Hosszú–Tusup: időzített bomba volt, de miért most robbant?

03
2018.01.08. 15:41
Egy országot érdekel, mi lesz most Hosszú Katinkával. Visszakanyarodtunk egy kicsit a múltba, hogy megértsük, honnan indultak, és hová jutottak közel hat év alatt 2018 januárjára.

„Az egész szövetség, de az egész magyar sport abban bízik, hogy együtt maradnak Rióig, pontosabban a budapesti világbajnokságig” – ezt a látnoki mondatot a hazai szövetség egyik vezető tisztségviselője mondta 2015-ben, pár hónappal a kazanyi világbajnokság után, ahol Hosszú Katinka világrekordot is úszott a két vb-arany mellett.

Számítottam rá, hogy lesz egyszer robbanás közöttük, de azt hittem, csak évekkel később

– ez az idézet pedig egy olyan munkatárstól származik, aki a cégükben naponta is testközelből látta Shane Tusup és az úszónő viselkedését, egymáshoz való viszonyát.

„Gondoljunk bele, 2012 szeptembere óta naponta tűr és nyel Katinka, a végtelenségig ez nem mehetett. A célok erősen összekötötték őket. Ismerőseim a közelükben laknak, esküsznek rá, hogy az otthonukban egy hangos szó sem hangzik el. Érzelmileg összetartoznak. Az uszoda más világ. Ott a hangos üvöltözés sem ritka” – ezt szintén név nélküli források mondták nekünk.

A magyar úszóválogatott tagjai közül néhányan azt is közelről láthatták, hogy egy szimpla világkupán kulacsot dobott Tusup a felesége felé, mert kifulladt, és nem úszott jól. Azt a New York Timesnak is elmesélte valaki, hogy a partról

a férj azt kiáltotta: fulladnál bele a vízbe.

Hosszú a riói olimpia után azt nyilatkozta, ez a cikk csak feltüzelte a rajt előtt, mert felbosszantotta. A 400 vegyesen nem is mosolygott, a későbbi aranyaknál önmagának is hiányoztak a könnyek.

Az iménti felsorolás érzékeltet abból valamit, milyen is volt Hosszú Katinka és Shane Tusup kapcsolata, bár az egyszerű szemlélő csak a tetoválásokat láthatta.

Amikor még szimpatikusabban örült Shane

A szerelem még 2009-ben kezdődött, a római világbajnokságon Hosszúnál nem volt gyorsabb, 2012-ben viszont jött a nagy csalódás, aranyért utazott a londoni olimpiára, de még csak a dobogóra sem fért fel. Shane Tusuppal akkor már felvállalták kapcsolatukat, 2012 szeptemberétől pedig elkezdtek együtt versenyekre járni, és együtt felkészülni. Phelps edzőjét szemelték ki eredetileg, végül jobb lett Shane.

A 2013-as világbajnokság első aranya után azt mondta: akik nem hittek bennük, most már remélhetőleg máshogy tekintenek rájuk.

Nem mondom, hogy jólesett, amikor azt hallottam, hogy csak azért akarom őt az edzőmnek, mert együtt majd csak szórakozni fogunk,

mi együtt majd csak jól érezzük magunkat, a munka pedig háttérbe szorul, az nem fontos.” Akkor még nagyon jó viszonyban volt Kiss László szövetségi kapitánnyal.

A következő arany után azt mondta Hosszú, büszkék egymásra Shane-nel. Kiss pedig egy példát említett. Amikor ő hozta szóba, hogy le kellene fogynia, nem figyelt rá, Shane kedvéért viszont vakon megtette. Hosszú nem szeretett edzeni, ezt sok interjúban elmondta, akkor azonban változtatott szemléletén, és mivel jöttek a sikerek, még keményebb lett, olykor fájdalomcsillapítókat is kapott két nap között, hogy jól bírja a nagy terhelést.

Az év legjobb női sportolója Hosszú Katinka világbajnok úszó és Shane Tusup az év edzője a díjjal a Sportcsillagok Gálaestjén a budapesti Syma Rendezvény és Kongresszusi Központban 2013. december 19-én
Az év legjobb női sportolója Hosszú Katinka világbajnok úszó és Shane Tusup az év edzője a díjjal a Sportcsillagok Gálaestjén a budapesti Syma Rendezvény és Kongresszusi Központban 2013. december 19-én
Fotó: Beliczay László / MTI

Életem legboldogabb éve a mostani, most már hamarosan azon gondolkodhatom, milyen legyen a menyasszonyi ruhám.

2014-ben a berlini Európa-bajnokság első napján nagy kísérletet láttunk, bevállalta és megnyerte a 400 vegyest, majd utána a 200 hát elődöntőjében utolsó lett, nem bírta végig. Ám ekkor Tusupon nem láttunk dühkitörést, sem a győzelemnél mellcsapkodós örömöt.

Mikor változott meg Shane?

Az első hírek az Eb utáni világkupák idején jöttek arról, hogy dagadó erekkel, olykor üvöltve szidta feleségét.

Az úszónő 2015-ben két aranyat nyert a már említett kazanyi vb-n, de már nem az a Shane ugrott a nyakába, aki két éve, hanem a medence szélén folyamatosan vibráló. (Bár még mindez össze sem vethető az őrjöngő riói reakciókkal.) Hosszú azt mondta a vb utolsó napján: mostantól Katinka otthon marad a szállodai szobában, a vízben az Iron Ladyt láthatjuk majd.

Az év végén olvasta fel első beszédét a szövetség alkalmatlanságáról, majd 2016 januárban jött a szerződés széttépése, és fél év múlva élete legnagyobb győzelmei a riói olimpián. Ha 200 háton nem úszik rá a kötélre, Maya DiRado valószínűleg sohasem érte volna utol a hajrában. Olyan hullámokat keltett ugyanis, amire a mellette úszó amerikai felült, erőt spórolt, a legfontosabb tempóknál pedig frissebb volt, és a benyúlással megelőzte az utolsó méteren.

Négy aranyat egyetlen magyar úszó sem nyert korábban olimpián, csak a tornász Keleti Ágnesnek sikerült még 1956-ban, ő most a nemzet sportolója.

Tusup ezelőtt már nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi vezérkar tagjait is kóstolgatta.

Egyszer például azt mondta, a szmog miatt elmaradt verseny pénzdíját fizessék ki.

Amikor 2016 januárjában Magyarországon kaphatta volna meg a legjobb úszónőnek járó elismerést, a FINA felajánlotta, kifizeti a luxemburgi verseny pénzdíját, csak jöjjön és vegye át. Akkor nemet mondott. Amikor az elutasításról beszélünk, gyorsan hozzá kell tenni, nem is biztos, hogy ő döntött, lehet, Shane hozta meg a végső döntést, ő pedig csak készült a versenyére.

Miért most vannak bajban?

2018 különleges év, az augusztusi Európa-bajnokság után csak egy rövidpályás világbajnokságot rendeznek az év végén, a világkupán már limitálták, mennyi számban lehet benevezni, vagyis lehetne egy kicsit lazítani. Ha érdemes nagy versenyt beáldozni, az épp az Európa-bajnokság lehet. Gyurta Dániel sem készült fel a 2014-es Eb-re kedvenc távján.

Hosszú a tavalyi sportévkönyvben ettől még arról beszélt, hogy soha olyan keményen nem edzett még, mint idén szeptembertől.

A kapcsolatuk megpróbáltatásának ugyanakkor van egy olyan olvasata, már nem volt egy nagy és nemes cél, nem lehetett az évet részcélokra bontani.

Akár ez is okozhatta, hogy most hidegültek el egymástól. Hosszú 29 éves lesz májusban, azt a terhelést, amit korábban elbírt, már egyre több nyűggel bírja el. Már a szinten tartáshoz is többet, akár keményebben is kell edzenie egy idősödő sportolónak, mint egy fiatalnak.

„Kik találták ki ezeket a számokat, éveket? Ki, mikor a legjobb? Honnan tudják ezt, amikor minden ember más és más?” – idézett LeBron Jamestől, amikor azt kérdeztem tőle még Brazíliában, most van-e a legjobb korban.

Hogy mi is Katinka?

Még egy gondolattal maradjunk Riónál. A harmadik arany után Shane Tusup azt mondta a csapat egyik masszőrének:

she is my creation.

Vagyis ő az én teremtményem. Ha ízlelgetjük, benne van ebben az egója, hogy a munkássága, víziói, meglátásai nélkül nem ment volna semmire Hosszú. Az új trend, hogy a kisebb verseny edzés is egyben, elemi erejű hatással volt az úszósportra, senki sem csinálta korábban.

Igaz, a szkeptikusokat erősíti a tény: a módszert nem tudta senki mással sikeressé tenni, ahogy a hozzájuk csatlakozó férfi versenyzők közül egyetlen bírta csak egy szezonnál tovább, az eredmények pedig elmaradtak.

  • Földházi Dávid, Csomor Cseke, Szána Zsombor, Szenes Mátyás, Lazar Zlatic nem fejlődtek ugrásszerűen az Iron istállóban.

Széchy Tamás például azt vallotta, hogy egy évben csak egyszer lehet csúcsra járatni a versenyzőt, a szervezetét, a mentális felkészültségét. Benne van a teremtmény szóban az is, hogy új stílusú a hátúszása, ritka erősek a fordulók utáni méterei. Nem utolsósorban az is benne van, hogy mentálisan megerősítette az évek alatt.

Nincs viszont benne, hogy milyen alapokat kapott.

Mert nem csak a semmiből lett Hosszú: a bajai Pass Ferenc már a 2004-es olimpiára kijuttatta, amikor még csak 15 éves volt.

Nyilván nem játszott meghatározó szerepet, de egy másik bajnok, Risztov Éva is ilyen fiatalon jutott ki első olimpiájára. 

A nemzetközi klasszisok jellemzően már ifjúsági korban (Ledecky, Sjöström) berobbannak a nemzetközi élmezőnybe, Hosszú Katinka ezzel szemben gyakorlatilag 2013-ban, 24 évesen foglalta el a női vegyes trónját, amit azóta is soha nem látott hegemóniával őriz.

Hogy stílusos épp ezt a szóösszetételt használni, amikor a feleségéről beszél, megint más kérdés. Pont jellemének megfelelő ugyanakkor az értékelés.

A nagyon közeli jövő

Januárban két versenyre várják, Antwerpenben a Flanders Cupon rendszerint szokott indulni, a szervezők most is arra számítanak, hogy ott lesz, ahogy a luxemburgi Euro Meet sajtóhírei is beharangozták az Iron Ladyt. A magánzó versenyző ilyenkor gyakori, vagyis a többség egyedül megy oda, edző nélkül. 5 ezer eurót jó esetben lehet keresni, egy Hosszú szintű világklasszis emellett komolyabb fellépti díjakkal is számolhat.

Rá egy hétre jön a luxemburgi verseny, február elején pedig már Zürichben állhatna rajtkőre.

Azt mondják a szakemberek, hogy lendületből is lehet vállalni ezeket a versenyeket, mert a mezőny nem emlékeztet a nagy versenyekére, az alapállóképessége pedig megvan, hiszen december közepén nem úszott rosszul.

Jól sem, mert másodpercekkel maradt el két évvel korábbi önmagától, pedig kevesebb számot vállalt.

A pénzdíjért is érdemes utazni, de jelen körülmények között bármilyen rövid külföldi tartózkodás is felüdülést jelenthet a szenzációra éhes újságírók hadától távol. Illetve tesztelheti azt, milyen egyedül, hacsak ki nem békülnek addig.

Pénz

Nem könnyű megtippelni, mennyi pénzt keresett, de 1,5 millió dollár összejöhetett neki csak a FINA-tól. A magyar állam eredményességi juttatásai sem voltak csekélyek, csak Rio után 135 millió forintot kasszírozott. Ő volt a hazai világbajnokság arca, azért is 25 millió járt neki, ha hinni lehet a korábbi híreknek.

Úgy hírlik ugyanakkor, hogy a korábban megszerzett és kiharcolt pénzt nem ő kezeli.

A klubja, az Iron Aquatics a szövetségtől idén már szintén kap eredményességi pénzt, mert a vb-n és a hazai bajnokságokon jól szerepelt, ezért 15-25 milliós nagyságrendben is érkezhet támogatás az évben.

A klub viszont most még csak viszi a pénzt,

mert a fiataloknak versenyekre kell utazniuk itthon, edzőket, nevezési díjakat kell fizetni, a legjobbaknak pedig edzőtábort, külföldi versenyt, felszereléseket kell biztosítani.

Extra költség egy élcsapatnak az topversenyzők fizetése is, amit szintén ki kell termelni. Persze, a tagdíjakból is van bevételük, de ha nem ajándékba kapták volna a Duna Arénát, még nagyobb mínuszban lennének.

Önéletrajzi könyvének harmadik része garantáltan jól fogy, bevételük onnan is van, a napi ügymenet tehát biztosított, csak hát Hosszú éppen nem a róla elnevezett klubban edz jelenleg. Hanem valahol máshol.

Csütörtökön adják át az év sportolóinak, edzőinek járó elismeréseket, korábban azt ígérte ott lesz. 2016-ban ugyanakkor az édesanyja ment a gálára, ő mondott beszédet, miután Hosszú kiásta a csatabárdot Gyárfással.

A hazai sportra ő van a legnagyobb hatással

Tavaly Hosszú volt a magyar sport egyetlen egyéni világbajnoknője. Ha hullámvölgybe vagy válságba kerül, mindaz az ország rövid távú eredményességére is hatással van. Hiszen ha csak a riói teljesítményét nézzük, hat helyet estünk volna vissza az éremtáblán, ha ő nincs.

Ha őt egyedül írjuk be, akkor a 27. helyen lett volna, Argentínával holtversenyben.

Egyedül megelőzte volna Belgiumot, Dél-Afrikát, Szerbiát, Ukrajnát, Lengyelországot.

Ha pedig csak a Duna Arénában lezajlott vb-ig megyünk vissza, nélküle nem lett volna magyar arany. 2007-ben volt utoljára olyan vb, amikor a mieink első hely nélkül maradtak.

Nagyon sok múlik tehát azon, hogyan rendeződik a kapcsolatuk, a magyar sportnak nagyon nem mindegy, mi lesz velük.

Mégsem érdemes túldimenzionálni Hosszú jövőbeli szerepét. Ahogy Hosszú és Gyurta generációja felnőtt, és Magyarországot újra nagyhatalommá tette a sportágban, úgy most egy soha nem látott erősségű ifjúsági csapat lép ki hamarosan a felnőtt mezőnybe, és erősödhet bele a következő három-öt évben. Milák Kristóf épp Budapesten robbant be a legjobbak közé ezüstjével.

De visszatérve az alapkérdéshez: egy edzőváltással Hosszú is sokat kockáztat, Shane azonban még többet, ahogy erre már utaltunk.

Ha az amerikai edző képes megváltozni, formálódni, azzal mindketten nyerhetnek.

Ezt diktálja a racionalitás, a szerelemnél ösztönösebb érzés viszont nincs.

(Borítókép: Huszti István / Index)