Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

50 percig vertük a világ legjobb csapatát

2008.09.22. 14:27 Módosítva: 2008-09-22 15:13:52
Nézhetjük úgy is, hogy egy magyar csapat ismét a végjátékban szenvedett vereséget. Érdemesebb azonban az MKB Veszprém Bajnokok Tornája-döntőben mutatott játékával foglalkozni. Az ugyanis kiváló volt.

Előfordul, hogy az ember fülébe addig motyognak egy hülyeséget, hogy egy idő után maga is elhiszi, a sugalmazott tézis pedig még véletlenül sem az, hogy meg tudod csinálni, vagy hogy te vagy a jobb. Hanem az, hogy a magyar mentalitás része, hogy a hajrában összeomlunk, nem vagyunk győztes típusok, nem tudjuk átlépni a saját árnyékunkat, és így tovább. Ez a nevetséges marhaság roppant káros tud lenni, főleg akkor, ha olyan esetekben is hangoztatják, amikor a legkevésbé sincs alapja.

Mocsai Lajos a magyar kézilabdasport legfelkészültebb szakembereként azzal kénytelen együtt élni, hogy a végjáték kifejezést szinte már a neve mellé biggyeszti a közvélemény erre hajlamosabb, magáról a játékról keveset tudó része. Az emlékezetes olimpiai és világbajnoki döntőkkel kapcsolatban még véletlenül sem kerül szóba, hogy odáig valahogy el is kellett jutniuk csapatainknak, csak a két szerencsétlen körülmények között elveszített finálé negatív tapasztalatairól esik szó.

Az edző feladata, hogy megtalálja a győzelemhez vezető taktikát, felállást, játékrendszert. Mocsai Lajostól, aki klub- és válogatott szinten is több sikert ért el, talán nem sportszerű elvenni, hogy ennek Európa-hírű szakembere. Egyesek mégis ezt teszik, még most is, amikor újra megtörtént az, amire talán nagyon kevesen számítottak: a szakember Veszprémje csak elképesztően izgalmas csatában maradt alul a világ legjobb csapata ellen.

Innentől a klasszikus félig üres, félig tele pohár esetével állunk szemben. Mert valóban, az MKB Veszprém 50 percig felülmúlta a BL-címvédő, spanyol bajnok Ciudad Real csapatát az Uniqa Bajnokok Tornája döntőjében, ám a mérkőzés végjátékában a spanyolok lelépték a veszprémieket, és végül négy góllal győzni tudtak. Az ellenfél az egyetlen hozzá mérhető csapatot, a német THW Kielt könnyedén verte az elődöntőben, és kétsornyi világklasszissal rendelkezik.

Talán érdemes megállni egy percre, és a szokásos kijelentések közé beékelni, hogy az MKB Veszprém tavaly veretlenül nyerte meg a KEK-et, a Bajnokok Tornájának elődöntőjében kilenc góllal múlta felül az EHF-kupa címvédőjét, a Bundesliga negyedik helyén álló Nordhornt, a döntőben pedig vezetett öt góllal is a Ciudad Real ellen.

Mocsai Lajos arra építette csapata taktikáját, hogy megállítsa a Ciudad elképesztően erős lövősorát, és ezt a feladatot játékosai kiválóan megoldották, méghozzá úgy, hogy emellett a hármas (azaz középső) védők is jól dolgoztak a falban. Ennek eredményeként a Veszprém vezetni tudott, uralta a mérkőzést, olyan tempót diktált, amelynek ellenszerét a spanyolok sem találták.

A Ciudad Real a spanyol bajnokságban játszik, nem a magyar NB I.-ben, aminek köszönhetően nemcsak szokva van az ilyen sebességű és hőfokú mérkőzésekhez (miközben az MKB az eddigi fordulókban félgőzzel is 10 gól fölötti különbséggel verte ellenfeleit), de fel is van készülve rájuk. Talant Dusebajev személyében pedig olyan edzője van, aki pontosan tudja, mit kell tennie az ilyen mérkőzések megnyeréséhez.

A Ciudad a mérkőzés hajrájára fordulva feljebb kapcsolt egy sebességgel, és az erejével teljesen elkészült veszprémieket úgy támadta le, hogy a hazaiaknak egyszerűen nem volt módjuk végrehajtani cseréiket, ami azért okozott komoly gondot a védekezésnél, mert a Veszprém rendszerint a két hármas védőjét cseréli támadásról védekezésre, akik a beálló körüli védőjátékot határozzák meg.

A holtfáradt veszprémi fal az utolsó percekben nem tudott mit kezdeni a beállóban frissen mozgó Rutenkával (az egyébként nem ezen a poszton szereplő játékos 10 gólig jutott), már többször csak kiállítást érő szabálytalansággal tudták megállítani az ellenfelet, ezzel gyakorlatilag el is dőlt, hogy a győzelem álom marad.

Az MKB Veszprém ötgólos előnyről négygólos vereséget szenvedett, de nem szabad, hogy ez maradjon meg a kézilabdát szerető magyar szurkolókban (azokban a szegedi szurkolókban sem, akik tiszteletüket tették a veszprémi arénában, hogy a hazaiaknak drukkoljanak), hiszen ha furcsa is ilyet mondani egy vereség után, de az egész magyar sport sikerét hozta a Bajnokok Tornája.