Mint ahogyan arról helyszíni tudósítóink is beszámoltak, elképesztően nagy a tömeg a müncheni Marienplatznál, a javarészt skót drukkerek megtöltötték a teret, a hatóságok pedig lezárták az oda vezető utakat. A legfrissebb információk szerint a német rendőrök utasították a skót drukkereket, hogy hagyják el a teret, mivel a tömeg miatt egyre nagyobb a biztonsági kockázat.
A péntek esti Németország–Skócia-mérkőzésre rengeteg skót drukkernek nincs belépőjegye, így München belvárosában tervezi megtekinteni a találkozót, a Marienplatznál viszont nincs óriáskivetítő. A rendőrök arra kérték a skót szurkolókat, hogy menjenek át az olimpiai parkba, de ott sincsenek már szabad helyek, így egyelőre nem tudni, hova terelik a tömeget.
A házigazda németek 5–1-es győzelemmel kezdték az Európa-bajnokságot Skócia ellen. Ide kattintva olvashatja a mérkőzésről helyszíni tudósításunkat. A mai napra ezzel búcsúzunk. Ezek voltak a pénteki, első játéknap legfontosabb eseményei:
Ne feledjék, holnap három további mérkőzéssel folytatódik az Európa-bajnokság, közte a magyar válogatott bemutatkozásával. Alább a teljes program:
A német válogatott magabiztos, pontos játékkal nyitotta az Európa-bajnokságot, három gólt szerzett Skócia ellen az első 45 percben. A gólszerzők sorrendben Wirtz, Musiala és Havertz voltak, így a lényegi kérdések minden bizonnyal eldőltek a torna nyitómérkőzésén.
Útjára indult a labda Münchenben, az Allianz Arénában, a Németország–Skócia-nyitómérkőzésen. Kövessék percről-percre frissülő közvetítésünket a találkozóról, így nem maradnak le egyetlen fontos pillanatról sem! Immár a futballé a főszerep!
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese pályára lépett péntek kora este Kölnben, igaz, csak a szokásos pályabejárást teljesítették a játékosok. Szoboszlai Dominikék jó hangulatban ismerkedtek a környezettel és a körülményekkel, amelyek majd szombat délután fogadják őket a Svájc elleni csoportmérkőzésen.
Hiába tűnt úgy sokáig, hogy a magyar védelemnek legalább Breel Embolo támadásaitól nem kell majd tartania a Svájc elleni holnapi találkozón, a jelek szerint a 63-szoros válogatott csatár már a mieink elleni mérkőzésen visszatérhet.
Embolo az elmúlt időben több sérüléssel is bajlódott, a Monaco játékosának izomsérülése azonban nem bizonyult annyira komolynak, hogy ne tudja vállani az Európa-bajnokságot, és a Magyarország elleni találkozót.
A svájci labdarúgó-válogatottnál nem becsülik le Magyarországot, jó színvonalú mérkőzésre számít Murat Yakin szövetségi kapitány az Európa-bajnokság szombati játéknapján. Granit Xhakának jól esett Marco Rossi elismerése, és bár nem jósolgat, úgy pakolta el a cuccait, hogy sokáig maradhasson a kontinensviadalon. Minden további a svájci válogatott sajtótájékoztatójáról alább!
Julian Nagelsmann német és Steve Clarke skót szövetségi kapitány az alábbi összeállításban küldik pályára csapataikat. Kezdés nagyjából 50 perc múlva.
Mármint ami az egy órán belül kezdődő Németország–Skócia-mérkőzést illeti.
Az Index egy különleges meglepetéssel kedveskedik a magyar válogatottnak. Úgy döntöttünk, hogy magunkra vesszük a nemzeti csapat mezét, és az Európa-bajnokság idején a híres meggypiros dresszben buzdítjuk Szoboszlai Dominikékat, akik majd szombaton, 15 órától mennek először pályára a kontinensbajnokságon, ellenfelük pedig Svájc lesz.
Csütörtöktől megváltozott lapunk impresszuma, illetve minden cikkben szerzőink a magyar válogatott mezében szerepelnek. Többek között így szurkolunk a csapatnak.
#csakegyütt #azindexveletek #hajrámagyarok!
A Svájc elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzést megelőzően a magyar labdarúgó-válogatott megtartotta sajtótájékoztatóját, ahol Marco Rossi szövetségi kapitány mellett a jobbszélső posztjáért viaskodó Loic Nego és Bolla Bendegúz válaszolt az újságírók kérdéseire. Minden további részlet alább!
Ugyan a Didier Deschamps vezette francia válogatott majd csak június 17-én lép előszőr pályára a 2024-es Európa-bajnokságon, azonban az Ausztria ellen játszó együttes felkészülése komoly akadályokba ütközött. A L’Équipe információi szerint
egy vírus miatt több játékos is megbetegedett Franciaország keretéből.
A lap információi szerint amellett, hogy nem csupán egy-két, hanem több játékos megbetegedéséről van szó, a szövetségi kapitány, Didier Deschamps is gyengének érezte magát. A játékosok közül a legtöbben lázra, fejfájásra és hasi görcsökre panaszkodtak.
A L’Équipe cikke kiemeli, a szóban forgó játékosok között van Ibrahima Konaté, Kingsley Coman és Ousmane Dembélé is, de Kylian Mbappé játéka is kérdéses lehet, mivel az elmúlt napokban térdfájdalomra panaszkodott.
…miközben a magyar válogatottal készül az Európa-bajnokságra. A 28 éves középpályás az elmúlt fél évet kölcsönben töltötte a Spezia csapatánál, amely véglegesen megvásárolta játékjogát. Részletek itt!
Jogosan gondolhatjuk, hogy aki ki tudja fizetni egy eseményre a belépőjegyet, tud magának szállást foglalni, és a repülőút sem kottyan meg a pénztárcájának. És az alapvetően már nem akad fenn olyan apróságokon, mint hogy mennyiért önti literszám magába a sört és majszolja hozzá a perecet. Az Eb meccseit a helyszínen követők számára mégis komoly meglepetést okozhat, ha meglátják a stadion büféinek árlistáját.
Az Eb-n ugyanis a Bundesliga-meccseknél is drágábban mérik a folyékony kenyeret: a korsó sör ára 7 euró (2700 forint) körül mozog, míg egy pohár sörért három eurót (1200 forintot) kell fizetnie a szomjas drukkereknek.
Az Európa-bajnokság árairól készült Economx-cikket ide kattintva olvashatják.
…így itt az ideje egy kis helyzetjelentésnek. Két és fél órával a kezdés előtt már hömpölyög a tömeg az Allianz Aréna környékén.
A német válogatott kapusának, Manuel Neuernek, amellett, hogy ma este jó eséllyel pályára lép Skócia ellen a 2024-es Európa-bajnokság nyitómeccsén, egy igazán fontos ügy mellett is volt ideje kiállni.
🫀 Do you know what to do in the case of a cardiac arrest?
— UEFA EURO 2024 (@EURO2024) June 14, 2024
Learn how to save lives 👇#GetTrainedSaveLives | #EURO2024
A játékos ugyanis az UEFA kampányában
arra biztatja az emberek, hogy tanuljanak meg elsősegélyt nyújtani, hiszen a tudás életet menthet a hirtelen szívmegállás vagy szívroham esetén.
Azt ugyan nem tudni, hogy az este végén a teljesítményét hányasra fogják értékelni a szakértők, egy biztos: emberségből ma már kiérdemelt egy jelest a kapus.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) minden támogatást és segítséget megad a helyszínen azoknak a magyar szurkolóknak, akik jelen lesznek Németországban a magyar válogatott Európa-bajnoki mérkőzésein – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője. Minden további részlet alább!
Arról már az Európa-bajnokságot megelőző, felvezető sorozatokban beszámoltunk Skócia kapcsán, hogy a szigetországi válogatott kerete inkább rutinos, öreg rókákból áll, mintsem fiatal tehetségekből. A kontinenstorna 24 csapatos mezőnyében a skótok 28,4 éves átlagéletkorral a legidősebbek. Érdekesség, hogy a skótok pénteki esti ellenfele, a házigazda német csapat sem sokkal fiatalabb, sőt 28,2 év átlagéletkorral a mezőny második legidősebbje.
Így rögtön összecsap az Európa-bajnokság két legidősebb csapata.
A rangsort egyébként Csehország vezeti, keretének átlagéletkora alig lépi túl a 25 évet, míg a cseheken kívül a törökök az egyedüliek 26 év alatti átlagéletkorral a mezőnyben. A Marco Rossi vezette magyar válogatott a 17. a rangsorban.
Annak ellenére, hogy továbbra is közel három óra van hátra a kezdőrúgásig, úgy tűnik a német precizitás minden szurkolóra átragadt Münchenbe érve – senki sem akar elkésni. A stadionhoz tartó metrók ugyanis már most megteltek, egy megrágcsált perecet vagy széttaposott sörösdobozt sem lehet már elejteni a kocsikban. Az más kérdés, mondjuk, hogy ezt nem is érdemes megpróbálni, hiszen komolyan büntetik a szemetelést...
Nem sokkal a müncheni nyitómérkőzés előtt kiürítették a Reichstag előtti szurkolói zónát a német rendőrök. A Bild azt írja, hogy egy gyanús csomagot találtak a helyszínen, egy férfit pedig őrizetbe vettek.
Az állami rendőrség tűzszerész kutyája éppen ezekben a percekben vizsgálja át a területet.
Beate Ostertag, a berlini rendőrség szóvivője így nyilatkozott: „Biztonsági okokból egy lezárt területet hoztunk létre. A csomagot most vizsgálják. Az is lehet, hogy valaki azért nem vitte be a rajongói zónába, mert a táska nagyobb az engedélyezett A4-es méretnél.”
Körülbelül így néz ki, amikor két rangos sportesemény, jelesül az olimpia és a labdarúgó-Európa-bajnokság egymásra talál.
A pénteki esti nyitómeccsre Münchenbe megérkezett skót drukkerek az 1972-es olimpiára megálmodott parkban pózolnak az ötkarikás jelképpel.
A témát, miszerint melyik a világ harmadik legnagyobb sporteseménye, év végi összeállításunkban jártuk körbe.
Ahogyan akkor megjegyeztük: a sor ugyanis kimondottan hosszú a megtisztelő címért – és akár mindegyiknek igaza lehet, már amennyiben a megfelelő kérdést feltéve közelítünk hozzá.
Mint ahogyan arról helyszíni tudósítóink is beszámoltak, elképesztően nagy a tömeg a müncheni Marienplatznál, a javarészt skót drukkerek megtöltötték a teret, a hatóságok pedig lezárták az oda vezető utakat. A legfrissebb információk szerint a német rendőrök utasították a skót drukkereket, hogy hagyják el a teret, mivel a tömeg miatt egyre nagyobb a biztonsági kockázat.
A péntek esti Németország–Skócia-mérkőzésre rengeteg skót drukkernek nincs belépőjegye, így München belvárosában tervezi megtekinteni a találkozót, a Marienplatznál viszont nincs óriáskivetítő. A rendőrök arra kérték a skót szurkolókat, hogy menjenek át az olimpiai parkba, de ott sincsenek már szabad helyek, így egyelőre nem tudni, hova terelik a tömeget.
Amikor legutóbb Németország nagy tornát rendezett (2006, világbajnokság), a Nationalelf 4–2-re legyőzte a nyitómérkőzésen Costa Ricát. Azt a találkozót is a müncheni Allianz Arénában rendezték meg, csakúgy, mint a ma esti mérkőzést.
Ugyan még több mint négy óra van hátra a 2024-es Európa-bajnokság nyitómeccsének kezdetéig, már most komoly logisztikai problémákkal szembesülhetnek a Münchenbe érkező szurkolók.
A város főterének számító Marienplatz ugyanis már most elesett, legalábbis
annyi ember érkezett a csomóponthoz, hogy a rendőrök kénytelenek voltak lezárni az oda vezető utakat.
A helyszín alapvetően is forgalmas része a városnak, hiszen amellett, hogy ez a város főtere, itt áll a városháza is, és a tegnapi nap folyamán is itt volt a legnagyobb tömeg, ami szerencsére egyenlő volt a hatalmas hangulattal is.
Korábban a metróban a szerelvény megállt, amelyet akkor még műszaki problémának véltünk, azonban könnyen lehet, hogy a tömeg miatt nem engedték be a Marienplatz-közeli állomásra a járatot.
Az Index különítménye csütörtök reggel kelt útra Németországba, a labdarúgó-Európa-bajnokság helyszínére, majd érkezett meg kora este Münchenbe, ahol ma este Németország csapta Skócia ellen nyitja meg a tornát.
A sajtóakkreditáció átvételét követően kollégáink villámlátogatást tettek a belvárosban is. Az útról videós beszámoló készült, amelyet ide kattintva tekinthetnek meg.
Jó szórakozást!
John Swinney skót miniszterelnök is személyesen tette tiszteletét Münchenben, ahol honfitársai 21 órától a házigazda német válogatott ellen lépnek pályára az Eb nyitómeccsén. Mindezt a magyar csoportban.
A politikus a nap folyamán elnézett a Marienplatzra, ahol már tegnap kiváló volt a hangulat, és ma sem lehet rá panasz. Köszönhetően a skót vendégdrukkereknek, akik egyrészt még bírják erővel, másrészt folyamatosan érkezik az utánpótlás otthonról.
A szervezők becslése szerint 200 ezren is érkezhetnek, közülük viszont csak 10 ezernek lehet belépője.
Minél jobban közeleg a kezdőrúgás pillanata, annál inkább javul az időjárás Münchenben.
A nap ugyanis a borús napindítás után végre kisütött, az ég pedig kitisztult, így az sem meglepő, hogy
néhány önkritikus skót már azon viccelődik, hogy így már nem is olyan otthonos nekik a hely.
Persze a derűs idő a mérkőzésen aligha zavarja majd meg Skócia játékosait...
Azt ugyan egyelőre még nem tudni, hogy pontosan kiket küld ma este pályára a 21 órakor elstartoló nyitányon Julian Nagelsmann, azonban a felkészülési mérkőzések alapján azért sejtései mindenkinek vannak már az összeállítást illetően.
De mi lenne akkor, ha nem ő irányítana?
Természetesen szó sincsen arról, hogy néhány órával a kezdés előtt repülne az edző, azonban a Playmobil német gyermekjátékokat gyártó cég a nyitányra összeállította a gyerekek által legnépszerűbbnek tartott kezdőcsapatot – mindezt az alapján, hogy mely játékosok figurájából vásárolták a legtöbbet.
A skótok ellen így, ha a gyerekeken és a vállalaton múlna, pályára lépne Manuel Neuer, Jonathan Tah, Antonio Rüdiger, Leroy Sané, Thomas Müller, Toni Kroos, Joshua Kimmich, Ilkay Gündogan, Florian Wirtz, Jamal Musiala és Niclas Füllkrug is.
Mielőtt útnak indulnak az Európa-bajnokság bármely meccsére, természetesen érdemes felmérni az útviszonyokat és a forgalmat, ebben azonban mi is segítünk önöknek.
Persze a magyar ember leleményes, és mindig megoldja valahogy, mégis jobb észben tartani egy-két információt, például a következőt:
Aki Frankfurt felől Kölnbe tart, az Bad Cambergnél egy bő félórás dugóra számíthat, mivel útfelújítás zajlik az említett szakaszon. A jelzés után már nem kell komolyabb torlódásra számítani.
Vezessenek óvatosan és körültekintően!
Hiába a hazai rendezésű torna és a mai nyitómeccs, mégsem a német válogatott hozta igazán lázba a német kisvárosban, Paderbornban tartózkodó szurkolókat.
Persze vélhetően ma este már nem lesz kérdés, hogy a skótokat vagy a németeket buzdítják majd többen, csütörtökön azonban még másé volt a főszerep. Paderbornban ugyanis csaknem négyezren vettek részt a francia válogatott edzésén.
A megjelent fociőrültek többségének indíttatása pedig egyértelmű volt: látni a Real Madrid friss igazolását, Kylian Mbappét.
A francia támadó népszerűsége ráadásul tényleg őrületközeli állapotot eredményezett a stadionnál, ugyanis hiába volt nyilvános a válogatott edzése, a beengedett négyezer szurkoló mellett több százan a stadion falain kívül rekedtek, és a kerítés résein keresztül próbálták legalább egy pillanatra elcsípni a francia világsztárt – írja a L'Équipe.
De vajon Thomas Müllerért is megtették volna mindezt?
A sportérték mellett természetesen egy Európa-bajnokság-szintű esemény kapcsán állandó beszédtéma az is, hogy az adott torna mennyi pénzből valósítható meg, milyen szponzorokra támaszkodhat a lebonyolítás során, illetve az is, hogy mennyi hasznot termel a rendezés akár közvetlenül, akár közvetetten.
Ezek kétségkívül mind fontosak, azonban úgy tűnik, a németek komoly haszonról nem álmodhatnak, annak ellenére sem, hogy 650 millió eurót költöttek a lebonyolításra.
Habár a verseny megrendezése rangos kiváltság, de gazdaságilag nincs akkora ereje, hogy fellendülést hozzon a válsággal sújtott országban
– jelentette ki Nicolas Ziebarth munkaerőpiaci és társadalombiztosítási osztályvezető.
De akkor mégis ki dobta össze a 650 millió eurót? Ez is kiderül a teljes cikkből, amelyet ide kattintva olvashat el az Economx oldalán.