A beszólások csak megerősítették őket, magyar tinédzser lányoknak is reális cél a profifutball-karrier

További Futball cikkek

A magyar labdarúgó-válogatott keretében számításba vett 15 légiós közül egy a sportági topszintet jelentő angol ligából került meghívásra, az igazi dömpinget jelentő németet nyolcan, az olaszt hárman, a svájcit ketten képviselik, de ment meghívó Belgiumba is. Amennyiben valamelyik olvasónknak nem jönne ki a matek Marco Rossi keretére vonatkozóan, az ne csodálkozzon, ezúttal a női szakágban járunk, ahol Szarvas Alexandra szövetségi kapitánynak kell a magyar mellett számos európai bajnokság napi történéseivel képben lenni.

A női labdarúgás ugyanis – úgy a játékosok mennyiségét, mint a képzésüket illetően a szakmai szintet tekintve – már Magyarországon is bőven eljutott arra a szintre, hogy fiatal képviselői profi közegben képzeljék el jövőjüket. Annak ellenére, hogy a szakág továbbra is magán viseli az évtizedekkel korábban ráakasztott bélyeget, a negatív megítélést. A jövő bajnokait ismertető sorozatunk második évadának második részében az MTK Budapest felnőtt csapatának két játékosát, a 17 éves Borzák Lilient és a 16 éves Szabó Melisszát mutatjuk be.

Nyolc bajnoki címével az MTK a női szakág örök rangsorában a harmadik helyet foglalja el, a hőskorszak két meghatározó alakulata, a Femina (10) és a László Kórház (9) mögött, de az utóbbi években komoly egyeduralomra szert tett a Ferencváros (7) előtt. A kék-fehérek jelenleg is meghatározók itthon a leginkább fiatal játékosokra építő női mezőnyben, a 12 csapatos bajnokság szereplői viszont – a férfiakkal ellentétben – döntően amatőrök. És ellentétben a Nyugat-Európában éppen zajló szakági forradalommal, amelynek köszönhetően a női futball elindult a végleges felnőtté válás útján.

A kontinens tradicionális nagy klubjai felismerték a női szakágban rejlő, még kiaknázatlan lehetőségeket, és az elmúlt esztendőkben egyre nagyobb figyelmet szenteltek neki: a már kész brandet nagyságrendekkel kevesebb összegből lehet üzemeltetni, közben viszont új piacokat nyithatnak. A férfiak több mint százéves, esetenként több évtizedes előnyét persze lehetetlen egyik szezonról a másikra behozni, de már Magyarországról is érezhető az az erő, amit a női topligák, vagy éppen az európai szövetség égisze alatt rendezett nemzetközi kupasorozatok képviselnek, nem beszélve a világbajnokságról, amelynek színvonala tornáról tornára hatványozódik, és tavaly ráadásként komoly hullámokat, indulatokat gerjesztett maga körül, nemzetközi szinten is.

Ebben a most formálódó, éppen ezért még sok tekintetben képlékeny világban keresi helyét a magyar női labdarúgás, mint ahogyan keresi a helyét Magyarországon a szakág is, benne természetesen a főszereplőkkel. A női labdarúgás próbálja tartani a lépést a meghatározónak számító nemzetekkel, a női labdarúgók pedig próbálják felvenni a versenyt a szakági legjobbakkal. Ahol már elérik – vagy leginkább megközelítik – a szintet, az az infrastrukturális háttér, köszönhetően a sportág elmúlt évtizedbeli kiemelt támogatásának, amelyből a férfi szakág mellett a női is sokat profitál.

A felnőtt csapat és közösség egyenrangú tagjaiként

Az Agárdon beindított, aztán a fővárosba költöztetett Sándor Károly Akadémián az MTK utánpótlása számára – mindkét szakágat tekintve – minden rendelkezésre áll a színvonalas képzéshez, az egymás mellett elhelyezett hat pálya közvetlen közelében igényes és szakszerű kiszolgálóegységek találhatók. Nem mellékesen pedig a mag is adott, a vasúti síneken túl az Új Hidegkuti Nándor Stadion, valamint további edzőpálya szolgálja a klubot.

Az MTK felnőtt női csapata – Makrai László vezetőedző és kis szakmai csapatának irányításával – az akadémián készül, látogatásunk alkalmával a bő fél órás konditermi ráhangolást és erősítést már a pályán futó-, valamint koordinációs gyakorlatok követték, aztán előkerültek a labdák, és különböző játékhelyzetekben találták magukat a játékosok.

A fiatal Borzák Lilien és Szabó Melissza életkora ellenére sem lógott ki a sorból, a keretben többségben vannak a húsz körüliek, és csupán páran képviselik a sportágban rutinosabbak közé sorolható 30-as korosztályt – egyikük a 33 éves Vágó Fanny, a női szakág utóbbi éveinek egyik meghatározó főszereplője idehaza –, a feladatoknál azért valahogy mégis rendre egymás mellé sodródtak. A közösség viszont egyenrangú félként kezelte őket, ami nem meglepő: van annak már két éve is, hogy először készülhettek a felnőttekkel. Igaz, akkor még csupán alkalmanként. Pillanatra sem került porszem az olajozott gépezetbe, amikor ők jutottak sorra a feladatoknál. Lendületük, dinamizmusuk életkoruk velejárója, koncentráltságuk és elszántságuk pedig bármely korosztály képviselői számára irigylésre méltó. Szabó immár egy éve, Borzák nyártól edzett állandóan az első csapattal, szeptemberben pedig már profiszerződést írhattak alá. Annak ellenére, hogy életkorát tekintve előbbi az U17-es, utóbbi az U19-es kerethez tartozik. Ennek mostanra annyi a jelentősége, hogy utóbbiba gyakran visszajátszanak, szem előtt tartva a játékpercek gyűjtésének fontosságát.

Az összességében két óránál hosszabb edzés után az akadémia büféje előtt tudtunk leülni a két játékossal, és mindenekelőtt arról érdeklődtünk, hogy mik az első emlékképeik a futballról? Amíg Borzák Lilien picit a múltba révedt, addig Szabó Melissza kész válasszal szolgált.

„Lehettem vagy ötéves, amikor már nagypályán rugdostam a labdát. Apukám, Szabó Attila ugyanis futballozott, játszott a Vasasban is, és mindig elkísérhettem őt a meccsekre. Amint lehetőségem nyílt, máris mentem a pályákra, szinte azokon nőttem fel. Hétévesen már az Újpest játékosa voltam, mert a lakóhelyünkhöz a lila-fehér egyesület volt a legközelebb. A sportágválasztás az én részemről adott volt, és testnevelésórák keretében belekóstoltam ugyan az atlétikába és a kick-boxba is, de egyik sem kötött le.”

A focilabda már az óvodás Borzák Lilient sem hagyta hidegen, rendszeresen beállt játszani társaihoz, és úgy emlékszik, a lányok közül nem egyedüliként találta szórakoztatónak a játékot. A családi rásegítés viszont esetében is élt, három évvel idősebb bátyjával és a barátokkal gyakran fociztak, de a végén mégis kellett némi átmeneti idő, amíg a sportág szervezett részénél kötött ki.

„Hiába győzködtem a szüleimet, anyukám eleinte idegenkedett a focitól, és némi nyomásgyakorlását követően először fitnesztáncra kezdtem el járni rendszeresen. Ez eltartott öt évig, de nem volt az én világom, hogy finoman fogalmazzak. Konkrétan tök béna voltam, és ráadásként mindenemet eltörtem, amit lehetett. Végül aztán apukám szánt meg, és kezdeményezésére anyukám is beadta a derekát: akkor legyen mégis foci. Ennek már hét éve, így kerültem az FTC utánpótlásába.”

Arra a kérdésre, hogy sportágként leginkább mi fogta meg őket a Labdarúgásban, és leginkább mit szeretnek benne a mai napig, nos arra egyszerre és határozottan vágták rá: mindent!

Visszakérdezés után aztán kaptunk ennél konkrétabb és szerteágazóbb magyarázatot is. Borzák Lilien a változatosságát emelte ki, hogy még véletlenül sem monoton, nincs benne két egyforma pillanat – úgy az edzéseken, mint a mérkőzéseken –, és amikor mégis úgy érzik, hogy ez már megtörtént velük, kottából játszik nekik az élet, akkor mindig kapnak egy csavart. Legyen az egy játékhelyzet az edzésen, vagy egy mérkőzésállás, amelyek persze mindig más irányt vesznek, mint akár percekkel korábban hitték, így aztán más lesz a végkifejlet is.

„Annyira összetett az egész, hogy képtelenség megunni.”

Szabó Melissza csak helyesel, és annyival egészíti ki az elhangzottakat, hogy a csapat számára mindig második családként funkcionált, és az edzéseken, de különösen a meccseken alighanem életre szóló élményeket gyűjthetett már eddig is. Ezek száma aztán potenciálisan nő, amikor a korosztályos válogatottban szerepelhetnek és utazhatnak.

Közös a két labdarúgóban, hogy 2020-ban kerültek az MTK Budapest kötelékébe, és a korosztályos csapatokat végigjárva az előző szezonban már bemutatkoztak az első csapatban. Borzák Lilien 2023. szeptember végén, a Fehérvár ellen 4–1-re megnyert kupamérkőzésen lépett pályára először, Szabó Melissza pedig egy hónappal korábban, a bajnokság első fordulójában, Szombathelyen esett át a tűzkeresztségen. Mindössze egy hónappal a 15. születésnapját követően. Amikor a felnőttek meccsén kevesebb mint húsz percet töltenek a pályán, akkor viszont a mai napig lehetőségük van dönteni arról: akarnak-e visszajátszani az U19-be? „Mindig megyünk, szeretünk játszani” – mondták erről ugyancsak egyszerre.

Több mint hobbi

Amikor arra terelődött a beszélgetés, hogy a futball vajon hobbi-e számukra, vagy esetleg annál is több, akár hivatás és karrier is, szintén egy álláspontot képviseltek. „Nekünk mindenünk a foci! És látjuk benne magunkat profiként, hogy ez jelenti számunkra a megélhetést.” A két fiatal hasonló lelkesedéssel vázolta fel a jövőképet, mint amikor a pályán a labdás gyakorlatokat végezték.

„Először persze legyen meg az érettségink, annyira nem sürgős, hogy már most belevágjunk, bár a korosztályunkban erre is akad ritka példa. Mi viszont úgy gondoljuk, hogy nem maradunk le semmiről, és 18-19 évesen majd meglátjuk, hogy tényleg életképes-e ez az irány, vagy jön a B terv. Akkor továbbtanulunk itthon a felsőoktatásban, lehetőleg valamilyen sportos vonalat választva. A női labdarúgásban amúgy sem annyira kiforrott még ez a továbblépési rendszer a légióskarriert tekintve, mint a fiúknál.”

Borzák Lilien elárulta, hogy ő leginkább Spanyolországba vágyik, az oda vezető úton pedig első lépésként például Ausztria ideális választás lehetne a földrajzi közelsége miatt. Olyan helyre viszont biztosan nem menne, ahol csak megélhetést jelentene számára a labdarúgás, közben viszont a helyi színvonal alacsony.

„Akkor inkább maradok itthon, lesz más foglalkozásom, és amatőr szinten játszok.”

Amíg neki nincs kimondott kedvenc futballkultúrája, csapata, játékosa – csak a minél jobb minőséget és színvonalat részesíti előnyben –, addig Szabó Melissza nagyon határozott válasszal szolgál.

„A Barcelona. Benne először Messi, aztán Neymar.”

Érdekes, hogy a katalánok női csapata a férfiakéhoz hasonlóan ugyancsak a kontinens meghatározói közé sorolható, mégsem az együttes kulcsemberei, a világbajnok és immár egyaránt kétszeres aranylabdás Alexia Putellas, illetve Aitana Bonmatí a példaképek. Tegyük hozzá, a női alakulat a férfiakkal ellentétben a jelenkorban is sikeres, még nemzetközi szinten is: a Bajnokok Ligája legutóbbi hat kiírásában ötször jutott döntőbe és háromszor nyert.

„Amikor elkezdtem követni a futballt, akkor Messiék mentek nagyot, így velük lehetett találkozni a tévé mellett az interneten mindenhol. A női labdarúgás legjobbjai csak az elmúlt években lettek ennyire népszerűek. Egy évtizede egyedül a brazil Marta volt az, akit szélesebb körben is mindenhol ismertek, mint a legjobb női futballistát, mások viszont messze elmaradtak nemcsak az ő képességeitől, hanem a népszerűségétől is.”

David Beckham pályafutása véget ért 11 évvel ezelőtt, így a párosnak halvány emlékképei sem igen lehetnek arról az időszakról. A Netflix streamingszolgáltatón futó életrajzi filmsorozatot mindkét fiatal játékos látta, és annyira elnyerte tetszését, hogy annak hatására az interneten sok más összeállítást is megnéztek róla. Miként a 2002-ben készült Csavard be, mint Beckham című filmet is, amiben a legnagyobb csavar az, hogy a szinte korukbeli lány főszereplő karrierjére gyakorol hatást indirekt módon az azóta sikeres üzletemberré és klubtulajdonossá avanzsált, fiatalon jóképűnek, ma már inkább sármosnak titulált egykori középpályás.

Érdekes lehet, hogy tinédzserek számára mit ad hozzá az életükhöz, labdarúgói pályafutásukhoz bármi, ami tíz évnél régebben történt szűkebb környezetükben, a magyar futballban. Itt azért némi gondolkodási időre van szükség, tekintve, hogy a múltbeli, de már személyes élmények, a férfiválogatott szereplése a legutóbbi három kontinensbajnokságon még nem esik ebbe a sávba.

Szabó Melissza számára mentőöv, hogy gimnáziumi sportosztályba jár, ott szóba került a magyarok legutóbbi, 1986-os világbajnoki szereplése, miként az Aranycsapat legendás, itthon az évszázad mérkőzésének elnevezett 6:3-as londoni diadala is.

„A mérkőzést teljes egészében még nem néztem meg, de tervezem, az összefoglalót viszont már láttam. Tudom például, hogy az MTK stadionjának névadója, Hidegkuti Nándor három gólt is lőtt, és az a régi felvételeken is átjött, hogy már akkor is mennyit futottak a játékosok, és a labdával is kiválóan bántak.”

Borzák Lilien leginkább idősebb családtagjaitól kap sportági muníciókat sztorik, emlékezetes meccsek formájában, és aminek lehet, annak az interneten keres utána. Amit viszont tanulságként kiemeltek, hogy a futball minden korban milyen nagy hatással van a tömegekre.

Csak azért, mert lány

A sportágnak azonban számukra van némi árnyoldala is. Pedig a kívülálló talán azt gondolná, hogy a negatív megítéléseket és sztereotípiákat, különösen az elmúlt évek dinamizmusát látva, már maga mögött hagyta a női labdarúgás, a két fiatal játékosban viszont mindez igen élénk, intenzív emlékként él.

Miután nagyon fiatal korukban kezdtek el futballozni, először még fiúkkal játszottak. Szabó Melissza úgy emlékszik, hogy társai gyakran rántották le copfba font hosszú hajánál fogva, de még a fiús szülők is többször véleményezték így: ugyan már, mit keres egy lány a csapatban.

„Azt kezelték a legnehezebben, amikor még jobb is voltam, mint a fiúk. Emlékszem, az egyik kispályás tornán én lettem a gólkirály, nem a csapatban, hanem az egész mezőnyben. Akadt olyan, aki még erre is azt tudta mondta, hogy biztosan csak azért kapom meg én a díjat, mert lány vagyok.”

Borzák Lilien más egyesületben ugyan, de hasonló élményeket élt át. Amikor egy lányt – akár edzésen, mérkőzésen vagy tornán – elismertek a teljesítményéért, az persze „csak azért lehetett, mert lány, és ne menjen el a kedve, ne kezdjen el sírni”.

„Minket ezek nem annyira zavartak, inkább megtanítottak még inkább küzdeni magunkért, és bizonyítani, hogy igenis megálljuk a helyünket. De tudok olyanokról, akiknek meg éppen ez vette el a kedvét, és vezetett a lemorzsolódásukhoz. Ezeknél a beszólásoknál sokkal megdöbbentőbb volt számomra, amikor az egyik tanárom kérdezett vissza értetlenkedve, hogy mégis miért focizom.”

A lányok abban is egyetértenek, hogy a női labdarúgásnak, ahogyan a múltban és a jelenben, úgy a jövőben is elmaradhatatlan velejárója lesz ez a fajta negatív hozzáállás, de abban azért bíznak, hogy az egyre nagyobb teret nyert elfogadottsággal párhuzamosan majd fokozatosan csökken az ereje.

Sportolóként ezentúl másik kihívással is szembe kell nézniük a fiataloknak. A rendszeres sportolás, ehhez kapcsolódóan a kitartás, valamint a csapathoz, közösséghez tartozás egyre kevésbé divatos korosztályukban a szórakoztatás, a figyelem lekötésének megannyi, ráadásul egyre bővülő formáját látva. A bő kétórás edzés alatt, ami az öltözéssel, készüléssel simán lehet akár három óra is, akár több száz rendkívül szórakoztató, és a jellemet, tudást egyaránt építő, bővítő „cicás videót” lehet megtekinteni az interneten, a hosszú szezont tekintve pedig filmsorozatok tucatját. Aki ebből a tevékenységből nem veszi ki a részét, az hogyan találja meg a hangot a kortársaival?

A két játékos megnyugtató válasszal szolgál: semmilyen közösségi dologból nem maradnak ki, amennyire feltétlenül szükség van erre, az az idő számukra is rendelkezésre áll. Borzák Lilien Pesterzsébetről, Szabó Melissza Újpestről jár edzésre az egykori Józsefvárosi pályaudvar mellett található sportközpontba, de az iskoláikhoz is sokat utaznak. Nagyjából naponta mintegy 3-4 órát töltenek tömegközlekedési eszközökön, vagy éppen arra várva, ez pedig bőven elég, hogy hozzájussanak az ilyen tartalmú információkhoz.

„Valóban nincs meg a napi hat-nyolc óránk a közösségi felületeken, de talán még a fele sem, nekünk viszont az is bőven elég. Nincs hiányérzetünk, és nem érezzük az osztálytársaink között, hogy bármiből is ki- vagy lemaradnánk. Amihez meg a futball révén hozzájutunk, az számunkra amúgy is többet jelent ezeknél.”

Martonvásárról is vezetett út a világ legerősebb bajnokságába

Egy hónappal ezelőtti hír volt a magyar szövetség internetes oldalán, hogy az Európa-bajnoki selejtezősorozatban harmadikként végzett női válogatott készült az október végi, csoportelsőként továbbjutó skótok elleni újabb erőpróbára. Kiemelték: több futballista klubváltás után érkezik majd, és Csiki Anna személyében megvan az első magyar női labdarúgó, aki a világ legerősebb bajnokságában, az angol élvonalban kap hétről hétre szerepet. Csiki hatévesen kezdett el futballozni a martonvásári Mustang SE-ben, majd 12 éves korában igazolta le az FTC, 2020 nyarán került a svéd BK Häckenhez, ahonnan idén nyáron igazolta le a Tottenham Hotspur. Szerződése 2028-ig érvényes.

Nézzük meg a keretben számításba vett légiós társakat is: ki melyik ligában és klubban szerepel. A Bundesligából Zeller Dóra (Köln), Turányi Lilla (Leverkusen), Pápai Emőke, Németh Hanna (mindkettő Werder Bremen), Papp Luca, Németh Diána (mindkettő Wolfsburg) és Terestyényi Anna (Turbine Potsdam) érkezett, míg a német másodosztályból Nagy Virág (Meppen). A válogatott csapatkapitánya, Csiszár Henrietta és Fördős Beatrix az Internazionale játékosa. Szintén a Serie A-ból jött a nemzeti csapathoz Kaján Zsanett, aki a Lazióban szerepel. Szabó Viktória és Csányi Diána az FC Zürich, Pusztai Sára a belga OH Leuven foglalkoztatottja.

Szarvas Alexandra szövetségi kapitány úgy fogalmazott: „mindig örömmel tölt el, ha az itthon játszók álma valóra válik azzal, hogy külföldre igazolásukkal magasabb szinten űzhetik a futballt. A válogatottnak mindenképpen pozitív, hogy minél többen játszanak erősebb bajnokságban, hiszen annál nagyobb az esélye, hogy magasabb színvonalat tudunk képviselni nemzetközi szinten. Ha egy játékos hétről hétre a legjobbakkal tudja megmérettetni magát, az csak a javára válhat, ez pedig egyértelműen segíti a magyar válogatottat. Mivel a merítési lehetőségünk nem akkora, mint például a német vagy a spanyol válogatottnak, ahol minden posztra van 3-4 hasonló szintű játékos, ezért nyilvánvalóan nem a játékperceket helyezem az első helyre a keret összeállításánál. Úgy gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy egy külföldön játszó játékos sokkal nagyobb konkurenciával találja szemben magát, és jobban meg kell küzdenie a játékpercekért, mint az NB I-es labdarúgók.”

Alighanem a szélesebb közvélemény számára ismerős szakmai elvek mentén dolgozik a kapitány. Hasonló trend érvényesül a férfiaknál is, és nemcsak idehaza, hanem a világ legtöbb válogatottjában. A teljességhez tegyük hozzá: a női válogatott végül elbukta a Skócia elleni párharcot, előbb házigazdaként 1–0-ra, majd a visszavágón, vendégként 4–0-ra maradt alul.