Az U20 tökéletes alap a feltámadáshoz
Egervári Sándor az U20-as világbajnokság előtt azt mondta, hiába tehetséges egy játékos, ha a képzés megfelelő szakaszait nem tartják be, nem jön ki belőle, ami benne van. Az U20-as kapitány az esélyeket boncolgatva fogalmazott így, hozzátette, a magyar játékosokban külön-külön, és a csapatban is megvan az, ami a sikerhez kell, de rajtuk kívül álló okok mégis megakadályozhatják, hogy úgy szerepeljenek, ahogy várjuk tőlük.
Végül úgy (sőt, még úgyabbul) teljesített az U20-as válogatott, a kapitány szavai így a közvélemény szemében máris csak a kötelező óvatoskodás jeleként maradnak meg, pedig mielőtt a felnőtt válogatottba követeljük a 20 évesek között valóban világszínvonalon futballozó játékosokat, talán érdemes egy kicsit jobban megnézni, mekkora különbség van a követelmények között.
Egervári Sándor fontos figyelmeztetése
"Vannak a magyar játékosügynökök között olyanok, akik nézik ügyfeleik érdekeit is, de sajnos többen akadnak, akik csak a saját zsebükre gondolnak. Így kerülhet néhány tehetséges magyar játékos olyan helyzetbe, hogy neves csapat igazolt játékosa ugyan, de a csapat közelébe sem kerül, míg nála kevésbé tehetséges társai folyamatos meccsterhelést kapva fejlődnek" (A teljes interjú itt)A legtökéletesebben talán az egyik érintett, Gulácsi Péter fogalmazta meg a csodálatos bronzérem értékét a felnőtt válogatott szempontjából, amikor azt mondta, egyelőre csak annyit tudunk, hogy a 20 évesek között ott vagyunk a legjobbakkal azonos szinten.
Itt lép be, amit Egervári mondott: ideális esetben a képzés 18-19 éves korban befejeződik, innentől már csak csiszolásnak kellene következnie, ehhez pedig semmi más nem használható, mint rengeteg éles tétmeccs. Ha az NB I.-ben, akkor ott, Egervári is úgy fogalmazott, többet ér az a játékos, aki a magyar bajnokságban rendszeresen játszik, mint az, aki a Manchester United kispadján ül. Ezek az U20-as követelmények, láthattuk, ezeknek megfelelt a csapat.
A magyar U20-as válogatottban kétségkívül megvan a potenciál, a csapat rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amelyek valóban szép reményekre jogosítják fel a szurkolókat. A csapat fejben és fizikálisan is kiváló erőben van, szervezettebb tudott lenni az olaszoknál, harcosabb Dél-Afrikánál, és ezekhez néha olyan zseniális egyéni megmozdulásokat tett hozzá egy-egy játékos, amely győzelem és vereség között a különbséget jelentheti egy meccsen.
Az alap tehát tökéletes, de a továbblépéshez arra van szükség, hogy a játékosok minél magasabb szinten folyamatosan játsszanak. Ez a csapat valószínűleg akkor is jobb lesz a mostani válogatottnál, ha körülbelül ugyanez marad a játékosok helyzete, de nagy kár lenne, ha csak annyi jönne ki belőle. Ha másért nem, hát azért, mert a magyar futball hiányposztjain is láttunk egészen kiváló teljesítményeket.
Mert míg az U20-as világbajnokságon néhány NB I.-es játékos jó teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet, ez felnőtt szinten már nem biztosított. A magyar csapat komplett védelme itthon játszik, Szekeres Adriánban (MTK), Szabó Jánosban (Paks), Debreceni Andrásban (Honvéd), és Présinger Ádámban (Videoton), és a Joker-szerepben tündöklő Zámbó Bencében benne van, hogy a felnőttek között is meghatározók lesznek, ehhez azonban valószínűleg el kell hagyniuk az országot.
Talán még inkább igaz ez Gosztonyi Andrásra, akinek parádés technikai képzettsége mellé kiegyensúlyozottá kellene tenni a játékát, és az erőnlétén is van mit javítani. A belső középpályásoknál (Simon Ádám, Korcsmár Zsolt, Takács Péter, Kiss Máté) hasonló a helyzet, ahhoz a játéksebességhez, amit a felnőtt válogatott szint megkövetel, nem tudnak felnőni az NB I. leveszem-felnézek-megtolom-passzolom stílusában.
A csatárok helyzete kevésbé kritikus, Simon András és Futács Márkó pont ott van, ahol pályafutása jelenlegi szakaszában lennie kell. Simon játszik is, Futácsnak viszont nagyon meg kell harcolnia a helyéért, ám ha ez sikerül, azzal szinte egyből az elsőszámú magyar csatárnak vallhatná magát. Varga Roland is jó helyen van, a Brescia évek óta kacérkodik a feljutással, első célja az lehetne, hogy Vass Ádám mellett megtalálja a helyét a kezdőben, mert képes lendületet adni egy padlón levő csapat játékának, azt láthattuk Egyiptomban is.
Hasonló a helyzet a Ferencvárosban lassan alapembernek számító Tóth Bencével, vagy a DVTK szélvészgyors csatárával, Balajti Ádámmal, nekik egyelőre saját csapatukban kell meghatározó szerepet kiharcolniuk, hogy aztán a válogatottban legyenek alapemberek. Dudás Ádámért nagy kár lenne, talán még nem késett el egy keménykezű edző nevelő célzatú pofonja, mert az egykori Európa-válogatottban sokkal több van, mint amit mutat.
Koman Vladimir és Németh Krisztián külön eset, illetve igazából csak Koman, mert Németh az AEK Athénnál nem is találhatott volna jobb helyet magának. A görögöknél állandóan kezdeni fog, az eddigi mérkőzéseken egyértelműen bizonyította: ő a keret legjobb csatára. Játéka gólerős és hasznos is, a görög bajnokság pedig pont az, ahol tökéletesen felkészülhet a felnőttszint kihívásaira, és egy jóval erősebb csapatban való szereplésre (még ha ez nem is a Liverpool lesz).
Koman Vladimir helyzete kulcskérdés. Az irányítónak erőnlétével nincs gond, játékintelligenciájának köszönhetően mindig meglátja a legjobb megoldást, technikai képességeivel pedig végre is tudja azt hajtani. Ösztönös zseni, aki akár egymaga sikerre vezethet egy középszerű csapatot is, ehhez viszont egyszerűen elengedhetetlen, hogy folyamatosan játékban legyen.
Hogy a Bari megfelelő hely-e neki, ezt a következő időszak fogja eldönteni. A jól rajtoló Serie A-újonc - 8. a Bari - kezdőjébe muszáj beverekednie magát (ők is 4-4-2-ben játszanak), ha így lesz, onnan már könnyebb felfele lépdelni, Olaszországban ugyanis a nagy- és középcsapatok minden év végén lerabolják a kicsik és kiesőjelöltek épkézláb játékosait. Komannak érzésünk szerint hasonló karriert kellene befutnia, mint a Napoli szlovák sztárjelöltjének, Marek Hamsiknak.
A rengeteg örömöt okozó csapat szisztematikus, hozzáértő munka eredménye, elsősorban ezt kell meglátnunk az U20-as válogatott szereplésében. Az Egyiptomban bronzéremmel kamatozó képzés folytatása, esetleg még jobbá tétele sokkal fontosabb, mint a csapat tagjait azonnal megváltónak kikiáltani, erre ugyanis még biztosan nem állnak készen.
Kínálja magát egy nehezebb, több türelmet követelő út is, hiszen ha az akadémiákról kijövő játékosok az NB I.-ben átveszik a harmadosztályú szerb légiósok helyét, akkor a bajnokság is jobb lesz, és nem kell minden utánpótlással foglalkozó cikkben megjegyezni: aki fejlődni akar, minél előbb lépjen le.