezúttal is ott volt Szoboszlai Dominik. A magyar válogatott csapatkapitánya végezte el azt a szögletet is, amely után az első komolyabb lehetőség kialakult Wesley Foderingham kapuja előtt – Jack Robinson azonban megúszta az öngólt. Nem sokkal később villant a héten edzőt váltott Sheffield (a korábbi sikeredző, Chris Wilder tért vissza), egy remek kontra végén Caoimhin Kelleher bravúrjára volt szüksége a Poolnak ahhoz, ne kerüljön hátrányba James McAtee ziccere után.
Az első 25 perc egyértelműen rácáfolt az esélyekre, hiába birtokolta jóval többet a labdát a vendégcsapat, a mélyen tömörülő sheffieldi védelemmel szemben valódi ziccert nem sikerült kialakítani. Eközben a házigazda többször is veszélyesen kontrázott, Cameron Archer bal oldali meglódulása után például Virgil van Dijknek kellett nagyot mentenie az ötös sarkánál.
Wildernek ugyan csak két edzés jutott régi-új csapatánál, érezhetően megszervezte a védekezést. Az 5–3–2-es retesz azonban bármilyen jól is zárt, pontrúgásoknál azért sebezhető maradt. A 37. percben az idénybeli negyedik aszisztját kiosztó Trent Alexander-Arnold szöglete után Van Dijk érkezett kiválóan, és továbbította a labdát ballal a jobb alsóba (0–1).
Szünet után sem változott sokat a játék képe, a Liverpool „gyömöszölte” ellenfelét, a Sheffield a kontralehetőségre várt – és amíg egy gól volt a különbség a két együttes között, nem is kellett ennél többet kockáztatnia a kiesés elkerülésében bízó újoncnak. Az 56. percben Szalah fejese után változhatott volna a helyzet – ezúttal is egy sarokrúgás után veszélyeztetett a vendégcsapat – ám Foderingham bravúrral kitolta a léc alá tartó labdát.
Bő 30 perccel a meccs vége előtt kényszerűségből le kellett cserélni Alexis Mac Allistert. Az argentin középpályást már a találkozó legelején is hosszasan kellett ápolni, ám hiába a bokasérülés gyanúja, Kloppék úgy döntöttek, próbálkozzon a játékkal tovább, ha úgy érzi, bírja. Kérdés, hogy ezzel mekkora rizikót vállalt a 19-szeres bajnok, amely az elmúlt hetekben már több alapemberét is elvesztette hosszabb-rövidebb időre: a Manchester City elleni rangadón Alisson kapust, és a portugál csatárt, Diogo Jotát; az előző hétvégén a védelem tengelyéből Joel Matipot. Innentől Szoboszlaira még több védekezőmunka hárult, ugyanis ő húzódott be a pálya tengelyébe az eredeti posztjánál valamivel mélyebb helyezkedéssel társuló hatos pozícióba.
Túl a második félidő derekán ismét frissített csapatán Klopp, aki némi meglepetésre nemcsak Luis Díazt, de másik szélsőjét, a szintén gyenge napot kifogó Szalahot is lehozta a pályáról. A 31 éves egyiptomival mindössze negyedszer esett meg ebben a PL-szezonban, hogy lekapták a pályáról, minden korábbihoz képest most töltötte a legkevesebb időt a pályán. A cserék után Szoboszlai visszakerült a középpálya jobb oldalára, miközben Endo Vataru „forgott vissza” a pálya tengelyébe, a bal szélen Harvey Elliottnak hagyva helyet.
A hajrá kezdetén a Díaz helyére beszállt Darwin Núneznek akadt egy nagy helyzete, de a kivetődő kapus mellett nem tudta ellőni az Alexander-Arnoldttól kapott labdát. Nem sokkal később Curtis Jones kerülhetett volna ziccerbe, de az ötös előterében ahelyett, hogy lőtt volna, inkább centerezni próbált még – csak épp középen nem érkezett társ.
A 87. percben McAtee került a földre a tizenhatoson belül, a visszajátszások alapján pedig Ibrahima Konaté rendesen taszított is rajta, de a VAR-szobában úgy gondolták, ez nem elég egyértelmű egy tizenegyeshez. Néhány pillanatra viszont így is elakadhatott jó néhány Pool-szurkoló lélegzete. Ahogyan a 89. percben egy rövidre sikerült felszabadítás után Archer pattintott lövése után is.
A hosszabbítás előtti másodpercekben Oliver Norwood csúszott oda Szoboszlai bokájára, ami után rövidebb tömegjelenet is kialakult a pálya szélén. Kloppnak kellett közbeavatkoznia és elterelni onnan az indulatosan talpra ugrott magyar középpályást.
Jobb is volt így, mert ahelyett, hogy egy kakaskodásban vált volna főszereplővé, négy perccel később a United kapuja előtt lett az: Núnez harcias labdaszerzése után remekül vette át az indítást az ötös bal csücskének előterében, majd vágta a kiszolgáltatott kapus felett a léc alá (0–2)! Válogatottunk csapatkapitánya a Premier League-ben másodszor, az idényben harmadszor volt eredményes.
A Liverpool az alapcélt – ha a vártnál izgalmasabb meccsen is, de – teljesítette: ezúttal is begyűjtötte a három pontot a Sheffield United otthonában, így pedig függetlenül attól, mi lesz az Aston Villa–Manchester City-összecsapás végeredménye, őrzi második helyét az Arsenal mögött.
Frissítés, 23.24: Szoboszlaiék sikere a késő esti mérkőzések után felértékelődött, a Manchester City ugyanis kikapott az Aston Villa ellen. Erről a találkozóról, valamint a Manchester United–Chelsea nosztalgia-rangadóról itt olvashat!
Az Aston Villa úgy lefocizta a Manchester Cityt, mint nagyon kevesen a Guardiola-érában
A Manchester United eközben nosztalgia-rangadót nyert a Chelsea ellen McTominay duplájával.
LABDARÚGÁS
ANGOL PREMIER LEAGUE
15. FORDULÓ
Sheffield United–Liverpool 0–2 (Van Dijk 37., Szoboszlai 94.)
A többi eredmény
Brighton–Brentford 2–1 (1–1)
Crystal Palace–Bournemouth 0–2 (0–1)
Fulham–Nottingham Forest 5–0 (2–0)
Később
Aston Villa–Manchester City 1–0 (0–0)
Manchester United–Chelsea 2–1 (1–1)
(Fotó: Richard Sellers/Sportsphoto/Allstar via Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Roy Keane a negyedik ligába száműzné a betliző Liverpool-sztárt, de ő a Tranmere-nek sem kell
Az angol sajtó ízekre szedi Szoboszlai Dominik csapattársát.
január 6., 06:40
- Sport
Három légiósa nem tartott a Ferencvárossal a spanyolországi edzőtáborba
Rajtuk kívül a távozóban lévő Botka Endre sem tartott a csapattal.
január 6., 09:34
- Sport
140 000 forintos jattot adott a legenda a csinos pincérlánynak
Eddig 11 millióan nézték meg a videót.
január 6., 07:34
- Sport
Sorra nyeri a meccseket Bondár Anna, már nyolcaddöntős Hobartban
Értékes győzelmet aratott első számú női teniszezőnk.
január 6., 09:10
- Sport
Ilyesmit még aligha láttak edzőtől, persze hogy imádják Flicket Katalóniában
Nemes gesztus, jellemző a német mesterre.
január 5., 21:04
- Sport
A tabella élére ugrott a klubrekordot megdöntő Atlético Madrid
Hihetetlen szezont fut a Simeone-csapat.
1 órája
- Sport
Újra két magyar teniszezőnk szerepel a legjobb 100 között a férfiak világranglistáján
Első számú játékosunk egy helyet javított.
január 6., 10:20
- Sport
Hatalmas fizetéssel marasztalná távozófélben lévő sztárját a Liverpool
Továbbra is kérdéses az alapember jövője.
január 6., 10:14
- Sport
Kétgólos Roma-sikert és tömegjelenetet hozott a római derbi 200. felvonása
Már az első félidőben eldőlt az összecsapás.
január 6., 09:01
- Mindeközben
Alig ismerni rá Katy Perry és Orlando Bloom párosára, ahogy melegítőben ugrottak ki vásárolgatni
4 órája
- Címlapon
Hiába találtak rá a siófoki recepciós gyilkosaira, már nem tudták őket bíróság elé állítani
Negyedszázad után oldódott meg a bűntény.
2 órája
- Sport
Révész Bulcsút csak klasszis játékkal lehetett legyőzni a budapesti sznúker-gála döntőjében
A bronzmérkőzésen Neil Robertson lökött egy maximumbréket.
január 6., 07:41
- Sport
Szoboszlaiék történelmi mélységbe lökhetik legnagyobb hazai riválisukat
Ha az időjárás sem szól közbe, akár nyolcpontos előnye is lehet a listavezető Liverpoolnak estére.
január 5., 09:05
- Sport
Egyre rosszabb a párizsi olimpián osztott medálok minősége
Többen egyenesen komoly frusztrációról beszélnek.
január 6., 13:01
- Címlapon
Tarolt a Fidesz jelöltje az időközi választáson
A Tisza Párt rajthoz sem állt, Dúró Dóra 20 százalék közeli eredményt ért el.
1 órája
- Sport
A magyar válogatott labdarúgó nyolc év után elhagyja a Ferencvárost
Az elmúlt években többször is sérülések hátráltatták.
január 5., 19:31
- Sport
Szoboszlai nélkül nem bírt a Uniteddel, odahaza vesztett pontokat a Liverpool
Alexander-Arnold hibáit megbüntette a rekordbajnok.
január 5., 19:28
- Címlapon
Hatalmas győzelemmel söpörte le az asztalról ellenfelét a horvát Donald Trump
A vártnak megfelelően újabb négy évre a szociálpopulista Milanovic lesz Horvátország elnöke, aminek a most alulmaradó kormánypárt is örülhet.
2 órája
- Sport
Fucsovics Márton a harmadik kiemelt az Australian Open selejtezőjében
A világranglistán 104. helyen álló magyar először spanyol riválissal találkozik.
január 5., 10:48
- Sport
Hanga Ádám értékes játékával padlóra küldték a Barcelonát
A magyar legenda szerezte a legtöbb lepattanót csapatából a katalán derbin.
január 5., 18:31
- Sport
Kétszeres paralimpiai bajnokunk legszebb versenyélményeit az épek között élhette át
Pap Bianka élete 24 évesen az újratervezés fázisában van, Los Angeles-i fókusszal.
január 5., 08:12
- Sport
Vinícius Júnior egyre jobban viselkedik a pályán a Real Madrid edzője szerint
Carlo Ancelotti úgy vélte, a brazil támadó legfeljebb sárga lapot érdemelt, piros lapot semmiképp.
január 5., 15:53
- Címlapon
Robbanás volt egy cseh étteremben, hatan meghaltak
És nyolcan megsérültek az incidensben.
10 órája
- Sport
Frusztráló! – ezért nem számíthatott Szoboszlaira a Liverpool vezetőedzője
Hosszabb távon még a vörösök előnyére is válhat a helyzet...
január 5., 17:26
- Címlapon
Összecsapásra készül Donald Trump, de Orbán Viktor kijátszhatja a magyar kártyákat
Bekopogtatott a protekcionizmus.
7 órája
- Sport
Szoboszlai Dominik kihagyja a Manchester United elleni rangadót
Az utolsó órákig kérdéses volt, egyáltalán a mérkőzést megrendezhetik-e.
január 5., 16:15
- Sport
Szoboszlai Dominik a világ 32. legértékesebb futballistája; Mohamed Szalah a vert mezőnyben
Vinícius Júnior és Erling Haaland holtversenyben az élen.
január 5., 15:49
- Sport
Ennyi volt a külföldi kaland, visszatér Magyarországra az Eb hőse
A francia csapat edzője szerint személyes okok miatt távozik a kapus.
január 5., 16:54
- Sport
Az Egyesült Államokban lehet az európai rendezésű téli olimpia egyik tartalék helyszíne
A szervezők célja, hogy minden versenyszámot Olaszországban rendezzenek meg.
január 5., 15:03