De nem jutottak el lövésig. Havertz lódult meg a jobb szélen, átemelte a labdát Wirtznek, aki lövés helyett inkább középre játszott volna, de ez a labda sem talált csapattársat, még annak ellenére sem, hogy Nagy Ádám a kapu előterében kicsit bizonytalankodott. Végül Andrich beadását Gulácsi ölelte magához.
Nem kap sok labdát, nincsen játékban a magyar válogatott csapatkapitánya, a németek láthatóan nagyon figyelnek a Liverpool középpályására. Eközben a német közönség a kimaradt ziccer után visszatért saját maga szórakoztatásához, újfent repülőket kezdett el hajigálni, ezúttal azonban nem a pályán, hanem egy másik szektorban kötött ki a papírlap.
Ez már helyzet volt a javából! Balogh rontotta el a fejest, kissé aláfutott a labdának, ezért ziccerben találták magukat a németek. Havertz előbb jól kijátszotta Dárdait, majd Musialának passzolt, aki ziccerbe hozta Füllkrugot, lövését viszont lábbal, bravúrral védte Gulácsi!
Pedig a düsseldorfi stadion népe már ünneplésre készült...
Ezért sem alakult ki lehetőség egyik kapu előtt sem az utóbbi percekben. Többnyire a németek birtokolják a labdát, de inkább saját térfelükön. Egy német labdavesztés után végül Dárdai próbált saját térfeléről indítani, de most is figyelt Tah.
De nem jutottak el lövésig. Havertz lódult meg a jobb szélen, átemelte a labdát Wirtznek, aki lövés helyett inkább középre játszott volna, de ez a labda sem talált csapattársat, még annak ellenére sem, hogy Nagy Ádám a kapu előterében kicsit bizonytalankodott. Végül Andrich beadását Gulácsi ölelte magához.
De legalább feljegyezhettük az első magyar próbálkozást. Orbán indította megint a jobb szélen Sallait, aki befelé cselezett, majd Vargát hozta volna játékba, de nem jutott el a magyar támadóig. A kipattanóra Kerkez Milos csapott rá, aki kissé balról 20 méterről lőtt, de nem talált kaput.
Saját térfeléről kapott ígéretes indítást Sallai, de éppen lemaradt róla, és nem tudta levenni a labdát, az Ter Stegen zsákmánya lett. Később Füllkrug lökött embereset Willi Orbánon, ezért nem folytatódhatott a német támadás.
A magyar válogatott Négo kapja a figyelmeztetést, saját térfelén volt szabálytalan, Havertzet rúgta fel.
Veszélyesen csavarodott be Wirtz jobb oldali szöglete, Tah érkezett a labdára 11 méterre a kaputól, és ugyan Gulácsi felett már átszállt a labda, Szoboszlai jókor volt jó helyen, és kifejelte a gólvonalról. Ez nagy mentés volt.
Hosszú percekig birtokolták a németek labdát, de előrébb nem nagyon jutottak. Végül közel a félpályához Havertz ellen szabálytalankodott Schäfer, felrúgta a németet, az ebből következő távoli szabadrúgásból Musiala kapta a labdát, az előre húzódó Tahnak passzolt, aki középről lőtt, de nem találta el jól a labdát, végül szögletre pattant játékszer.
Nego próbált Schäfer felé játszani a jobb szélen, de Tah résen volt, és tisztázott. Az előre vágott labda viszont maradt a magyaroknál, Szoboszlai csapott le rá, és tört kapura, cipelte egy ideig a labdát, majd éles szögből középre játszott, de sajnos nem volt jó ütemben érkező csapattárs.
A németek egyelőre nem tudják nagyon kihozni saját térfelükről a labdát.
Agresszív letámadással nyitott a magyar csapat, a németek térfelén össze is jött a labdaszerzés, de ezt követően azonnal eladtuk a labdát, Szoboszlai és Sallai játszott össze pontatlanul, kár érte.
Útjára indult a labda Düsseldorfban, a mérkőzést a német válogatott kezdte. A német csapat hagyományos fehér szerelésében, a magyarok pedig klasszikus, meggypiros dresszben játszanak.
Hajrá, magyarok!
Remek a hangulat a düsseldorfi stadionban, telt ház fogadja a csapatokat, a német válogatott minden egyes játékosának bemutatásánál szinte felrobbant az aréna. A csapatok ezekben a pillanatokban lépnek pályára, következnek a himnuszok, aztán maga a mérkőzés! Addig is, szavazzon...
Nagy meglepetés egyik oldalon sincsen, az előre várható kezdőcsapatok lépnek pályára perceken belül. A magyar válogatott kezdőjébe bekerült Balogh Botond, a németek pedig sokkal támadóbb szellemben kezdenek, Wirtz, Havertz, Musiala, Füllkrug támadósorral.
A találkozót megelőző sajtótájékoztatón Marco Rossi elmondta, ezúttal sem cél, hanem álom, hogy úgy szerepeljen a válogatott, ahogyan az előző kiírásban. Hozzátette, hogy az együttes most sokkal jobb állapotban van, mint az Európa-bajnokságon. Schäfer András szerint nem csupán neki és a Bundesliga-játékosoknak, hanem minden magyar futballistának hatalmas motiváció Németország ellen pályára lépni.
Részletek ide kattintva!
A 42 éves francia sípmester az európai szövetség egyik legfoglalkoztatottabb bírója, 2021-ben Európa-liga-, egy évvel később pedig Bajnokok Ligája-döntőn dirigált. Ami pedig a magyar válogatott eredményeit illeti Turpin játékvezetésével, három mérkőzésből három győzelem eddig a mérleg.
Turpin segítői honfitársai, Nicolas Danos és Benjamin Pagés lesznek Düsseldorfban, a negyedik játékvezető feladatait pedig Rudd Boquet látja majd el.
Ha van sorozat, amelyre mondhatjuk, hogy Marco Rossi és a magyar futballválogatott specialitása, az a Nemzetek Ligája. Az NL negyedik kiírása kezdődik, Szoboszlai Dominikékra pedig elsőként egy düsseldorfi túra vár.
Ha fociról van szó, Németország lassan olyan, mintha csak a nagymamát készülnénk meglátogatni... De kell-e rémeket látnunk az Európa-bajnokság kevésbé fényes eredménysora miatt? Milyen passzban vannak a németek, és hol tart a Rossi-féle csapat újjáépítése? Egyáltalán, valódi korszakhatárhoz érkeztünk a nyári Eb után?
Első mérkőzéseire készül az Európa-bajnokságot követően a német válogatott, így keretének már nem tagja a visszavonuló Toni Kroos, Manuel Neuer, Thomas Müller és Ilkay Gündögan sem. Rajtuk kívül most nem kapott válogatott meghívót Antonio Rüdiger, a Real Madrid védője, aki pihenőt kapott Nagelsmanntól, de visszakerült a keretbe az Eb-ről az utolsó pillanatban lemaradó Aleksandar Pavlovic. Részletek itt!
Ahogyan azt előre jelezte, több újoncot – pontosan ötöt – hívott be a magyar labdarúgó-válogatott keretébe a két szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésre Marco Rossi szövetségi kapitány. Az Eb-keretből most nem kapott meghívót Szalai Attila és Fiola Attila sem, akik nem jutnak lehetőséghez klubcsapataikban.
Csütörtökön kezdetét vette a Nemzetek Ligája 2024–2025-ös kiírása, amelyben a magyar labdarúgó-válogatott az elitben küzdhet meg Németország, Bosznia-Hercegovina és Hollandia legjobbjaival. Mi kell ahhoz, hogy továbbra is a legjobbak között maradjunk? Miért lett nehezebb az A ligában maradás, és miért könnyebb a továbblépés? Hogyan jön képbe a 2026-os világbajnokság? Most ezekre a kérdésekre adunk válaszokat.
Perceken belül megkezdi szereplését a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában, egyúttal először lép pályára Marco Rossi csapata az Európa-bajnokság óta. Az első ellenfél Németország lesz, méghozzá Düsseldorfban, hamarosan kezdünk, tartsanak percről-percre közvetítésünkkel.