Volt csapatutasítás. Engem is meglepett!

Búcsút kellett vennem az Argentínában nyert szép nagy trófeámtól. Persze csak ideiglenesen –  gondosan becsomagolták a csapatnál, és majd visszakapom a szezon végén, amikor a konténerek visszatérnek Európába az autókkal és felszereléssel együtt. Ez volt a második futamgyőzelmem ebben a szezonban, Vila Real után rögtön sikerült újra nyernem. Még nem volt olyan évem a WTCC-ben, amelyikben kétszer győztem, de

Tanultunk Marokkóból az időmérőn

Ahogyan azt előzetesen is sejtettem, egyáltalán nem volt könnyű menet Termasban nyerni. Már a szabadedzéseken kiderült, hogy a Volvónak valamivel jobb a tempója nálunk, így a cél az volt, hogy az időmérőre a lehető legszorosabbá tegyük a versenyt. Az utolsó gyors körömben nem volt nagyobb hiba, ám abban, hogy mégis lassabb voltam a Q2-es időmnél, közrejátszott egy kisebb technikai probléma. Ugyanaz volt a baj, mint korábban Marokkóban, féktávon vibrációt éreztem, ezért a Q2 és a Q3 között kicseréltük a fékbetéteket és féktárcsákat. Annak idején Marokkóban ezt nem léptük meg, és kb. négy tizedmásodpercet veszítettem miatta a Q3-ban, most ezt a helyzetet mindenképpen el akartuk kerülni. Viszont ennek is megvolt a veszélye, a vadonatúj fékek még levegősek voltak, és az első szektorban nem mertem olyan későn fékezni, mint kellett volna, ezért kb. egy tizedmásodperc benne maradt az eredményben. Emiatt most azért nem voltam dühös, mert ezzel sem tudtam volna megelőzni a pole pozíciót megszerző Catsburgot.

Catsburgot büntetni kellett volna

Utána mégis számítottam arra, hogy enyém lesz az első hely a vasárnapi főfutamon, hiszen a Volvo versenyzőjét teljes joggal vizsgálták a versenybírák, amiért a Q3-as gyors körén az utolsó kanyar után nem tudta a pályán tartani az autóját, és a célvonalat követően lecsúszott a fűbe. Az én értelmezésem szerint ezzel egyértelműen megszegte a szabályokat, és meg kellett volna büntetni érte, hiszen Vila Realban is világosan el volt mondva, hogy a gyors kör befejezése utáni kanyart is be kell tudni venni. Utána ráadásul Catsburg el is ismerte, hogy időt nyert a manőverrel, és rossz üzenete van annak, hogy ezzel együtt sem kapott büntetést érte. Ahogy teltek az órák az időmérő után, és még mindig nem jött hír a vizsgálat eredményéről, egyre inkább kezdtem lemondani arról, hogy számomra kedvező döntés születhet. Már megtanultam elengedni ezeket a dolgokat, így szombat este azzal a céllal feküdtem le elszántan, hogy jó, akkor másnap lerajtolom majd!

Tiago bocsánatot kért, de azért nem jár pont

Előbb még ott volt a nyitófutam, amelyen Micsigami Rjó motorcseréje miatt nem a kilencedik, hanem a nyolcadik hely lett az enyém a fordított rajtrácson. Jobban kaptam el a rajtot az eggyel előlem induló Tiago Monteirónál, és a kettes kanyarban hiába volt enyém a külső ív, előrébb voltam annyival, hogy a hármas kanyarban megelőztem volna. Ezt ő is tudta, próbálta kivédeni, és túl későn fékezett, blokkoltak a kerekei, majd nagy erővel oldalról belém csapódott. Rögtön bal első defektet kaptam, és rendkívül bosszantott a dolog, mert ebben a szezonban már a harmadik ilyen eset hátráltatott. Mondtam is Bári Gergőnek a rádión, hogy valami átok ül rajtam, mert korábban a hasonló ütközések után elferdült a kormány, de tízből egyszer, ha defektet kaptam, most meg sorra jönnek ezek az esetek, és már kezdem unni őket… Monteiro ahogy kiszállt az autóból, odajött hozzám elnézést kérni, ami sajnos nem sokat segített rajtam. De az a szituációból is látszott, hogy nem szándékosan jött nekem, hiszen egy ilyen erejű ütközés az ő autóját is szükségtelenül veszélyeztette.

Eltűnt az előnyünk a rajttechnológiában

Az ég világon semmi más baja nem lett a kocsimnak, a srácok mondták a boxban, hogy még a beállítások sem mentek el az ütközés hatására, csak az a fránya defekt ne lett volna… Így még elszántabban álltam fel a főfutam előtt a rajtrácsra. Hiába kaptam el megint érzésem szerint jól a rajtot, kiderült, hogy a rajttechnológiában korábban meglévő előnyünk mostanra teljesen eltűnt a Volvóval szemben, amely sokat fejlődött ezen a téren. Esélyem sem volt Catsburg elé kerülni, és bár utána kétszer is én futottam a leggyorsabb kört, jó volt a Volvo tempója. Az volt tervem, hogy a közelében maradok, nyomást helyezek rá, hátha hibázik, bár nem az a fajta. Végül defektet kapott, és ez most nekem volt szerencse.

Hiba lenne feladni a harcot!

Jobban örültem volna, ha lerajtolom, és úgy nyerem meg a futamot, nem pedig azért, mert defektet kapott. Ugyanakkor az is ott volt a fejemben, hogy szombaton az időmérőn előnybe került a büntetés elmaradásával, úgyhogy ezzel talán visszakaptam valamit a sorstól. A sajtótájékoztatón Catsburg nagyon csalódott volt, mindkét futamon nullázott két defekt miatt, és azt mondta, hogy számára ezzel elúszott a vb-cím esélye, és mostantól a csapattársát segíti majd. Magamra ismertem a szavaiban, hiszen a Hungaroringen én is hasonlóan fogalmaztam. Van, amikor az ember annyira maga alatt van egy sikertelen széria után, hogy szavakba is önti a fájdalmát. De pontosan a saját példámból tudom, hogy ezt egy-két nappal később megbánja Catsburg, mert messze nincs akkora hátránya, hogy le kelljen mondania a harcról. Végül én sem tettem ezt meg, és milyen jó, hogy nem!

Logikus lépés lett volna a helycsere

Ugyanakkor miután Catsburg elé kerültem, és Monteiróval az első, második helyen haladtunk, megfordult a fejemben, hogy bármikor jöhet a rádión a csapatutasítás a helycseréről. Miután az első futamon én nem szereztem pontot, újra nőtt közöttünk a különbség, Monteiro 36 ponttal előzött engem és vezette a bajnokságot. A Hondának az a legfontosabb, hogy egyéniben és csapatban is első legyen. Hogy egyéniben melyikünkkel, az lényegtelen, és most anélkül lehetett volna előnybe hozni a többi riválissal szemben azt, akinek nagyobb az esélye, hogy azzal nem sérült volna a csapatérdek, hiszen a kettős győzelem így is, úgy is meglett volna. Túl vagyunk a szezon felén, már csak négy forduló van vissza, logikus lépés lett volna a helycsere. Különösebben magyarázatra sem szorult volna, és fordított esetben biztos, hogy sokan otthon el is várták volna ezt.

A gesztus, ami rengeteget jelentett nekem

Csak éppen nem arról szólt, hogy adjam át a helyem Monteirónak, hanem épp ellenkezőleg – hogy abban a sorrendben hozzuk be a két Hondát a célba, amiben voltunk. Nem is ragozom tovább, ez a gesztus ebben a helyzetben magáért beszélt, és rengeteget jelentett nekem. Elmondhatatlanul jó érzés ehhez a csapathoz tartozni. Újabb érzelmi injekciót kaptam ahhoz, hogy folytassam a felzárkózást a már reménytelennek tűnő hátrányból. És ugyanúgy csinálok mindent tovább, mint az elmúlt három fordulóban. A cél, hogy folytatva a sort minden időmérőn gyorsabb legyek Monteirónál, és nyomást gyakoroljak rá.

De most őszintén szólva jól jön a hosszabb pihenő a bajnokságban. Július végén megyünk tesztelni Valenciába, ahol a Hondánál megint rám bízták az autó fejlesztését, de utána valószínűleg lesz egy-két hét, amikor kikapcsolom a telefonomat, hogy kizárólag Johannára és Mirára koncentráljak. Szükségem van rájuk, hogy az ősszel befejezzem, amit elkezdtem.