Szoboszlai Dominik nélkül megint botlott a Liverpool, a döntő kapujában a Tottenham
További Futball cikkek
- A Chelsea korábbi edzőjét nevezték ki a konferencialiga-győztes csapat élére
- Meghalt a Milan legendás kapusa
- Rémisztő esése után a kórházból üzent a Tottenham futballistája
- Roberto Carlos drámai helyzetbe került, a Real Madrid edzőközpontjában él a válása miatt
- Jó hírt kapott a Barcelona, az Eb-győztes sztár a Szuperkupa-döntőben már játszhat
„Hétfőn nem tudott edzeni. Ha kedden részt is venne a tréningen, akkor is kétséges, hogy kezdőként vállalhatná-e a mérkőzést” – fogalmazott a minap Liverpool vezetőedzője, Arne Slot a Tottenham Hotspur elleni Ligakupa-elődöntő első felvonását felvezető sajtótájékoztatón, amikor magyar játékosa, Szoboszlai Dominik lehetséges szerepéről kérdezték.
A magyar válogatott csapatkapitánya végül nemhogy kezdő nem lehet, nem is került be az utazó keretbe.
Tonight’s Reds to take on Spurs in the #CarabaoCup 👊🔴 #TOTLIV
— Liverpool FC (@LFC) January 8, 2025
Slot egyébként négy helyen változtatott a Manchester United elleni, hétvégi kezdőhöz képest, ezek közül három a védelmet érinti: Trent Alexander-Arnoldot Conor Bradley, Ibrahima Konatét Jarell Quansah, Andrew Robertsont pedig Kosztasz Cimikasz váltotta. A csatársorba Diogo Jota került be Luis Díaz helyett.
Kisebb meglepetést jelent, hogy a Liverpool kapuját az az Alisson Becker védi, aki sérüléseit leszámítva a bajnokságban is első számú kapusnak számít, és pályafutása során eddig csak egyszer lépett pályára az angol Ligakupában – miközben 2018-as érkezése óta 277 tétmeccset húzott már le a Mersey-partiaknál.
Join us LIVE as we get set for tonight’s #CarabaoCup semi-final first leg at Tottenham Hotspur 🎬 https://t.co/QGArbVa7EA
— Liverpool FC (@LFC) January 8, 2025
A vírus közbeszólt
Mint beszámoltunk róla, noha lejárt az eltiltása, Szoboszlai Dominik vasárnap sem lehetett ott a Liverpool együttesében: a magyar középpályás vírusos megbetegedéssel küzdve még a kispadra sem ülhetett le a Manchester United elleni rangadón.
A Nagy-Britanniában élő és dolgozó magyar sportújságíró, Bocsák Bence az Anfield Watchon megjelent írásában erősítette meg a játékos betegségéről szóló információkat, hangsúlyozva, az orvosi stáb tanácsa volt, hogy Szoboszlai a kispadra se üljön le, miután az előző két napban nem tudott edzeni. Inkább pihenéssel, regenerációval töltse az idejét.
„Frusztráló lehet mindez Szoboszlainak, aki nagyon izgatott volt a mérkőzés miatt, így kifejezetten keserű csalódást jelent számára, hogy ezúttal is a partvonalon túlra szorult. Ugyanakkor jól jöhet a középpályás számára a pihenő, tekintve, hogy a Liverpool rendkívül mozgalmas időszak előtt áll, és ha ebben a periódusban friss lesz, az hosszú távon komoly löketet jelenthet Slotéknak” – írta Bocsák, utalva arra, hogy a magyar középpályás az előző bajnokit is kénytelen volt kiülni, és épp a Tottenham elleni december 22-i találkozón lehetett legutóbb kezdő.
Bentancur miatt aggódott mindenki, majd dögunalmas félidő jött
Szoboszlai hiányában Arne Slot az Alisson – Bradley, Quansah, Van Dijk, Cimikasz – Gravenberch, Mac Allister – Szalah, Jones, Gakpo – Diogo Jota tizenegynek adott bizalmat a címvédőnél, az alaposan felforgatott védelem pedig az első percekben többször is riadalmat keltett a szurkolókban.
De közel sem akkorát, mint amikor Rodrigo Bentancur a 7. percben elterült a földön egy hazai szöglet után, és közel tíz perc után tudták csak levinni az uruguayit a pályáról.
Félórányi játék után Quansah is megsérült, helyére Endo jött, a 11 perces ráadásban már azért mutatott valamit a Liverpool támadásban, de igazán nagy veszély ekkor sem jött.
Egy lesgól, egy elmaradt piros, és annak a büntetése
A második játékrész derekán a csereként beálló Trent Alexander-Arnold került rövid idő alatt kétszer a középpontba, előbb a gólvonalról kellett menteni a lövését, majd a videózás mentette meg a beragadásánál, így nem ért Dominic Solanke gólja.
A végjátékban aztán csak megszületett a Tottenham szabályos gólja, a nem sokkal előbb egy második sárgát megúszó Lucas Bergvall értékesítette Solanke passzát (1–0).
A Liverpool számára innen nem volt visszaút, így Szoboszlai Dominik hiányában a Manchester United elleni iksz után ismét botlott a Mersey-parti csapat, amely február hatodikán, az Anfielden próbálhatja megfordítani a párharcot.
A másik ágon az Arsenal és a Newcastle United küzd a fináléba kerülésért, az első meccsen a vendégek győztek Londonban.
Angol Ligakupa, elődöntő, első mérkőzések
- Tottenham–Liverpool 1–0 (Bergvall 86.)
keddi eredmény
- Arsenal–Newcastle United 0–2 (Isak 37., Gordon 51.)
(Borítókép: Alex Caparros – UEFA/UEFA via Getty Images)